A roppant hasznosnak és sikeresnek bizonyult keskeny nyomközűt 1947-ben államosították, 1971-ben pedig érthetetlen módon felszámolták. Megszüntetésének legerősebb szószólója az akkori honvédelmi miniszter, Czinege Lajos volt.
Talpfákon lépdelünk Tardos határában: egykor erre kanyargott a 31,3 kilométer hosszú Süttői Erdei Vasút. Az üzemet 1917-ben alapította Csernoch János bíboros hercegprímás, esztergomi érsek, hogy az egyház Süttő környéki erdőbirtokai könnyebben elérhetők legyenek. A keskeny nyomközűn nem csupán fát, meszet, élelmiszert és követ fuvaroztak, hanem elvitte a favágókat, a pályamunkásokat, erdészeti alkalmazottakat és a postát is. A gazdaságilag jól prosperáló vasutat a második világháborúban sok kár érte, ám a dolgozók megfeszített munkával alig fél esztendő alatt újra használhatóvá tették. A katolikus tulajdonban lévő vállalatot 1947-ben államosították a környező erdőkkel egyetemben. Fenntartásra ezután nem sokat költöttek: jellemző, hogy csaknem öt évig az egész szakaszt egyetlen üzemképes mozdony szolgálta ki, a fékezők pedig döntően a soproni erdőmérnöki egyetem hallgatói közül verbuválódtak. 1952-ben az Esztergomi Állami Erdőgazdaságot megkereste a Győri Vízügyi Igazgatóság, és felajánlott a süttőieknek egy roppant kedvező ajánlatot a fejlesztésre. A vízügyieknek kőre volt
szükségük, hogy a Duna járását szabályozni tudják, az erdőgazdaságnak pedig úgy kellett a pénz, mint éhezőnek a falat kenyér. A kontraktus létrejött: a mozdonyokat és vagonokat vásárló vállalat 1955-ben Tardos-Bányahegyről naponta kétszáz tonna
követ, Vöröshídról pedig nyolcvan száz tonna meszet fuvarozott a Duna partján kialakított átrakóig. Ehhez jött még negyven-hatvan tonna fa. A kisvonat annyira jól futott, hogy 1955-ben közforgalmú rangot kapott a Süttő-Bikolpuszta-elágazás-
Alsóvadács és Süttő-Pusztamarót szakasz. Akadt olyan év, hogy csak nem százezren vették igénybe a győnyörű pályán futó szerelvényeket.
A hasznot időközben tovább hizlalták a pusztamaróti gyümölcsös részére történő fuvarok. Innen őszidőben 2500-3000 tonna almát gördítettek a süttői pályaudvarra - érdemes
megjegyezni, a gyümölcs nyolcvan százaléka már akkor nyugati exportra ment!
Az első vészjelek 1967-ben jöttek: a közlekedési minisztériumban néhány csekély értelmű elvtárs úgy hitte, a benzin örökkön-örökké olcsó lesz, s ezért mindent a közútra kell terelni. A kártékony koncepció részeként a Pilisi Állami Erdőgazdaság felsőbb parancsra átadta a vasútüzemet a Magyar Néphadsereg Budavidéki Erdőgazdaságának. A keskeny nyomközű halálos ölelésbe került 1970-ben. Kimondták megszüntetését, amelyet a következő évben könyörtelenül végrehajtottak. A kattogás állítólag elkergette a vadakat - valójában a turisták zavarták Czinege Lajost.
Vasút híján a pusztamaróti gyümölcsös is feleslegessé vált: az alma ugyanis nem komilu a teherautós fuvarozást, az azzal járó rázkódást. A fákat kiszárították. Akadt olyan rész, nem kevés, amely akkor érte el termőképessége csúcsát... LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS
2009. október 31. - Merészet gondolt 1917-ben Csernoch János bíboros hercegprímás, esztergomi érsek: ügy döntött, iparvasutat építtetett Süttő környékén.