Hiába dörzsölte szemét a mesztegnyői kisvasút mozdonyvezetője, valóban elfogyott a sín a kirándulókkal tömött szerelvény előtt, így a gyors fékezésnek köszönhetően csak a mozdony első kereke futott az anyaföldre.
Mivel egy utas lefényképezte a szekéren menekülő síntolvajokat, a rendőrök hamar előállították a vasazásból élő, bűncselekményét beismerő középkorú házaspárt. Az erdőben a síneken kívül is van bőséggel fém, csak az robban: a terület tele van második világháborús gránátokkal. A kisvasút alól kilopott sínek esete nem egyedi.
Nagyokat üt az óriási Toyota terepjárón a sűrű erdő ritkán használt útjának dimb-dombja. Kövesdi Pál, a Mesztegnyői Erdei Vasút vezetője gyakorlottan tekergeti a kormányt. Félénk őzike néz ránk egy pillanatra, majd továbbszökell.
A térség egykori urai, a Hunyadi grófok építették az 1925 óta működő kisvasút ősét, a „Mukit", amely a fakitermelést szolgálva 1945-ig gőzmozdonnyal üzemelt. Az államosítást követően az erdészet használta lóvontatású vasútként, s 1960-ra már dízelmozdony-vontatással több mint kilenc kilométer hosszan szállították a kitermelt fát, amely tűzifaként olasz és francia piacra jutott ki, s a kisvonattal utazott a környező puszták lakossága is. A fakitermelés visszaesése, valamint Kakpuszta, Kopárpuszta, Lencsenpuszta és Libickozma, Háromház, Cserfekvés tanyák elnéptelenedése miatt csökkent a kisvasút jelentősége.
Mára csak turisztikai célokra korlátozódik a személyszállítás. A kisvasút hetente két nap közlekedik, de ha csoportos igény van rá, bármikor elindul. Mesztegnyő és Felsőkak között szállítja a kirándulókat, kevesebb, mint egy óra alatt megtéve a 8820 méteres utat.
- Az első kilométer 24 kilós, utána három kilométer 18 kilós, majd újabb három kilométer kilenc és az utolsó majd két kilométer 16 kilós sínekből áll. Az amelyet most szedtek fel a tolvajok, 7,5-es, azaz méterenként hét és fél kilós sín. Ilyen már nincsen a járóvonalon, csupán az egykori rakodóvágányok készültek ilyen vékony sínből. Mindet Diósgyőrben gyártották - ismerteti az erdészeti vezető.
Persze mielőtt Mesztegnyőre jöttem, már én is kiokosítottam magamat. A vas- és acélöntvényárakat be is bifláztam, nem volt nehéz dolgom. Szelektált öntvény, adagolható öntvény, ömlesztett gépöntvény vagy csak sima vas: 30, 59, 62 forint is lehet kilója. Aztán a legtöbb felvásárlónál még az is ki van írva, hogy „megegyezés szerint". Ránézésre, erkölcsi bizonyítvány nélkül vagy ajánlásra, netán közös érdekből. A mesztegnyői kisvonat sínjeinek súlya 242 ezer kiló, negyven forintjával számolva csaknem tízmillió forintot ér. A fémhulladék-kereskedések árait nézve ennyit kóstál a mesztegnyői vasút.
Számításommal nem nyugtattam meg Kövesdi Pált. Alig szól most hozzám.
Hosszú percek telnek el így a vadonban. Amikor összeborul fejünk fölött az erdő sűrűje, végre megtöri a csendet:
- A „tilos táblai léniánál" vagyunk. Azért tilos, mert ide a mesztegnyői öregembereket a világ minden kincséért sem lehetett beküldeni. Itt négy hónapig állóháború volt a második világháborúban: 1944. november 29-től 1945. április másodikáig hol az oroszok, hol a németek nyomultak előre.
- Akna most is van?
