Vadászpuskával kényszerítette földre a fiatalokat (kemma.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. június 12.
Találatok: 1303
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. június 12. – A vadász nem ült hosszú, méla lesben, hanem este, észrevétlenül közelített meg egy társaságot az erdőben.

Azt hitte, orvvadászok, ezért cifra káromkodások közepette földre kényszerítette őket. Mikor kiderült, hogy csak turisták, elengedte a két fiút és a lányt, akik később feljelentették.
Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy hivatásos vadász ellen, aki csütörtök délelőtt állt dr. Marton Gyöngyi bírónő elé Tatán. A vádirat felolvasása után a tanúk meghallgatásával folytatódott a per.
A korábbi vizsgálatok során megállapították, hogy két éve szeptember 14-én az esti órákban az egyik vadásztársaság alkalmazottja külföldi vadászt kísért, amikor messziről észrevett néhány alakot. A fák között haladtak lámpák nélkül. Utánuk ment, és rájuk ripakodott, kinek az engedélyével léptek be a területre, majd fegyverrel a kezében a földre fektette őket.
A vádlott határozottan kijelentette, hogy nem tekinti magát bűnösnek, mert ő csak a munkáját végezte. Elismerte, hogy meglehetősen határozottan lépett fel. Kiabált is, több nyomdafestéket nem tűrő kifejezést használt, mert így kívánt rájuk ijeszteni. Orvvadászok ugyanis lőttek már le vadőrt munkavégzése közben. Mivel ő egyedül volt hármukkal szemben, úgy járt el, ahogy az sok filmben látható. Határozottan állította, hogy fegyvere először a vállán volt, majd futás közben került a kezébe, de azt nem fordította a fiatalok ellen, és egyiküket sem fenyegette azzal, hogy lelövi.
Az érintettek között azonban akadt, aki épp az ellenkezőjét mondta. Sőt, jó tíz percig nem engedte őket felkelni a földről, illetve csak azt követően, hogy egyikük igazolta magát a jogosítványával, és kiderült, hogy nem orvvadászok.
Az egyik érintett az egyik legfontosabb kérdésre válaszolva szó szerint így fogalmazott: „A fegyvert nem konkrétan ránk fogta, de benne lehettünk volna a szórásban.”
Az biztosnak látszik, hogy a vádlók és a vádlott egyaránt féltek a sötét erdőben. A fiatalok a vadásztól, a vadász a fiataloktól. A háromtagú társaság a fegyveres férfitól, utóbbi attól, hogy a fiatalok táskáikban fegyver lapulhat. Mindegyikük feltételezései érthetők. A bíróság viszont nem ezek, hanem a jog alapján dönt majd a következő tárgyaláson.
Közfeladatot ellátó személyek
A hivatásos vadászok közfeladatokat ellátó személynek minősülnek, ezért munkájuk során fokozott védelem illeti meg őket. A törvény rendelkezései alapján feladataik ellátásakor az alábbi intézkedéseket tehetik, illetve kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak: 1. vagyontárgyak őrzése, 2. jogellenes cselekmény folytatásának megakadályozása, 3. a tetten ért személy visszatartása, 4. bármilyen tárgy ideiglenes elvétele, 5. igazoltatás, 6. jármű feltartóztatása, ruházat, csomag átvizsgálása. Az intézkedés kikényszerítése érdekében vegyi eszközt, szolgálati kutyát, vagy rendőrbotot egyaránt használhatnak. Kötelesek intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha jogszabályt sértő tényt, tevékenységet vagy mulasztást észlelnek. Rögzítve van az is, hogy több lehetséges és alkalmas intézkedés, vagy kényszerítő eszköz közül azt kell választaniuk, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár. A kényszerítő eszköz alkalmazása előtt – ha ez annak célját nem veszélyezteti – előzetesen figyelmeztetni kell az érintett személyt, személyeket.  Palásti Péter



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept