2025. július 11. - Rubinoklevelet kapott az augusztusban 94 éves születésnapját ünneplő Kuthy Timót okleveles erdőmérnök, a Gyulaj Zrt. nyugalmazott munkatársa.
Az 1931-ben Balatonfüreden született, rubinokleveles Kuthy Timót nyugalmazott munkatársunk az erdőmérnöki oklevelét 1955-ben, 70 éve vette át Sopronban. A diplomatervét Kiskőrösön készítette. Az Erdőmérnöki Kar elvégzése után egy évet, mint erdőművelési szakelőadó dolgozott a Dél-Kiskunsági Erdőgazdaság Kiskőrösi Erdészeténél.
1957-ben áthelyezéssel került a Tolna vármegyében lévő Gyulaji Állami Erdőgazdaság (ma Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.) Nagyszékelyi Erdészetéhez fahasználati előadónak, majd 4 hónapon át a Mezőföldi Erdőgazdaság (ma VADEX Zrt.) Mecsérpusztai Erdészeténél teljesített szolgálatot.
1964-ben az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) felkérésére tudományos munkatársként az ERTI Nagyatádi Kísérleti Állomásra került, ahol az erdőhasználati osztályt irányította.
1968-ban az ERTI nagyatádi épülete súlyosan megsérült, így az ott dolgozókat máshová helyezték. Így került vissza a Gyulaji Állami Erdőgazdaság tamási cégközpontjába erdőművelési ágazatvezetőnek. Később a vállalat egyesült a Gyulaji Állami Vadgazdasággal és lett Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság. 1981-ben felsőfokú munkaügyi képesítést szerzett és másfél évtizeden keresztül vezette az erdészeti szakmunkás- és betanított munkás képzést, amely a szakiskolák kihelyezett osztályaiként biztosította a helyi munkaerő utánpótlását.
1991-ben vonult nyugállományba 34 évi szolgálati idő után, amelyből több mint 29 évet dolgozott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jogelődjeinél!
Isten éltesse Timót bácsit szeretetben, egészségben! Szeretettel várjuk a Gyulaj Zrt. soron következő szeptemberi Nyugdíjas találkozójára is!
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.