Erdőtelepítés - elkezdődött a közmunkaprogram Gyöngyöspatán (hirado.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. augusztus 3. - Most 40 helyi kap segély helyett munkát. Elkezdődött Gyöngyöspatán a Belügyminisztérium által kezdeményezett közmunka - mintaprogram. A 40 helyi dolgozó erdőt telepít 4 hónapon keresztül. A település ehhez 20 millió forintot kap - ebből fizetik a béreket és a szerszámokat is.
A dolgozók reggel megkapták a munkaruhát, majd átvették a szerszámokat is. A munkásokat busszal vitték a közeli erdőbe dolgozni.
40 munkás egy 16 hektáros önkormányzati területen végez majd tölgytelepítést. A helyiek már régóta vártak erre a lehetőségre.
 
Baranyi Erzsébet, aki a három gyerekét neveli egyedül azt mondta a Híradóban, hogy rég óta várt erre a munkalehetőségre, mert nincs más lehetősége a településen és nem mindegy hogy 30 ezer forintból vagy 60 ezer forintból él.
 A tervek szerint augusztusban állattenyésztéssel folytatódik a mintaprogram, így újabb helyiek kaphatnak munkát Gyöngyöspatán, ahol majdnem minden tízedik ember munkanélküli.
 
Juhász Oszkár Gyöngyöspata polgármester azt mondta: Gyöngyöspatán 220 fő munkanélküli, közülük most 40 ember kapott munkát. A tartósan munkanélküliek száma 120-140 fő között mozog – tette hozzá a település vezetője.
 
A polgármester ősszel saját akció indítását is tervezi, amellyel fiataloknak adna nyulakat tenyésztésre. 
A tavasszal meghirdetett közmunkaprogram célja az, hogy az embereknek segély helyett munkát adjon. A Gyöngyös környéki településeken indított mintaprogramban a tervek szerint közfoglalkoztatást összekötik a szociális földprogrammal is.

 

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.