ForestPress fotó
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves vendégeink!
Ünnepelni, emléket állítani gyűltünk össze a volt Budavidéki Erdő és Vadgazdaság székhelyén. Ünnepelni, hogy az emberiség ősi foglalkozásának — a vadászatnak - megörökítőit, a vadon élő állatvilág ábrázolóit, a képzőművészeket és a képzőművészetet ünnepeljük. Az alkalom pedig nem más, mint hogy nemzetünk kiemelkedő természet és vadfestőjére emlékezve, Csergezán Pál festőművésznek, mesternek, barátai és a tisztelőinek jelenlétében emlékművet állítsunk. Nagy nap ez a mai, mert egy kicsiny magyar falu, Záhony szülötte viszonylagos szegény sorsú gyermekkorból, vi1ágviszony1atban is elismert és közismert művésszé, mesterré válva megtiszteltetést és dicsőséget hozott a magyarok nevének, megbecsülésének. Nem beszélve a magyar vadászati kultúrának, magának a magas szintű, világhírű magyar vadgazdálkodásnak.
Küzdelmes művészi sorsa volt, megpróbáltatásokkal tarkított, sok kitérővel, vargabetűvel gazdagított életpályája a képzőművészetben a grafikától a festészet felé terelte életútját, szemléletét. Saját igényességétől szenvedve állandóan a megújulás, új ábrázolási módok felé irányította érdeklődését. Ennek aztán az lett a következménye, hogy egészen új eljárásokat, új színkeverési technikákat dolgozott ki, amelyek ámulatba ejtették a művészetet szerető, kedvelő embereket, magához láncolta a vadászokat és sok új barátot - érdeklődő tisztelőt vonzott a természetet szeretők táborába.
Élénken érdeklődött más festőművészek technikája iránt. Egyszer Párizsban a Louvre múzeumban lenyűgözte egy naranccsal ábrázolt lőtt fácánkakas. A kép színgazdagsága, ábrázolásának módja nagy hatással volt rá. Hazatérve újból átgondolta élményeit. Újraértékelte azokat. Nekem is elmondta, mit élt át. Javasoltam neki, hogy fessen ő is egy ahhoz hasonló képet. Rám nézett, és kis szünet után azt mondta hogy „Frászt. Azt a párizsi képet nem kunszt megfesteni, mert a sok szín, a brilliáns megvilágításba helyezés csak trükk. Tudod, mit fogok festeni? Egy elejtett, cukorspárgára függesztett vadkacsát pirospaprikával. Ez nehéz feladat és egyben művészet is." Megtette.
Mélységesen érdeklődött a téli tájak, a vadon élő állatok téli napjainak körülményei iránt. Előszeretettel festette a dermesztő hidegben összekuporodó fogolycsapatokat, a frissen esett hóban baktató vagy menekülő vaddisznókat. Sok-sok kísérletezés után megállapította, és képeiben ábrázolta is a havas világ, a hó színének változatosságát a porhótól a megolvadt és fagyott hóig, az árnyékban lévő havas képrésztől a napsütötte részig.
Kedvenc témája volt a téli vaddisznó ábrázolása. Egy időben – még pályája kezdetén – az Annalakon biztosítottunk neki lakhatási és műtermi lehetőséget. Nem messze az Annalaktól üzemeltettünk egy szórót, egy etetőhelyet. Ide járt ki ő a vaddisznókat megfigyelni. Annyira megkedvelte őket, hogy arra kért, ne vadásszunk ott a környéken. Így is cselekedtünk. A vaddisznók pedig olyannyira megszokták barátomat, hogy eleinte csak a malacok, később pedig már a koca is pedig már a koca is beült, befeküdt a Pali ölébe. Így aztán részletesen megfigyelhette, hogy az egyes szőrszálak a disznó különböző testrészeiből kinőve milyen színűek, milyen hosszúak, illetve milyen irányba növekednek. Az ilyen tapasztalatok alapján készülhettek szebbnél szebb alkotásai a vízi vadvilágtól a vaddisznókon át a bőgő szarvasbikákig.
E folyamat közben képei elterjedtek az egész világon, nemzetközi viszonylatban is elismert festőművész lett. Számtalan külföldi államférfitól és mecénástól kapott meghívásokat. Így nyílt lehetősége alkotni a Német Szövetségi Köztársaságban, az iráni sah udvarában, Mongóliában, valamint sok más európai országban is.
Szerette az embereket, szerette az ifjú, kezdő képzőművészeket. Tanítgatta őket, magyarázta a szakma fortélyait tehetséges utódainak. Lassan, de biztosan, növekszik a Csergezán Pál alapítvány, később Közhasznú Társaság által kiadott Csergezán díjas fiatal művészek tábora.
