Az erdők jelentősége a természet nagyszerű háztartásában (Erdőszeti Lapok)

1862. január - Ámbár lapunknak czélja az erdőket csak a gazdászat gyakorlati térén tárgyalni, mindazonáltal tisztelt olvasóink helyeslésével reménylünk találkozni, midőn az erdők fontosságát, a mint az nagyban mutatkozik, úgy ecseteljük, hogy egy futó pillanat által mindenki meggyőződhessék azon szerep nagyszerűségéről, melyet azok a természetben játszanak. Századok története azon meggyőződést erőszakolta a jelenre, hogy az erdők fontossága kétségbevonhatatlan; hogy a növényország óriásai, roppant alakjoknak megfelelőleg nagyszerű befolyást gyakorolnak az egész nemzet jólétére. — Ezen fontosság mindenütt nyilatkozik; a természet nagy háztartásában; az egyes állati életben, s az emberi működés minden irányában. Ezek szerint az erdők fontossága műtani, kereskedelmi, gazdászati és természettani szempontból fogható tel.
Mi itt csak az erdők természettani befolyását kísértjük meg a tudományt jelen állásához mérten taglalni, azon szándéktól vezéreltetve, hogy olvasóinkban meggyőződést költsünk fel az iránt, miszerint az erdők arányosan és bizonyos mennyiségben szétosztva a lakosok egészségi állapotára, szellemi s anyagi fejlődésére és a föld termékenységére föltétlenül szükségesek. Pullain-Grandprey szavai oly erőteljesen fejezik ki az erdők természettani fontosságát, hogy méltóknak találjuk azokat följegyezni : „ti a jövő ivadéknak" úgymond „egy nemzeti vagyont adtok át, melynek fenntartásával a levegő jósága, a föld termékenysége, a tűz hatása és a víz léte a legszorosabban van összekötve."
A mint mi egy részről minden tehetségünkből oda kivágunk törekedni, hogy az erdők roppant jelentőségének megismertetése által közvetve azok ápolása és észszerű kezelésére hassunk; úgy másrészről nem kívánunk azon gyanúba esni, mintha mi az erdők azon szűkkeblű védszónokai közé tartoznánk, kik azok lehető legnagyobb kiterjedésében és határtalan ápolásában vélik a legnagyobb jólétet találni, és így Európa ős állapotát akarják visszaidézni; mert mi tudjuk hogy az emberiség szellemi művelődése, a földmívelési mód változtával és előhaladásával egyenlő lépést tart.
Mielőtt ezen tárgyban is a túlságos vélemények valódi mértékre vitettek volna vissza, addig az erdők védszónokai ijesztő példákkal bizonyították túlzott állításaikat s gyakran ha valami természeti tüneményt meg nem fejthettek — például a burgonya betegségét — annak okát az erdők kiirtásában vélték lelni.
Jelen sorainkkal azon határok közt maradánk, melyeken belül állításaink mindegyikét a természettan törvényeivel s kétségbe vonhatatlan tényekkel támogatjuk.
Az erdők természettani fontossága a következő pontokban nyilatkozik:
1-ször. Az erdők szabályozzák a légmérsekletet, azaz, a szélsőségeket a meleg és hidegben akadályozzák.
Hatásuk ezen tekintetben, nemcsak az egyes évszakokban, hanem nappal és éjjel is különböző. Nyáron azon föld, melyen semmi növény sincs, sokkal inkább ki van téve a napsugarak hatásának, mint az, mely növényekkel van bevonva.
Egy rét, vagy gabonával benőtt szántóföldnek talaja nem fog úgy átmelegülni, mint egy kopár homokföld, annál inkább fogja tehát egy sűrű lombtető a napsugarak behatását akadályozni. A fák legteteje megmelegszik ugyan, de a felmelegült lég kiterjedése következtében megkönnyebbülvén, a magasba száll, az alatta levő lég pedig hűvösebb marad. Innen van, hogy egy nyári verőfényes napon a légmérő az erdőkben alantabb áll, mint a szabad téren fekvő árnyékos helyeken. Az erdők hűvösebb levegője a földszínen húzódva, a természettan törvényei szerint a lég ritkított melegebb helyek felé ömlik. Így járul az erdő, habár kisebb mértékben is, az egész tájék hűsítéséhez. Más tekintetben a fák, leveleik nagy tömege miatt nagyobb képességgel bírnak vizet elpárologtatni, mint minden más növények. Minden elpárolgás által pedig hév köttetik meg, s ezáltal a légkörnyezet meghűl. Ha az erdők terjedtsége nagy, s ahhoz még emeltebb helyeken is feküsznek, akkor nappal a levegőt még nagyobb mértékben hűtik meg, mint kívánatos volna. Akkor hiányzanának a hevített helyek, s a két hőmérsék lassankénti kiegyenlítése nem történhetnék meg. Ha Magyarországot tekintjük itt az emeltebben fekvő erdőségek területe 22 százalékra vehető, az ország területének tehát 78 százaléka többé vagy kevésbé a napsugarak közvetlen behatásának van kitéve.
