Hatékonyak a közmunkaprogramok (somogytv.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013.10.09 . - Főként az alacsony iskolázottságúak körében javította a munkanélküliségi mutatókat a Start munkaprogram. Kaposmérőben a szolgálati lakásokat újították fel, Bárdudvarnokon pedig erdőgazdálkodásban és gyógynövény termesztésben tudnak munkát adni. A foglalkoztatottak száma jóval nagyobb mint az előző években volt - mondták kérdésünkre a polgármesterek.
2009 és 2012 között hatékony volt a közfoglalkoztatás rendszere - ez áll a 2008-ban elindított "Út a munkához" program hatásainak elemzését leíró számvevőszéki jelentésben. A hátrányos helyzetű 28 térségben 980 program indult, több mint 15 ezren dolgoztak a mintaprogramokban már 2011-ben. Kaposmérőben illegális hulladéklerakókat számoltak fel, emellett önkormányzati kertészetet üzemeltetnek és a csapadékvíz elvezetésben is részt vesznek a dolgozók.
Prukner Gábor, polgármester, Kaposmérő:
- Azok között az emberek között, akik egyébként munka nélkül vannak, van több olyan, akinek szakmájába vágott az építőipar egy-egy tevékenysége. Asztalos, kőműves, stb. És úgy gondoltuk, hogy két szolgálati lakásunkat felújítunk.
Tetőcsere, hőszigetelés és nyílászáró csere fért bele a keretbe. Az anyag egy részét is Start-pénzből finanszírozták. A több pilléren álló programban legkevesebb 20-25 ember dolgozik egyszerre, de a csúcs 30 fő foglalkoztatása volt idén Mérőben. Bárdudvarnokon három lábon nyugszik a program.
Mester Balázs, polgármester, Bárdudvarnok:
- Erdőgazdálkodással foglalkozunk, több mint 100 hektár erdőn gazdálkodik az önkormányzat.
Ennek a tisztítása, gondozása is a Start programban történik. Emellett energianádat termesztenek, hogy így könnyítsék a fűtésszámlát is, harmadikként pedig a gyógynövénykertészetet választották.
Mester Balázs, polgármester, Bárdudvarnok:
- Ebből kísérleti jelleggel, hogy a mi klímánkat, a mi viszonyainkat melyik bírja jobban homoktövist telepítettünk, csipkebogyót és fekete berkenyét.
Kapcsolódó programként a kazánprojektben is nyertek eszközöket, így maguk darálják az ágat az új fűtésrendszerhez. A darálék a gázszámlát kíméli majd, remélhetően egy egész télen át elég lesz az iskola fűtésére, de ez még csak remény. A polgármester szerint jók a tapasztalatok.
Mester Balázs, polgármester, Bárdudvarnok:
- Nem csak azt kell nézni, hogy 51 embert látunk el munkával, 51 családnak nyújtottunk ezzel segítséget hogy tudnak dolgozni az emberek. Illetve a település is kapott egy olyan lehetőséget az előrelépésre, ami eddig nem volt.
Persze nem mindegy, hogy mit. Ha van látszatja a munkának, akkor a falu is elfogadja a közfoglalkoztatottakat - ezt már Prukner Gábor mondja, de a program állami támogatás nélkül szerinte nem lenne sikeres a falvakban.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.