Denevérvédelmi konferencia Mártélyon (Hírado.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. október 10. 
Háromnapos tanácskozás kezdődik pénteken Mártélyon a denevérekkel kapcsolatos kutatásokról és az állatok védelméről. A Kárpát-medencében élő denevérekkel kapcsolatos kutatásokról és védelmükről tartanak háromnapos tudományos tanácskozást péntektől Mártélyon. Az ország minden tájáról és Szlovákiából érkező résztvevők főként a Magyarországon előforduló ritka denevérfajok elterjedéséről hallhatnak majd előadásokat, de szó lesz ázsiai erdőlakó denevérekről, s arról is miként befolyásolja az épületek kivilágítása a repülő emlősök életét - mondta a Paulovics Péter, a tanácskozás szervezője az MTI-nek.
A konferencián, melyen hatvan szakember, köztük öt nemzeti park képviselője vesz részt kerekasztal-beszélgetést rendeznek arról, milyen erdőgazdálkodás módszerek segíthetnék elő e hasznos állatfajok védelmét. A kutató elmondta, Magyarországon 28 denevérfaj honos, a Dél-Alföldön pedig tíz faj egyedeit figyelték meg. Az elmúlt harminc-negyven évben fokozatosan fogyatkozik a hazai denevér állomány, még a leggyakoribb, korai denevérek száma is csökken.
A denevérek számának fogyatkozását, elsősorban potenciális élőhelyük csökkenése okozza. A repülő emlősök elsősorban barlangokban, faodvakban, épületekben bújnak meg kisebb, nagyobb kolóniákban. A turizmus, a barlangászat, az erdők átlagéletkorának csökkenése vagy például a templomtornyok kivilágítása mind megzavarja az állatok életét - tette hozzá.
A konferencia nyitónapján hálózási és detektoros megfigyelési versenyt rendeznek a résztvevőknek. A csapatoknak a mártélyi Tisza-holtág közelében ismeretlen terepen kell hálózóhelyet választaniuk, ahol szerintük a legtöbb denevér befogására van esély. A verseny értékelése során számít majd, mennyi denevért fognak be a csapatok, az állatok hány fajhoz tartoznak, s az is, hogy a tájékozódáshoz használt ultrahang jelek alapján a detektorok segítségével milyen fajokat különítenek el a versenyzők.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.