Így a tél elején a hegyekben itt is, ott is felszálló füst jelzi ismét: szénégetők dolgoznak.
Egy ideig haldoklott ez a szakma, de manapság már ismét férfiak kerekednek fel, hogy hosszabb-rövidebb időre tábort üssenek a boksák mellett, a szénégetésből remélve tisztes megélhetést. A Bükk-ben, a Szana-völgyben főként erdélyiek dolgoznak. Mondják, a szénégető az ördög játszótársa, az általa épített hatalmas boksákban ugyanis fiatal ördögök helytelenkednek, az ember pedig odakintről tanítja móres-re őket.
Mindezt Jakab Antaltól tudom, aki Tamási Áron szülőhelyéről, Farkaslakáról érkezett, s már második éve dolgozik a Bükkben. A család Erdélyben több évtizede él szénégetésből, a harmincnyolc éves férfi azonban úgy gondolta, jobb a fizetség „Magyarban", itt a szakértelmet is honorálják, s nem is kell magamagának szaladgálnia munkaengedélyért, elintézi azt a megrendelő.
Antal egyedül él egy ütött-kopott lakókocsiban, ameddig a munka tart. Asszonyt, gyereket amúgy sem hoz okos ember magával; igaz, ő még nem alapított családot.
- Ez az erdő nem éppen erdélyi rengeteg, de azért szép - mondja. - Az unokatestvérem
kötötte a szerződést, üzletet látván a dologban, én neki segítek. Mondják, külföldre megy
az áru, vigyázni kell, mi kerül ki a kezem alól, igen szigorú ám a bírálat! Ha nem tetszik
valamely pakk, hát visszadobják, meg a pénzből is vonnak.
A faszén előállítása hosszadalmas, nehéz és piszkos munka, ezért aztán nem is adják olcsón, az alig másfél kilós zsákokba porciózott szenet sem. Pedig kelendő áru lett: az egyre szaporodó kerti, átriumos partikon ennek parazsán sütik a hatalmas marhahússzeleteket, csinos kis fújtatókkal serkentve a tüzet.
- Farkaslakának híre van a faszeneseket illetően – állítja Jakab Antal -, én szerencsés
vagyok, mert már második éve jöhetek ide, mások azonban, ha ügyeskedésen kapták őket, lekerültek a listáról. Annak sem volt jó dolga, aki a család nélkül nem kívánt jönni, mert hiányzott neki a feleség, a gyermek. Rá kellett jönnie, bármilyen jó pénz is a forint, eltűnik itt, mint a fehér galamb a levegőben, mire hazaér, nem marad belőle szinte semmi se.
Antal már azt is tudja, hogy a bükki faszén nagy utat jár be, míg ismét az országba ér. Itt égetik, itt csomagolják ugyan, de aztán külföldre viszik, később pedig importálják -ugyanazt. Határon túli piacra szállítani jó üzlet, Ausztriában, Németországban sok helyen már nem engedik az égetést, őrzik a fákat, mint az aranyat.
- A boksában 150 köbméter cserfa van, ebből 22 tonna jó minőségű faszén termelhető ki - mondja a farkaslaki mester - Középen kezdjük el építeni, s egyre szélesedő körben készül a kétembernyi magas boksa. A fára szalmabálák kerülnek, majd sárral körbetapasztom, ne érje levegő a fát. A tűz szabadságát kordában kell tartani, lángolnia sosem szabad, csak csendesen izzania. A begyújtáshoz három méter hosszú lyukat hagyok, aztán, ha elvégeztem a munkát, s játszódnak már odabenn az ördögök, hát betapasztom ezt a likat is. A földet pedig vizesen kell tartani, időnként lazítok is rajta, nehogy az ördögfiak kifújhassák a füstöt.
Ezért aztán a boksát nem is szabad magára hagyni sosem.
Vagy legalábbis hosszú időre nem lehet a közeléből távozni, főként, ha az ember maga van. Antal nem vállalkozó, csak a munkára szerződött, tizenötezer forintot keres egy hónapban, néha kicsit többet, s éjjelnappal készenlétben áll. Olykor megkéri az erdészeket, ellenőriznék a boksát, nehogy tűz üssön ki azalatt, míg ő maga a faluban végzi bevásárlását.
