Az Erdőmérnöki Kar képviselőjének beszéde Selmecbányán
2006. október 14-én, az Erdészeti Palota előcsarnokában
Prof. dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja
Tisztelt Polgármester Úr, Igazgató Úr, Rektor-helyettes Úr, Dékán Úr!
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Soká vártunk egy ilyen ünnepélyes aktusra, amikor a város az egykori Akadémia falai között hivatalosan is fogad bennünket, régi akadémisták utódait. Erre diákjaink hagyományőrző cselekedete adott alkalmat, a csille- és rönktolás.
Hiába, a fiatalság sokszor, ha heves is, de előítéletektől mentes. Köszönet Nekik, és köszönet a város vezetőinek, akik tárt karokkal fogadták Õket, bennünket. Meghatódva állunk itt, a történelem, erdészeti oktatásunk történetének súlyát érezve.
Mi, meglett erdőmérnökök és az erdőmérnöki kar hallgatói mindenkor nagy tisztelettel tekintünk Selmecbányára, a városra, amely Alma Materünknek adott egykoron helyet. Büszkék vagyunk egykori tanáraira, akik műszaki, természettudományos felfedezések sorát jegyezték. És, ami számunkra ugyancsak fontos, innen származnak az egész világon egyedülálló, selmeci diákhagyományok. A diákhagyományok, amelyeket az elmúlt vérzivataros vagy értékromboló idők sem tudtak megváltoztatni. Ide jövünk vissza, ha szellemi felfrissülésre vágyunk. Ide jövünk búsulni, ide merengeni a múlton. De ide jövünk örvendeni is, és fontosnak tartjuk idehozni kedvesünket.
A selmeci szellemet csak összefogással lehetett megőrizni. Ezért a selmeci szellem maga lett az összefogás szimbóluma. Összefogás, az ember éveinek számán, eszméken, nézeteken átívelően. Akit a selmeci szellem nem érintett meg, nem értheti miről beszélek. Aki átérzi, annak ehhez nincs szüksége szavakra.
Jó szerencsét, üdv az erdésznek!