WOOD-TECH, Sopron, 2003. szeptember 10.
Liszt Ferenc Konferencia Központ
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke előadása:
Az erdők szerepe a társadalom életminőségében
a XXI. század elején
Engedjék meg, hogy szívből
és szeretettel köszöntsem Önöket!
A munkatársaim írtak számomra egy
hosszú bevezető előadást, de ha megengedik, a túl szép szavaktól most
eltekintenék, hiszen nem az első alkalommal vagyok erdészek körében és beszélek
arról, hogy mi az az út, amit megtettünk és hova kívánunk eljutni. Az
együttérzésemet és - talán fogalmazhatok úgy is, hogy - az együttélésemet
kívántam kifejezni azzal is, hogy magam is zöldbe öltöztem ma. Kérem, hogy
legalább erre a félórára, amit az időm megenged, fogadjanak maguk közé! Köszönöm
Rektor Úr azt a jelvényt is, amit Önöktől kaptam. Ígérem, hogy magam is méltón
fogom megszolgálni ezt, nemcsak a jogalkotásban, hanem a mindennapjaimban is.
(taps)
Köszönöm szépen!
Mielőtt elkezdeném az előadásomat, utalnék a
címre, amely úgy szól, hogy az Erdők szerepe a társadalom életminőségében a XXI.
század elején. Erre röviden válaszolhatnánk, viszont mielőtt ezt a rövid választ
megadnánk, engedjék meg, hogy néhány évre visszatekintsek. Ahhoz, hogy világos
képet kapjunk arról, hogy ma mi a helyzet hazánkban az erdőgazdálkodás terén,
nyilvánvaló, hogy át kell tekintenünk az elmúlt 13 esztendőt. Gyakorlatilag két
folyamat volt, amelyet Magyarország ebben az időszakban végrehajtott. Volt
egyszer a rendszerváltozás és mellette az európai uniós csatlakozás. Miért
mondom el ezt itt és most? Azért mert, ha valahol, akkor az erdőgazdálkodásban
igazán rendkívüli változásokat hozott maga az a tény, hogy mindaz az
erdőterület, ami azt megelőzően állami tulajdonban volt, részben magántulajdonba
került.
Nyilvánvaló, hogy ez egy egészen más kihívás akár a
szabályozásban, akár a szemléletben is. Meg kellett teremtenünk annak a
jogszabályi alapjait, hogy Magyarországon nemcsak az erdőgazdálkodás, hanem az
erdővédelem is megfelelő jogszabályi alapokra helyezkedjen. De nyilvánvaló - és
talán ezt egy kicsit szerencsének is tekinthetjük -, hogy a rendszerváltozással
egyidejűleg ment végbe az uniós folyamat is, amelynek eredményeképpen jövő év
május elsején az Európai Unió tagja lesz Magyarország. Pontosan ezért, amikor a
megváltozott körülményekhez képest alkottuk meg jogszabályainkat, azok az uniós
elvárásoknak is meg kellett, hogy feleljenek. Ebben az elmúlt tíz egy néhány
évben jó néhány lépés történt, gondolok itt a környezetvédelmi törvényre, az
erdőtörvényre és a természetvédelmi törvény megalkotására. De ugyanígy mondhatom
a Nemzeti Környezetvédelmi Program megalkotását, illetve ennek második
tervezetét, ami éppen most fekszik a parlamenti képviselők asztalán. Ugyanakkor
megszülettek azok az elvárások is, amelyek egyrészről biztosították azt, hogy
azok a természeti-környezeti elvárások amiknek a XXI. századra meg kell
felelnünk, ezek az egész szektorpolitikánkban megjelenjenek. És időről időre
politikusok szájából is elhangzik - függetlenül attól, hogy a politika melyik
szintjén teszik dolgukat - olyan fogalom, mint fenntartható fejlődés, de
említhetnék olyat is, mint tartamos erdőgazdálkodás. Ezek már ennek a
folyamatnak az eredményei.
