Legyen kinek-kinek a saját tulajdonára gondja! (kecskemetitv.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. október 27. - Erről a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének konferenciáján volt szó. Ez az alkalom is azt reprezentálta, hogy erős összefogással lehet a MEGOSZ közcélú és gazdasági szerepét elismertetni.

Az a tény, hogy az erdő létezik, és szolgáltat a tiszta levegővel, őrzi vízbázisainkat, faanyagot termel, az természetes a társadalomnak. Ezzel szemben semmilyen szinten nincs becsülete ennek a kincsnek – vetette fel a problémát a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke.
Ahhoz, hogy a magyar erdők úgy szolgáltassanak a 10 millió ember számára, ahhoz szükség van az erdők olyan fokú gondozására, hogy a közcélokat minden körülmények között ellássák. Ehhez költségvetési támogatásra is szükség van, és az uniós vidékfejlesztési jogcímek elindítására. Azért is, hogy a vidék munkahelyteremtő képességét megőrizzük. - fogalmazott Luzsi József, a  Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke.
Az erdő ugyanis szinte az egyetlen, amely nem tudja nélkülözni a kézi munkaerőt – hangsúlyozta Luzsi József.
Össze kell fognia a levegő és a föld urainak, vagyis ennek a szakmának – erről már a megyei közgyűlés elnöke beszélt. Bányai Gábor szerint az uniós támogatási lehetőségeket még nem használta ki eléggé az ország.
A közös érdekeink azonosak. Önök nélkül sem lehet az országot kihúzni a gazdasági bajából, és önök ellenében sem. Az országnak szüksége van önökre és a jó levegőt biztosító erdeikre. Ezért aztán össze kell hangolni az érdekeket - mondta el Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.
Először volt MEGOSZ ülés Kecskeméten. Ez azért is bír nagy jelentőséggel, mert Bács-Kiskun megye erdőterületeinek több, mint az 50 százaléka magánkézben van.  
2013-ig vannak erdészeti jogcímek az európai uniós támogatási keretekben. 2013 után új lehetőségek nyílnak vagy nem nyílnak. Rajtunk múlik, hogy mennyire tudunk egységes szemlélettel, egységesen föllépni a magánerdők fejlesztése, támogatása érdekében, ezért igen nagy jelentősége van ennek, hogy rá tudjunk készülni erre a váltásra. Minél nagyobb létszámban, minél nagyobb támogatottsággal tudja az érdekeinket képviselni a MEGOSZ szervezete- mondta Sípos István a Fanyarka Erdészeti Kft. - től.
A jelenlegi nemzeti és uniós támogatási formákról az MgSzH Központ pályázatkezelési osztályvezetője, Nagy József tartott előadást. Ez érintette a gépek beszerzését, az energianövények telepítését, a mezőgazdasági területek erdősítését, valamint a károsodott faállomány letermelését, illetve az újratelepítést.   Varga Mónika


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.