- Míg az édesanyám vezette a faluházat, rendszeresen kirándultak erre a nálunk táborozókkal. Jöttek-mentek az erdőben, s egyszer csak egy nyolc-kilenc éves gyermek, bár alig bírta cipelni, megjelent egy harminckilós bombával, mondván: tessék nézni, mit találtam...
Lett nagy riadalom, lerakták a bombát, beásták. Végül a tűzszerészek vitték el. Éles volt... És ez néhány éve történt.
Kövesdi Pál két volt kollégája itt robbant fel. Először egy idősebb kolléga került bajba, majd érte ment a másik, de mikor jöttek kifelé, újabb akna robbant. Elvitte a lábukat. Szekérrel vitték őket orvoshoz, de mire beértek a faluba, elvéreztek. Bedegi Istvánnak hívták az idősebbet, a fiatalabbat Farkas Lajosnak, huszonvalahány éves volt.
A háborút követően hét évig Böhönyén tanyázott egy aknamentesítő század, de sok lőszer van még most is.
- A kilencvenes években fenyőerdőt terveztünk ide, de háromezer bombát és aknát találtunk, így végül elálltunk az erdőtelepítési ötlettől - mondja Kövesdi Pál. - Az utóbbi négy évben csak én tíz szárnyas aknát szántottam ki a földből, közülük nyolc éles volt. A hatástalanított rozsdás lőszereket, fegyvereket és sisakokat megnézheti a falumúzeumban.
Ma már áltörténészek és kalandvágyók keresik itt a háborús relikviákat.
Most is láthatók az úgynevezett Margit-frontvonal nyomai. Az útról jobbra-balra nézegetve gyakran látjuk a cikcakkos lövészárkok és aknatölcsérek maradványait. Egészen Nagybajomig tízezer hektárnyi föld volt elaknásítva. Maradt is elég. Elhaladunk a Sötétkerék, Csodaerdő, Őserdő nevű területeken, mind tiltott földterület. Letérünk az útról, s egy tisztásnál, a Busvári II. számú rakodónál állítjuk le az autót. Az elhangzottak motoszkálnak a fejemben, nehezemre esik kiszállni. A férfi lehajol, de csak egy bogyóért. Jólesik a kóstoló az itt-ott felpirosló illatos szamócából.
Loptak régen, és lopnak manapság is. Korábban a kivágott fák szállítására használt rönkös csillék rakoncáit, forgózsámolyait is innét vitték el darus kocsival az egyik sátoros ünnep környékén. Mikor volt? - kérdem, mire a férfi azt mondja, hogy több mint tizennyolc éve, még a „gengszterváltás előtt".
Az utóbbi tíz év alatt összesen egy kilométernyi sínt loptak el kilenc kilométeres szakaszukról. Mindezek miatt a már nem használt vágányokon inkább maguk szedik fel a síneket, s raktározzák, hogy ne vigyék el a tolvajok. Tavaly is sok sínnek lába kelt, a tetteseket nem találta meg a rendőrség.
Az idei első sínlopás május első napjaiban volt. Durván számolva 75 vágányfolyóméter, azaz 150 méter 7,5-es sínt szedtek fel ismeretlenek. Egy részét elvitték, a többit előkészítették a szállításra, berakták a rekettyésbe, ám az erdészet munkatársai felfigyeltek a letört hársfaágakra, majd az alattuk elrejtett sínekre.
- Aggregátoros Flexszel vágták el a hevedereket, és gépi csavarozóval szedték ki az úgynevezett tirefund csavarokat a talpfából. Jó felszerelésük volt, erőszak nyomát nem is látjuk. A sín hatméteres darabokban volt lefektetve, így fel is kellett vágni.
