Beszélgetés dr. Tóth József erdőmérnökkel, a Nimród Vadásztársaság elnökével
1969-ben fejezte be Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetemet, majd elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet is gépész szakon. A nyolcvanas években szerezte meg a műszaki doktori címet. Témája a természetszerű erdőgazdálkodás gépesítésének fejlesztése volt. Konstrukciói még ma is futnak itthon és külföldön egyaránt. Munkája mellett hódol szenvedélyének, a vadászatnak. Nemcsak a trófeákat, hanem a vadászfestményeket is gyűjti.
Honnan adódott a vadászat iránti vonzalmad?
Egy gyermekkori barátom édesapja Röjtökmuzsajon erdészetvezető volt. Általános iskolás korunkban már jártunk hajtani, és nyáron dolgoztunk az erdőn, ápolásban, tisztításban. Sok élménnyel gazdagodtam. Az egyetem elvégzése után lettem tagja a Nimród Vadásztársaságnak. A társaim felkészült vadászok voltak, emberségből, kultúrából jelesre vizsgáztak. Különböző posztokat töltöttem be a vadásztársaságban, és már közel húsz éve vagyok elnök. Amire büszke vagyok: ebben az időben alakult a Magyar Vadászati Kulturális Egyesület, amelynek egyik alapító tagja vagyok. A vadászathoz ugyanis a kultúra ugyanúgy hozzá tartozik, mint a gazdálkodás.
Ezzel a funkcióval nyilván nemzetközi kapcsolatok is adódtak.
Már fiatalabb koromtól kezdve sok barátot szereztem a környező országokban, Csehszlovákiában, Ausztriában, Romániában. A barátság azóta is tart, sokat járok hozzájuk.
Milyen vaddal találkoztál a külföldi meghívások alkalmával?
Sok olyan fajt ismertem meg, amelyik nálunk nem található, például medvét, hiúzt, zergét, farkast.
Ilyenkor mindig nálad van a fegyver, vagy előfordul, hogy csak gyönyörködsz a vadban?
Amikor például a Csiszár József festőművésszel együtt járjuk az erdőt itthon vagy külföldön, sokszor csak kiértékeljük a vadat, az izomzatát, a csontozatát. Ilyenkor egymást tanítjuk, ő a látványt elemzi, én a vadat.
Mennyiben különböznek a külföldi vadászati lehetőségek a hazaiaktól?
Ennek érzékeltetésére hadd mondjam el, hogy mióta nincs műszaki zár az osztrák-magyar határon, azóta a vad átmegy Ausztriába, és ott kilövik.
Miért megy át? Ott zöldebb a fű?
Azért, mert ott sokkal kevesebb a vad. A határhoz közeli területeket is kiadták a tulajdonosok bérvadászoknak, akik sokkal többet lőnek ki, mint mi. Náluk mások a tilalmi idők. Például a szarvasbika vadászata náluk majd' egy hónappal előbb kezdődik, mint itt.
Kikből rekrutálódik a tagság?
A régi tagokon kívül az utóbbi időben nagyon sok jómódú, új tag is került a vadásztársaságba. A legtöbbjüknek még nincs vadászkultúrája, nincs tisztában a vadászetikával. E téren sokkal szigorúbban kellene föllépni. Ezért örültem a Vadászati Kulturális Egyesület megalakulásának, hogy majd ezeket a kérdéseket szigorúbban veszik, és nagyobb követelményeket támasztanak. Ebből a célból hirdettük meg az országos vadásznapokat is. Egy központi rendezvénnyel és megyei eseményekkel. Az egyik elsőt itt tartottuk Sopronban, a Bécsi dombon. Bencze Lajos bácsi volt az elnökünk, és magam voltam az egyik szervező. Később az egyetemen tartottunk vadásznapot, főzőversennyel, kultúrprogrammal. Talán három éve tekinthetjük ezeket a vadásznapokat igazán színvonalasaknak. Nemcsak a vadászat szépségeit villantották föl, hanem a kultúráját és etikáját is bemutatták. Bemutattuk az embereknek, hogy a vadászat nemcsak lövésből és haszonszerzésből áll, hanem van más oldala is. Akkor kaptam a felkérést, hogy a kamarán keresztül szervezzük meg a megyei vadásznapot.
Mihez kötődik az országos vadásznap?
Szeptember környékén szokták megrendezni. Nem kötődik dátumhoz, az országos kamara dönt az időpontról.
Mi a menetrendje ennek az ünnepnek?
