Abiotikus környezet. A víz, a szárazföldi környezet, a levegő, a tengerszint feletti magasság, az aljazat és a talaj, összességükben az élettelen környezet, a közeg, amelyben a növény él és amellyel testfelületével érintkezik. Az élettelen környezet egyik jellemző sajátosságát a környezet klímája (hő, fény, csapadék, szél stb.) adja meg. Élettelen környezeti tényezőknek tekinthetők még a kozmikus hatások, pl. a napfolttevékenység, a hold vonzóereje.
Abundantia (gyakoriság). Növénytársulástani fogalom, a faj egyedszámának százalékos aránya az összes többi faj egyedszámához viszonyítva. Erdőgazdasági gyakorlatban azonos a törzsszám-arány fogalmával. Növénytársulás elemzése során alkalmazzák
Aciditás (savanyúság). Az anyagnak azt a tulajdonságát, hogy hidrogén ionokat, protonokat ad le és ezzel bázisokat közömbösít, aciditásnak nevezzük. Általában kétféle savanyúságot különböztetünk meg: 1. tényleges savanyúságot (például talaj vizes pH-ja); 2. titrálási savanyúságot (például a talaj hidrolitos és kicserélődési savanyúsága).
Acidofil erdők (mészkerülő erdőtársulások) savanyú vagy bázisban szegény talajú erdőtípusok. Ilyenek például az acidofil erdeifenyvesek, bükkösök, gyertyános-tölgyesek, tölgyesek és nyíresek.
Adventív elemek. Olyan növényfajok, amelyek az emberi kultúra következtében hurcolódtak be és terjedtek el természetes areájukon kívül. Magyarországon ilyenek például az ázsiai bálványfa és az amerikai akác.
Aerob körülmények - levegős, O2-t tartalmazó körülmények. Aerob baktériumok (aerofil baktériumok). Ide soroljuk a talaj biológiai folyamataiban fontos szerepet vivő nitrifikáló, szulfofikáló stb. baktériumokat. Az aerob baktériumok légzéséhez feltétlenül O2-re van szükség.
Agarászás. Nyúlra és rókára használatos vadászati mód, amikor hosszú lábú, gyors futású kutyákkal (agarakkal) fogatják
el az üldözött vadat lóháton követő vadászok. Az agarászás nemcsak vadászat, hanem lovassport is. A nyílt, sík vagy enyhe lejtőkkel vegyes terep alkalmas az agarászásra. Nálunk ma már nincs szokásban.
Agár. Karcsú törzsű kutyafajta. Abesszin illetve egyiptomi származású. Feje kicsiny, orra hosszú és hegyes, vékony nyakú, lába is vékony és hosszú. Erőteljesen és gyorsan fut, ezért a vad üldözésére, sőt elejtésére is alkalmas. Használták egyesével vagy kettesével, de régebben inkább csoportosan vadásztak agarakkal.
Aggaték (aggató). Fémcsattal (karabinerrel), bőrbújtatóval övre, nadrágszíjra akasztható vadászfelszerelés, amely kettős bőrlapocskával vagy fémkarikával összefogott 10—12, egyenként 25—30 cm hosszú kettős kenderzsinegből vagy szíjból áll. A vadász az elejtett apró szárnyas vadat nyakánál fogva erre hurkolja, aggatékra fűzi. Olyan szíjfelszerelés is aggaték, melyen a vadászkés és a vadászkürt függ.
Agyag. A talaj legkisebb átmérőjű, ezért viszonylag igen nagy felületű, legtevékenyebb ásványi alkotórésze. Általában a 0,002 mm-nél kisebb átmérőjű olyan részeket nevezzük agyagnak, amelyek kolloidális tulajdonságúak. A talaj agyagos része legnagyobbrészt agyag ásványokból áll. Az agyag kolloidok ragasztják össze a talaj vázrészeit. Adszorbeálják a H, Ca, Na, Mg ionokat és ezáltal döntően befolyásolják a talajok tulajdonságait. Ion-formában megkötik a növények fontos tápanyagait (K, N, P, Ca). A talaj szerves kolloidjaival kolloid-komplexumot alkotnak, s ennek mennyiségétől és minőségétől függ legnagyobbrészt a talaj víz- és tápanyag-gazdálkodása, tehát a termékenysége.
Agyagbemosódás. A talajban lejátszódó folyamat, amelynek során a kilúgozódási szintből az agyagásványok alkotórészeikre bomlás, azaz változás nélkül vándorolnak a felhalmozódási szintbe. Az agyagbemosódás eredménye, hogy az agyagbemosódás-szint második rétege (A2) kolloidokban szegényedik, pórusos szerkezetű, viszont a B-szintben kolloid-dúsulás lép fel.
Agyaggalamb lövés. Kör alakú agyag- vagy műanyagkorongot dobó gép segítségével levegőbe röpített, úgynevezett agyaggalamb lövése. Az utóbbi években az agyaggalamb lövés külön sportággá fejlődött és az agyaggalamb lövők egyesületekbe tömörülnek, hazai és nemzetközi versenyeket tartanak. Az agyaggalamb lövés újabb változata az úgynevezett skeet-lövészet, amit különleges skeet-pályákon a régebbi, egy lőállásos rendszerrel szemben 7 leállásról folytatnak.
Agyagkő (tömött tufa, agyagos kő). Tömődött vulkáni tufa, csak finom hamuszerű részek alkotják; nem porózus.
Agyagtalaj. Ha a talaj mechanikai összetételében az agyagfrakció uralkodik, azaz mennyisége az 50%-ot meghaladja, akkor agyagtalajnak nevezzük. Kolloid-gazdagsága következtében nagy a duzzadó és zsugorodó képessége. Száraz állapotban mélyen megrepedezik. Vízgazdálkodása rossz, mert nagy a holtvíz tartalma, és a vízvezető képessége csekély. Képlékeny. Nehezen művelhető, mert nedvesen kenődik, szárazon kőkemény rögökké áll össze. Levegőgazdálkodása gyenge. A levegőigényes, főleg gyorsan növő fafajok számára nem megfelelő. A hazai fafajok közül a tölgyek, különösen a kocsányostölgy viseli el legjobban az agyagtalajt.
Agyar (tájszóként acsar). Több emlős állatfaj jellemzően kiemelkedő szemfoga. Néhány állatfajnál pedig a metszőfog alakul agyarrá. Szemfog agyara van számos ragadozónak, főként a macska-és kutya-féléknek, például az agárnak; az elefántagyar metszőfog. Vadászatilag a vaddisznó agyara a legfontosabb, ez szintén szemfog agyar.
Aknafa. Négyszög keresztmetszetű faválaszték. Bányaaknák biztosítására használják. (MSZ 3088—56).
Aknázás. Az aknázás különböző rovarok egyik különleges károsítási módja. A levelek epidermisze alatt, a szárképlet szöveti részeiben (háncs, kambium, farész) a károsítók álcái meneteket, úgynevezett aknákat készítenek.
Aktív vízmosás (élő vízmosás) olyan vízmosás, amelynek medrében minden nagyobb csapadék lefolyó vize élénk erodáló és korrodáló munkát végez. Az erózió és korrózió a vízmosást állandóan támadja, medrét mélyíti, s ezzel alakját, területét megváltoztatja, növeli. Ennek következtében oldalain az erózió ellen védő növénytakaró nem alakulhat ki, így igen nagy a hordalékfelvétel és -szállítás.
Aktuális termőerő. A termőhely jelenlegi, látszólagos termőképessége. Ez természetes hatások (például öngyérülő állományok alatt a talaj elgyomosodása, kiszáradása) vagy mesterséges beavatkozások (például legeltetés, rosszul választott, termőhelyidegen fafajok, általában az elegyetlen faállományok) következtében kisebb értékű, mint a tényleges (potenciális) termőerő. Az aktuális termőerő hasznosítás kevesebbet termel értékben, mint adott termőhelyen a tényleges termőerő maradéktalan hasznosítása. Meglevő — főleg mesterségesen létesített — faállományaink többnyire csak az aktuális termőerő hasznosítás eredményei és kifejezői.
Alagcsövezés (talajcsövezés, drénezés, utóbbi az angol drain = levezető árok, csatorna szóból). A föld alatt kialakított talajcső rendszer a talajban levő felesleges vízmennyiség levezetésére. Alkalmazásának két módja ismeretes. Az egyik, a tartósabb és állandó jellegű alagcsövezés égetett agyagból készült, úgynevezett alagcsövekkel, dréncsövekkel történik. A megfelelő mélységben kiásott keskeny árkok fenekére elhelyezik a máz nélküli, 25—33 cm hosszú, 4—20 cm átmérőjű alagcsöveket, majd az árokból kiásott földet visszatöltik. A csőhálózat méretezése a területegységről az időegység alatt levezetendő víz mennyiségéhez igazodik. A szívócső vonala a gyűjtőkbe, ez utóbbiak a főgyűjtőkbe torkollnak. A második módszer ennél olcsóbb, de kevésbé tartós. Ebben az esetben úgynevezett vakond-dréneket alakítanak ki speciális ekékkel. Ezek az ekék a vágóél alsó részére erősített szerkezettel a talajban csőszerű üreget hagynak maguk után. A vakondeke működő része 8—10 cm átmérőjű, elöl kúpos henger, ezt a hengert vontatják a talajban, hogy a talaj felületét tömörítve cső alakú üreget képezzen. A vakond-alagcsövező ekének két ismert típusa van. A drén tartóssága a talajtól függően 2—5 év. Lejtése max. 1%, mélysége 0,5—0,6 m, a húzások távolsága 2—5 m. A vakond- alagcsövezés öntözésre is felhasználható.
Alaktan (morfológia). Az élőlények külső alakjával és belső felépítésével foglalkozó tudomány. Szűkebb értelemben az általános növénytannak az a része, amely — az anatómiával (citológia, hisztológia) szemben — a növényi test külső alaki tulajdonságainak leírásával foglalkozik (külső alaktan, organográfia). A vegetatív szervek (gyökér, szár, levél) mellett kiterjeszkedik a reproduktív szervek (virág, virágzat, termés, mag) leírására is; a növények rendszerezésének és meghatározásának nélkülözhetetlen alapja. A külső alak egészében tekintve a habitus.
Alámosás a patakok, folyók, valamint az időszakos vízfolyásokban, vízmosásokban lefolyó víz partoldalakat kimosó, alávájó, korrodáló munkája. Tevékenysége az — erózió fenékmélyítésének csökkenésével — mely a megváltozott fenékesés vagy a fenék eróziós ellenállásának növekedése következtében áll be — fokozódik. Következményei folyóvizeknél és vízmosásokban a partszakadás, s így a mederszelvény megváltoztatása, azonkívül vízmosásokban az oldalágak (csápok) kiindulása, keletkezése, illetve azok hátravágódása, terjedése.
Alapszövet. A száras testű (hajtásos) növények egyszerű szövetei, amelyek elsődlegesen vagy másodlagosan jönnek létre, de nem tartoznak sem a bőr-, sem a szállítószövet rendszerhez. Az alapszövet rendszer lehet asszimiláló alapszövet (chlorenchyma), szállító alapszövet, amely a belső anyagvándorlás egyes funkcióit végzi, s lehet anyagokat tartalékoló raktározó alapszövet. Ugyancsak alapszövetek a szárazságtűrő növények vízgyűjtő szövetei és a vízinövények levegőtartó szövetei (előbbi a hidroid parenchima, utóbbi az aerenchima). Az egyszikűek fiatal egyedeinek a gyökeiében és szárában az alapszövet rendszer jól elkülöníthető két zónára oszlik: elsődleges kéregre és központi hengerre. Az utóbbiba ágyazódik be a fejlődés során a már nem alapszövet jellegű szállítószövet-rendszer. A gyökér és a szár teljes kialakulása után is megmaradnak az alapszövetek speciális funkciói.