Nap lementével megváltozik ezen viszony. Tekintsük előszóra meztelen, minden növénytől megfosztott földet, ez éjjelen át a nappal felvett meleg legnagyobb részét ismét kisugározza. Ily kisugárzás történik a réteken és vetéseken is, de sokkal kisebb mértékben; mert a növények a földet némileg fedik, s a meleg kisugárzását némileg akadályozzák. Nagyon csekély pedig a kopár földhöz képest az erdő kisugárzása. A sűrű lombozat ernyőt képez a föld felett, s hogy egy hasonlattal éljek, úgy hát mint egy spanyol fal, mely a kemencze sugárzó melegét visszatartja, minthogy pedig a szabadban, a föld a kisugárzás által, több meleget veszít, nem sokára azon időpontnak kell beállani, midőn a hőmérsék az erdőben s a szabadban egyenlő lesz; de későbben a hőmérsék a szabadban alább is fog szállani, s akkor megfordított viszony áll be. A szabad tér hűvösebb levegője, az erdő melegebb ritkított levegője felé ömlik, s ez utóbbival lassanként összevegyülvén, a hőmérsék kiegyenlítődik, míg reggel a felkelő nap, az itt leírt körutat ismét folyamatba hozza.
A mi nyáron át egy napon történik, éppen az történik ugyanazon módon, és azon változásokkal, csakhogy tartósabban tavasszal és ősszel, azaz egy nyári nap, képe az egész őszi és tavaszi időszaknak. Ősszel az erdő több ideig marad melegen, mint a mezüktől megfosztott rétek és szántóföldek ; különösen a mindig zöld tűlevelű fák sűrű terebélyök által még inkább akadályozzák a meleg kisugárzását. Itt is az erdő épp azon törvények szerint fogja a téli hideget, a mennyire lehet, távol tartani, vagy legalább szelídíteni. Tavasszal ellenben ez megfordítva van. A napsugarak nehezen törhetvén át az erdőn, akadályozva van a meleg tökéletes terjedése; ebből fejthető meg az is, hogy a hó az erdőkben tovább fekszik mint máshol.
Télen végre nincs okr miért hatna az erdő hűsítve vagy hevítve a légkörnyezetre.
A mint itt bebizonyíttatott, hogy az aránylag szétosztott erdőségek a tájék légmérsékét szabályozzák, úgy éppen azt mondhatni az erdők hatásáról a melegítő és hűsítő szelekre. Nálunk a hűvös szelek közönségesen észak-nyugat, észak és észak-kelet felől, a melegebbek pedig dél, dél-nyugat, délkelet és nyugat felől jönnek. A légömlések az erdőkön megtörnek, erejükből veszítenek, gyorsaságokban akadályoztatnak, és időt nyernek az illető táj légmérsékét felvenni. A meleg déli szelet tehát a hűvös erdő meghűti, ugyanezen erdő azonban más alkalommal ugyanazon törvények szerint a hidegebb északi szelet meg fogja melegíteni. Egy bizonyos helyre nézve azonban lényeges különbséget fog okozni, ha az erdőség attól dél vagy észak felé fekszik. Mindazonáltal a tájék évi közép mérséke talán semmit sem fog változni, hacsak a helyiség fekvése következtében bizonyos szélirány különösen nem uralkodik. Számos adatok bizonyítják, hogy az erdők a szélhuzamra befolyással vannak. Ez legvilágosabban tűnt fel Franciaországban, miután az állam erdei eladattak, sok magán erdők szétosztattak, és ezen körülmények következtében, nagy erdőségek irtattak ki. Az északi szél szabad fúvása által tömérdek sok olajfa fagyott el, úgy hogy most déli Franciaország sokkal kevesebb olajbogyót termeszt, mint a forradalom előtt.  
