Az elmúlt héten kezdődött nagy esőzések óta az óránkénti (rádió)híradások főszereplője a Tisza. A Kárpát-medence északi és keleti vidékeinek vizeit összegyűjtő folyó rendszerében, a Felső-Tisza vízgyűjtő területén, a november elejei esőzések az évszázad legnagyobb áradását okozták.
A Felső-Tisza kárpátaljai szakaszán a folyó áttörte a gátat, és elárasztotta a part menti települések jelentős részét. Leonyid Kucsma elnök katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánította a Magyarországgal határos megyét, ahol az árvíz háromszázezer ember lakóhelyére terjed ki. (Kárpátalján 1994-ben volt legutóbb árvíz, amelynek a pusztítása kisebb volt ugyan az ideinél, de jelentős.)
Egyre súlyosabb a helyzet Kelet-Szlovákia déli csücskében, a Bodrogközben és az Ung-vidéken is. (Az elmúlt nyáron, július 20-án Kelet-Szlovákiában, Eperjes közelében, másfél órás felhőszakadás következtében negyvenkilenc halálos áldozatot követelt és jelentős anyagi veszteséget okozott a megáradt Kis-Szinye patak.)
Válságos a helyzet Romániában is. A Tisza vízszintje Máramaros északi részén egy méterrel haladja meg a veszélyesnek tartottat. Lakóházak százait, hidak sokaságát tette tönkre az áradás, amely számos települést elzárt a külvilágtól.
A Felső-Tisza magyarországi szakaszán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeit nyolcezer ember, katonák és civilek példás összefogással védik a gátakon. A szakemberek jogszabály-előírásra hivatkozva javasolják, hogy az áradáskor mért legmagasabb vízszinttől egy méter magasan meg kell emelni a védőgátat. A Tisza árvízvédelmi fővédvonalának ilyen nagyságú megerősítése több tízmilliárd forintba kerül. Az évente háromszor-négyszer is levonuló árhullámok és a szomszédságunkban előforduló tragédiák azonban arra figyelmeztetnek, hogy a lakosság biztonsága érdekében az árvízvédelmet komolyan kell venni.
Vajon elegendőek lesznek-e a tervezett árvízvédelmi intézkedések? Megbízható választ csak az tud mondani, aki a gyakori árvizek okait vizsgálja. A kérdésre a legnagyobb tekintélyű kárpátaljai magyar tudós, az Ungváron élő dr. Fodor István, a biológiai tudományok professzora már évtizedekkel ezelőtt kereste, és meg is találta a választ. Véleménye szerint a Kárpátalján történt gyakori árvizek nem természeti csapás következményei, hanem a hetven éven át végzett rablógazdálkodásos fakitermelés a fő ok. „Valaha hegyeinket hatalmas, összefüggő, szinte átjárhatatlan erdőségek borították... A vaskorszaki viharok pusztítása semmi ahhoz képest, amit az úgynevezett sztahanovista fakitermelők itt végeztek. Hamarosan lecsupaszították a Kárpátok gerincét, s megszüntették az eddig szivacsként működő növénytakaró víztároló képességét. Így az eső akadálytalanul folyt a patakokba, ezek földuzzadva rohantak a folyókba, elöntve az árterületeket, s itt óriási károkat okozva. A szovjet erdőgazdasági minisztérium még nagyobb pusztítást irányzott elő a Kárpátok erdeiben: még a vízvédelmet és a városok levegőjének frissítését szolgáló erdőtelepítések vágását is elrendelte" - nyilatkozta Fodor István a Magyarok Világlapjában 1994 márciusában.
A Kárpát-medence természeti környezetének, természeti értékeinek pusztítása 1920-ban kezdődött, amikor a nagyhatalmi érdek vezérelte politikusok a trianoni békeszerződéssel természetellenesen és igazságtalanul, hamis okmányok alapján szétszabdalták, szétrombolták az addig egy központból igazgatott (irányított) természetes gazdaságföldrajzi egységet, a közlekedést, erdőgazdálkodást, folyamszabályozást, és általában az egész vízgazdálkodást. Erről a történelmi Magyarország hegy- és vízrajzi térképe tanúskodik a legszemléletesebben. Közismert tény, hogy az ország területét és alakját a vízrajzi térkép is megmutatta, mégpedig élesebben, mint bármely más országét. „Kevés nép olyan szerencsés, hogy hazáját a térképen akkor is megtalálja, ha azon a határok nincsenek kirajzolva" - írta Prinz Gyula a Magyarország földrajza című művében 1914-ben.
