Százhúsz év türelem (Magyar Nemzet /Mezőgazdaság)

2000.12 – Nem tölgyet telepít a haszonelvű ember „Erdő, te boldog! Óh, milliárd vad mámor együtt, összezárt, eleven tornyok, részegek, egymásba habzó emeletek: a fák virágporfellege egyszerre mindnek gyönyöre: de dús, vagy, erdő, meztelen, egyetemes, nagy szerelem!" (Szabó Lőrinc: Szerelmes erdő, részlet)

Az ember a vállalkozásait a haszon reményében indítja. Manapság többnyire a gyors hasznot hozó, kis erőkifejtést igénylő befektetések értékét ítéli a legnagyobbnak.
Erdőt nevelni semmiképpen nem tartozik ebbe a körbe. A birtokhoz jutott magántulajdonosok ráadásul a szabályok értelmében nem is tehetik meg, hogy egyszerűen tarra vágjanak, s távozzanak. Telepíteniük is kell. Ha már így van, úgy ültetnek, hogy annak hasznát – ha nem is közvetlenül ők – de legalább a gyermekeik élvezhessék. Éppen ezért gyorsan növő fajokkal, akácokkal, nyárral népesülnek be erdeink.

Aradi Zoltánt más fából faragták. A Győrben élő férfi a várostól mintegy húsz kilométernyire, Sokorópátkán kocsányos tölgyet telepített. Tudomása szerint sem Győr-Moson-Sopronban, sem Vasban nem akad párja. Három esztendeje a hat és fél hektárra hatvanezer csemetét ültetett. Aki csak hallott róla, bolondnak tartja, hiszen ezek a ma még pöttömnyi fácskák 120 év múlva válnak vágáséretté. Aradi úr bolondériája mögött azonban végtelen hit és természet iránti tisztelet áll.
- Én is a jó haszon reményében ültettem a tölgyest, hisz százhúsz év múlva óriási nyereséggel tudom a fát kitermelni. Ekkora nyereséggel semmi sem kecsegtet, csak az időt kell kivárni - mondja őszülő bajusza alatt bujkáló csibészes mosollyal. - Hogy mennyi ez? - kérdi rögvest.
Az apja kilencvenesztendős, a legnagyobb unokája, a fiú pedig hatéves. Amikor a kisfiú annyi idős lesz, mint az apja most, s öregemberként kisétál a saját dédunokájával ebbe az erdőbe, akkor azt mondhatja neki: „Kisfiam, várj még egy 30-40 évet, aztán, ha muszáj, kivághatod a fát." Hét-nyolc generáció kell ehhez, bár Aradi Zoltán azt szeretné, ha 120 év múlva ez még nem történne meg, hiszen a tölgyei akkor lesznek olyanok, mint az ereje teljében lévő férfi. A 30-40 évesekért pedig megszakad a szívünk, ha távozniuk kell. Reméli, nem lesznek anyagilag sem arra utalva az utódok, hogy vágják az erdőt. De, ha mégis meg kell tenniük - hiszen azért ültette, hogy nekik is jusson valami -, akkor sem tarra. Azt szeretné, ha a hagyományban rögződne annyi idő után, hogy legalább a legszebbeket hagyják meg.
- A szemet, a lelket semmi nem gyönyörködteti jobban, mint egy csodálatos erdő. Ehhez fogható talán csak a szép ló, meg a szép nő lehet - vallja a hosszú távra vállalkozó, akinek a fa iránti imádata még gyermekkorában gyökerezik, ám kanyargós út vezetett az erdőgazdaságig.
- Budapesten nevelkedtem, egy Rákosliget és Rákoskeresztúr közötti kis lakban. Egy rét közepén, fakerítéstől övezett, tornyos épületben, amely olyan volt, mint egy mesebeli házacska - emlékezik áhítattal. - A többiek
mind a városból jártak az iskolába, csak én jöttem a „tanyáról".
