2010. augusztus 13. - Látványos kirúgásokkal és ígéretekkel feledtetné
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a környezetügy kormányzati
háttérbe szorulását. „Be kellene látnia, hogy ön nem ért a természetvédelemhez, miként azok sem, akik önt irányítják” – támadta nyílt levelében a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkárát, Illés Zoltánt (képünkön a Közép-európai Egyetem évzáróján) Zsák Ferenc, a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke, miután a fideszes politikus a múlt héten kirúgta a hortobágyi, az aggteleki és az őrségi nemzeti parkok vezetőit.
Óvatosabban fogalmazott a Magyar Madártani Egyesület, a WWF Magyarország és a Magyar Természetvédők Szövetsége a vidékfejlesztési miniszternek írt levelében, amely szerint „aggódva figyelik a természetvédelem intézményrendszerével kapcsolatos információkat”. Erre meg is van minden ok, a tervek szerint ugyanis a kormány központosítaná a nemzeti parkok vagyongazdálkodását, beleértve a haszonbérleti szerződéseket és az uniós támogatással járó tevékenységeket is, tág teret adva a gazdasági érdekek érvényesítésének a természetvédelem rovására.
Két évtizedes harcos kiállásának köszönhetően még van hitele a civil környezetvédőknél Illésnek, de – mint az egyik zöld szervezet vezetője fogalmazott a HVG-nek – ez a kredit fogyóban van. Pedig az Orbán Viktorral bensőséges viszonyban nem álló Illés kinevezését elsősorban az indokolhatta, hogy elejét vegye a zöld szervezetek hangoskodásának a választások előtt.
A lassan ébredő civilek, egy áprilisi petíciótól eltekintve, csöndben le is nyelték az 1988-ban önállósult környezetvédelmi tárca vidékfejlesztési minisztériumi államtitkársággá alakítását. A fideszes környezetpolitikus eleinte azzal kecsegtette híveit, hogy a zöld ügyek kormányzati képviselete a tárca önállóságának elveszítése ellenére is erősödik. Erre az ő személye a garancia, meg az, hogy irányítása alá kerül a bányakapitányságok és a radioaktív hulladékok kezelésének az ügye – ígérte. Végül nem csupán ez nem sikerült, de még azt sem tudta elérni, hogy legalább a nemzeti parkok területén levő erdőket a nemzeti parkok kezeljék.
Valójában hatásköröket vesztett a környezetvédelmi államtitkárság a korábbi minisztériumi feladatokhoz képest. A klímakvóták eladásából eddig befolyt 40 milliárd forintból képzendő, zöld beruházások támogatására szolgáló alapot például a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezeli. Bár a közismerten atomenergia-ellenes Illés a megújuló energiaforrásoknak, főleg a szélenergiának szánna nagyobb szerepet, ez ügyben nem osztottak neki lapot: az energiapolitikai döntések az NFM, illetve a gazdasági tárca kezében vannak.
Illés nyilatkozata szerint 2020-ig a magyar energiafogyasztásnak nemhogy az unióban vállalt 13, hanem a 20 százalékát kellene megújuló forrásból kielégíteni, ám a fejlesztési tárca irányítása alatt működő Magyar Energiahivatal júliusban lefújta a szélerőművek létesítésére egy éve kiírt pályázatot. Elképzelhető, hogy inkább a geotermikus energia hasznosítását fogja előnyben részesíteni (HVG, 2010. augusztus 7.), noha annak több a környezeti kockázata. Különösen azóta, hogy lobbiérdekből törvénymódosítással engedélyezték a kitermelt, sótartalma miatt vízminőségrontó meleg víz élővízbe bocsátását. Az említett két tárca alakítja a klímastratégiát is – Illés máris szélnek eresztette a nemzetközi fórumokon másfél évtizede a magyar küldöttséget szakmailag vezető Faragó Tibort.
Ugyancsak távozott a bős–nagymarosi vízlépcsőtárgyalások kormánymeghatalmazottja, Erdey György szakállamtitkár, és még nem tudni, ki lesz a gazdája a további magyar–szlovák tárgyalásoknak. A nemzeti együttműködés programjának nevezett kormányprogramban nincs szó a témáról. Igaz, abban maga a „környezet” szó is csak az energiahatékonysággal, az élelmiszerek termelésével és a zöld közbeszerzéssel kapcsolatban kerül elő – és leggyakrabban a „gazdasági környezet” szóösszetételben.
Ilyen háttérrel Illésnek kevés játéktere maradt. Stratégiai terveiről annyit tudni, hogy megduplázná a vízügyi igazgatóságok létszámát, az árvíz elleni védekezést egységesen állami feladattá tenné, tehermentesítve az önkormányzatokat. Mind a védekezést, mind a megelőző munkálatokat az állami vízügyi szolgálat végezné. Az árvíztől sújtott Felsőzsolcán Illés már ki is jelölte a tennivalókat: vésztározókat építtetne a rendkívüli hozamok befogadására, az árhullámok csúcsainak csökkentésére. Mindez régóta érlelődő elképzelés, amit eddig a pénzhiány akadályozott.