Alaptérkép. Az ország egész területéről elkészített egységes méretarányú és szelvényhálózatú térkép, amely a további felmérési munkákhoz kiinduló alapul szolgál. Hazánkban jelenleg még az Országos Felmérés térképeit — az úgynevezett kataszteri térképeket — minősítjük alaptérképnek, bár ezek sem egységesek, mivel 1927-ig
1: 2880-as, azon túl pedig 1 : 2000-es méretarányban készültek, továbbá a vetületi rendszerük és így a szelvényhálózatuk is különböző.
Az alaptérképek elsőrendű feladata a birtokhatárok rögzítése volt, így domborzatábrázolás nélkül készültek, csupán néhány jellegzetes tereppont és állandósított alappont magasságát tüntették fel.
1945 után megkezdték a Gauss-Krüger szelvényezésű, 1:10 000 vagy 1 : 5000-es méretarányú topográfiai alaptérképek szerkesztését, amelyek már ábrázolják a domborzatot, feltüntetik a növényzetet és a tereptárgyakat is. A birtokhatárok közül azonban csak a nagyüzemi gazdaságok határvonalait ábrázolják.
Alapvonal (bázis). 1. Önálló háromszögelési hálózat valamely háromszögében az egyik oldal hosszának meghatározására, közvetlen hosszméréssel megmért vonal. A közvetlenül mért alapvonal hossza átlag 1/2—1/3 része a felhasználásával kiszámítandó háromszög oldalhosszának. A magyarországi I. rendű háromszögelési hálózat mért alapvonalai általában 8—10 km hosszúak. 2. Távmérés célját szolgáló háromszögben az ismert, illetve meghatározható hosszúságú oldal.
3. Földi fotogrammetriánál a két felvételi hely egymástól való távolsága. Az alapvonal vízszintes vetületének hosszát, valamint az országos háromszögelési hálózatra vonatkozó irányszögét, továbbá a két felvételi hely alapszint feletti magasságát a fényképfelvételek elkészítésével egyidejűleg — hagyományos geodéziai módszerekkel — kell meghatározni. Az értékelés pontosságának érdekében célszerű, ha az alapvonal hossza nagyobb vagy egyenlő, mint a felvételi helytől legmesszebb eső értékelendő pontok távolságának 1/20-a.
4. Légifényképezésnél az összetartozó fényképpárok felvételi középpontjainak egymástól való távolsága, amit a fénykép alapján csak közelítőleges értékkel határoznak meg az értékelő műszerek elsődleges beállításához. Az értékelési eljárás során — a kölcsönös és teljes tájékozás elvégzésével — a térbeli alapvonalnak a képkoordináta-rendszerben vett három összetevőjét állítják be az értékelő műszeren modell-, vagy más néven gép-méretarányban.
Alátelepítés. Felújítási mód, melynek során az öreg erdő védelme alatt végezzük a mesterséges felújítást. Az alátelepítés biológiailag sokkal kedvezőbb, mint a mesterséges vágásfelújítás és sokkal inkább szolgálja a többtermelést, mert: 1. a felújítás ideje alatt az új erdő védelme érdekében meghagyott öreg fák jelentékeny faanyagot termelnek (úgynevezett fénynövedék), 2. a felújítás gyorsabban sikerül, és az új erdő hamarabb termel, 3. a felújításnak ez a módja megőrzi a talaj erdőjellegét, azaz jobb termőképességét, 4. a maggal történő felújítás nagy előnye jobban kihasználható, 5. a pajorkár ellen védelmet nyújt. Az alátelepítést talajelőkészítés nélkül vagy részleges talajműveléssel végzik. Az alátelepítés módja lehet vetés vagy ültetés. Jó talajú állományban magvetéssel is sikert érhetünk el, ha a szükséges ápolási munkákat elvégezzük. Főleg a tölgy, bükk és gyertyán makkjának vetése szokásos. Az alátelepítés legáltalánosabb módja a részleges talajműveléssel egybekapcsolt csemeteültetés. Talajelőkészítés nélküli gödrös ültetést csak jó vízgazdálkodású talajon alkalmazhatunk sikerrel. A legtöbb esetben kívánatos, hogy a felújítás hosszú időre (10—30 év) nyúljon. Az alátelepítés legfontosabb fafajai: bükk, hárs, vöröstölgy, gyertyán, koraijuhar, jegenyefenyő, duglászfenyő és lucfenyő.
Állománykiegészítő alátelepítéseket helyes állományszerkezet kialakítása, a talaj- és törzsvédelem, a termőhely fatermőképességének teljes kihasználása érdekében végzik. A tölgy, a cser és az erdeifenyő elegyetlen állományai idősebb korukban kigyérülnek, talajuk kiszárad, elgyomosodik. Ezért amint annyira megritkulnak, hogy az árnytűrő fafajok csemetéi megélhetnek alattuk, alátelepítik őket. Az alátelepített árnytűrő fafajok biztosítják a talajvédelmet, törzsárnyalást. A törzsárnyalásnak különösen a tölgyesekben van nagy jelentősége. Elegyetlen tölgyesekben a gyérítések következtében szabadabb állásba kerülő törzsek hajlamosak fattyúhajtások képzésére. Az alátelepítés fatermést fokozó hatása különösen szembetűnő a növedékfokozó gyérítések időszakában, amikor erőteljesen nagyobbítják a ,,V"-fák növőterét. Az alátelepített állomány ekkor nemcsak a talaj- és törzsvédelmet látja el, hanem a fő fafajoknak az erős gyérítések okozta esetleges növedékcsökkenését is bőven pótolja. A fatermés fokozása érdekében történő alátelepítések természetesen csak jó és közepes minőségű talajokon lehetségesek, amelyek elbírják ezt a nagyobb megterhelést. 1945 óta rendszeresen végeznek állománykiegészítő alátelepítéseket. Jelentősége leginkább a rontott erdők átalakításában van, de az ilyen alátelepítést feltétlenül talajvizsgálat előzze meg.
Albínó. Festőanyag (pigment) nélkül, fehér tollazattal, szőrzettel született állat. Rendszerint a nagyfokú beltenyésztés okozta rendellenesség. A teljes albinizmusban szenvedő vad egészen fehér és a szeme piros. A részleges albinizmus csak fehér foltokban jelentkezik. Öröklődő tulajdonság. Minthogy az albínó egyed betegségekre rendszerint hajlamosabb, kiselejtezendő.
Alépítmény az utak, vasutak pályaszerkezetét (felépítményét) tartó műszaki létesítmény. Ide tartoznak a földművek és az azokat kiegészítő műtárgyak.
Alfaj (subspecies) a faj alatti legnagyobb rendszertani egység, amelyre jellemző, hogy állandó földrajzi elterjedése vagy ökológiai jellege van. Például hegyeslevelű kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica).
Alföldfásítás körébe tartoznak a talajvédelem biztosítására és ezzel a mezőgazdasági termelés előmozdítására, az egészségügyi, éghajlati viszonyok megjavítására, valamint a lakosság faszükségletének helyi biztosítására az alföldi területeken létesített fásítások. Az alföldfásítás története több mint két évszázadra nyúlik vissza. Kramer János György tábori orvos és botanikus a „morbus hungaricus"-ról szóló könyvének függelékében már 1739-ben elsőnek hívta fel a figyelmet az Alföld erdő- és fahiányára, valamint befásításának közegészségügyi és hadászati jelentőségére, s a szárazabb helyekre az akkor még hazánkban teljesen ismeretlen akácot ajánlotta. Az elméleti kezdeményezést további kezdeményezések, javaslatok (Skopek Ferenc, Gregori János, Mitterpacher L. stb.), sőt hivatalos rendeletek is követték vajmi kevés pozitív eredménnyel. Végre a futóhomokos területek fásításával akkor indult meg az alföldfásítás, amikor Szeged környékén Vedres István városi mérnök kezdeményezésére 1805 és 1815 között 2500 kh erdőt telepítettek. A homokfásítás terén igen komoly érdemeket szerzett, főleg elméleti vonalon, Witsch Rudolf, Hubeny József, majd Illés Nándor. A homokfásítás munkáját Szeged vidékén 1886-tól Kiss Ferenc folytatta. Munkájuk eredményeként Szeged és a környező községek határában futóhomokon 15 000 kh-dal gyarapodott az erdők területe. Hasonló úttörő munkát végzett a Delibláton Bachhofen Ferenc, Wessely József, Mátyus József és Ajtay Jenő; Kecskemét határában Bakkay József; Szabadkán Kallivoda Andor. Komoly előrehaladást ígért a Kaán Károly kezdeményezésére az alföldi erdők telepítéséről és fásításáról életre hívott 1923. évi XIX. tv., amely előírta, hogy erdősíteni kell azokat a földrészleteket, amelyek mezőgazdasági művelésre nem alkalmasak, továbbá a birtokos egy tagban 50 kh-nál nagyobb szántóját, legelőjét, ill. 20 kh-nál nagyobb rétjét fasorokkal kell szegélyezni. Az alföldi tanya-belsőségeket minden esetben fasorokkal kellett volna körülvenni. A kellő megértés és anyagi támogatás hiányában a törvény alapján kidolgozott tervek csak részben valósultak meg. A célt szolgáló hitelek csökkentése az alföldfásítást csendes halódásra ítélte. 1945 után azonban a kérdés újból feltámadt és két évszázados előkészület, kísérletezés, tervezgetés után végre csakugyan a megvalósulás szakaszába lépett. Az ország egész területén 1950— 60-ban összesen 94.943 ha alföldfásítás jellegű munkát végeztek az állami erdőgazdaságok erdőtelepítéseinek beszámítása nélkül.
Aljnövényzet. Az erdő gyep- és mohaszintjének többnyire lágyszárúakból álló növényzete. Vágásterületen a cserjeszintben elhelyezkedő különböző fás növények gyűjtőneve is aljnövényzet. Legtöbbször csak gallyfa minőségű, tűzifának, ritkábban nyélféleségek előállítására alkalmas. Tarvágás esetén a vágás megkezdése előtt külön munkaműveletben kivágják, hogy a döntési és közelítési munkákat ne akadályozza. Felújító vágásokban a ledöntendő fák körül az aljnövényzetet maguk a döntők vágják ki.
Aljtrágyázás. A tápanyag felvételére szolgáló felső 50 cm-es rétegben a gyenge termőképességű homoktalajok, futóhomokok víztartó, víztároló képessége nem kielégítő. Ezt javíthatja, fokozhatja a 40—60 cm mélységben elhelyezett aljtrágyaréteg, amelyet költségcsökkentés céljából az összefüggő aljtrágyaszőnyeg helyett a nagyméretű (40 X 40 v. 60 X 60 cm-es alapterületű) ültetőgödrök fenekére fektetünk. Aljtrágyarétegek kialakítására a jó víztartó képességű szerves anyagok (istállótrágya, komposzt, fűrészpor) v. az agyagásványok (bentonit), esetleg bazaltzúzalék alkalmas. Az aljtrágyaréteg gyakorlatilag csak az ültetést követő két éven át érezteti a hatását, ezalatt azonban a csemeték gyökérzete már elérhette a mélyebb, hasznosítható vízfelesleget tároló homokréteget. Költséges volta miatt az aljtrágyázás üzemi méretű alkalmazására csak a csemetekertekben (összefüggő rétegek fektetése) v. ott kerülhet sor, ahol az ehhez szükséges szerves anyag olcsón beszerezhető és a szállítás távolsága rövid.
