Dupla pénz jut közfoglalkoztatásra 2012-ben (somogytv.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011.11.30. - Jövőre 132 milliárd forintot különít el a költségvetés közfoglalkoztatási programokra, az idei 64 milliárd forinttal szemben – jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős államtitkára. A keretösszegből legalább 200 ezer embernek tudnak majd munkát biztosítani az országban. Változik azonban a közfoglalkoztatási rendszerben - elsősorban a vasúti, közúti, vízügyi és erdészetei területeken - dolgozók munkaideje, így jövőre már nem lesznek négyórás, csak hat- vagy nyolcórás foglalkoztatások. A tervek szerint a mezőgazdaságban nemcsak munkát kínálnak, hanem képzési programot is indítanak 2012-ben, amelynek résztvevői első évben növénytermesztést végeznek és tanulnak, a második évben pedig állattenyésztést. Papp Károly hangsúlyozta: folyamatosan gondot jelent a téli közfoglalkoztatás kérdése, ezért december 1-jétől a következő év február végéig több mint 2,9 milliárd forintot biztosítanak a megyék és a főváros számára, a szükséges források már rendelkezésre állnak. Elkészült továbbá az a rendelettervezet, amely a közfoglalkoztatási bér és garantált közfoglalkoztatási bér szinten tartását vagy emelését is meg fogja valósítani, ugyanakkor a kormány tervei szerint csökkenni fog a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, 28.500 forintról 22.800 forintra – tette hozzá az államtitkár.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.