A család a vasúthoz kötődött. Nagyapja Aradról települt át, s szegődött a társasághoz, de az apja is ott töltötte életét. A fiúnak is valami kézzel fogható, rendes foglalkozást kellett választani, így végezte el előbb a gépipari technikumot, majd szerzett gépész-üzemmérnöki diplomát. Ám még a kezdet kezdetén, azaz tíz esztendeje önálló vállalkozásba kezdett. Ma is ipari, illetve orvosi gázrendszerek szerelésével foglalkoznak a családi kft.-ben.
- Erdész nem lehetettem, így vénségemre valósítottam meg az álmomat, amikor olcsón lehetett kárpótlási birtokot venni - kalandozik el tekintete a tágas vidéken.
A birtok a Sokoró dombvidékének egyik legszebb pontján áll. A hegygerincről ma még végig lehet tekinteni az erdőnek ma még aligha nevezhető birtokon. A fák majd csak 20-30 év múlva akadályozzák a kilátást. A folyamatos vadkár miatt tavaly bekerítette a csemetéket, hiszen az őzek és a szarvasok állandóan lecsipegették a zsenge hajtásokat, s nem győzött utána telepíteni. A tölgyek közé egyébként ültetett feketediót, magas kőrist, erdei és vörös fenyőt, cseresznyét, meg bükköt is. A szélében hárs és mogyoró növekszik. Számuk nem nagy, de színesíteni, szépíteni akart, s természetes erdőt létrehozni, hiszen semmi sem fejlődik önmagától monokultúrában. Lelki szemeink előtt már ott magasodik a táj legszebb erdeje, hiszen egyébként oly nagy az egyhangúság. Előttünk akác, mellettünk akác, mögöttünk akác, mindössze szemben van némi, de elhanyagolt állami tölgyes.
- A legszebbek a hajnalok. Gyakran jövök ki és várom a szemközti domb mögül felbukkanó napot. Szerencsére a család is szereti, nemegyszer aludtunk már kinn az unokákkal együtt. Felvertük a sátrat, szalonnát sütöttünk és nagyon jól éreztük magunkat - meséli.
Bizakodó a jövőt illetően, hiszen nem csupán idős apja könnyezi meg a cseperedő erdőt, ha időnként kihozza ide, hanem legénykorú fia is kihordja a lányokat, hogy megmutassa apja erdejét. A sokorópátkai tölgyes mellett már a Hanságba is jár, hiszen ott is vett egy darab földet. A Fertő-Hanság Nemzeti Park szomszédságában már nagyjából kitisztították az elhanyagolt területet, s hamarosan kezdődik a telepítés. Oda még színesebb erdőt tervez - csakis honos fákkal. Fekete- és szürkenyár, no és tölgyek nőnek majd egymás mellett. Nehéz művelésre számíthat, aki egyszer kitermeli, hiszen csak szálalással lehet megoldani majd - de küzdjön is meg érte! A Sokoróra még vette a tölgycsemetéket, ám Fehértóra már maga szedi a magot. Megkereste a környék legszebb fáit. Beziben a templom mellett két százötven éves tölgy áll, míg Bodonhelyen egy háromszáz éves tölgyfa alatt talált lehullott makkokat. Maga csávázza, hajtatja, saját csemetekertjéből ülteti ki a kis fákat. A csöppségeket, amelyeknek - ha megmarad az eltökélt hit - rajta kívül még jó pár nemzedék lesz nevelője. 2120-ban pedig szépen el lehet kezdeni a vágást. Nem összevissza, hanem gondosan. S nem a legszebbeket, hiszen azokat kell megőrizni magnak.
- Bolondság, hogy ma éppen a leggyönyörűbbek esnek áldozatul, s a legsatnyábbak maradnak. Így korcsosul az erdő, s éppen a legfontosabb, az igazi értéket bíró génbank veszik ki lassan. Kiss Géza