Mi az előbbiek szerint azt kísértettük bizonyítani, hogy az erdődús tájakon a nyár hűvösebb, a tél pedig melegebb, mint azon tájakon, a hol kevés vagy semmi erdő sincs; még sem merjük állítani, hogy az erdők egy táj évi közép mérsékére befolyással volnának, mindaddig, míg azon hőmérséki különbséget nem ismerjük, melyet az erdő télen és nyáron okoz. Csakis ha ezen adatokkal bírnánk, lennénk képesek azt következtetni, hogy az erdők egy tájék évi közép mérsékére befolyással vannak.
Moreau de Jonnes más módon kísértette meg azon befolyást meghatározni, melyet az erdők az évi közép mérsékre gyakorolnak.
Moreau de Jonnes, ki az erdők befolyásáról 1825-ben egy munkát írt, azt állítja, hogy az erdők a közép mérséket alább nyomják, s ezt az által akarja bebizonyítani, hogy ugyanazon földrajzi szélesség alatt fekvő erdő vagy erdőtlen helyek évi középmérsékét hasonlítja össze.
Azon eredményeket azonban, melyekhez Moreau de Jonnes jutott, csak akkor lehetne döntőknek tekinteni, ha ő az égalj minden befolyásait tekintetbe vette volna, melyeknek következtében az egyenhevű vonalos (Isotherm) a föld felületének egyenközű köreitől eltérnek; ezt azonban ő elmulasztotta.
Mi tudjuk ugyanis, hogy az egyenhevű vonalak a szárazföld szigetek nyugati partjain magosabbra mennek, mint a keleti partokon; az az a nyugati partok ugyanazon földrajzi szélesség alatt nagyobb évi középmérsékkel bírnak mint keletiek.
Mindazon példák, melyeket Moreau de Jonnes választott, csak a tengeri égalj befolyását, és azt mutatják, hogy a szárazföld nyugati partjain, a hőmérsék magasabb, mint annak belsejében vagy keleti partjain a mi onnan ered, hogy a nedves, meleg nyugati szelek mind a két félgömbön túlnyomóak. Moreau de Jonnes egy példát sem ad, melyből azt ne lehetne látni, hogy egy a nyugati partokon fekvő erdős tájnak, kisebb hőmérséke lenne.
Moreau de Jonnes számos példáiból íme itt egy mutatvány : „Brüssel 50 fok 50, és Prága 50 fok 50 alatt fekszik; az évi közép mérsék Brüsselben 11 fok Prágában 9,07 fok; a különbség tehát 1,93 fok, vagyis közel két fok. Csehország területének több mint két hetedét, Brüssel környéke területének pedig alig egy nyolczadát borítják erdők; megjegyzendő azonban hogy Brüssel az északi tengertől körülbelől 68.000 méternyi távolságban, s a száraz föld nyugati partján, Prága pedig a szárazföld belsejében fekszik. — Minden bizonyítékok, melyeket azon állítás támogatására hoztak fel, hogy azon országok égalja, melyekben erdőirtások történtek javult vagy rosszabbult, gyenge lábon állanak. Először is a hévmérsék változását nem lehet hévmérő nélkül meghatározni; hévmérsék pontos meghatározására alkalmas hévmérőket pedig alig hogy száz esztendő óta készítnek. Ha tehát az ember azt akarná nyomozni, hogy az idő folyama alatt a hőmérsék meghatároztassék, mely az erdők kiirtása előtt uralkodott. Ezen czélra a növények időközi tenyészeti életének jelenségeit, s azon növények előfordulását használták fel, melyekről tudni lehet, hogy tenyészetükre milyen hőmérsék szükséges. Azonban ezen mérv nagyon bizonytalan; a tenyészet időközi jelenségei, a nélkül hogy az égalj változnék, nem mutatkoznak évenként ugyanazon időben; itt tehát az előidőkből átlagos számokra volna szükség, melyek tökéletesen hiányoznak. A mi a növények földrajzi elterjedését illeti, az nem csak a hőmérséktől, hanem a talajtól stb. függ, s így egy növény tenyészeti térkörét változtathatta, a nélkül hogy a hőmérsék változott volna. Azon kívül mind azon növények, melyeknek előfordultáról, a régi iratokból tudomást szerezhetünk, többnyire földművelési növények. A mely fokon a földmüvelés állott, a szerint kellett a művelés által tenyésztett növények elterjedésének is változni. Ehhez járul még, hogy bizonyos növények tenyészeti térköre nem függ egy bizonyosan meghatározható hőmérséki foktól, hanem több fokok közt mozoghat.