Egy ilyen vadásznap úgy kezdődik, hogy az érkezőket kürtszóval köszöntik, és az erdei kápolnánál vadászmisével kezdődik az ünnepély, amit gyakran a megyéspüspök celebrál. Ezután adják át a kitüntetéseket. A Rábaköz szívében, Szanyban, általában 4-5 ezer ember jön össze. Itt van a püspök egykori nyári rezidenciája is. Egy nagy sörsátorban 1500-2000 embert tudunk leültetni. 30-40 kondérban főzik az ételeket, halászlevet, pörköltet vagy gulyást. A séfek között verseny is zajlik. Mindig van valamilyen képzőművészeti tárlat is. Évente megjelentetünk egy kis füzetet, bemutatva az alkotásaikat. Tavaly bővítettük a programot egy különleges trófea bemutatóval. A közönség láthatta a vadorzók által ejtett zsákmányból származó trófeákat. Rendezünk lövészversenyeket, koronglövés és kispuskalövészet van. Mindig nagy sikerrel lépnek föl a szanyi néptáncosok, és több alkalommal szerepeltek a győri színház művészei is. A kiállítókat, a védnököket pedig megajándékozzuk egy szép emléklappal és valamilyen különleges palack borral. Ez a rendezvény évente mintegy 6-6 és fél millió forintba kerül. Évről évre egyre többen jönnek erre az eseményre. Mindez összetartó és közösségformáló erőt jelent az egész megye számára.
Hogy' álltok a vadkárral?
Ez változó. Vannak olyan terültek, ahol megmaradtak a nagy parcellák, saját vagy bérelt földterületekből. Egy-egy kukoricatábla nem egy-két hektáros, hanem 50-100. A Nimród vadásztársaságnak jóformán csak apróvadas terülte van, nagy vad csak váltóvadként fordul elő. Amikor a kukorica vagy a gabona tejes állapotban van, amit a vad szeret, akkor ide jön, és benne marad napokig. A vadkár pedig nekünk marad, holott nem mi fogjuk meglőni, ha eljön az ideje. De van sok olyan mezőgazdasági üzem, amelyik a kisebb vadkárokat elnézi. Tizenkét falu határát öleli fel a társaság vadászterülete, s ezekből verbuválódik a tagság nagy része is. Ebből adódóan elviselik ezeket a károkat. Ők megértik, hogy a vad is a természet része, és nem lehet neki megparancsolni, hogy ne egye meg, amit talál. A sok vadkerítést pedig környezet rombolásnak tekintem. Az 1992-es, '93-as években nagyon súlyos helyzet volt Magyarországon, amikor állami területeken tilalmi időben is lőtték a szarvasteheneket. A következő években pedig hiányzott a területekről a szarvas. Attól félek, hogy átesünk a ló másik oldalára. A vadlétszám optimális szintre való beállítása jó dolog, törekedni kell rá, de úgy érzem, hogy néha túllövünk a célon. Meg kell nézni: nincsenek öreg szarvasbikáink, öreg őzeink.
Eredmény szempontjából az idei évet nagyon rossznak tartják a társaságok.
Igen. Nagyon sokat etettünk, ez pénzbe kerül, pedig sok társadalmi munkát végzünk. A bevétel pedig nem mindig realizálódik. Az sem megoldás, hogy csak azért létezzen egy vadásztársaság, hogy külföldivel lövessen. Elsősorban a tagok igényeit kell kulturált körülmények között kiszolgálnia. Emiatt bizony zsebbe kell nyúlniuk a tagoknak. Egyre magasabbak a költségek.
Nyereséggel vagy veszteséggel zárjátok az évet?
Nagyon minimális nyereséggel. Szép őzbakok estek, egy ötszáz gramm feletti, és több érmes. De szarvasból meg sem tudtuk lőni a tervezett számot, pedig tele voltunk velük. Vadkárunk van bőven, de nem tudtuk megfogni, elmentek.
Hány tagotok van?
Jelenleg harmincöt ragunk van, és minden évben veszünk fel új tagokat. Hosszabb ideig dolgoznak nálunk és fél év, egy év után látszik, hogy miként illeszkedik be a társaságba. A legtöbbjük már fiatal korában jön hajtónak, megismeri az embereket, a szokásokat, a területet, a vadat, az etetést.
Vadászbaleset előfordult?
Nálunk nagy fegyelem van, nem emlékszem, hogy lett volna baleset.
Zétényi Zoltán