Tisztelt Ünnepi Közgyűlés, szlovák és magyar erdész barátaim! Kedves Vendégek, Hölgyeim és Uraim!
Mint mindenki a mai napon, én is e hely, a gyakran emlegetett bölcső, a Selmeci Alma Mater szellemét megidézve, az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulója, és az Egyesület jubileumi 140. vándorgyűlése előtt tisztelegve köszöntöm Önöket.
Nincs még egy olyan hivatás, mint az erdészeké, ahol a hagyományok és az elődök tisztelete ilyen mélyen gyökerezik.
Az erdész számára az elődök szakmai munkásságának megismerése, megbecsülése magától értetődő kötelezettség, hisz viszonyaink között az erdő termelési ciklusa több generáción átnyúlik.
Egy erdész generáció „aratásra érett", értékes erdőállományokat csak elődeinek időtálló munkássága révén remélhet.
Könnyű helyzetben vannak e tekintetben a jelen lévő szlovák és magyar erdészek, hisz a közös tőről fakadó, selmeci hagyományokra épülő erdészeti kultúránk az őshonos fafajokat megőrző, tartamos és többcélú erdőgazdálkodást hirdeti.
Ez a felfogás természetvédelmi, környezetvédelmi és gazdasági szempontból egyaránt kiállta az idők próbáját. A jól képzett erdész alaposan megfigyeli, majd felhasználja a természeti adottságokat, ugyanakkor érvényesíti az erdőkkel szembeni összetett társadalmi elvárásokat is.
Tapasztaltam, hogy nem csak az európai szakmai fórumokon, de világviszonylatban is megkülönböztetett elismerésben részesítik a közép-európai erdészek szakirodalmi és gyakorlati munkásságát, akik a fenntartható fejlődés mai fogalmának megfelelő erdőgazdálkodást már 200 éve tanulják és gyakorolják.
Éppen ezért szerencsésnek tartom az Országos Erdészeti Egyesület és a rendezők kezdeményezését, megtisztelőnek a szlovák kollégák fogadókészségét, hogy e szép jubileumot kihasználva országhatárokon átnyúlóan, éppen itt szervezték meg a Vándorgyűlést.
A közös tőről fakadó szakmai kultúra előtti tisztelgés mellett legyen ez a Vándorgyűlés jó alkalom arra is, hogy kicsit ünnepeljük a magyar erdészek számára - ha nem is 200 évre - de remélhetőleg hosszú időre irányt mutató új erdőtörvényünket.
2009. május 25-én kihirdetésre került az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi 37. törvény, sorrendben a 6. magyar erdőtörvény.
Egy olyan szakmai törvény került ezzel elfogadásra, amely a legkülönbözőbb érdekcsoportok csatározásait úgy élte túl, hogy célkitűzéseiben alapvetően nem módosult. Az erdész társadalom érezhető, jogos aggodalma kísérte a vitákat, de összefogásunknak köszönhetően az új erdőtörvény a rendszerváltás óta talán a legnagyobb elfogadottsággal találkozott az Országgyűlés különböző fórumain. Reméljük, ilyen elfogadottság jellemzi majd a mindennapi gyakorlatban is. Ennek érdekében hamarosan elkészülnek a hasonló szellemű végrehajtási rendeletek is.
Köszönöm mindenkinek, aki tevékenyen részt vett ebben a munkában, és azoknak is, akik a háttérből figyeltek és támogattak bennünket!
Engedjék meg, hogy az ünnepi alkalmat felhasználva köszönetemet és elismerésemet fejezzem ki a szlovákiai erdészeknek is. Nyilvánvaló számomra, hogy a Kárpát-medence természeti örökségének és főleg erdeinek megőrzése olyan közös feladat, amelyben mindkét ország részéről mély elkötelezettséggel rendelkező szakemberek vesznek részt, így ezen a területen az együttműködés mindenkor a jelenlegi alkalomhoz hasonlóan példamutató lesz.
Szolgáljon ez a generációkon és határokon átnyúló együttműködés példaként azok számára is, akik a napi politikában a két közös történelmű, közös gyökerű nép jövőjéről ma még esetleg nem így gondolkodnak.
Üdv az erdésznek!