Külön üdvözlöm, hogy készül a Nemzeti
Erdőstratégia és Erdőprogram, ami természetesen azt fogja megjeleníteni, hogy mi
az amit ezen a területen el kívánunk érni. Emlékszem, annak idején, a 90-es évek
közepén, amikor az első Nemzeti Környezetvédelmi Program készült, és ennek a
erdőgazdálkodásra vonatkozó részét alkottuk - és azt hiszem, hogy az Erdészeti
Hivatal vezetőjét is tanúként hívhatom, akivel már akkor együttműködtünk -,
felvetettük, hogy jelenjenek meg olyan igények ezekben a programokban, mint
például az, hogy - akkor Magyarország erdősültsége 15-16 százalékos volt - érje
el ez a 20, majd a 25 százalékot. Immáron 19 százaléknál tartunk. Nyilvánvaló,
hogy két olyan dolognak kell megfelelnünk, ami biztosítja hosszú távon azt, hogy
Magyarország - és itt engedjék meg, hogy egy kis kitérőt tegyek - eleget tegyen
azoknak a nemzetközi elvárásoknak is, mint amilyen a Riói egyezmény volt, ahol
(bár az erdőgazdálkodásról külön egyezmény nem született, de) két olyan
megállapodás létrejött, ami nyilvánvalóan ezeket a kérdéseket is befolyásolja.
Ilyen a biodiverzitásra vonatkozó egyezmény, vagy a klímakonvenció, amiben az
erdő úgy jelenik meg, mint a széndioxidot elnyelő közeg. Az erdősítést,
erdőtelepítést ebből a szempontból is rendkívül fontosnak tartja ez az
egyezmény. E téren Magyarországnak is meg kell felelni 2008-2012 között, annak,
amit vállalt, ez pedig a kibocsátás 6 százalékos csökkentése.
Van egy
másik kérdés, ez pedig az, hogy a saját életminőségünket hogy’ tudjuk
befolyásolni? Van egy olyan mondás, hogy nem látjuk a fától az erdőt, én attól
félek, hogy manapság az erdőtől nem látjuk a fákat. Szeretném, ha ezek a
lépéseink valóban abba az irányba mutatnának, hogy ebben a kérdéskörben
egyesíteni tudnánk mindazokat az elvárásokat, amik az erdősültség növelésére, az
európai uniós elvárásokra, a biodiverzitás megőrzésére, a klímakonvenciónak való
megfelelésre vonatkoznak.
Itt szeretnék egy kitételt tenni. Ez arra
vonatkozik, hogy mi valóban megőrizzük a saját környezetünket, nemcsak az uniós
elvárások és a nemzetközi egyezmények miatt, hanem saját magunk miatt tegyünk
eleget ezeknek, hogy Magyarország élhető és egészséges környezetet tudjon
biztosítani lakóinak. Ehhez hozzátartoznak azok a lépések is, amelyek ebben a
stratégiában és programban szerepelnek. Én hiszek abban, hogy szükség van pontos
szabályozásra, de sokkal jobban hiszek abban, hogy ezt a szabályozást és az
ehhez szükséges teendőket csak akkor tudjuk megvalósítani, ha ezekben a
kérdésekben a szemlélet is változni fog.
Emlékszem, még államtitkár
koromból azokra a felvetődött kérdésekre, - és engedjék meg, hogy ezzel
megpróbáljak vitát indítani -, hogy az erdőknek ki a legjobb gazdája.
Óhatatlanul felvetődik, kell-e, hogy a „rezervátum-szemlélet” uralkodjék? Vagy
lehetséges olyan gazdálkodás, amely nyilvánvalóan megfelel a védett természet
követelményeinek is? De megfordíthatnám a kérdést, van-e fontosabb érdek, mint
az az érdek, hogy valóban egészséges, gyarapodó erdeink legyenek, amelyek
hangsúlyozom még egyszer, nemcsak és nem kizárólag az elvárásoknak való
megfelelés miatt, hanem a saját élhető környezetünk miatt szükségesek.
Hozzátennék még valamit ugyanebből az aspektusból, hisz fölvetődik egy másik
kérdés is: szükséges-e mindig, hogy a kezelő legyen ugyanaz a hatóság, amelyik
az ezzel kapcsolatos eljárásokat intézi, vagy netán elegendő az, hogy csak
hatósági eszközökkel figyeljünk oda, hogy valóban olyan-e a gazdálkodás, ami
nemcsak a szabályoknak, hanem az elvárásainknak is megfelel. Annak idején,
amikor a vonatkozó törvényt alkottuk, akkor ezen rengeteg vita volt.