Másodszor be kellene bizonyítani, hogy valóban történtek erdőirtások. Ez pedig közönségesen lehetetlen. Mi még mai napig sem ösmerjük az erdők térmértékét, nem csak Magyarországon, hanem Porosz stb. országokban sem, mivel az erdők nincsenek mindenütt felmérve. Hogy tudhatnék tehát, hogy Egyiptom vagy Kelet-India erdőségének területe változott-e az idő folyama alatt! és mégis a hévmérsék állítólagos változását ezen tartományokban az erdők kiirtásának akarják tulajdonítani.
Azon befolyás meghatározására, melyet az erdők a hévmérsékre gyakorolnak, csak egy biztos út van, mely abban áll, ha az ember ugyanazon időben két helyen a hévmérséket hévmérő által vizsgálja, a helyek egyike nagyobb erdőtömeg közepett, másika pedig a szabadban fekvén; különben nagy figyelem fordítandó arra, hogy valjon a két hely közt, nincsen-e valami égalji különbség, a mi már magában véve a hőmérsékben eltérést okoz.

II.) Az erdők szabályozzák a légköri csapadékokat, s ezáltal az ország álló és folyóvizei mennyiségét.
A légkörnyi nedvesség, a szárazföld s tenger vizeinek elgőzölgéséből ered. A lég bizonyos fokig felmelegülve, csak határozótt mennyiségű vízgőzt tarthat megkötve, s a hőmérsék alábbszálltával a felesleges vízgőz, harmat, eső, hó sat. alakban csapódik le. Ha a hőmérsék emelkedik, a felhők eloszlanak, mert a lég akkor több vízgőzt vehet fel, míg azzal megtelíttetnék. Azért van több eső a hegyes vidékeken, mint a lapályoken, mert a magasság miatt hidegebb levegője a hegységeknek kevesebb vízgőzt tarthat megkötve, mint az alantabb fekvő helyek melegebb levegője.
A növények csak gyökereik által vehetik be a növésökre szükséges szilárd alkatrészeket, még pedig csak oldott állapotban. A legáltalánosabb oldó szer a víz. Bizonyos anyagok, melyeket a növényekben sokszor találunk, például a mész csak nagyon sok vízben oldhatók. A szénsavas mész 10.000-szer annyi vízben oldható; ha tehát egy növény növésére 50 gramm szénsavas meszet kívánna, ezt 500.000 gramm vízzel kellene felvennie.
A növények a felvett vizet leveleik által ismét kipárologtatják, s az ezen irányban tett kísérletek valószínűvé tették, hogy mentül több és nagyobb levelű a növény, annál több vízgőzt ad vissza a légkörnyezetnek. Ez azonban nem sokára mint harmat, vagy későbben mint eső tér vissza, hogy más növények által fölszívatván, vagy a tengerbe omolván, hosszabb idő múlva ismét a száraz földre visszatérjen. Ez azon csudálatos, s mégis oly egyszerű keringés, melyet a természet a víznek kijelölt.
Felesleges lenne még azt bizonyítgatni, hogy a légkörnyi nedvesség, mily fontos az állatok és növények lételére nézve; csak azt akarjuk röviden megemlíteni, hogy az állatok és növényekre nézve a légkörnyi nedvességnek csak egy bizonyos szétosztása és középfoka alkalmas. A források mellett vidáman zöldell és tenyészik minden növény; sőt oly helyek közelében is, hol az emberek és állatok a posványok kigőzölgése miatt nem élhetnek. A túlságos nedvesség azonban a növényekre nézve is ártalmassá lesz már csak azért is, mert a vízgőz a tenyészetre szükséges meleget kevesbíti. Az emberek és állatok ellenben a kelleténél is több száraz meleget eltűrnek. Nem szükséges arra utalnunk, hogy az általános egészségi viszony, száraz meleg időben sokkal jobb, mint a nedves hideg évszakokban. A növények, állatok s emberek háborítlan jólétére nézve tehát a nedvességnek egy bizonyos foka, a szükséges meleggel összekötve, a legüdvösebb.