A vízügyesek létszáma is részben emiatt csökkent évtizedek alatt a felére, s ezért jegeli a tiszai vésztározók építését is tartalmazó Vásárhelyi-programot – felülvizsgálat címén – a kormány. Az elképzeléseihez szükséges pénzt Illés a környezetvédelmi termékdíjakból, a mentességek megszüntetéséből teremtené elő, a mai ötszörösére, közel 100 milliárd forintra hajtaná fel az állami bevételeket – és persze a fogyasztói árakat is növelve. Ezzel megfojtaná a termékdíjnál olcsóbb kezelési díjból élő, piaci alapon működő úgynevezett koordináló szervezeteket, a használt csomagolóeszközök szelektív gyűjtésének megszervezését pedig állami kézbe venné.
A fő terep, ahol Illés kiélheti magát: a személyzeti politika. Az egykori minisztériumból több tucat dolgozót kényszerített távozásra – rendre indoklás nélkül –, a funkcionális (jogi, közgazdasági, üzemeltetési) részlegek pedig kikerültek az irányítása alól, és a vidékfejlesztési tárca hasonló szervezeteibe olvadtak.
Hamarosan egyébként magából a volt környezetvédelmi minisztériumi épületből is a volt földművelésügyi és vidékfejlesztésibe költözik a korábbi létszám felére karcsúsodott államtitkárság, helyét részben már ma is a fejlesztési minisztérium foglalja el. Hasonló beolvasztási kísérlet utoljára a kisgazdakorszakban, Pepó Pál vezetése alatt történt, amikor például a Környezetgazdasági Intézet egyik épületét vesztette el a tárca, de akkor kevesebb is elég volt a civil ellenálláshoz. Pepó vesztét részben az okozta, hogy leváltotta Aradi Csaba igazgatót a Hortobágyi Nemzeti Park éléről, most azonban három, szakmailag elismert igazgató kirúgása is csak az említett levelek megírását váltotta ki.
A tíz környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség – a tárca területi igazgatási szervezete – közül Illés nyolcban kívánja eltávolítani az igazgatókat, hogy helyükre, a HVG értesülése szerint pályázat nélkül, a saját embereit állítsa. Környezet- és természetvédelmi helyettes államtitkára nem más, mint Illés volt kampányfőnöke, a környezetügyi szakmai múlt nélküli, magyar–történelem szakot is végzett Rácz András ügyvéd. A közép-dunántúli felügyelőség élére kinevezett, közigazgatási tapasztalattal nem rendelkező Zay Andrea pedig a politikus VI. kerületi képviselőtársa volt. Az Illés kinevezettjei által vezetett zöld hatóságok szakmai irányítását az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség látná el, ami elvileg az egységes joggyakorlatot szolgálná, a gyakorlatban azonban attól függően, hogy – ugyancsak pályázat nélkül – kit nevez ki vezetőnek, az államtitkári kézi vezérlést is megkönnyítheti. Illés valódi terepe ugyanis az egyedi ügyek intézése; parlamenti környezetvédelmi bizottsági elnökként a zöld hatóságok ellenőrzése ürügyén a hulladékkezeléssel foglalkozó cégekre utazott.
Emlékezetes tévedése volt, amikor feljelentése nyomán feltörték az egykori Hungalu tatabányai üzemcsarnokának aljzatát elrejtett veszélyes hulladék után kutatva, de nem találtak effélét. Illés most a Felsőzsolca melletti áruházak alatt gyanít hasonlót. A közvetlen irányítás nyitányaként megtiltotta, hogy pozitívan bírálják el a hulladékgyűjtést koordináló szervezetek évente megújítandó kérelmét a velük szerződők termékdíj alóli mentességére, kierőszakolva az általa megálmodott új termékdíj-politikát.
SZABÓ GÁBOR
Zöldügyek a kormányzatban
1977-1987 - Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Rakonczay Zoltán (1984-ig) Ábrahám Kálmán
1988-1990 - Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Maróthy László
1990-1994 - Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Keresztes K. Sándor* (1993-ig) Gyurkó János
1994-1998 - Környezetvédelmi Minisztérium Baja Ferenc**
1998-2002 - Környezetvédelmi Minisztérium Pepó Pál (2000-ig), Ligetvári Ferenc (2000 július-november), Turi-Kovács Béla (2002-ig)
2002-2006 - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Kóródi Mária (2003 májusig), Persányi Miklós
2006-2010 május - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Persányi Miklós (2007 májusig), Fodor Gábor (2008 áprilisig), Szabó Imre
2010- Vidékfejlesztési Minisztérium Fazekas Sándor***
* Illés Zoltán 1990. június-december között helyettes államtitkár volt.
**Illés Zoltán a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke volt.
***Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.
Forrás: HVG-gyűjtés
