Mini vadaspark Lábodon (somogytv.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012.10.29 . - Természetismereti központ, tanösvény és egy vadaspark is várja ezentúl a látogatókat a Sefag Lábodi Erdészetében.
A beruházásnak köszönhetően a somogyiak közvetlen közelről ismerhetik meg a megyei kincseket - hangsúlyozta az átadón Jakó Gergely. A közgyűlési alelnök minden polgárt arra biztatott, látogasson el a páratlan szépségű erdőkbe.
Egy éve még így, kicsit ütött-kopottan festett a petesmalmi vadászház. Akkor még csak álom volt, hogy egyszer majd emléket állítanak a több évig itt dolgozó Studinka Lászlónak, a magyar vadgazdálkodás legendás alakjának. Hétfőn hivatalosan is felavatták a felújított épületet.
Merczel István, elnök, SMETE:
- Az emlékház megtartva az épület régi, tradicionális formáját, belül teljesen átalakult egy emlékszoba őrzi Studinka László munkájának különböző állomáspontjait és mutatja be Studinka Lászlót. Ezenkívül pedig két-három szoba összenyitásával egy nagyon komoly harminc fő befogadására alkalmas multifunkcionális terem készült el.
Nemcsak a látogatóközpont segítségével szeretnék közelebb vinni a természetet az emberekhez, a jövőben egy négy kilométeres tanösvény és egy vadaspark is várja az érdeklődőket.
Merczel István, elnök, SMETE:
- Ez egy mini vadaspark, ahol 9-10 hektárnyi területen mutatjuk be a kérődző fajtákat, a muflon, a dámot, a gímszarvast és az őzet mutatjuk be a párjával, tehát a hím és nőnemű egyedeket együtt.
A somogyi erdőgazdálkodás országos viszonylatban is nagyon jó helyet foglal el, erre pedig a somogyiak méltán lehetnek büszkék - hangsúlyozta Jakó Gergely, közgyűlési alelnök.
Jakó Gergely, alelnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
- Nagyon sok embernek jelenthet majd munkát, megélhetést az erdő és az erdőgazdálkodás. Egy ilyen projekt pedig sok embernek felkeltheti az érdeklődését, nemcsak a munka kapcsán, hanem a pihenés tekiintetében is. Úgyhogy én azt üzenem a somogyi embereknek, hogy jöjjenek el és nézzék meg mert rendkívüli látványban lesz részük.
A 150 millió forintból megvalósuló közös, horvát-magyar projekt komoly turisztikai vonzerőt jelenthet és nem utolsó sorban a környezettudatos szemléletet is erősítheti a megszépült miliő.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.