Egyenes vasúti szakaszt látok magam előtt, távol egy alagútszerű valamiből, alacsonyan összehajtó lombkoronák közül jönnek ki a sínek. Pünkösdhétfőn is onnan jött erre a vonat, s Pandúr János mozdonyvezető azt látta, hogy valami nincsen rendben. Közelebb érve, a rókalyukat is elhagyva észlelte, hogy a váltókörte piros oldala áll felfelé, ami kitérő állást jelent, de későn húzta meg a féket: a hetvenegy kirándulót szállító vonat ráfutott a vékony sínes leágazásra, kitérőre, ahol elfogytak a sínek. A mozdony első kereke a földbe fúródott, de a kocsik a sínen maradtak. Az erdőben ekkor nekilódult egy gumikerekes egylovas kocsi, s az egyik kiránduló még le tudta fényképezni a távolodó járgányt. A bakon két felnőtt ült, a platón pedig két kisgyermek állt, akik úgy nézték a vonatot...
A kisvasút léte nincs veszélyben mindaddig, amíg az erdőgazdaság „meg bírja enni" az évi tizenkétmillió forintos veszteséget. Menetrend szerint kedden és pénteken közlekedik, de április közepétől gyakorlatilag mindennap, sőt néha előfordul, hogy egy nap három különvonat is van. Jól megy a már említett faluház, s a gyermek-, kézműves- és fafaragó táborok, erdei iskolák lakói utaznak kisvonattal, de sok az osztálykirándulás s a munkahelyi csoport is. Télen minden hétvégén disznóölésre járó turisták utaznak a szerelvényen, alkalmanként ötvenen-hetvenen. Szombaton disznóvágáson vesznek részt, megisszák a lefogópálinkát, faluházban járnak, megebédelnek, majd sétakocsikáznak és vonatoznak. Legtöbbször herflis (szájharmonikás) nóta szól, amelyhez forralt bor és pogácsa ad nagyobb kedvet.
Vasutasnyelven szólva évi tízezer utasuk van. Mivel aki kimegy, az vissza is jön, ez ötezer közlekedőt jelent. Ám a veszteség így is óriási, a sínlopók pedig még inkább veszélyeztetik a kisvasút létét s az utazók testi épségét.
Ahogy a váltó és a kitérő vasúti szakasz környékét nézzük, Kövesdi Pál egy fontos különbségre hívja fel a figyelmemet. Míg a május elején felfedezett sínlopás elkövetői számottevő technikai háttérrel rendelkeztek, így erőszak nyomát nem látni a talpfákon, a pünkösdhétfői váltó környéki sínfelszedéseknél minduntalan feszítőbalta durva nyomát látni. Ráadásul a legutóbbi lopás nem volt a korábbiakhoz hasonlóan tudatosan kitervelve, ugyanis ha a váltót visszaállították volna, lehet, hogy a második sínlopásra, illetve annak kísérletére fény sem derül.
– Miért kellett egyáltalán átállítaniuk a váltót?
– Azért, hogy levágják róla a súlytőkét, váltókörtét.
A rendőrök nagy segítséget kaptak azzal, hogy a kisvasúton utazó kiránduló lefényképezte az erdő sűrűjébe menekülő, ló vontatta járművet - ismeri el Búzás László alezredes, a marcali rendőrkapitányság vezetője. Egy környékbeli településen élnek az elkövetők, a rendőrök megtalálták a lovas kocsit is.
- Beismerő vallomást tett a középkorú házaspár. Elmondták, hogy már feltették a síneket a kocsira, amikor meghallották a vonat hangját a madárcsiripelős erdőben. Ledobálták a vasakat a kocsiról, s mire a vonat odaért, már távolodóban voltak. Velük volt két fiatalkorú gyermek is, őket a szomszédoktól kérték el, hogy segítsenek nekik a „vasa-
zásban" - ismerteti a tényállást a rendőrfőtiszt. A nyomozás eddigi adatai szerint a váltót vélhetően nem szándékosan állították át, hiszen nem Matuska Szilveszter utódairól van szó, hanem inkább gondatlanságból. A bűncselekmény mégsem csupán lopásnak számít, hiszen a sínfelszedés és váltóátállítás a közlekedésbiztonság veszélyeztetésének számít, amely akár három év börtönbüntetéssel is büntethető, s a házaspár tagjait vélhetően fiatalkorúak veszélyeztetése miatt is felelősségre vonhatják.