Az erdőknek arányos szétosztása, ezen kívánatoknak a legjobban fog megfelelni. Kétségkívüli dolog, hogy egy fa, levelei miatt, több vízgőzt ad vissza a légkörnynek, mint a füvek és mezei termékek, melyek ugyanazon fa nőterén tenyészhetnének. Schleiden szerint egy középszerű-törpe körtvefa, egy meleg nyári napon 9 kilogramm vizet gőzölögtet ki. Ha egy hektárra 2000 ilyen fát veszünk, a kigőzölgő vízmennyiség 18.000 kilogrammot tenne. Mennyivel nagyobbnak kell tehát erdei fáink kigőzölgésének lenni. Ezen okokból az erdőt a környék nedvesség és vízgőz tartójának lehet tekinteni. A légnedvmérő az erdőben magasabb fokon áll, mint a szabadban. Egy részről a nedvesség által meleg köttetvén, a környék meghűl, és a levegőben létező vízgőz egy része lecsapódik; ezen tünet Orinoco mellett a forró övi erdőkben annyira fokozódik, hogy ott még nappal is apró sűrű eső esik; ez nem egyéb mint nagy harmat, mely nálunk éjjel esik. Másrészről az erdők tömegük által külművileg hatnak, a táj vízgőzének visszatartására, minthogy az ott lévő vízgőzt nem engedik a szelek által odább vinni, sőt még a más tájakról a széllel jött vízgőzt is visszatartják. A szabadban a napsugarak behatása által csakhamar elpárolog a talaj vize, a szelek magokkal ragadják a vízgőzt, mely más helyeken ismét lecsapódik. Ha egy ország elegendő s mindenütt arányosan elosztott erdőségekkel bír, akkor a lég nedvességére nézve semmi különbség sem fog feltűnni: mert ahonnan a szelek a vízgőzt magokkal ragadták, ott az erdők a más vidékről jövő nedvességet visszatartják. És valóban általánosan elismert dolog, hogy azon országokban, a hol az erdők irtások által szűk körre szoríttattak, szárazság uralkodik; hogy a patakok, folyók s az állóvizek vízszíne az erdők hanyatlásával évszázadról évszázadra alább száll. Más országok azonban, hol az erdők túlságos kiterjedésben vannak, igen nedvesek levén, a lakosok egészségére nézve károsak. Mindebből azon bölcs tanúságot merítjük, hogy az erdő és mezőség bizonyos aránylagos szétosztásában rejlik azon föltét, mely a lakosok jólétére egészségi és termékenységi tekintetben szükséges. Miután bebizonyítottuk, hogy az erdők a tájék légkörnyi nedvességét gyarapítják, még azt kellene kutatnunk, hogy vajon van-e befolyásuk az erdőknek az évi eső mennyiségére. Ezen tekintetben a vélemények osztvák; sőt a természettudósok nagy része hajlandó az erdőknek ezen tulajdonságát tagadni. A kérdés azonban bizonyosan rosszul tétetett. Ugyanis lehetséges, hogy egy ország, mely rövid idő alatt erdőinek legnagyobb részétől megfosztatott, az első években az eső még oly mennyiségben esik, mint azelőtt; de az eső arányos szétosztásában nagy különbség lesz; mert amíg előbb gyakran esett, most huzamosabb száraz idők állnak be, azután pedig áradatban ömlik az eső, magával ragadván az emeltebb helyekről a jó földet; elárasztja a mezőket és réteket, és a patakok s folyók melletti lakokat veszélybe hozza. Hogy pedig ez a táj termékenységéré nézve nem hasznos, azt mindenki átlátja. Mit mondanánk azon kertészről ki virágaira az egész hónapon át szükséges vizet előlegezően a hónap első napján öntené, s azután azokat 30 napig hervadni engedné? Így lehetséges, hogy egy erdőitől megfosztott országban az első években esett eső összes mennyisége talán többet is tehet, mint azelőtt; a földmívelő azonban csak azt kívánná, hogy az eső gyakrabban és ne pusztító alakban essék. Mindazok, a kik kétségbe vonják hogy az eső gyakorisága az erdőktől függ, nem tagadják, hogy a hidegebb, magasabb hegységekben a hidegebb lég következtében a vízgőz mint eső, vagy hó gyakrabban lecsapódik; de nem akarják elismerni, hogy azon hegységeket fedő erdők ebben szinte közreműködnek. Ezek azonban ott a legnagyobb befolyást gyakorolják. Egy vízgőzzel telített légréteg, mint felhő erdőbe ütközik, mely a nélkül is már sok vízgőzt tartalmazván, hűvösebb légmérsékkel bír, mint környezete; semmi sem természetesebb, mint hogy először a felhőnek légmérséke alább száll, másodszor víztartalma növekszik; két ok, melynek egyike is elég arra, hogy a felhő nedvessége mint eső lecsapódjék. Ezt pedig az erdők nem csak a magasabb hegységeken, de a lapály okon is, ámbár kisebb mértékben eszközlik. Már fentebb említettük, hogy az erdők a szeleket feltartják. Egy erdőtlen táj felett függő felhőt minden kis léghuzam magával, ragad; egy vagy több bár kisebb erdő talán feltartóztatná és víztartalmának kiürítésére kényszerítné. Miként sejthetjük: Egy tetemes kiterjedésű erdőtlen, de gazdászatilag mívelt tájék, a napsugarak behatása következtében kipárolgás által nedvességéből szüntelen veszít; ezen nedvesség egy részét a szelek viszik magokkal, más része mint harmat csapódik ismét le. Megeshetik azonban időnként, hogy a sok kigőzölgés vagy talán a közelben fekvő nagyobb álló vizek által oly nagy mennyiségű vízgőz gyűl össze, hogy a lég hőmérséke azt már alig bírja kötve tartani. Ekkor csak rögtöni kihűlés szükséges, melyet egy égi háború, a széliránynak változása és különbféle helyi befolyások könnyen okozhatnak, s a kihűtött levegő nem képes tovább az e többi víztömeget magában tartani, s minél gyorsabban törtet a kihűlés, annál nagyobb erővel szakad le az eső.