Alkalmazkodás (adaptáció). Az élőlényeknek az az alapvető tulajdonsága, hogy a megváltozott környezeti viszonyoknak megfelelően képesek aktív alkalmazkodásra. A környezeti tényezők megváltozása esetén a fajon belül csupán azon egyedek maradnak fenn, amelyek az új viszonyokhoz képesek alkalmazkodni. Az állandó és tartós alkalmazkodás révén szerzett új tulajdonságok örökletessé válnak, visszatükrözve az ezt kiváltó tényezők minőségi sajátságait. Például a sótűrő növények alkalmazkodása a szikes környezethez.
Allogén szukcesszió v. ökogenetikus szukcesszió a növénytársulásnak a talajviszonyok megváltozásából eredő fejlődése. Amikor a talajfejlődésnek ásványi anyag felhalmozódása az oka, akkor mineralogén szukcesszióról (pl. ártéri öntéstalajok), amikor pedig szerves anyag felhalmozódása az oka, akkor organogén szukcesszióról (pl. láptalajok) beszélünk. De nemcsak az állóvizek feltöltődése v. moha- és láperdők kialakulása tartozik az ökogenetikus szukcesszió fogalmi körébe, hanem pl. a sziklák, a lejtőtörmelék és a mozgóhomok befüvesedése is.
Almatermés az a terméscsoport (termés), amelynél az egyes tüszőterméseket a vacok a termésérés folyamán körülnövi. A körülnövés lehet részleges is, mint pl. a Gotoneaster v. a Pyracantha esetében. Többnyire azonban a magházak az elhúsosodó vacokba teljesen be vannak süllyesztve. A magház fala lehet puha, hártyás (körte, berkenye, birs), lehet pergamenszerű (alma), lehet kőkemény, a csonthéjasokhoz hasonlóan szklereidás (naspolya, galagonya). Valamennyi almatermés áltermés.
Alom. 1. A zárt erdőállományok alatt összegyűlt lehullott falevelek tömege. Az alom megmaradása függ az erdő zártságától, sötétségétől, nyirkosságától és a levélzet bőségétől. A világosabb, fényigényes fafajú állományok alatt gyenge az alomképződés. A hidegebb és nyirkos éghajlat alatt bőségesebb, mint a meleg éghajlat alatt. Különösen bőséges alom lehet a feketefenyő, a zárt gyertyános tölgyes, cseres és a gyertyános bükkös állományok alatt. Bőségesebb az alom mennyisége a hegyoldalak alján és alsó szakaszán, mint a gerincek felé. Az alommal a fák a felvett tápanyag jelentős részét visszajuttatják a talajba, az erdőből való elhordása káros.
2. Alom az istállókban, ólakban az állatok fekhelyére szórt szalma, fűrészpor vagy falevél.
3. Alom az egy ellésből származó szaporulat a vadnál vagy a házi állatoknál.
Alomtakaró. Az erdők talajára lehullott és elhalt lombozat, aljnövényzet maradványai, elszáradt gallyak stb. alkotják az alomtakarót, amelyet nagytömegű apró állat használ fel táplálékul. Ezek ürülékét és a felaprózott szerves maradványokat, állati hullákat a baktériumok, gombák tömegei bontják fel és humusszá alakítják. Az alomtakaró anyagaival az erdő önmaga trágyázza talaját.
Alpin elemek (havasi flóraelemek). Olyan növényfajok, amelyek elterjedési területe a havasokban, ill. alhavasokban van. Megkülönböztetünk cirkumpoláris (pl. cirbolya fenyő), közép-európai-alpin (pl. vörösfenyő, havasi éger) és alpin-balkáni elemeket (pl. feketefenyő). Magyarország flórájában az alpin elemek 1,33%-ot, az alpin-balkán elemek 1,12%-ot tesznek ki (Soó, 1962). Alpinétum eredetileg alpesi és Alpok aljai erdőöv, másodlagosan és közhasználatban minden olyan növény, ill. sziklacsoport, amelyet az alpesi növényfajok bemutatására mesterségesen hoznak létre.
Alsógeodézia (általános geodézia). Azokkal a felmérési, kitűzési és ezekkel kapcsolatos számítási módszerekkel, valamint ezeknek a méréseknek elvégzéséhez szükséges műszerek ismertetésével foglalkozó tudomány, amelyeknél a méréssel érintett terület viszonylag kis kiterjedése miatt még nem kell figyelembe venni a tényleges földalakot (geoid, ellipszoid, gömb), hanem mérési eredményeinket úgy kezeljük (pl. háromszögekre érvényes geometriai tételek alkalmazásával), mintha a méréseket sík alapfelületen végeztük volna.
Alternáló szervek. Növényi szervek, amelyek a száron váltakozva, más-más síkban helyezkednek el. (Levélállás)
Alvó rügy. Számos, különösen fás növény hajtásain található, évekig fejletlenül és nyugalomban maradó rügy, amely csak sérülés v. más külső körülmény hatására fakad ki. (Pl. alvó rügyből származik a nyesés vagy rovarkárosítás után fejlődő hajtások nagy része). Különleges alakja a fatojás.
Amortizáció. Az állóeszköz elhasználódásának megfelelő mértékű érték átvitele a termékre. Az állóeszköz — amely a termelés hosszú folyamatában alakjának megváltoztatása nélkül vesz részt — a használat következtében kopik. A kopás összegét az állóeszköz beszerzési értéke és elméleti élettartama időarányos részéből (beruházási hányad) és a kopás következtében szükséges nagyjavítások költségének megfelelő részéből (felújítási hányad) számítják ki. A beruházási hányadot és a felújítási hányadot, amelyek együtt adják az értékcsökkenési leírást, utasításban meghatározott százalékkulcs alkalmazásával számítják ki az adott időszakra. Az így kiszámított összeget, az általános költségek felosztására előírt vetítési alap szerint az időszak alatt termelt termékek között osztják szét és termelési költségként számolják el. Miután a termékek árát a termelési költségek alapján állapítják meg, az árbevételben térül meg az állóeszközök elhasználódása. Az állóeszközök közé sorolt élőfaállomány után értékcsökkenést elszámolni nem kell, hanem a kitermelt nettó fatömeg után választékok vagy választékcsoportok szerint előírt összegű erdőfenntartási járulékot (tőárat) fizetnek be az erdőgazdaságok az erdőfelújítás fedezetéül az „Erdőfenntartási alap"-ba.
Anaerobionták (anaerob szervezetek) azok az élőlények, amelyek csak levegő nélkül (02-mentes környezetben) képesek élni, továbbá azok az élőszervezetek, amelyek mind aerob, mind anaerob (v. 02-mentes, v. O2-t tartalmazó) közegben is megélnek (fakultatív anaerobionták). Ide csupán egyes alacsonyabb rendű egysejtű növényi szervezetek — anaerob baktériumok — tartoznak. Légzésük H elvonásával jár. A talajban élő anaerobionták közé egyes Olostridium-félék tartoznak, amelyek a szerves C-tartalmú vegyületek anaerob elbontásában játszanak fontos szerepet. Ismeretesek továbbá ún. mikro-aerofil szervezetek is, amelyek életműködésükhöz alacsony O-tenziót (nyomást) igényelnek.
Anaerob körülmények. Olyan életfeltételek, amelyek közt az élőlénynek levegő, illetve oxigén nélkül kell élnie, anyagcseréjét lebonyolítania. Anaerob körülmények közt csak a mikroorganizmusok egy része tud megélni.
Apportírozás. Az apróvad felkeresésére és elhozására alkalmas vadászkutya betanításának alkalmas módszere. A játékkedv felkeltése útján kezdeti fokon ismert használati tárgyak (apportfa) visszahozása a feladat, majd fokozatosan következik a lelőtt vagy elveszett apróvad szimat után való felkeresése és elhozása parancsszóra (apportálás).
Apram. A német Abraum szóból származik, jelentése: 1. Hulladék, törmelék, forgács. 2. Meddő réteg bányában.
Aprítéksiló. Olyan, a farostlemezgyártásban használt különlegesen kiképzett tároló, melynek rendeltetése a rostrabontásra előkészített faapríték átmeneti tárolása. Az A.-nak két fő részét különböztetjük meg: az épülettel véglegesen egybeépített felső részt és az úgynevezett alsó tölcsért. A kettő közötti kapcsolatot a felső részbe beépített rámaszerkezet felfüggesztéssel biztosítja. A siló felső része általában vasbetonból, az alsó része fémből készül. Az A. felső része nyitott, s oldalán rendszerint kezelőnyílás van. Az A. fölött helyezik el az aprítékszállító berendezést. A tölcsért úgy készítik, hogy a rostosító defibrátorokhoz csúszda alakú résszel csatlakozzék. Az apríték fennakadását a felfüggesztett tölcsérre erősített, automatikusan vezérelt vibrátor hivatott megakadályozni.
Aprítékszállítás. A farostlemez-gyártás egyik művelete: az apríték a korongbaltáktól, az utánaprító berendezéstől és a rázóosztályozótól az aprítéksilóba kerül. Az A. lebonyolítható légtechnikai úton, gumihevederes szállítószalaggal, víz cirkuláltatásával, illetve függőleges vagy ferde vezetésű serleges elevátorral. A korongbaltáktól és utánaprítótól a továbbítás ciklon közbeiktatásával általában légtechnikai úton megy végbe. Az A.-t rendszerint a rázóosztályozóra, ill. attól és az aprítéksilók fölött gumihevederes szállítószalag, az aprítéksilók betáplálási szintjéig pedig függőleges v. ferde kiképzésű serleges elevátor végzi.
Aprítógép. Különféle anyagok felaprítását végző gépi eszközök vagy berendezések. Ezekhez tartoznak a különböző vízszintes és függőleges síktárcsás, dobos, hengeres, zúzó- és kalapácsos-berendezések. Az erdészet és a faipar az A.-et vékonyabb méretű faanyag (farostfa), apróbb gallyak, fahulladékok vagy vastagabb méretű faanyagok aprítására, őrlésére használja.
Aprított tűzifa. A tüzelésre szánt faanyagból fűrészeléssel vagy baltázással darabolt és hasogatott fa. Fajta és méret szerint megkülönböztetünk gyújtófát (19 cm-ig), konyhafát (20—25 cm-ig, a húrméret maximuma 7 cm), valamint kandallófát (33 cm, húrméret legfeljebb 18 cm).
Aprómagcséplő szerkezet. Szöges (régebben verőléces) cséplődob, melyet a közönséges gabonacséplő-gépbe építettek be. Az erdei magvak közül főleg az akácot lehet vele kicsépelni, de csakis szöges cséplődobbal, mert a régebbi mintájú verőléces dob a mag nagy részét csírázóképtelenné teszi. A hazai nyárak magjának kicsépelésére, kipergetésére előbb az üveg vajköpülőt használták. A vajköpülőbe helyezett nyárfüzérekből a pörgő, köpülő fakeret verte ki az aprómagot. A fakeret hamar elkopott, s ez megdrágította a pergetést. Ma már a hazai nyármagvak kifejtése, kidörzsölése mosóbordához hasonló rovátkolt falapon történik.
