Tízéves a hortobágyi Madárkórház (NOL)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. szeptember 20.  - Déri János állatorvos a madarak gyógyításának szentelte az életét
Tizedik születésnapját ünnepli ezen a hétvégén a hortobágyi Madárkórház: az országban különlegességnek számító Madárkórház Alapítványt 1999. szeptember 23-án jegyezték be.

Az alapítvány célja elsősorban védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után pedig a természetbe való visszahelyezése. A természetes sérüléseken, fertőzéseken túl sok madár szenved olyan sérülést az emberi tevékenységek következtében - mérgezések, országúti károk, orvvadászat stb. -, amelyekből megfelelő körülmények között megmenthető.
A Madárkórház vezetője Déri János állatorvos, aki arra tette föl az életét, hogy beteg madarakat gyógyítson. A faluban azóta hordják hozzá a sérült vadmadarakat, mióta Hortobágyra került. Intézményi formában akkor fogott hozzá a madárgyógyításhoz, amikor 1991-ben a Hortobágyi Nemzeti Park égisze alatt létrehozott egy vadmadarakat repatriáló állomást, majd 1999-ben létrejött a Hortobágyi Madárkórház, amelynek - önkéntesként - azóta is Déri János a vezetője.
Hivatalosan ugyanis máig hatósági állatorvosként dolgozik, de hivatalos elfoglaltságain túl igyekszik minden percét a madárkórház üzemeltetésére és a közelmúltban kialakított madárpark működtetésére fordítani. Mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen megismerkedjenek tevékenységükkel: a kórházban látványműtőt alakítottak ki, ahol az intézményt fölkereső látogatók megtekinthetik az operációkat, s létrehoztak egy kiállítást, amely a madárvédelem mozzanatait mutatja be. A kórház melletti parkban játszótér és pihenőpark épült, amelyet gyakran fölkeresnek iskoláscsoportok, és a lábadozó madaraknak fölhúztak egy óriási röpdét is, ahová a látogatók számára is szabad a bejárás.
 A madarak gyógykezelése szervezett körülmények között 1991-ben, a Hortobágyi Nemzeti Park által a Tiszafüred-Kócsújfalu határában működtetett madár repatriáló állomáson kezdődött. Ennek intenzív osztályát 1999-ben Hortobágyon berendezett Madárkórházban alakították ki, amely 2006-tól az uniós támogatással létrehozott Madárparkban működik.
Ide az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, amelyeknek negyven százalékát  állatorvosi ellátás, utókezelés és teljes gyógyulás után visszavadítják, majd elengedik. Mivel az ide került madarak nagy része baleseti sérült, röntgenezésük mindenképpen szükséges, amelyet általában műtét követ. Akár röntgenre, akár műtétre való szállítgatásuk jelentősen csökkenti túlélési esélyüket. Sajnos a nagy sasok (réti sas, parlagi sas) erre fokozottan érzékenyek, több madár pusztult már el emiatt. Az állatok minél kevesebb stresszel járó kezeléséhez és a szakszerű munkavégzéshez megfelelő műtő, röntgen, laborhelyiség kialakítása és berendezése szükséges. A maradandó károsodást szenvedett, a természetbe való visszahelyezésre alkalmatlan egyedek tenyésztése, zárt téri szaporítása és tartása is ezen a telepen történik.


© 2025 Forestpress. All Rights Reserved.