Az erdőktől megfosztott tájakon előforduló gyakori vízáradásokat elégséges volna a rendkívüli eső szakadások által megfejteni, azonban ehhez még az erdőnek közvetlen befolyása is járul. Rendes tavaszi áradatoknál, különösen ha az idő rögtön felenged, fontos tudni, vajon az erdők a hó hirtelen olvadását gátolják-e vagy nem. Tavasszal az erdő lassabban melegszik fel mint a mező, a mi hátránynak volna tekinthető. Ez azonban tökéletesen elenyészik azon nagy haszon ellenében, melyet az erdő a tavaszi áradásoknál, a hó hirtelen olvadásának gátlása által okoz. Ily módon nyer a víz alkalmat a földbe szivárogni, hogy későbben mint forrás ismét előjővén, nyáron a patakokat és folyókat egy közép színvonalon tartsa. Az erdők az esőszakadásoknál gátul is szolgálnak. Az erdőnek levelekből álló ernyője, csak kevés csepp vizet enged közvetlenül a földre jutni, az esőcseppek legtöbbje a leveleken szétkoppan, szétoszlik, nagyobb része ismét gőzzé válik, a nélkül, hogy a földet elérné. A földön pedig a fák, gallyak és cserjék gátolják a víz rögtöni lefolyását és erejét megtörik; különösen a moha az, mely a vizet mint szivacs magába szívja, és a földbe vezeti. Hasonlítsunk össze záporeső után két meredek hegyoldalt, melyeknek egyike kopár, másika sűrű mohhal van benőve. A kopár oldalon látni fogjuk, hogy a víz minden oldalról akadály nélkül rohan lefelé, és patakká alakulva, barázdákat és árkokat szakit a szántóföldeken, és a réteket beiszapolja; holott a másik oldalon alig láthatni egy pár vízcsordogát, mely kár nélkül odább folyik. A legtöbb vizet a moha és egyéb erdei növények gyökerei a földbe vezetik, azért is az erdő a legtöbb források hazája.
Ha ezen állításainkat tapasztalatokkal összehasonlítjuk, azokat mindenütt bebizonyultaknak találjuk ; mire nézve legyen szabad egy pár példát idéznünk.
Minálunk Magyarországon szerencsére még nem tűntek el annyira az erdők, hogy oly szomorú tapasztalatokat nagy mértékben tehetnénk. Azonban itt sem vagyunk szűkében oly adatoknak, melyek hazánk egyes vidékein az erdők oktalan és kíméletlen kezelésének szomorú következményeit mutatják; így például Nógrád megye keleti részén, hol a vágások fonák vezetése és az újraerdősítés elhanyagolása következtében több ezer hold szép erdő vált legelővé, az avatlannak is feltűnik azon szánandó körülmény, hogy ezen legelőkön a vízmosások mindig több és mélyebb árkokat szaggatván, nem csak azokat teszik terméketlenné, hanem a közel fekvő szántóföldeket is pusztítással fenyegetik.
De más országokban, a hol az erdők tömege az ország területéhez sokkal csekélyebb arányban áll, mint minálunk, ott tartós szárazságot és heves áradatokat, tehát szélsőségeket találunk. Ezen országok: déli Francziaország, Spanyolhon, Olaszhon, Görögország, és részint Angolhon. Különösen Francziaországra nézve, elég adatokkal bírunk állításunk igazolására.