Aprómagvető gépek. A csemetekerti vetések gyorsítását, gazdaságosabbá tételét szolgálják. A legmegfelelőbb típus még nem alakult ki. Legelső volt a Fekete-féle tolókás magvető, amely fenyőmagvak vetésére volt alkalmas. Ez vetőhornyot is készít: 8 cm szélességgel és 18 cm sortávolsággal. Pontos magszemszámot lehet vele vetni, de mivel csak kisüzemi jellegű, ma már korszerűtlen. Korszerűbb a csehszlovák, Hacker-féle egysoros, a hazai gyártmányú 3—5 soros fatalpas Sípos-féle aprómagvető gép. Legutóbb több erdőgazdaság használatba vette a Suhajda—Rimler-féle, úgynevezett. gödöllői aprómagvető gépet. Ez kanalas, merítőrendszerű, pontos magszemszámot vet. Főleg fenyőmagvetésre alkalmas.
Aprószerfa. Általában 12 cm-nél vékonyabb, rövid erdei fatermékek gyakorlatban használatos gyűjtőneve.
Apróvad. A kistermetű vadfajok gyűjtőneve. Ide soroljuk a mezei nyulat, fácánt, foglyot, fürjet, császármadarat, harist, szalonkát, vízivadat, rókát, vadmacskát, borzot, vidrát, pézsmapockot, nyestet, nyusztot, görényt, menyétet, hermelint, üregi nyulat, továbbá a ragadozó madarakat és egyéb szárnyas kártevőket. Az A. elejtése rendszerint sörétes fegyverrel történik, de nem ritkán golyós fegyvert is használnak, főleg ha szőrmés A.-ról van szó, és el akarják kerülni a szőrme túlságos összelyuggatását.
Apróvadas vadászterület. Vadgazdasági egység, amelyen kizárólag apróvad (nyúl, fogoly, fácán, fürj, vízivad, szalonka stb.) tenyészik, nagyvad legfeljebb időszakosan fordul elő. A.-nek minősül az olyan, állandóan őzlakta vadgazdasági egység is, amely erdőmentes, vagy összefüggő erdőterülete az 500 kh-t nem éri el. Az A. egyharmad részét vadászati idényenként váltakozva kíméleti területnek kell kijelölni. A kíméleti területen hasznosvadra vadászni, azon vadat befogni vagy arról a vadat elterelni tilos. A.-en nagyvad vadászata — őz és túzok kivételével — tilos.
Aránykörző (redukciós körző). Térképek kisebbítésére, illetve nagyítására szolgál. A körző csuklójának helye változtatható és megfelelő beállítással a térképről lemérendő távolságot közvetlenül a kívánt mértékben adja meg.
Arányszámítás. Igen gyakori, hogy az alkatrészek mennyiségileg mindig azonos arány szerint szerepelnek. Ilyenkor az arányszámok segítségével az egyes alkotórészek külön-külön is kiszámíthatók, vagy fordítva, az alkotórészek mennyiségi ismeretéből az alkatrészek aránya határozható meg.
Arborétum (élőfagyűjtemény, dendrológiai kert, famúzeum). A latin arbor (= fa) szóból származó kifejezés olyan botanikuskertek megjelölésére szolgál, amelyek különböző fajú fás növényeket: fákat és cserjéket mutatnak be. A régebbi A.-ok általában parkerdő jellegűek. Nevezetesebb hazai A.-aink: a kámoni (Szombathely), a szarvasi, a vácrátóti, a szelestei, a soproni, a gödöllői, a zirci, az alcsuti, az erdőteleki, a körmendi, a dénesfai, a sárvári, a martonvásári, a jeli, a cégénydányádi, a budakeszi, az agostyáni, a badacsonyörsi, a sellyei, a tiszaigrai, a zsennyei A. stb. Az erdészeti A.-ok legújabb fejlesztése (Agostyán, Budakeszi, Kámon) az esztétikai igényeken túl kettős célt szolgál: egyrészt oktató jellegű, esetleg rendszertani vagy táji csoportosításban mutatják be a fás kultúrákat, másrészt kisebb-nagyobb erdőcsoportok, foltok kialakításával a gyakorlati erdőnevelés számára biztosítanak tanulságokat, például exoták meghonosítása tekintetében.
Irodalom. Ballá A.: A Szarvasi Arborétum leírása és katalógusa. Békéscsaba, 1957. — Fekete I.: Pepi-kert. A Szarvasi Arborétum története és leírása. Bp., 1960. — Prirodné podmienky Arboréta Mlynany. Szerk.: Bencat, F.: Bratislava, 1958. — Bauecker A. — Gruber F.: A szarvasi arborétum. Bp., 1962.
Area. Valamely élőlény fajának vagy más rendszertani egységének meghatározott és a legelső földrajzi előfordulásait összekötő vonal által bezárt területe (például a bükk A-ja, a kakukk A.-ja stb.)
Aréna. A széltől elforduló, karéjosan öblös homokbuckák: barkánok szárai olykor tágas (> 1 ha), szélárnyékos, egy oldalon nyílt vagy alacsonyabb homoklerakódásokkal, hátakkal lezárt mélyedéseket fognak közre. Ezek az A.-k. Talajuk a lepelhomok és a réti talaj, a réti erdőtalaj kombinációi. Az A.-k az őshonos fehérnyárasok (borókás vagy galagonyás nyárasok) természetes termőhelyei. Legtöbbször a nemesnyárasok megtelepítésére is jól felhasználhatók.
Aszat (acat). A Fészkesek (Compositae) család egyik neme, mely bogáncs termetű és alakú, tüskés-fogas levelű, piros vagy halványsárga virágú fű. Gabonavetésben való elszaporodását kiszúrással akadályozzák. E művelet az aszatolás vagy. acatolás.
Aszatoló (acatoló). Gyomirtásra használt hosszúnyelű kés. A nyélhossz 1—1,20 m; az élesre kifent V alakú kés 10—15 cm hosszú, a nyél végére van szerelve. Nevét a szántókon, legelőkön, csemetekertekben gyakran megjelenő tüskés-serteszőrös levelű -> aszatról (Cirsium) kapta. A V alakú kést gyakran szerelik sétabot végére a gazdászok és főleg a csemetekert kezelő erdészek, hogy az útjukba kerülő aszatot ki tudják szúrni. Az A.-t népiesen böködőnek is nevezik, mert vele az aszatot vagy egyéb gyomot tőben kell kiszúrni, kibökni.
Aszfalt fogalomkörébe tartoznak azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyekben az ásványi adalékanyagot (kő, homok) szénhidrogén alapú kötőanyag vonja be, illetve ragasztja össze. A természetes aszfalt olyan porózus kőzet, melyet a természetes előfordulási helyén levő bitumen itatott át. A mesterséges aszfaltnak igen sok fajtája ismeretes. Az utak pályaszerkezetének építésénél az A. lehet burkolat vagy burkolatalap, s az készülhet permetezéssel, keveréssel vagy különleges eljárással.
Aszfaltburkolatok alapanyaga az aszfalt. Vannak hidegen (viszonylag alacsony hőfokon) és melegen beépíthető aszfaltok. Fekete burkolatnak, is nevezik őket. Igen sok fajtájuk közül erdei útépítéshez, különösen házi kivitelezésben, elsősorban a permetezéssel készülő A.-at és a hidegen szállítható, központi keverőtelepről beszerzett keverékeket alkalmazzák
I. Permetezéssel készülnek:
Felületi bevonás. A burkolatalapra permetezett kötőanyagra zúzalékot terítenek, melyet 10 t-nál könnyebb hengerrel tömörítenék. Véglegesen a forgalom alatt alakul ki. Központi telepen készített és hidegen szállított bevont zúzalékból is készülhet.
Félig itatott makadám. A 7 cm vastag zúzottkő-réteg hézagainak alsó 1/2—1/3 részét finom homok tölti ki, ezért a rápermetezett kötőanyag csak félig itatja át. A hézagokat
zúzalékszemek töltik ki, felszínét felületi bevonással zárják le.
Itatott makadám. A kötőanyag a zúzottkő-réteget teljes vastagságban átitatja, illetve a zúzottkő- és zúzalékszemeket bevonja. Felületi bevonással kell ellátni.
II. Keveréssel előállított utántömörödő A.:
Aszfaltzúzalékszőnyeg. A kötőanyaggal keverés útján bevont és meghatározott szemszerkezetű zúzalékot a kötőanyaggal lepermetezett alapra terítik, tömörítik, majd záróréteggel látják el. A záróréteg felületi bevonás, kötőanyaggal bevont NZ 0/5-ös anyag vagy kötőanyagos iszap. A betonrendszerű kővázas zúzalékszőnyeget nem kell záróréteggel ellátni. A hidegen beépíthető keverékek erdei utakon is gazdaságosak lehetnek.
Kötőzúzalékos makadámburkolat. Abban különbözik az itatott makadámtól, hogy az itatás kisebb mértékű, és a kiékeléshez keverés útján kötőanyaggal bevont zúzalékot, úgynevezett kötőzúzalékot használnak. Felületi bevonással vagy valamilyen kevert anyaggal zárják le. A hidegen szállított kötőzúzalék erdei utakon is alkalmazható.
3. Kevert makadámburkolat. Hasonló az aszfaltozott zúzalékszőnyeghez, de meghatározott szerkezete van, és nagyobb szemcsékből áll. Közepes vagy nehéz forgalomra alkalmas, ezért erdei utakon alkalmazása felesleges.
III. Keveréssel előállított tömör aszfaltburkolatok:
a) Homokaszfalt és aszfaltbeton burkolatok.
Homokaszfalt (sheet)
Finom aszfaltbeton (topeka)
Durva aszfaltbeton (bitumac)
Kötőréteg
Alaprétegek: bitumenes homok, bitumenes kavics és bitumenes homokos kavics.
b) Aszfalthabarcs-szőnyeg
c) Kötőhabarcsos aszfalt/makadám,
d) Öntött aszfalt
IV. Különleges aszfaltburkolatok:
Az ide tartozó különleges — részben színes — burkolattípusok közül csak az úgynevezett „nedves homok" eljárást említjük meg. Homokot, kőlisztet (filler), oltott meszet, vizet és különleges hígított bitument beton- vagy aszfaltkeverőben összekevernek, elterítik, és szikkadás után tömörítik, majd forgalom alatti tömörödés után felületi bevonással zárják le. A keveréssel előállított aszfaltburkolatokat finisherrel építik.
A-szint. A talaj felső szintje, melynek jele „A". Jelenti részben a kilúgozódási (eluviális) szintet (podzolos talajok), részben a kimosódási szintet (agyagbemosódásos barna erdőtalajok), és részben a humuszos felső szintet (sötét színű erdőtalajok, csernozjomok, réti talajok). Az A. mindig humuszos A1, A2, illetve A1 A3 szintre tagolódhat.
Aszonc. A tövön álló, kiszáradóban levő vagy már kiszáradt fatörzsek népies neve.
Aszpektus. A növénytársulás éven belüli periodikus változása. Ugyanazon a helyen a tenyészidőszak alatt egymást más és más növényfajok csoportja váltja fel. Például lomberdőkben tavasszal hagymás-gumós növények (geophyta) jelennek meg és nyílnak még lombfakadás előtt. Lombfakadás után visszahúzódnak a talajba, és helyüket árnyéktűrő fajok foglalják el. Vizsgálnak kora tavaszi- (március-áprilisban), tavaszi- (májusban), nyári- (június-augusztusban), őszi- (szeptember-novemberben), téli- (december-februárban) A.-t.
Aszréteg. Az űrmértékes választék száradása miatt az űrtérfogatban bekövetkező kisebbedésnek megfelelő és rendszerint magasságban pótolt méret neve. Például a raktárban 1,05 m-re rakott tűzifa esetében az A. 5 cm.