A kapitány elmondása szerint kiemelten kezelik az ilyen ügyeket, s az sem marad előttem titok, hogy Marcaliban már közúti közlekedési táblákat is elloptak az alumínium magas felvásárlási ára miatt.
Amikor a fémfelvásárlók felelősségét firtatom, kiderül, hogy a rendőrök a lopások után rendszeresen ellenőrzik a környékbeli vállalkozókat, ám a lopott fémet a legtöbb esetben apró darabokra vágva viszik be hozzájuk, így a hulladék előélete nehezen vizsgálható.
- Az utakon gyakran találkozni jól megpakolt fémszállító teherautókkal is, s előállítottunk már olyan utánfutós fémgyűjtőt, aki „elsőbbségadás kötelező" táblát szállított. Lepakoltattuk az anyagot a rendőrség udvarán. Hol szerezték, miért szerezték? Kiderült, hogy nem közlekedési területről ellopott tábla volt, hanem egy használaton kívüli gyártelepről származott. Ilyenkor más minősítés alá esik a bűncselekmény - érvel a kapitány.
Tájékoztatása szerint van, aki legálisan jut a fémhez, például a bontásért cserében elszállíthatja a haszonanyagot. A mostani sínlopásos nyomozás során is feltartóztattak egy teherautót, amelynek rakterén hasonló sínt szállítottak. A sofőr azt állította, hogy egy sertéstelep bontásában vettek részt, s valóban, a síneken vakolatdarabok voltak. A helyszínen kiderült, hogy csakugyan onnan származnak, a telepen épületfödém-áthidalóként használták a síneket, oda pedig évtizedekkel korábban kerültek.
Most a lomozásból, vasgyűjtésből élő házaspár beismerte a mesztegnyői sínlopást és váltóátállítást, de a százötven méternyi sín felszedését tagadja, így a nyomozás tovább tart.
Országszerte mind gyakoribbá válnak a fémlopások. Becslések szerint évi három-négy milliárdos kárt okoznak a tolvajok. Viszik a vezetékeket, a csatornaereszeket, csatornatetőket, síneket, szobrokat, emlékműveket, hogy a felvásárlóknak értékesítve őket pénzhez jussanak. Van viszont remény arra, hogy nem sokáig garázdálkodhatnak a fémtolvajok.
A vám- és pénzügyőrségtől kapott tájékoztatás szerint nemrég akcióba lendült az úgynevezett bádogember-kommandó. Pénzügyőrök, rendőrök, környezetvédelmi szakemberek közösen ellenőrzik a fémfelvásárlókat, hogy kiszűrjék a lopott vasárut átvevőket, és így akadályozzák meg az illegális kereskedelmet. Készül a fémtolvajlás elleni új törvény is, már az ősszel elfogadhatja az Országgyűlés. Az elképzelések szerint szigorítják a fémkereskedelem és -beolvasztás szabályait, de a büntetési tételeket is.
Kérdés, mennyire válik visszatartó erővé. A rablók már nemcsak a kisvasúti síneket dézsmálják: a tavaly leállított nagyvasúti mellékvonalak is egyre gyakrabban esnek áldozatul a tolvajlásnak. Vas, bronz, réz, ólom, alumínium: ez ma a sláger. Ügy tűnik, hogy a pályák megőrzésének a leghatékonyabb módja az lenne, ha legalább két-három naponta elzötyög rajtuk egy vonat.