- Ha a boksa lábánál kicsap a tűz, kiégett a fa - magyarázza. - Akkor már csak legereblyézem a földet, a szalmát, s kész az áru a szállításra. Úgy számolom, november végére, de legkésőbb decemberre hazaérek Farkaslakára. Van ott egy asszony, aki rám vár, karácsonyra tervezem az esküvőt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti hivatalának vezetőhelyettese, Barátossy Gábor szerint, ha valaki ért a faszénégetéshez, hát az az erdélyi ember. — Különösen a székelyek rátermettek ebben a szakmában, a kilencvenes évek eleje óta dolgoznak az erdeinkben - mondja. - Az első munkavállalókat kicsit idegenül fogadták, hallottam egy esetről, amikor az erdészetvezető megkérdezte a nála jelentkező két székely legénytől: „Na, mihez értenek, jóemberek?" „Mindenhez!" – hangzott a válasz. „Szenet is tudnak égetni?" „Persze hogy!" Hát akkor kipróbáljuk, született meg a döntés, s elvitték őket az erdőbe, mutatták, van ott egy lakókocsi, abba be lehet költözni, meg lajtos kocsin vizet is hoznak. Kíváncsiak lettek az erdészek, ott zsúfolódtak sokan, míg a székelyek rakták a boksát, s csak csodálkoztak: kétszer akkorára építették, mint a répáshutai tótok, pedig addig ők vitték el a pálmát. A faszén pedig csengett, mint az üveg, olyan jó minőségű volt, amilyet addig nem készített égetőember.
Jung László, a parádfürdői erdészet vezetője azt mondja, bár a Mátrában hagyományai voltak a szénégetésnek, manapság magyar ember már nemigen vállalkozik erre a munkára, többnyire erdélyi vendégmunkásokkal szerződnek.
- Amikor még álltak az üveghuták, amelyeket faszénnel kellett fűteni, nagyobb keletje volt ennek a munkának is, a családok gyerekestül-asszonyostul kiköltöztek az erdőbe, s ott éltek, míg tartott az idény. Aztán változott a világ, gázzal fűtik már az üveggyárakban a kemencéket, ráadásul megszakadt, a hagyomány, amikor apáról fiúra öröklődött a mesterség. A megrendelők külföldről érkeznek, leginkább nyáron kérik a faszenet, némelyik cég ősszel is vásárol, aztán kis szünet áll be. Legközelebb a tavaszi nyitónapokra igénylik a terméket, így aztán a munkavállalók ehhez igazodnak. Kis időre visszatérnek Erdélybe, ahol a Kárpátokban folytatják a szénégetést, aztán, ahogy enyhül a tél, jönnek ismét hozzánk dolgozni.
A kilencvenes évek elején, a nagy átalakulások idején az erdészetekből részvénytársaságok lettek, a piacgazdaság törvényei szerint igyekeztek egyik-másik tevékenységet vállalkozásba kiadni. Így a faszénégetés is kikerült az erdőgazdaságok égisze alól, s ma szinte teljes egészében erdélyi emberek dolgoznak e területen.
- Biztosan jó üzlet a szénégetés, különben aligha vállalkoznának rá az emberek. Az erdészetünk 3800 forintért adja a faanyag köbméterét, amelyet a kitermelés helyéről még el is kell szállítani, ki kell termelni a faszenet, s értékesíteni. Nincs pontos információm arról, hogy a kereskedő mennyiért vásárolja fel a terméket, de az biztos, ha nem lenne nyereséges a munka, vállalkozó sem akadna. Azt azonban nem hinném, hogy a forgalmazó megutaztatná a szenet Ausztriába vagy Németországba, s csomagolva hozatná vissza. Sokkal inkább valószínű, hogy magyarországi telepen porciózzák nem téve különbséget a hazai és külföldi forgalmazás között, ezért árulják német feliratú tasakokban a faszenet. Nálunk még közel sem olyan frekventált a felhasználás, mint külföldön, holott igazán környezetbarát energetikai alapanyagról van szó. Az ország erdeiben a kitermelt fa ötven százaléka tűzifa minőségű, s nagyon nagy gond az értékesítése. Ráadásul az egyetlen olyan energetikai alapanyag, amely újratermelhető, évről évre biztonságos mennyiségben áll rendelkezésre. Persze macerás a szállítása, egyszerűbb olajjal vagy gázzal fűteni.
Bellér Ágnes