Asszimiláció. A latin assimilatio = hasonlítás szóból származó kifejezés az áthasonulás, a környezethez idomulás megjelölésére. A biológiában az A. az élő szervezetnek az a képessége, hogy a táplálkozásukra alkalmas anyagokat belső anyagcserefolyamat útján a szervezet részévé tudják átalakítani, áthasonítani.
Asszimiláló szövetek (klorenchima). Az alapszövetrendszer táplálékkészítés céljára berendezkedett szövetei. Sejtjeik parenchimatikusak, vékony falúak, kloroplasztiszokban gazdagok. Rendszerint a növényi szervek világosságban élő részein, levelekben és szárakban fordulnak elő. Tipikus megjelenési formájuk az oszlopos parenchima, amelynek úgynevezett palliszád-sejtjei az epidermiszre merőlegesen megnyúlt, oszlop alakú, egymáshoz többnyire szorosan csatlakozó, egy vagy több rétegben elhelyezkedő sejtek. Alattuk van a szivacsos parenchima, amelynek sejtjei szabálytalan alakúak, kloro-plasztiszokban szegényebbek és schizogén sejtközötti járatokkal bőven behálózottak. Ezek az A. CO2 felvételére képesek, s ugyanakkor az oxigén kivezetésére is szolgálhatnak.
Asszociáció. A növénytakaró egysége, amely meghatározott faji összetételű, állandó és állományaiban törvényszerűen ismétlődő növénytársulás. Ennek megfelelően a növénytársulást az uralkodó, állandó és jellemző fajokról, újabban mindig legalább kettőről nevezik el. Például: cseres-tölgyes. Quercus petraea-cerris assz., illetve Quereetum petraeae-cerris.
Asszociáció elemzése (felvétele). A növénytársulás vizsgálata, terepi vagy külső felvételezésre és a felvett adatok irodai vagy belső értékelésére tagozódik.
Egy adott növénytársulás vizsgálatát a terepen négyzet alakú területen végzik. Innen a „kvadrát-módszer" elnevezés. Azonos az erdőbecsléstani gyakorlatban alkalmazott próbatérrel. Az adott növénytársuláson belül kikeresik a legjellemzőbb részt és ott négyzetalakú próbaterületet jelölnek ki. Nagysága akkora, hogy az összes állandó fajok a négyzetben megtalálhatók legyenek. Ez a terület a minimiareál. Réteken nagysága 1—2 m2, cserjésekben 5—10 m2, erdőben 400 m2. Az előforduló növényfajokat szintenként fajlistába veszik és a fajok alábbi adatait becslés alapján feljegyzik: borítás, társulásképesség, életképesség. A felvett adatokat növénytársulásonként táblázatba foglalják és statisztikai számítások alapján megállapítják a fajok állandóságát és hűségét. Flóraelem és életforma elemzés elősegíti a növénytársulás ökológiai viszonyainak megismerését.
Atavizmus (visszaütés). Távoli ősökben megvolt, de később eltűnt valamilyen testbélyeg hirtelen felbukkanása a késői utódon.
Atlanti (nyugati) elemek. Olyan növényfajok, amelyeknek Nyugat-Európa óceánikus flóraterületen van a központjuk és innen terjedtek el. Nedves, kiegyenlített éghajlatú tájak jellemző fajai. Magyarországon kevés (3,53%) ilyen faj ismeretes. Például: a borostyán, csarab, csodabogyó.
Atomizőr. A külön hajtómotorokkal, légturbinákkal és légáramlásos porlasztókkal felszerelt, nagy teljesítményű növényvédelmi gépeket nevezzük A.-nek. Az A.-ök igen gyorsan, finom porlasztással (ködösítéssel), nagy hatótávolsággal (20—40 m) működnek. Erdővédelmi célokra is alkalmasak. A növényvédelmi repülőgépek és helikopterek is A.-rel dolgoznak.
Atropa belladonna L., nadragulya (Solanaceae). Erőteljes, magas burgonyaféle, mérgező növény, nagy, tojásdad levelekkel. Szennyesvöröses színű, tölcséres, hengeres virágai június — augusztusig nyílnak. Bogyótermése fényes fekete, erősen mérgező. A bükkösök vágásterületeinek jellemző növénye, leginkább hegyvidéken terjedt el. Közép-európai flóraelem. Évelő, hemikryptophyton. Levele (Belladonnae folium) és gyökere (Belladonnae radix) drog. Levelei júniustól gyűjthetők, mielőtt a féregrágás vagy rozsdafoltosodás nem tette tönkre. Kisebb mértékű bolharágás nem hiba, ez inkább jellemzője a leveleknek. Gyökereit a nedvkeringés befejezése után gyűjtik. A leveleket árnyékban, padláson, a gyökeret lehetőleg mesterségesen szárítják. A mesterséges szárítás 40 ?C-nál magasabb hőmérsékleten rontja a minőséget, mert a gyökér könnyen karamellizálódik. Hatóanyagai fontos alkaloidok: atropin és hioszciamin. A ható-anyagtartalom a levélhez viszonyítva a gyökérben körülbelül kétszeres. A levél összetéveszthető az alkörmös (PhytoJacca decandra L.) levelével; a legjobb megkülönböztetés, hogy a nadragulya levéllemeze vékony, hártyás s majdnem mindig földibolha rágta lyukat találunk rajta, az alkörmös levéllemeze viszont vastagabb, nem hártyás és féregrágásnak nyomát se látjuk. Gyökere a csüngőbelénd (Scopola carniolica L.) gyökerével téveszthető össze. Hamisítani a bojtorján (Arctium lappá L.) gyökerével szokták. A nadragulyát az előbbitől úgy különböztethetjük meg, hogy a csüngőbelénd gyökértörzs forradásokkal van tele és bütykös, a nadragulya gyökér sima, forradás nélküli, az utóbbitól pedig jód-keményítő reakcióval különböztetjük meg, mert a nadragulya gyökér nagy keményítő tartalmú és a jód rácsöppentésre erősen megkékül. A nadragulya gyökér azonosságát egyébként könnyen megállapíthatjuk, mert a száraz gyökér eltörésekor a gyökérből finom por száll fel.
Hatása pupillatágító, görcsoldó, ezért asztmánál alkalmazzák, csökkenti a gyomorkiválasztást és a nyáltermelést. A vadon termő növény nem elégíti ki a gyógyszeripar igényeit, ezért termesztése is indokolt. Árnyékos, táplálékban gazdag talajon, erdei vágásokban jól fejlődik. Magja októberben vethető, esetleg csemetekertben is nevelhető, de akkor a magvakat májusig fagyasztani kell. Tavasszal 15—20 cm-es sortávolságban vetik s ősszel, vagy következő tavasszal ültethető végleges helyére. Tőosztással is szaporítható. Érdemes foglalkozni sárga bogyós változatának termelésével is, mert a termés 50 százalékkal több alkaloidot tartalmaz, mint a feketebogyós változat.
Autogén szukcesszió (syngenetikus szukcesszió). A növénytársulás természetes úton bekövetkező fejlődése, amelyet a növénytársuláson belül kialakult verseny vált ki, azaz a növénytársulás kölcsönhatásainak belső ellentmondása idéz elő. A természetes fafajcsere jelensége is idetartozik.
Autoszóma. A testi sejtben levő normális kromoszómák. Eltérnek a gonoszómáktól (az ivart meghatározó kromoszómáktól).
Autotróf szervezetek. A szervetlen anyagokból szerves anyagokat felépítő élő szervezetek. Ilyenek a zöld növények és a színtestecskékkel rendelkező ostoros véglények, amelyek a napfény-energia és a klorofill segítségével (fotoszintézis) CO2-ból és H2O-ból cukrot, majd keményítőt állítanak elő. (Az élőlények másik csoportját a -heterotróf szervezetek alkotják). A. még azok a baktériumok is (például nitrifikáló baktériumok), amelyek az asszimilációhoz szükséges energiát egyes vegyületek oxidációja útján nyerik (kemoszintézis).
Auxin a növények növekedését fokozó úgynevezett növényi hormon, kémiailag trioxicarbonsav. Megkülönböztetünk heteroauxint, amely a magasabbrendű növények növekedést elősegítő anyaga, az auxin-A-t, amely füvekben fordul elő és az auxin-B-t, amely az előbbivel együtt többek között a malátában található. Némely oldalhajtás csak a főhajtás eltávolítása után tud kinőni, mert az oldalhajtások növekedését gátolja a főhajtások növekedését serkentő hormon.
Avar (alom). Az erdő talajára lehullott lomb, vékony ágak, elhalt lágyszárúak földfeletti része és az elpusztult állatok maradványainak laza tömege. Az A.-t a talajlakó állatok összekeverik az ásványi talajjal, a mikroorganizmusok a szervesanyagot lebontják, majd újraépítik, és végül kialakul belőle a talaj humusza. Az A.-takaró változó összetételű és vastagságú szerves anyag, amely az erdők vízháztartásában jelentős szerepet tölt be, és a tápanyag-körforgalomnak egyik láncszeme. Az avar főtömegét alkotó lehullott lomb mennyisége a fafajtól, az állomány korától és a termőhely termőképességétől függ. Hazai viszonyok közt a tölgyek szolgáltatják a legtöbb lombot. Az A. bomlásának gyorsasága függ: a kiindulási anyag összetételétől, a hőmérséklettől, a nedvességtől, a mikroorganizmusok tevékenységétől és a termőhelytől. Leglassabban bomlik a fenyők közül az erdei- és a feketefenyő, a lombfák közül a bükk lombja. Leggyorsabban a fenyők közül a duglász, a lombfák közül az akác és a feketedió lombja.
Az Erdő. Az Országos Erdészeti Egyesület hivatalos kiadványa, az erdő- és vadgazdálkodás műszaki, tudományos folyóirata. Az 1862-ben alapított Erdészeti Lapok közvetlen folytatása. 1952-ben indult meg ezen a néven negyedéves kiadványként Paris János szerkesztésében. 1954 óta ismét havi folyóirat és Keresztesi Béla szerkesztésében jelent meg, főmunkatárs Jérome René. Célja az egyesületi tagok összefogása, szakmai műveltségük emelése a gazdálkodás fejlesztése érdekében, a gyakorlat és tudomány közötti életteljes kapcsolat fenntartása és kiszélesítése.
Azimut. A Földfelület egy pontjából kiinduló irányon át képzelt függőleges síknak és a pont meridiánsíkjának lapszöge. Értéke O°-tól 360°-ig terjedhet, a kezdőirány a meridiánsík északi vagy déli iránya. Beszélhetünk szintfelületi-, geoidi-, ellipszoidi- és gömbi A.-ról. A mágneses É-tól számított irányszöget mágneses A.-nak szokták nevezni.
Azonális társulás. A makroklímától bizonyos fokig független feltételek között kialakult, sehol sem zonális, elsősorban talajviszonyokra visszavezethető növénytársulás (edafikus társulás). Ilyenek például: a tölgyövben folyóvíz hatására kialakult ártéri erdők vagy valamely állóvíz befolyása alatt álló láperdők.
Ágfa. Tűzifaválaszték; 1-2 m hosszú, 5 cm-nél vékonyabb, oldalhajtásoktól megtisztított, hasítatlan faanyag űrméterbe vagy halomba rakva, esetleg kévébe kötve. Más néven gallyfa.
