Több ezer köbméter fa, több tízmillió forint ügyében nyomoznak (feol.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. június 09.
Találatok: 1536
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2015. június 09. - Székesfehérvár - A szomszéd vármegye erdőgazdálkodással foglalkozó cégénél hatalmas botrány verte fel a port idén januárban.

Vajon nálunk, Fejérben rendben mennek a dolgok? ?- tettük fel a kérdést, aminek nyomán hamar kiderült, hogy csalás gyanújával itt is nyomoz a rendőrség.
Tengerdi Győző, a Veszprém megyei erdőgazdaság vezérigazgatója a cégénél tapasztalt visszaéléseket felfedezve, idén januárban az alábbi nyilatkozatot tette: "A Verga Zrt. vezérigazgatójaként a társaságnál minden szakterület vezetőjével év eleji elszámoltatást végeztem. Ennek során felmerült a gyanú, hogy egyes pénzügyi kérdésekkel probléma van. Haladéktalanul belső vizsgálatot rendeltem el, melynek eredményeként az illetékes hatóságnál késedelem nélkül feljelentést tettem. Szeretném elkerülni, hogy a sajnálatosan megtörtént szabálytalanságok miatt a társaságot, valamint annak tulajdonosi joggyakorlóját, a Földmüvelésügyi Minisztériumot alaptalan támadások érjék. Ezért azonnal kezdeményeztem munkaviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését, melyet a munkáltatóm elfogadott. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a közös sikerekhez..."
A Verga Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese az ügyészségi vád szerint több mint 600 milliót sikkasztott, a nyomozás során a társaság több dolgozója gyanúba keveredett. A vezérigazgató - mint fentebb olvasható - önként távozott.
Bítay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár azonnal feladatként adta a társaságnál az összes pénzügyekkel és könyvvizsgálással foglalkozó dolgozó munkaviszonyának és szerződésének megszüntetését, ami meg is történt. A minisztérium akkoriban kiadott közleményében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Verga Zrt.-nél történt eset egyedi, ami azt is bizonyítja, hogy a rendszer alkalmas arra, hogy fény derüljön a hasonló rossz szándékú esetekre és ki lehessen szűrni a csalásokat.
Most lássuk, mi a helyzet Fejér megyében!
A Vadex Zrt.-nél meglévő informális kapcsolatok révén hamar megtudtuk, hogy a cégvezetés feljelentése nyomán tavaly október óta nyomozás folyik csalás gyanújával, ismeretlen tettes ellen. Információnkat a megyei rendőr-főkapitányság megerősítette, érdeklődésünkre Kiss Z. Edward szóvivő azonban - ahogy ezt a szabályok ilyenkor előírják - a folyamatban lévő büntetőeljárásról nem árult el részleteket.
A cég jelenlegi és egykori - nevük elhallgatását kérő - dolgozóitól napokig gyűjtöttük az információkat. Az ezek alapján kirajzolódó kép nem volt túl szívderítő. Arra gondoltunk, hogy ha a cégvezetés tett feljelentést, akkor a legkézenfekvőbb, ha a helyzetről magával a vezérigazgatóval, Majoros Gáborral beszélünk.
A több mint egy órán át tartó beszélgetés során szó esett egy korábbi ügyről, melynek során egy nagyobb mennyiségű fát vásárló vevő hamisított csekkszelvény bemutatásával igazolta a fizetést, s a hó végi záráskor derült ki, hogy nem folyt be a pénz. Feljelentésük nyomán a tettes kézre került. A vezérigazgató nem tagadta, hogy évente többször fordulnak elő falopások, de nem nevezte ezt jellemzőnek. A fizetés és a bizonylatolás területén bevezetett szigorú intézkedésekről beszélt, melyek alapján megelőzhetők, kizárhatók a csalások. A folyamatban lévő ügyben szerzett információinkról Majoros Gábor részben tudott, részben nem Beszélgetésünk végén közölte, írásban tegyem fel kérdéseimet, amikre a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel egyeztetve válaszol majd. A szaktárca sajtóirodájának is elküldött kérdéseink a kővetkezők voltak (a személy- és cégneveket kipontoztuk):
1.  Milyen előzmények nyomán és pontosan mikor tett feljelentést cégük vezetése a......erdészt érintő falopás vagy csalás ügyében?
2.  Igaz-e, hogy a cég belső vizsgálata során hangfelvétel készült egy beszélgetésen, melyen részt vett.......(a felsorolásban hat név szerepel) is?
3. Átadták-e ezt a hangfelvételt a rendőrségnek?
4. Készült-e más hangfelvétel az üggyel kapcsolatban, pl. telefonbeszélgetésről? Ezt átadták-e a rendőrségnek?
5. Mit állapított meg a belső vizsgálat?
6. Igaz-e, hogy a történtek után elbocsátott.......cégének, a......Kft-nek továbbra is kapcsolata van a Vadex-szel?
7. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Vadex több dolgozója is érintett lehet - vagy az lehetett korábban - ilyen ügyekben, vagy ez kizárható a belső bizonylati fegyelem és elszámolási rend alapján?
8.  Vizsgálták-e ennek lehetőségét (lásd 7. kérdés) a belső ellenőrzések során?
9.  Igaz-e, hogy a történtek után (tavaly ősszel) vezették be a kitermelt fa értékesítése során a helyszíni készpénzfizetés helyett a bankkártyás fizetést, elkerülendő a csalási lehetőséget?
10. Milyen más intézkedések születtek a falopásos csalások megelőzésére?
11. Tájékoztatták-e a történtekről a felettes szerv, a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseit?
„Tájékoztatom, hogy a feljelentésünk ügyében folyó vizsgálat lezárásáig semmilyen felvilágosítást nem kívánok adni" - érkezett két nap múlva a válasz a vezérigazgatótól és a sajtóirodától is.
Ezután kerestük a minisztériumban Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkárt. Titkárságáról néhány nap után azt a választ kaptuk, hogy az államtitkár az eljárás befejezéséig nem kíván az ügyről beszélni és nyilatkozatot se várjunk tőle.

Hogyan „tűnhet el" a kitermelt fa?
Az adott területért felelős erdész megbecsüli az ott kivágható fa mennyiségét (legyen ez mondjuk 200 köbméter). Megbízza a favágó vállalkozót a kitermeléssel (Fejérben több ilyen céggel dolgoztatnak, ezektől kér az erdész árajánlatot). A 10-15 emberrel dolgozó vállalkozó jelenti, ha vége a munkának és számláz. Olyan összegről, amit az erdész mond neki Közben az erdész fuvarosokat fogad, intézi (esetleg a vevővel együtt) a szállítást. A folyamat végén a vevő fizet (vagy bankkártyával a helyszínen, vagy készpénzzel a központban). Szerződések, számlák, fuvarlevelek a folyamat dokumentumai. Mi van, ha az elszállított, eladott fa sokkal több, mint a becsült érték?

Szerintem
Mintegy két hét alatt tucatnyi jelenlegi és volt dolgozóval, illetve a céggel kapcsolatban álló vállalkozóval beszélve az a benyomásom alakult ki, hogy valami nem stimmel a %dexnél. A nyomozás még nem zárult le, a múlt év őszi feljelentés után idén márciusban újabb - ezúttal kívülről jövő - feljelentést csatolt a nyomozó az aktához, ami egyre dagad. Ügyészi engedéllyel többször hosszabbították már az eljárást, a legutóbb megszabott határidő augusztus 7Egyik informátorom azt mondta, ez nagyon zárt világ, nem fog itt kiderülni semmi. Ne legyen igaza!  Zsigó Ferenc



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept