Tóth Gábor, az Ipoly Erdő Zrt gazdasági és termelési vezérigazgató-helyettese beszéde
„Nógrád s Gömör közt hosszan nyúlik el a Mátra egyik erdőséges ága
Miként elfáradt sörényes oroszlán nézvén sötéten messze tájakig
E hegytetői kősziklára ül borús napokban a pihenni vágyó terhes felhőknek vándor serege
Itt állt Salgóvár, mint egy óriás, ki az egekre nyújtja vakmerő kezét, hogy onnan csillagot raboljon."
Tisztelt Főosztályvezető Úr, kedves Vendégeink, Kollégák, Hölgyeim és Uraim!
Petőfi Sándor 1945. június 11-én járt Salgón, és ezt követően vetette papírra e sorokat. Úti leírása a következőképpen szól:
„Jó hogy vezetőt fogadtunk Somoskőről Salgóra, mert tán föl sem találtunk volna a várba. Oly rendkívüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt oda építeni.
Körülötte rengeteg erdő, bükk, cser, tölgy és egyéb fákból… Talán nem volt Magyarországban olyan vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán, tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.”
Erdészházat avatunk Salgón. Ragadjuk meg a pillanat nagyságát és tekintsünk a múltba!
A história szerint az Úr 1246. évében a Kacsics nemzetségben Péter volt birtokosa e vidéknek. Salgó várát feltehetően I. Miklós építette a XIII. század elején, első okleveles említése 1331-ben történik. 1348-ban Salgói Dénes birtoka, majd Zsigmond a Salgói családtól elvette a birtokot és azt Szécsényi Lászlónak, Nógrád vármegye főispánjának adományozta. Történelmünk viharai ezt a vidéket sem kímélték. A cseh husziták 1450-ben foglalták el a várat, rablásaiknak 10 évvel később Mátyás fekete serege vetett véget. Eztán a Szapolyaiak majd a Werbőcziek birtokolták. Az oszmán birodalom terjeszkedésével Salgó is végvár lett, az 1500-as évek elején a várfalat és a bástyákat megerősítették. Kara Hamza bég 1554 nyarán jelent meg az erődítmény tövében. Történelmünk salgói hősökről nem mesél, a várat harc nélkül vette be a török.
Pállfy Miklós 1593-ban szabadította fel, parancsnoksága alatt Kékkő ura, Balassy Bálint is vitézkedett. A harcokban a vár tornyai leomlottak, falai részben megsemmisültek, hadi jelentősége ezután megszűnt. A romos várat Balassy a jezsuitáknak adományozta, a XVIII. században báró Szluha Ferenc szerezte meg. Petőfi már csak romokat talált, a táj és a várrom szépsége ihlette Salgó című versének megírására.
Joggal kérdezhetnék, jó, jó de hogy jönnek ehhez az erdészek?
A közeli történet ekképp folytatódik: a Várberek patak völgyében favágók figyelnek fel az érdekes jelenségre: füstölög a fekete föld. Matussek Vencel és Fischer Antal 1766-ban Salgó alatt, Eresztvénytől nem messze fedezte fel a barna szenet. S mire a vár dicsősége megkopott és romos tornyaiban ragadozók raktak fészket, a völgyben virágozni kezdett az új telep: Salgóbánya.
1840-ben kezdődött meg a szén kitermelése és 1868-ra épült fel a bánya kolónia. S mint Európában mindenütt, a szén bányászatával megkezdődött az erdők tervszerű használata és felújítása, a természet értékeinek megőrzésére irányuló erdőgazdálkodás.
A szenet felhasználó acélgyár és a bánya között megépült Közép-Európa első ipari fogaskerekű vasútja. A 6 km hosszú 239 m szintkülönbségű pálya, ismert nevén a Fogas kezdetben lóvasútként szolgált, majd 1879-től fogaskerekű vasút. Nyomvonala ma is ismert turistaút.
Az acélgyártáshoz az ércet Gömörből hozták. A térségben 1881-ben jött létre a Rimamurány-salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság amely a maga idejében Közép-Európa legnagyobb vállalkozása volt. A hatalmas konszern magába foglalta az acélgyártást, az érc- és szénbányászatot és az erdőgazdálkodást is, bányatelepek, iskolák kultúrotthonok voltak birtokában.
S míg a fekete gyémánt tartott a föld gyomrában, felszínén virágzott az élet. Amikor pedig elfogyott a szén, megkezdődött a kolóniák hanyatlása, néptelenedése, elszegényedése. Salgón az egykori bányakaszinó épülete példázza a letűnt kor dicsőségét és hanyatlását.
Romos Salgó vára, bányásznóta sem csendül ünnepnapokon, ám megmaradt nekünk és gyermekeinknek a varázslatos táj. A Medves laposa, a Boszorkánykö, a Gortva völgye, a Zagyva erecskéje és a salgói erdő.
Érdekes szakma az erdészeké. Míg a szántó-vető nyár végére élvezi munkája gyümölcsét, az erdész gondoskodását csak emberöltők elteltével értékelik. Ma a szénkorban serdült bükkösökből készül asztalunk, de nem tudhatjuk mivé lesz az általunk gondozott fiatalos. Szél töri-e le, vagy tán tűz pusztítja el, de azt sem tudjuk csinálnak-e majd akkor fából kiságyat, bölcsőt, asztalt.
Türelmetlenek vagyunk. Hisszük, hogy több a dolgunk. Meg akarjuk mutatni magunkat, a munkánkat, elődeink munkájának gyümölcsét. A Karancson kilátót építettünk, Eresztvényben játszóteret, ma erdészházat avatunk. Tudjuk, hogy kötelességünk magunkat megmutatni, és tálcán kínálni az erdőt, gyümölcsét, vadját, a madárfüttyöt az értő embereknek. Dolgunk megóvni az erdőt a harácsoló és a rontó emberektől. Az értő, gondoskodó embereknek nyitjuk meg ma az erdészház kapuit. Különös szeretettel azoknak is, akiknek nehezebb az erdő megismerése. Ha belépnek őket is átöleli az erdő.
Embert próbáló időket élünk. A helybéliek 1959 után megszokták: Salgón mindig bezárnak valamit. Bányát, sportegyesületet, iskolát, óvodát, bányakaszinót. Ma hozzájuk is szólunk. A csodálatos természeti környezet reményt ad arra, hogy a nehéz évek után a környék idegenforgalmi központ legyen, hogy kultúráját és természeti adottságait másoknak is megmutathassuk.
Köszönetet mondok. Megköszönöm a társaság alapítójának az ÁPV ZRT-nek és az FVM erdészeti főosztályának a hathatós segítséget, melyet a beruházáshoz nyújtottak. Innen üzenem, az állam jó gazdája a magyar erdőknek, Közreműködésével, az erdészeti társaságok színvonalasan látják el közcélú tevékenységüket.
Köszönöm az Ipoly Erdő ZRT munkatársainak, Lévárdi György úrnak, Mikle Tibor úrnak, Lengyel László úrnak, Szabó Ferenc úrnak, Konyesni Tibor úrnak, a salgótarjáni erdészet dolgozóinak aktív szerepvállalásukat a beruházás megvalósításában.
Tisztelt Vendégeink, Kollégák, Hölgyeim és Uraim ! Végezetül engedtessék meg nekem, hogy a közelmúltban elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művésznek, a nemzet színészének, Zenthe Ferencnek szavaival zárjam köszöntőmet:
„Nagyon szép vidék Salgó. Volt egy szolgálati lakásunk egy nagy park
közepén, tízéves koromig ott éltem. Jó szívvel gondolok a salgóbányai évekre. Soha nem fogom elfelejteni a látványt, hogy mikor reggelente kimentem a kertbe, láttam a Salgó várát. Páratlanul szép vidék, nekem szülőhazám.”
Jó Szerencsét! Üdv az Erdésznek!