Ágfa-százalék. Az a viszonyszám, amellyel az összes fatömeget kell megszorozni, hogy a várható ág- és gallyfa mennyiségét (m3-ben) megkapjuk.
Ágfűrész a ledöntött fák gallyainak levágására vagy a 15 cm tőátmérőnél vékonyabb álló fák kivágására szolgáló kengyeles fűrész. Az Á.-szel termelik ki a vékony szerfát, a dorong és bot tűzifát is. Nagy előnye, hogy egy ember tud vele dolgozni. A kengyel lehet erdőben kivágott mogyorófaív vagy gyári készítésű acélkengyel. Legmegfelelőbbek az acélkengyelek, mert ezeken a fűrészlap elfordítható. A fűrészlap lehet megszakított háromszög fogazatú vagy szabványosított, végül összetett fogazatú (lucski). A fűrészlap hossza 90-100 cm. A kengyeles fűrészlapot a használat után fel kell engedni, nehogy a kengyel elveszítse rugalmasságát. Az Á. másik fajtája a rókafarkú fűrész. Mivel egyszemélyes munkához alkalmas fűrész, a fűrészlapnak megfelelő szilárdságúnak kell lennie. Hossza 300-1000 mm. Megszakított háromszög-fogazattal, K-fogazattal és lándzsafogazattal készül.
Ággöcs (ág-csomó, görcs). Az ágnak a fa szövetében elhelyezkedő része. Az Á. a megmunkált faanyag felületén különböző alakú, önálló évgyűrűkkel bíró, rendszerint sötétebb színű faanyag rész. A választékok minősítésének egyik fő tényezője. A körülötte levő szövetekkel különféleképpen nő össze s eszerint meg lehet különböztetni jól benőtt, részben benőtt és kieső (kihulló) Á.-öt. Alak és elhelyezkedés szerint van: kerek, ovális, élre kiterjedő, hosszúkás, kereszt-, szárnyas (kettős) és fészkes Á. Méret szerint megkülönböztetnek tűgöcsöt (5 mm-ig), kis göcsöt (6-25 mm-ig), közepes göcsöt (26-45 mm-ig) és nagy göcsöt (46 mm-től felfelé).
Ággumó (módosult hajtások) -> Földalatti szár. Ágkacs (módosult hajtások) -> Módosult szárak.
Ágmentesség. A jó minőségű rönkök egyik követelménye. A törzs akkor ágmentes, ha a fa kellő zárt állásban (sűrűségben) növekedik, ugyanis napfény hiányában a vékony oldalhajtások elhalnak.
Ágnyeső fűrész. Az élőfa törzsének felnyesésére vagy koronaritkításra használható kézi kengyeles vagy rókafarkú fűrész. A fűrészlap hossza 25-50 cm, rendszerint megszakított háromszög fogazatú. Az Á. kézifogantyúja általában hüvelyes, amelybe 3-4 m-es hosszabbító nyél helyezhető a magasabban levő gallyak levágására. A hosszabbító használata csak kevésbé kényes gallyazásnál engedhető meg, mert a kilengés következtében az Á.-szel pontos munka nem végezhető.
Ágnyeső olló (gallyazó olló, tisztító olló). Gallyak és 2-3 cm-nél vékonyabb ágak elvágására szolgál. A legismertebb a Göhler-féle Á. A rövid vágóél és a hosszú (esetleg 60-80 cm-es) nyél alkalmassá teszi nagy erőkifejtésre, ami vastagabb gallyak és ágak levágásánál sima, berepedés nélküli vágáslapot biztosit. Alkalmazzák álló fák felnyesésére, fiatalosok tisztítására, csonkolásra. Vannak még olyan Á.-k, melyek csuklós szerkezetű vágóéllel vannak ellátva, a csukló áttételezésétől függően vastagabb ágak levágására is alkalmasak.
Ágrakat. Némely vidéken az ágfát mint tűzifaválasztékot nem sarangba rakják vagy kévébe kötik, hanem, hogy munkát takarítsanak meg, csak szemmértékkel becsült halomba (határba) vagy meghatározott méretű (pl. 1x1x2m v. 1x2x3 m) rakatba rakják. Számbavételkor vagy eladáskor rendszerint rakatonként átszámítják űrméterbe.
Ágtakarmány. A különféle erdei fák ágvégeit, fiatal hajtásait hasznosítják takarmányként a vadgazdálkodásban. Ínséges téli időben nyarat, fűzet, általában lágy fákat döntenek ki, hogy a vad, de különösen a szarvasok hozzáférhessenek az Á.-hoz.
Ágtisztulás. Az állományban élő fáknak az a tulajdonsága, hogy a növekedés következtében mind feljebb kerülő korona által beárnyékolt ágak a fatörzs alsóbb szakaszain elhalnak, elszáradnak, majd lehullanak. Mivel az árnyékolás sorrendisége következtében mindig a legalsó ágak halnak el és hullanak le, a folyamatot feltisztulásnak is szokták nevezni. Az Á. erdőgazdasági szempontból fontos jelenség, mert ennek nyomán ágmentes, tehát csomómentes törzs fejlődik, ami jelentékeny mértékben emeli a faanyag értékét. Minél páradúsabb a levegő, annál hamarabb hullanak le a törzsről az elszáradt ágak. Az ágak elszáradása a beárnyékolás következménye, azért az állományokat úgy kell nevelni, hogy a fatörzsek minél nagyobb árnyékban legyenek. Ennek érdekében szoktak árnytűrő fafajokból a főállomány koronaszintje alatt második koronaszintet képezni, illetve nevelni. A második koronaszint legfontosabb célja a talajárnyalás mellett a főállomány törzsárnyalása, ami az ágtisztulást fokozottan elősegíti. Száraz termőhelyeken az elszáradt ágak csak hosszú idő múlva hullanak le. A törzsön levő elszáradt ágakat az évről évre vastagodó fapalást körülnövi, de azzal szövetileg nem nő össze. A körülnövés következtében keletkeznek a kieső ággöcsök. A korábban elszáradt, benőtt ágak ui. nincsenek élő kapcsolatban az őket körülnövő fapalásttal, s így felfűrészelt állapotban könnyen kiesnek a fűrészelt faanyagból. Ezeket ilyenkor kieső ággöcsöknek nevezik, és az egyik legjellemzőbb anyaghibának tekintik. Száraz termőhelyeken el kell kerülni a benőtt ágak képződését oly módon, hogy elszáradás után azonnal el kell távolítani a száraz ágakat a törzsről. Ezt a műveletet törzsnyesésnek nevezik. Az elszáradt ágat pontosan a törzsfelület mellett le kell vágni a törzsről. Gyorsan növő fafajoknál, elsősorban a nemesnyáraknál nem kell bevárni az ágak elszáradását, hanem a korona legalsó élő ágait is le kell vágni, hogy minél göcsmentesebb fatörzs nevelődjék. A nemes-nyarak már egy év alatt képesek teljesen benőni az élő ágak lenyesése folytán keletkezett sebhelyeket.
Ágtövis (módosult hajtások) -> Módosult szárak
Álca. Á. v. lárva néhány állatcsoport (férgek, puhatestűek, ízeltlábúak) fiatalkori (postembryonális) fejlődési alakja. Ez a kor általában a petéből való kibúvástól az ivarérettség eléréséig tart. A rovarok osztályában első-, másod- és harmadlagos álcákat különböztetnek meg (-> közvetlen és átalakulásos fejlődés). A harmadlagos (holometabola) Á.-k nemzőiktől teljesen eltérnek, és rendesen más életmódot is folytatnak. Többféle alakjuk (típusuk) van, ezeknek áttekintése Haracsi szerint a következő:
I. Torlábas (oligopoda) Á.-k, fejet és 3 pár kifejlett ízelt tori lábat viselnek. Főleg a bogarakra jellemzők. Lehetnek: a) Ragadozó (campodeoida) Á.-k, ezek gyors mozgásúak, rágóik, lábaik erősek, hosszúak, gyakran fartoldalékuk van (futrinkák, holyvák, recésszárnyúak stb.); b) mindenevő földi (elateroida) Á.-k, a földben élnek, hosszútestűek, rövidlábúak, simabőrűek (pattanó-, gomba-, fény-, gyászbogarak stb.); c) levélész (chrysomeloida) Á.-k, a leveleken találhatók, zömök testűek, lusták, szemölcsösek-szőrösek, inkább növényevők (levél- és katicabogarak stb.); d) pajorok (melolonthoida Á.-k), testük hasfelé görbült, a potrohvég zsákszerű, földben, humuszban, fában élnek, növényevők (ganéj- és cserebogarak, kopogó, faragó bogarak stb.).
II. Állábas (polypoda) Á.-k, a 3 pár tori lábon kívül még ízeletlen potrohlábaik is vannak, testük megnyúlt, hengeres. Növényevők, többnyire a leveleken rágnak. Lehetnek: a) lepkehernyók (lepidopteroida Á.-k) összesen 10—16 lábbal; b) álhernyók (tenthredinoida Á.-k) Sv. 18—22 lábbal (levéldarazsak).
III. Lábatlan (apoda) Á.-k; fejük fejlett, de lábuk nincs, járni nem tudnak, többnyire rejtve élnek. Lehetnek: a) hernyószerű pondrók (erucoida A.-k) hosszú hernyó alakúak (néhány molylepke, szúnyogféle álcája); b) nyúltpondrók (buprestoida Á.-k) kiszélesedett előtorral, erős rágókkal (díszbogarak, cincérek, fadarazsak); c) pondrók (vespoida Á.-k), testük zömök, hasfelé görbült (ormányosbogarak, szúk, darázs- és
méhfélék stb.).
IV. Fejetlen (acephala) Á.-k, fejük és lábuk hiányzik, testük orsó alakú, a végén vastagodó: nyüvek (dipteroida Á.-k). Ilyen a legtöbb légyféle lárvája.
A rovarok álcatípusainak az ismerete azért fontos, mert hosszabb életűek, s az erdőben
a kárt vagy hasznot főleg ezek okozzák (pl. lepkehernyók).
Álcincérek (Oedemeridae). Nemzőik virágokon, leveleken élnek. Álcáik korhadó faanyagban. Gazdasági jelentőségük nincs.
Álgeszt. Az élő fán az érett fában (gesztben) a normálistól eltérő, sötétebb színű, az évgyűrűhatárokat nem követő, szabálytalan alakú foltosodás. Igen gyakran fordul elő az Á. a bükkön, cseren, kőrisen, dión, nyarakon stb. Az Á.-es faanyag sejtjeiben (bélsugársejtek, edények, parenchimasejtek) barnás, gumiszerű anyag rakódik le, ezen kívül töltősejtek (tilliszek) is képződnek. Ez adja az Á.-es rész jellegzetes színét. Az Á.-esedés keletkezését többféleképpen magyarázzák. Tulajdonképpen az élő sejtek reakciója a farontó gombák kiválasztotta mérgekkel szemben. A harcban ugyanis mindkét fél különböző anyagokat (enzim, toxin, csersav, gumi stb.) termel, amelyek egymást kicsapják, és elszíneződést is okoznak. A fa védekezését (védőfa, gumizóna) azonban a gomba többnyire legyőzi, és az Á.-esedés továbbhalad, sőt több oxigén jelenlétében az Á. revesedésbe megy át. Az Á.-es és reves farész közt azonban sokszor elég éles határvonal van. Az Á.-esedést okozó gombák főleg a taplófélék (Polyporaceae) családjának néhány neméből (Fomes, Xanthockrous, Phellinus) és egy-két lemezes gombanemből (Pleurotus, Pholiota) kerülnek ki. Ezek a gombák különböző sebzéseken, elhalt részeken (ágcsonk, fagyrepedés, fagyfolt, elhalt ág és gyökér, rovarmenetek, sarjak tuskói stb.) hatolnak a fatestbe, s ott eleinte csak korlátozott életet tudnak élni. Az Á. hatására élettani zavarok léphetnek fel (szállító szövetek eltömődése). Az Á.-es faanyag felhasználása — habár a fatest szilárdsága alig változott, mert a cellulóz és lignin bontása még nem igen kezdődött meg — korlátozott, mivel nehezen telíthető, erősen repedezik, és foltos színe sem felel meg az értékesebb választékoktól kívánt követelményeknek. (-> Sebgeszt) Az egészséges Á. (barnabél) színe általában vörösesbarna, benne semmiféle korhadásra utaló jel nem található, rendszerint többé-kevésbé kör, esetleg felhős, karéjos alakú. A beteg Á. (szürke csillagos) színe a szürkétől a feketéig változó, benne esetleg már korhadt sárgásfehéres foltok, fekete tusszerű vonalak láthatók, alakja pedig legtöbbször szabálytalan, lángnyelvszerű vagy csillagos.