Külföldön és főként Európában a legnagyobb vadászfestők közé sorolják. Egy sorban, illetve elsőként emlegetik őt az európai nagy festőművészek, Liliforst, Kuhnert, Poortoliet, Schatz és más hírességek között.
Képeinek sikerét annak köszönhette, hogy nem egy mozdulat közben ábrázolta a vadon élő állatokat, hanem mozgásban. Ábrázolt vadját dinamikus, lendületes mozgásban festette meg. Ez volt az ő titka, és erre alapozta művészi stílusát, amit ma már Csergezán műhelynek nevezünk. Itt ma is rejtett dimenzióból figyelheti tanulói alkotásai, sugalmazza ecsetjeik mozgását. Forradalmian új iskolát alapozott meg a vad és az állatvilág-ábrázolásban.
Ugyancsak kezdve témái közé számított gyermekkorától kezdve a ló, a táltos paripa ábrázolása. Ezt a témáját is olyan művészi szintre emelte, ami igazán egyedivé tette ezen munkáit.
Ember volt, igazi barát, akit a sors kegyetlen körülmények közé sodort, aki ebből a helyzetből is ki tudott törni. Persze emberszeretete közben rajongásig szerette az erdészeket, a vadászokat és a természetet kedvelő lakosságot. Vigyázva őrizte az erdő kincseit. Barátságunk révén sokat alkothatott az Erdő és vadgazdaságok területein. Itt lakott a mögöttünk lévő épület padlásterében kialakított műterem-lakásában. Naponta láthattuk munkájának eredményeit.
A Budavidéki Állami Erdő és Vadgazdaság dolgozói és vezetői naponta voltak a segítségére gondjai megoldásában. A Pilisi és Budavidéki erdőgazdaságok összevonása után tovább javult a helyzete. Új lakást épített Telkiben. Jobb terepjáró kocsija lett, és ellátási körülményei is javultak.
A Pilisi Parkerdő Zrt. vezetői és a Budakeszi erdészet dolgozói tisztelettel vigyáztak rá, gondjaiban figyelmesen segítették. Új házát, lakását büszkeséggel, örömmel lakta be, de festeni igazán itt, a megszokott környezetében szeretett. Az erdőgazdaság stabil, nyugodt otthont nyújtott művészetének, és halála után porainak egyaránt. Az annalaki tisztás szélében, ahol örök békében nyugszik, családtagjai, barátai, erdészek, vadászok kegyelettel gondozzák sírját és emlékét.
Az erdőgazdaság dolgozói, megbecsülésük és tiszteletük jeléül az elmúlt két évben egy csodálatos, igen magas és szép kilátót építettek a közelben a Kopaszhegy legmagasabb csúcsán, ahonnan messze-messze ellát az ide látogató turista, természetbarát. Ezt az impozáns és különleges kilátót hivatalosan is Csergezán Pál Kilátónak nevezték el, ezzel is megörökítve tisztelt művészének emlékét.
És most, ezen alkalommal szobrát is felavathatjuk néhány erdőgazdaság támogatásával, itt ebben a miliőben, alkotásának színhelyén. Neves vadászok szobrainak társaságában bizonyára jól érzi majd magát, mert itt a helye. És itt az ideje, hogy emlékezzünk és emlékművet állítsunk a nagy magyar festőnek, mesternek, a jó barátnak.
Szobrát Farkas Pál szobrászművész készítette el, aki ugyancsak a barátunk és Csergezán Pált magát is jól ismerte. Farkas Pál képzett művész, főiskolai tanár, aki a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának tanszékvezető tanára volt 1990-2002 között, 12 éven át. Ötvennél is több köztéri alkotása díszíti országunkat és néhány szomszédos ország tereit. A vadászok között is közismert alkotása, így a Balatonfenyvesi Gazdaság Gímbika szobra, a szálkai világrekord bika bronzszobra, a karapancsai világrekorder szarvasbika életnagyságú bronzszobra, valamint a bajai erdőgazdaság udvarán álló vadkan szobor. Közel 100 portré szobra van magán- és közgyűjteményekben.
Művészetének különlegesen magas színvonaláért 10 alkalommal részesült kitüntetésben. Legutóbb 2004-ben kapta meg a Magyar Köztársaság Arany érdemkeresztjét. Őszinte szívvel gratulálunk, és további sikereket kívánunk.
Kedves művész úr! Köszönjük sikeres alkotását, ami a mai felavatását követően bekerül a magyar vadászati kultúra megbecsült kincsei közé, ugyanakkor emléket állít annak az igazi művésznek, mesternek, barátnak, akit a korabeli szervezett művészvilág nem fogadta sorai közé, mi pedig őt a szívünkbe zárva szeretjük, tiszteljük és emlékét kegyelettel megőrizzük.