A párisi Academia a fennforgó körülményeket helyesen felfogván, a tartós szárazságokat és gyakori áradásokat, az erdők túlságos kiirtásában lelte. Egyes kerületek az erdők kiirtása által valóban szánandó állapotra jutottak. A bouvillei helytartó 1853-ki márcziua 17-kéről kelt hivatalos tudósításában az alsó havasok kerületéről így szól: „Ha gyorsan erélyes rendszabályok nem hozatnak, akkor szinte előre ki lehetne számítani azon időpontot, a midőn a franczia havasok, sivataggá válnak."
A két havasi kerületnek 1790-ben 400.000 lakosa volt, ma már csak 280.000. — Ribbe császári fölhatalmazott fölvétele szerint a felső Provence a 15-ik századtól, a 18-ik század végéig művelhető földjeinek felét vesztette el. — 1842-től 1852-ig a művelhető föld az alsó havasokban 99.000 hektártól 74.000 hektárra süllyedt; ugyanott a népesség 1846-tól 1851-ig 5000, 1851-től pedig 2400 lélekkel apadt.

De nem csak a hegységekben, hanem a tengerpartokon is oda hagyja a lakosság erdőktől megfosztott hazáját; a braumonti kerületben Cherbokrg mellett 1826-ban 12.399 lakos volt, 1856-ban már csak 9688, holott Francziaország összes lakosságának száma ezen idő alatt 32 millióról 36 millióra hágott. Francziaország területe körülbelül 52 millió hektárt foglal el, ennek 16,7 százalékát erdők, 13 százalékát pedig sivatagok képezik; — 1791-ben az erdők 9.589.869 hektárra, 1851-ben már csak 8.967.000 hektárra terjedtek. Az állam ezen erdőirtásokat megakadályozandó, erélyes intézkedéseket tett, és az erdők visszaállítására évenkint 1 millió frankot ád.
Különösen döntőnek találjuk Boussingault észleletét, melyet ő ekképen közöl: „Venezuela legérdekesebb vidékeinek egyike az aragua-i völgy. Közel a tengerparthoz a meleg égalj, és a rendkívül termékeny talaj következtében oly növényekkel bír, melyek különben csak a forró öv alatt tenyésznek; a völgy közepén fekvő dombokon oly földeket csodálhatni, melyek európai földművelésre emlékeztetnek. A hegyeken, melyekről Lavittoria környéke látható, a búza jól tenyészik. Az araguai völgy éjszakról a tengerparti, délről a Llanosi, hegyek, kelet és nyugatról pedig egy halomlánczolat által van berekesztve".
„Ezen sajátságos fekvés következtében az ezen völgyben eredő vizek nem folyhatnak az Óceánba, hanem a völgy legmélyebb részén összegyűlvén a tacariguai vagy valeneiai tavat képezik. Ezen tó, mely Humboldt szerint nagyobb mint a neufchateli, 439 méternyi magasságban fekszik a tenger színe felett; hossza körül belől 10 Lieue, legnagyobb szélessége 2 1/2 Lieue".
Midőn Humboldt az araguai völgyben utazott, az ottani lakosokat nagyon aggasztotta azon körülmény, hogy a tó már 300 év óta mindig apad. Ugyanis elégséges a tó mostani állapotát a régi írók leírásával, azokból nagyítás fejében egy jó részt levonván, összehasonlítani, hogy lássuk, miként a mostani vízállás, az akkorinál jóval alacsonyabbá lett. A tények legvilágosabban beszélnek. Oviedo, ki a 16-ik század vége felé az aragua-i völgyet gyakran beutazta, a legbizonyosabban állítja, hogy Új-Valencia 1555-ik évben a Tacaragua tavától egy fél Lieue (2222 méter) távolságban alapíttatott; 1800-ban Humboldt azt találta, hogy a város, a tó partjától 2560 méternyi távolságban feküdt."