Fagy-Á. Szigorú telek nagy hidege a bükkfák parenchima-sejtjeit az egészséges Á.-hez hasonló képződmény, a fagy-Á. kialakítására késztetik. A fagy-Á. színe a friss vágáslapon rendszerint világosabb, és csak később alakul ki a tulajdonképpeni szín, amely világosszürke vagy sötétbarna, esetleg majdnem fekete is lehet.
Állab. Régi elnevezés valamely erdőrészletben a tövön álló fák összességére; a kifejezés megfelel a jelenlegi állomány szónak. Ennek megfelelően használták a fő- és mellék-Á., véd-Á. és az Á.-kor megjelölést is. Az Á.-alak a mai erdő-becsléstani állományszerkezet fogalmának felelt meg.
Államerdészeti kezelés. Az állami erdőgazdaságok kezelték az -> erdőbirtokossági társulatok erdeit. Az Á.-nek két módja volt, az úgynevezett kiterjedtebb Á. és az egyszerű Á. A kiterjedtebb Á. keretében az erdőbirtokossági társulat erdeiben a szükséges erdőgazdálkodási munkákat az állami erdőgazdaság végezte el, és ő látta el a pénz- és anyagkezelést. Az egyszerű Á. keretében az erdőgazdaság a végrehajtandó munkákat évente megállapította, azok tervét végrehajtásra a társulatnak átadta, és a munkák végrehajtását ellenőrizte. Az 1961. évi VII. tv. alapján az Á. helyébe az államerdészeti üzemeltetés lépett, ami lényegében a kiterjedtebb Á.-nek felel meg. Állami erdő az állam tulajdonában levő erdő. A magyar történelem első századaiban azok a területek, amelyeket a nemzetségek nem szálltak meg, illetve nem tartoztak a várföldek közé, majd később, amelyek nem voltak földbirtokosok tulajdonában, királyi tulajdont alkottak. Később a jogrendszer fejlődésével és az állam magánjogi személyiségének kialakulásával megjelenik a kincstári erdő. Az 1945. évi földreform folytán az erdőbirtokok legnagyobb része állami tulajdonba került. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 6.§. értelmében az ásványkincsek, a vizek, az erdők stb. az egész nép vagyonaként az állam tulajdonában vannak. Az alkotmánynak ez a rendelkezése fokozatosan valósul meg. Igazgatási és kezelési szempontból az Á.-k a XVI. századtól kezdve a bécsi és a budai udvari kamarák hatáskörébe tartoztak. Az udvari kamarák megszűnése után a pénzügyminiszter kormányzati hatásköre alá kerültek. 1881-1952-ig az Á.-k fölött a földművelésügyi miniszter gyakorolta a főfelügyeletet. 1946-ban megalakult a Magyar Állami Erdők Központi Igazgatósága (MÁLLERD), amely a földreform törvény értelmében állami tulajdonba került erdők legnagyobb részének kezelését ellátó erdőigazgatóságok központi irányító szerve lett. Több átszervezés után az Á.-k túlnyomó részének kezelését ellátó -> állami erdőgazdaságok irányító és felügyeleti szerve 1954 óta az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF). Az Á.-k területének kiterjedésére vonatkozó pontos adat csak a XIX. sz. végétől áll rendelkezésre. 1928-ban a kincstári erdők 48.320 ha területtel az összes erdőterület 4,2%-át tették ki. 1963-ban állami tulajdonban és egyúttal az állami erdőgazdaságok kezelésében van 1.082.738 ha erdő, az ország erdőterületének 84%-a. Egyéb állami szervek is kezelnek Á.-t, pl. minisztériumok, vízügyi hatóság, tanácsok stb. Korlátozott mértékben termelőszövetkezetek használatában is lehet Á. Az Á.-k területe az ún. állami erdőalap.
Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal. Budapest székhellyel országosan irányítja és ellenőrzi a földmérési és tér-, képészeti munkákat. Irányítása és ellenőrzése alá tartoznak a geodéziai és térképészeti vállalatok és a megyei földmérési és földnyilvántartási felügyelőségek. Az egyes vállalatok földmérési munkát végző részlegei kötelesek az Á. előírásait figyelembe venni. Az Á. központilag nyilvántartja a három-szögelési és térképészeti adatokat. A földrendezési munkák irányítása szintén az Á. feladata.
Állandó madarak azok a madárfajok, melyek fészkelőhelyük táján egész éven át megtalálják, megszerezhetik táplálékukat, ezért nem vándorolnak más vidékre.
Állandóság (konstantia, röviden K.). Növénytársulástani fogalom, amely a faj eloszlásának törvényszerűségét mutatja az összes vizsgált asszociáció-állományban. Skálája (a botanikai szakirodalomban szokásos fordított sorrendben) a következő: 5. állandó (konstans), ha 80-100%; 4. kevésbé állandó (szubkonstans), ha 60-80%; 3. járulékos (akcesszorikus), ha 40-60%; 2. járulékos (akcesszorikus), ha 20-40%; 1. véletlen (akcidentális), ha 1-20%-ában van jelen a vizsgált állományokban. Minél nagyobb az állandó fajok arányszáma, annál egységesebb, homogénebb a növénytársulás. A növénytársulás felépítésében az állandó fajok a legfontosabbak, ezekről is nevezik el őket.
Állatok. Az Á. az élőlények világának egyik nagy csoportját alkotják. Az Á. többségét — a növényekkel szemben — az alábbi fontosabb tulajdonságok jellemzik (Haracsi nyomán):
szerves anyagokkal táplálkozó (heterotrófiás), fogyasztó élőlények, sejtjeiknek nincs sejtfala, testük zárt, szerveik többsége a test belsejében van el helyezve, sejtjeik, szöveteik, szerveik sokkal jobban differenciáltak, mint a növényeké, mozgási képességük, érzékenységük nagyobb, mint a növényeké, életfolyamataik magasabbrendűek, összetettebbek; ezeket két fejlett rendszer: a hormon- és idegrendszer irányítja, kevesebb szerves anyagot, de jóval több energiát termelnek,
mint a növények.
Ezenkívül az állatokat is jellemzik mindazok a fontos tulajdonságok (növekedés, fejlődés, változékonyság, szaporodás, öröklékenység stb.), amelyek minden élőlény és az élet velejárói és meghatározói. Az Á. áttekintő felosztása, rendszere a következő:
A) subregnum: Egysejtűek (Protozoa)
I. törzs: Sejtszerű véglények (Cytomorpha)
II. törzs: Csillós véglények (Ciliophora)
B) subregnum: Többsejtűek (Metazoa)
1. állatkör: Sugaras-Á. (Radialia)
III. törzs: Szivacsok (Porifera) *
IV. törzs: Űrbelesek (Coelenterata) *
2. állatkör: Kétoldalas-Á. (Bilateralia)
a) Ősszájasok (Protostomia)
a) Egységes testűek:
V. törzs: Alsórendű férgek (Scolecida)
VI. törzs: Tapogatósak (Tentaculata) *
VII. törzs: Puhatestűek (Mollusca)
b) Szelvényezett testűek:
VIII. törzs: Gyűrűsférgek (Annelida)
IX. törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
b) Újszájasok (Deuterostomia)
a) Gerinchúr nélküliek:
X. törzs: Nyílférgek (Homalopterygia) *
XI. törzs: Tüskésbőrűek (Echinodermata) *
b) Gerinchúrosok:
XII. törzs: Félgerinchúrosok (Prochordata) *
XIII. törzs: Gerincesek (Vertebrata)
A *-gal jelzett törzsekhez tartozó állatok vizekben, főleg tengerben élnek.
Állatok vándorlása. A táplálékhiány, a hideg (madarak őszi vonulása téli szálláshelyükre és tavasszal onnan vissza) vagy fiziológiai okok (halak ívása) következtében nagy csapatokban lejátszódó, nagy távolságú helyváltoztatás.
Állatölő szerek. Az Á. vagy zoocidák az erdészetben a vadgazdaságra káros ragadozók, a rágcsálók és a rovarok ellen használatosak. Ez utóbbiakat rovarölő szerek vagy inszekticidák névvel jelölik. A ragadozó emlősök ellen leghatásosabb szer a sztrichnin, ezt csalétekbe keverik. Rendkívül erős méreg, használatához hatósági engedély szükséges. A fészekrabló madarak ellen (szarka, dolmányos varjú stb.) bárium vagy foszfortartalmú anyagok, szörpök tojásban alkalmasak. A rágcsálók kártétele ellen bárium-, foszfor- (Arvalin) és arzéntartalmú mérgezett csalétkek kihelyezésével védekezhetünk.
Állattan (zoológia). A biológiának az az ága, amely az állatok részletes ismertetésével foglalkozik. Tárgyalja azok alaktanát (morfológia), életműködését (fiziológia), életmódját (ökológia), származását (filogénia) és rendszertanát (szisztematika). Irodalom. Geiler, H.: Allgemeine Zoologie. Leipzig, 1960. — Storer, T. I.— Usinger, R. L.: Elements of zoology. New York—Toronto—London, 1961.
Állattársulás. A vándorlás, táplálékszerzés, védelem, ivadékgondozás stb. céljából összeverődött egy- vagy különböző fajú állatok összessége.
Állattelepek létrejönnek az utódok együttmaradása által (szivacsok, korállok, mohaállatok) vagy az egy- vagy különböző fajú madarak együttfészkelése alkalmával.
Állattömés. A gerinces állatok lehetőleg élethű utánzása a lenyúzott állatbőr, a szőrme, a tollazat felhasználásával. Az Á. történhet az élő állapotot utánzó kivitelezésben, természetes helyzetben. A korszerű gyűjteményekben már nemcsak természetes helyzetben, de természetes környezetet utánzó helyzetben is bemutatják az állatokat. Néha többedmagukkal, úgynevezett biológiai csoportot képezve helyezik el azokat. Gyakoriak a hím- és nőstényállatot, valamint a szaporulatot bemutató biológiai csoportok. A kitömés másik módja kizárólag oktatási, kísérleti és általában tudományos célokat szolgál, ez az úgynevezett bőrbe tömés, amit leginkább kisebb emlősállatok, madarak stb. esetében alkalmaznak. A bőrbe tömött állatokat dobozokban, vagy papírban csomagolva tárolják. Végtagjaikat ilyenkor majdnem mindig a törzs irányával fordítva helyezik el. Irodalom. Fehér Gy.: Állatpreparátumok készítése. Bp., 1961.