De ma már egyre hosszabb pályákon nem zötyög semmi sem. Varga Attila
Sínlopások a kisvasutakon
A vasútbarátok honlapja, a www.kisvasutak.hu információi szerint a kisvasúti pályákat fosztogató fémtolvajok legtöbbször a nem használt vonalakról, vágányokról viszik el a síneket. Legtöbbször még a helyszínen apró darabokra vágják őket, mivel a vastelepeken csak így veszik át tőlük az illegálisan szerzett anyagot. A másik gyakori lopási forma az, hogy a sínszálakat összekötő hevederlemezeket és az azokat a sínekhez rögzítő csavarokat viszik el a tolvajok. A hevederek eltüntetése azért veszélyes, mert ha a pályában fekvő sínszálak nincsenek egymáshoz rögzítve, egyszerűen kifordulhatnak a helyükről a nehéz mozdony alatt. A mozdonyvezető a hevederek hiányát csak szerencsés esetben veszi észre a mozdonyból, mivel méretük viszonylag kicsi, tehát ez egy váratlan veszélyforrás lehet. Egy több száz gyermeket szállító vonatnál akár nagyon súlyos következményekkel is járhat egy hevederlopás miatti kisiklás.
BALATONFENYVES. Ma már mindössze Balatonfenyves és Somogyszentpál között van forgalom az egykor több vonalból álló kisvasúthálózaton. A korábban csak teherszállításra használt vonalak az 1990-es évek második feléig voltak használatban, a forgalom leállítása után több helyen is beleloptak a pályákba. A kisvasút Csisztára és Táskára vezető vonalán 2002 szeptemberében szűnt meg a forgalom. Az egykor hat kilométeres táskai vonalból napjainkra mintegy másfél kilométernyi vágány maradt meg, a többi eltűnt a környező ócskavas-felvásárlóknál.
DEBRECEN. Korábban a cívisváros hosszabbik kisvasútján, a Zsuzsi Erdei Vasúton a vasúti átjárókat biztosító andráskeresztek oszlopait és a pálya menti jelzőtáblákat vitték el. Nemrég Erdészlak és Martinka között ismeretlen elkövetők síncsavarokat, hevedereket, hevedercsavarokat loptak ki a pályából, és eltűnt Erdészlak és Hármashegyalja váltóállító készüléke is.
KASZÓ. A napi jelleggel üzemelő pályába még nem loptak bele, viszont két éve elemelték a pálya mellé előkészített, beépítésre váró sínek egy részét.
KEMENCE. A kisvasút 2000-ben történt újraindítása előtt tűnt el mintegy tíz szál sín a strand fölötti szakaszról. Valahol kerítés lett az illegálisan eltávolított sínekből.
MISKOLC-LILLAFÜRED. A legsúlyosabb sínlopások a ma már csak Mahócáig vezető mellékvonalon voltak. Ez a szárny korábban Farkasgödör—Örvénykőig tartott, de a pálya rossz állapota miatt az 1990-es évek közepén leállt rajta a forgalom. A fémtolvajok nem hagyták ki a ziccert, több helyen is belebontottak a pályába, a Mahóca és Taksalápa közötti szakasz szinte teljesen eltűnt. A kisvasút üzemeltetője néhány évvel később visszaépítette a szakaszt, de miután az újjáépített pályába is beleloptak, az erdészet úgy döntött, hogy felszedik a Mahóca és Farkasgödör—Örvénykő közötti nyolc kilométeres szakaszon még megmaradt pályát. Erre 2006-ban került sor. A sínszálak csupán a Mahócától mintegy háromszáz méterre található kulcsosházig maradtak meg.
SZOB. A tavaly felújított kisvasúton 1992-ben állt le a közlekedés. Az ezt követő években mintegy másfél kilométernyi sínt loptak el a pályából. A kisvasút Márianosztra és Nagyirtás közötti szakaszán jelent meg először a rendszerváltás után a nagy tételben végzett sínlopás: az 1990-es évek elején a nyolc kilométeres szakasz szinte teljes egészéről eltűntek a vágányok, csak a nehezen hozzáférhető szakaszokon maradt mutatóban pár száz méternyi sínszál.
De nemcsak a kisvasúti sínek és kapcsolószerek kellenek a tolvajoknak: a tavaly márciusban leállított nagyvasúti mellékvonalak is gyakran esnek áldozatul a tolvajlásnak. Hiányos már a Harkány és Vajszló vagy a Drávafok és Középrigóc közötti pálya, fogynak a hevederek Mátraszentimre és Recsk között.