„A tér tekintete új bizonyítékokat nyújt. A síkról emelkedő halmok még máig szigeteknek neveztetnek, mely nevet joggal hordták, a midőn még vízzel voltak körülvéve. A tó apadása következtében nyert földeken csudálatra méltóan tenyészett a pamutfa, pizangfa és cukornád. A víznek a tó partjain épült házaktól való hátrálását évről évre inkább lehetett észlelni 1796-ban új szigetek tűntek fel. Egy fontos hadi pont, a Cabrera szigetén 1740-ben épített vár, 1796-ban már félszigeten feküdt. Ily bizonyos és kétségkívüli tények különbféle értelmezésekre találtak az ottani tudósoknál, kik többnyire abban állapodtak meg, hogy a tó vizének földalatti lefolyással kell bírnia, melyen át az az Óceánba jut. Humboldt ezen feltevéseket elveté, és a helyi viszonyok alapos megvizsgálása után a tacarigua-i tó folytonos apadását annak tulajdonította, hogy egy félszázad óta nagyobb földterületek erdei irtattak ki, s a mezei gazdászatnak adattak át.  
„Oviedó ideje óta, ki mint minden krónika író, a tó apadásáról hallgat, az indigó, cukornád, pamutfa, és cacao tenyésztése nagy kiterjedést nyert. Aragua völgye 1800-ban oly népes volt, mint Francziaország legnépesebb részei, s az ember meg volt lepetve azon jólét által, mely ezen iparos tájék számos falvaiban uralkodott. Ilyen állapotban volt ezen szép föld, midőn Humboldt a curai Haciendán lakott."
„Utazásom alkalmával 25 évvel későbben vizsgálat alá vettem (Boustingault) az aragua-i völgyet. Lakásom Maracay kis városban volt. Hosszabb idő óta a lakosok azon észrevételt tették, hogy a tó vize nem csak hogy többé nem apad, sőt észrevehetőleg emelkedik. Földek, melyek még rövid idő előtt pamutfával voltak beültetve, vízzel boríttattak el. A „Nuevas Aparecidas" nevű szigetek melyek 1796-ban tűntek elő, már ismét csekély víz alatt állván, a hajókázásra nézve veszélyesekké váltak. A cabrerai földnyelv a völgy éjszaki részén oly keskeny volt, hogy a tó legkisebb dagálya azt el-árasztá; egy tartós észak-nyugati szél elegendő volna arra, hogy az út Maracaytól Uj-Valencia felé vízzel legyen befödve. A parti lakosok régen tartó félelme egészen más alakot öltött; a tó tökéletes kiszáradása nem aggasztotta többé őket. Mindenki azt kérdezte, vajon meddig fogja még a víz a lakosok vagyonát elfoglalni; azok, a kik a tó apadását a föld alatti csatornák létének tulajdonították, kénytelenek voltak azokat bedugni, hogy a víz emelkedését megfejthessék".
„A jelen ideig lefolyt 22 év alatt nehéz politikai események érték azon földet; Venezuela nem tartozik többé Spanyolországhoz. Aragua békés völgye a legvéresebb harczok színhelye volt. Egy élet-halál harcz szétrombolá a viruló mezőségeket, és lakosait megtizedelte. A függetlenség első hangja szabadságot hozott a legtöbb rabszolgának, kik az új köztársaság zászlói alatt szolgálatba léptek. A nagy telepítvények elhagyattak, és a forró öv alatt oly feltarthatatlanul előre nyomuló erdő ismét erővel magáévá tette azon földeket, melyeket a lakosok, több mint száz évi nehéz munka által nyertek".
Boustingault ezen észrevételeit, mint már mondók, azért tartjuk döntőnek, mert azok az erdőnek a forrásokra való nem csak igenleges, de nemleges befolyását is bizonyítják; nemcsak hogy az erdők kiirtásával a folyóvizek és a tó bősége apadt, hanem hogy az ismét beállott, miután az erdő előbbi területét újonnan elfoglalá.
Végül még egy érdekes adat, mely mutatja, hogy ugyanazon tartományban, ugyanazon égalj alatt nagy kiterjedésű erdők léte vagy hiánya mily befolyást gyakorolhat az illető tájéknak egész a szélsőségekig terjedő nedvességére vagy szárazságára. Ha az ember Panamától délre a cupica-i öbölkéhez, San Bnenaventura, Choco és Esmeralda tartományokban utazik, nagy kiterjedésű, tömött és számtalan folyók s patakokkal hálózott erdőségeken kell átmennie. A tömött erdőknek a légnedvességére való befolyása itt oly nagy, hogy azt mondják, miképp Choco belsejében egy nap sem múlik el eső nélkül. Payta felé, ahol erdők nem léteznek, éppen ellenkezőleg a föld homokos és száraz lévén, ott minden tenyészet megszűnt. Midőn Boustingault ezen vidéket beutazta, akkor már 17 év óta nem esett volt. (Vége következik.) Írta: Mérei Károly