Állatvilág (regnum animale). A Földön élő és a már kihalt állatok összessége, fauna. Szűkebb értelemben valamilyen élőhelyen élő összes állatok, pl. az erdő Á.-a.
Állékonyság. A fák és állományok élettelen természeti behatásokkal (széldöntés, széltörés, hótörés, hónyomás, jég- és zúzmarakárok) szemben tanúsított ellenálló képessége. Az Á. döntően függ a mellmagassági átmérő és a magasság arányától. A magas, vékony fák és az ilyen törzsekből álló állományok ellenálló képessége (Á.-a) kisebb, ezeket felnyurgult fáknak vagy állománynak nevezik. A felnyurgulás a sűrű állás eredménye, amely a nevelővágások elmaradásának vagy késedelmes elvégzésének következménye. Az Á.-ot befolyásolja még a fajonként változó gyökérmélység is. A fenyőfélék, mivel azok télen is lombosak könnyebben esnek áldozatul a nedves hó, zúzmara és jég által okozott károsításoknak. Az állományok állékonyabbá tehetők azáltal, hogy a telepítésnél mélyebb és sekélyebb gyökerű fákat vegyesen ültetnek, a nevelővágásokat időben, gyakran és mérsékelten végzik el; utóbbi mind a sűrű állást (felnyurgulást), mind a kívánatosnál erősebb megbontást (ritka állást) kizárja és a károsítások lehetőségét csökkenti.
Állományalkotó fafajok. Azok a fafajok, amelyek egymással vagy más fafajokkal fejlődésük valamennyi szakaszán keresztül képesek olyan közösségben élni, amelyben élő koronáikkal legalább 0,7 záródású koronaszintet alkotnak. Lombos fáink közül ilyenek: a tölgyek, a bükk, az akác, az éger, a feketedió, a fehér-, szürke- és feketenyár, valamint a terebélyes koronájú nemesnyárak. A fenyők közül: az erdeifenyő, a feketefenyő, a lucfenyő, a jegenyefenyő, a duglászfenyő és a simafenyő. Ezek a fafajok képesek önállóan is állományt alkotni, vagy az állomány zömét képviselni. Vannak fafajok, amelyek igen értékes segítő szerepet tudnak vinni állományok kialakításában, de önálló állomány kialakítására vagy természeti sajátosságuknál fogva, vagy kisebb értéktermelő képességüknél fogva nem alkalmasak. Ezek az elegy fafajok. Ilyen lombosfák a juharok, a gyertyán, a nyír, a rezgőnyár, a szelídgesztenye, a kőrisek és a berkenyék. A fenyők közül a vörösfenyő.
Állományátalakítás. Valamely nem kívánatos vagy az üzemi célkitűzések szempontjából kisebb értékű állomány átalakítása a célnak megfelelő állománnyá. Az Á.-nak két módja ismeretes. Az egyik üzemmód változtatás: sarjerdő átalakítása szálerdővé. A másik fafajcserés Á. pl. rontott akácos átalakítása feketefenyvessé, elegyetlen gyertyános visszaalakítása gyertyános tölgyessé stb. (-> Rontott erdők) Állománybecslés -> Faállománybecslés; Állományleírás -> Faállományleírás; Állománynevelés -> Erdőnevelés; Állománysűrűség -> Sűrűség; Állományszerkezet -> Faállomány.
Állománytípus. A faállománynak uralkodó és elegyedő fafajok szerint alkotott egysége. Többnyire az erdőtársulás- (asszociáció) csoportokkal egyezik. Hazánk erdeit 14 főállomány-típusra (-> Erdőtípusok) osztjuk:
Formációcsoport: Erdőövek: Főállománytípusok:
A. Fenyvesek: 1. Lucosok I. Lucfenyvesek
II. Erdeifenyvesek
III. Feketefenyvesek
B. Lomberdők: 2. Bükkösök IV. Bükkösök
V. Juharos- hársas-kőrises sziklai erdők a bükkövben
3. Gyertyánostölgyesek: VI. Gyertyánostölgyesek
VII. Éger-kőris hegyvidéki ligeterdők
4. Tölgyesek: VIII. Tölgyesek (-> Cserestölgyesek)
5. Erdős-sztyepp: IX. Erdőssztyepp cserjés tölgyesek
X. Síksági liget erdők
XI. Láperdők
XII. Nyíresek
XIII. Nyárasok
XIV. Akácosok
Állóra csahol. A nem tűzben rogyott — nem helyben maradt — megsebzett nagyvad keresésére e célra betanított vadászkutyával indul a vadász. A nyomra szíjon vezetett kutyát a vad közelében szabadon bocsátják. A véreb egyedül közelíti meg a legtöbbször sűrűben, bozótban rejtőző vadat, és azt megpillantva különféleképpen csahol. Ha a vad még él, a véreb megállítani igyekszik és ,,Á.", de ha már kimúlt a vad, azt más hangon jelzi, „dermedtre csahol".
Állványfa. Magasépítkezéseken használt, csak fenyőfából termelt legalább 4 m (± 20 cm) hosszú, 16 cm közép átm. (± 2 cm), jó minőségű, egyenes vagy göcsmentes, vörösre kérgezett erdei választék. Mértéke m3.
Álüzekedés. A fővadnak a rendes időn kívüli vagy megtermékenyítést nem eredményező üzekedése.
Árvíz a folyóknak, patakoknak az anyamedren felül emelkedő, tehát a partokon átömlő vize, mely elönti a hullámteret és az árvízi mederben vonul le. Ha az áradás ideje egybeesik a jégzajlással, „jégár"-nak is nevezik. Általában az Á.-ek keletkezése szerint három típusát különböztethetjük meg: 1. A jégtorlódásos Á. a folyó jegének felhalmozódásából keletkezik. Ilyenek gyakoriak a Dunán, ritkák pl. a Tiszán és a Körösökön. 2. A hóolvadásből keletkező Á. rendesen tavasz elején fordul elő, ezért tavaszi Á.-nek nevezik. 3. A harmadik típust a nyáreleji nagy esőzés és a magas hegységekben erre az időre eső hóolvadás okozza. Minthogy ebben az időben a növényzet már teljes vegetációban van, ez az Á. a zöldár nevet kapta.
Árvízvédelem. Védekezés az árvíz ellen. A védekezés lehet megelőző (hullámtéri fásítás, gátak építése, partvédelem) vagy operatív (átszakadt gátak helyreállítása, nyúlgátak emelése, a hullámtéren maradt anyagok mentése, szádfalak építése, szádpallózás, a buzgárok és szakadó vizek körülépítése stb.). Az Á. helyi szerve a területileg illetékes Vízügyi Igazgatóság. Központi szerve az Árvízvédelmi Készenléti Szervezet (ÁKSZ) és nagyobb veszély esetén a munkák legfelső irányítására kinevezett árvízvédelmi kormánybiztos. A gátakat átfolyás, hullámverés, átázás, megcsúszás és szakadás ellen kell megvédeni. Az átfolyás ellen a töltés ideiglenes jellegű emelésével az ún. nyúlgáttal, a többi veszély ellen a töltések rőzse és kőburkolásával, a töltésrontó emlős állatok (vakond, vízipocok, vidra stb.) járatainak bedöngölésével szoktak védekezni. Árvizek nemcsak a töltések megrongálódása folytán, hanem a magas vízállású folyó vizének a töltésen túli alacsonyabb területeken való felfakadásával is keletkezhetnek. Ez ellen a fakadóvizek körülzárásával, de legfőképpen alkalmas vízlevezető hálózat kiépítésével lehet védekezni.
Az árvízveszély jelentősen befolyásolja az erdőgazdálkodás menetét az ártéri és folyómenti erdőkben. Az árvízkárokat, különösen az év bizonyos időszakában rendszeresen jelentkező és ismétlődő árvizek kártételét a legjobban megelőzéssel, a munkafolyamatok tervszerű és az ismétlődő árveszélyeket figyelembe vevő ütemezésével lehet megakadályozni. A fahasználati károkat a legbiztosabban úgy lehet elkerülni, ha a fakitermeléseket és a faanyagok kiszállítását a téli fagyos időszakban kezdik és fejezik be. A kitermelt fakészletnek ez a védelme a farakatok, máglyák, tűzifa sarangok dróttal, lánccal, kötelekkel való összekötözéséből, élő fákhoz, mélyen a földbe vert cövekekhez, árvízbiztos fix pontokhoz való kikötözéséből állhat.
Nehezebben és szinte kizárólag csak a munkák helyes ütemezésével háríthatók el az erdősítésekben, erdőművelésben keletkező károk. Az erdősítéseket elsősorban a kimosás ellen szokták védeni. Rendes körülmények között a gyorsan növő fafajokkal helyesen ütemezett és jól végzett erdősítések át szokták vészelni az árvizeket a mederszakasz egyes veszélyesebb részeinek kivételével.
Az ártéri erdők vadállományát az árvízkárok ellen a menekülő utak, vadkerítések kinyitásával, az árvíz bekövetkezése esetén csak csónakról, tutajról való mentéssel lehet védeni.
Árvízvédelmi faanyagok a folyamszabályozási, partbiztosítási és a szorosabb értelemben vett árvízvédelmi célt szolgáló faválasztékok. Az Á.-at csak külön megrendelésre szabad termelni. A következő választékokat különböztetjük meg:
a) Árvédelmi cölöp: tölgyből, akácból és fenyőből termelik rövid és hosszú méretben, a rönk- és rúdfához hasonló módon kérgezve, a göcsöket simára lefaragva. Rövid méretek:
2,50-4,00 m, 10-20 cm átm. és 3,50-4,00 m, 12-20 cm átm.-vel.
Hosszú méretek: 6,00-6,50 m, 16-30 cm átm, valamint 7,00-10,00 m, 18-30 cm átm-vel.
b) Árvédelmi karó, hengeres és hasított kivitelben, ugyancsak rövid és hosszú méretben készül. Gyökereztetési célokra fűz- és nyárfát, egyéb célokra (pl. horgos karó) tölgyet, akácot, kőrist, juhart és szilt használnak.
c) Árvédelmi rőzsevessző, -rőzsekéve, -rőzsekolbász a méretet és fafajt az árvédelmi célok határozzák meg.
Irodalom. Kirwald, E.: Forstlicher Wasserhaushalt und Forstschutz gegen Wasser-schanden, Stuttgart, 1950. — Kun L.: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire, Bp., 1931. — Knazovicky, J.: Les — voda — poda, Bratislava, 1962. — Kittredge, J.: Forest influences. The effects of woody vegetation on climate, water and soil, with applications to the conservation of water and the control of floods and erosion, New York—Toronto—London, 1948. — Müller, A.: Grundriss der forstlichen Wasserwirtschaft, Berlin, 1955. — Vodohospodársky vyznam nasich lesu na prikladu Beskyd, Praha. 1953.
Ásványi talaj. A kőzetek többé-kevésbé mállott anyagából álló talajokat sorolják ide, amelyekből a szervesanyag (humusz) hiányzik, vagy csak egészen jelentéktelen mennyiségben található benne. A genetikai talajtípusok közül az Á.-okhoz tartoznak a váztalajok és a nyers öntéstalajok. Az Á.-ok mindig a talajfejlődés kezdetén vannak és termékenységük kicsi. Elsősorban a pionír-fafajok életlehetőségét biztosítják.
Átfutási idő: az erdőtelepítések és az erdőfelújítások első kiviteleitől a befejezésükig eltelt időszakok átlaga, években.