Európa békéjét és gazdasági felvirágzását az szolgálta volna, ha a rendezés 1920-ban földrajzi, történelmi, néprajzi, gazdasági, politikai ismereteken alapulva, a viszonyok alapos ismeretén és a lehetőségek erre épített helyes felismerésén épül föl. Nem ez történt!
Trianon azonban nemcsak a magyar nemzet, hanem valamennyi közép-európai nép tragédiája volt. A szétrombolt vízgazdálkodás és a Kárpátok erdeiben végbement rablógaz-dálkodásos fakitermelés együttesen határozta meg a Felső-Tisza vízgyűjtő területén élő magyar, szlovák, ruszin, román nép tragikus sorsát.
A jövő megmentése, az itt élő népek megmaradása érdekében helyre kell állítani a Kárpát-medence egységes vízgazdálkodását, ami a jövő generációk iránti felelősséget és szolidaritást is jelenti. Hogyan állítható helyre a Kárpát-medence egységes vízgazdálkodása, ami az életben maradás feltételét jelenti? Ez a kérdés nagyobb horderejű, és sok tekintetben igényesen szakmaibb annál, semhogy a megoldás csak politikusokra lenne bízható.
Közép-Európa drámája, a közép-európai népek tragédiája figyelmeztető a jelen és jövő számára. A hiba nem ismétlődhet meg! A kérdés megoldása a természeti (hegy- és vízrajzi) viszonyok alapos ismeretén és a lehetőségek erre épített helyes felismerésére épülhet. Magyarország az Alföld-programot és a Tisza-tervet csak a Kárpát-medence egészére vonatkozó, egységes vízgazdálkodás keretében valósíthatja meg. Szlovákia, Ukrajna és Románia is csak ebben az egységes rendszerben biztosíthatja állampolgárainak biztonságát.
A Tisza vízgyűjtő területe árvízvédelmének fontos feltétele a védőgátak megerősítése és szintjének megemelése, de nem elégséges megoldás. Az esztelen erdőirtás folytatása, az újratelepítés elhanyagolása tovább növeli az árvízveszélyt, amelyet már a gátak megerősítésével és megemelésével sem lehet elhárítani.
A megoldás tehát a Kárpát-medence természeti erőinek egységes kezelése, egységes víz- és erdőgazdálkodás, erdőtelepítés, az ökológiailag fenntartható fejlődés követelményeinek szigorú betartása a környezet- és természetvédelem, az ipar, a kereskedelem, az energiatermelés, a közlekedés, a mezőgazdaság, a víz- és erdőgazdálkodás területén. Ebben a történelmi pillanatban, Közép-Európa válaszút előtt áll! Képesek leszünk-e arra, hogy - felismervén a közép-európai népek együvé tartozását - most először, igazán egymásra találjunk? Vagy Közép-Európa ismét a politikusok hataloméhes marakodásának a színhelyévé válik, ahol nem jöhet létre a természeti erők egységes kezelése, ahol nem valósulhat meg az ökológiailag fenntartható fejlődés nemzetközi programja, sem a Feladatok a XXI. századra elnevezésű ENSZ-program? Új regionális megállapodás lehet csak a nagyhatalmak befolyásától mentes Közép-Európa jövője. Ha ez sikerülne, akkor ismét visszaáll a nyolcvan év előtti harmonikus együttélés, és megvalósulhat a mai életnél minőségileg jobb, emberhez méltó élet a Kárpát-medencében, és az valóban Közép-Európa lenne, nem csak földrajzi értelemben. Ezért az itt élő népek legjobbjainak kell összeülniük és megállapodásra jutniuk egymással a közös közép-európai kultúra megteremtésében.
Kelemen József
A szerző mérnök, az Emberközpontú, Fenntartható Társadalomért Alapítvány alapítója, a Közép-Európa Klub főtitkára