De
engedjék meg, hogy itt és most is elmondjam - ezt minden politikustársam tudja
rólam pártállástól függetlenül -, hogy elsődlegesen szükségesnek tartom az új
alkotmányt. Főleg 13-15 esztendővel a rendszerváltás, a harmadik Magyar
Köztársaság kikiáltása után. A „szépészeti” elemeket hagyjuk el, és olyan
praktikus, tartalmi elemre hagy hívjam fel a figyelmet, amilyen például a
harmadik generációs állampolgári jogok megfogalmazása: mi az, ami ebben az
államnak a kötelezettsége, mi az ami állampolgári jog, melyik, meddig terjed, mi
az, ami állampolgári kötelezettség és az meddig terjed? Ezeket pontosan azok
miatt a viták (és elkerülésük) miatt volna szükséges megfogalmazni, ami
nyilvánvalóan elvezethet egy merőben új gondolkodásmódhoz, és nekünk is ezen az
úton kell tovább haladni, s ez pedig a fenntartható fejlődés. Hogy ez mit
jelent, azt Önöknek nem kell magyaráznom, ezt nálam sokkal jobban tudják: ahol a
gazdasági, a szociális és az ökológiai kérdéseket kölcsönhatásukban kell
vizsgálni. Az erdőre tekinthetünk úgy is, mint egy olyan gazdálkodási
környezetre, ahol - elsősorban - vidéken munkahelyet lehet biztosítani. Ez sem
elhanyagolható szempont. Ismerek számos olyan települést, például az
Ormánságban, ahol a Mecseki Erdőgazdasági Rt. sokat tett azért, hogy közhasznú
munkahelyet biztosítson az erdőtelepítéssel, fásítással. Ez egy olyan folyamat,
amelyben - éppen a vidékfejlesztési elvárásoknak is megfelelve -, Önök tehetnek
a legtöbbet.
Én hiszek abban, hogy a jó szabályozással, a jó
programokkal, és hozzá egy megváltozott szemléletmóddal, ezeken a gondokon is
úrrá tudunk lenni, és nagyot tudunk előre lépni. Ehhez még egy dolog szükséges:
az állam, az önkormányzatok, a gazdálkodók és a magánszemélyek együttműködése,
összefogása. Egy másik dolog pedig a hozzá köthető költségvetési források és
támogatások biztosítása. Ettől nem tudunk eltekinteni. A lehető legjobb program
is agyoncsapható és a végrehajtása lassítható azzal, ha a program jóváhagyását
követően nem áll rendelkezésre az a finanszírozási háttér, ami a megvalósítást
garantálja. De van egy másik forrás is, - amihez a ko-finanszírozás eszközeit
nekünk is le kell tennünk az asztalra -, ez pedig az európai uniós források
igénybevétele. A 15 tagországból vannak erre jó példák előttünk. Hiszek abban,
hogyha a saját erőforrásaink bővítésére ezt is igénybe tudjuk venni, akkor az
Önök - a tárca, az erdőgazdálkodásban érintettek és érdekeltek - által együtt
megfogalmazott stratégiának és programnak valamennyi célja megvalósítható.
Végül hadd idézzek Önöknek Roosevelttől egy mondatot: Egy nemzet akkor
jár el tisztességesen, ha kincsként kezeli a természeti erőforrásokat, és
megnövelt, nem pedig csökkentett értékben adja át a következő generációnak. Azt
hiszem, ezzel maximálisan egyetérthetünk. Nekünk, politikusoknak, viszont azt
kell szem előtt tartani, hogy aki nem tudja, hogy hova akar hajózni, annak nincs
jó szél. Önök a Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram alapján már tudják, hogy
hova akarnak hajózni, nekünk politikusoknak nemcsak feladatunk, hanem
kötelességünk is, hogy ehhez Önöknek jó szelet biztosítsunk.
Azt kérem
Önöktől, hogy ennek a jóváhagyásában és a végrehajtásban is követeljék meg a
döntéshozóktól a legjobb döntéseket. Ha mi ennek eleget teszünk, akkor mindvégig
tisztességesek maradunk nemcsak az ország lakói, hanem az egész emberiséggel
szemben is.
Ígérem, hogy továbbra is nyitott leszek azokkal a
kezdeményezésekkel szemben, amelyeket tesznek akár a Parlamentben, akár a
hétköznapi életben.
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy
meghallgattak.
