1912. április 15. - Hazánk erdőségeiben azok a nagy készletfeleslegek,
amelyek még néhány évtized előtt megvoltak, legnagyobbrészt eltűntek. Felemésztették őket a tölgyesekben a nagyarányú irtás és a gyorsított fatermelés, a fenyvesekben a rendkívüli fahasználatok, az arányosításokkal űzött visszaélések és a magánerdőkben általában űzött teljesen rendszertelen gazdaság, melyek következtében idestova sem tölgy-, sem fenyőfában nincs a belföldi szükségletet lényegesen meghaladó termelésünk, sőt ez utóbbiból a behozatal már-már meghaladja a kivitelt.
Egyedül bükköseink azok, amelyekben még nagyobb készletfeleslegeink vannak, amelyek értékesítése elé, különösen ott, ahol a birtokos nagyobb beruházásoktól idegenkedett, eddig akadályok gördültek, amelyek csak akkor voltak legyőzhetők, ha az erdők tartamos használatának érdekeit félretéve, igen nagy erdőterületek aránylag rövid időn belül való kitermelés czéljaira bocsáttattak áruba, többnyire igen alacsony árakon, amidőn az illető vállalkozó volt hajlandó a nélkülözhetetlen beruházásokat magára vállalni. Ma már elég jelentékeny kiterjedésű bükköseink vannak ily módon, a tartamosság mellőzésével, lekötve a tömegtermelésnek s részben tűzifa, részben talpfa, részben ismét főként faszén és lepárlási termékek előállítására szolgálnak.
Hazánk jövő gazdasági fejlődése, különösen pedig erdőgazdaságunk jövőbeli termelőképessége és jövedelmezősége szempontjából nagyon sajnálatosnak tartanok, ha a bükkösöknek az említett úton ma már lehetséges, bár még kevéssé jövedelmező értékesítése arra csábítaná bükkfa-erdeink birtokosait, hogy eddig talán semmit vagy igen keveset jövedelmező erdeiket a tartamosságnak teljes figyelmen kívül hagyásával dobnák piaczra, minek következtében 2-3 évtized után a bükkfa tekintetében is körülbelül úgy állanánk, mint ma a tölgy- és fenyőfára nézve, holott számos körülmény arra utal, hogy a bükkösök, ha magas koruk mellett nem is lassan, de mégsem oly rohamosan használtassanak ki, mint ahogyan ezt úgy a Dráván innen, mint azon túl ma tapasztaljuk.
Az „Erdészeti Lapok" t. olvasói bizonyára még visszaemlékeznek báró Ambrózy Lajos követségi tanácsosnak az „Erdészeti Lapok" 1909. évi IX. füzetében „Az Amerikai Egyesült Államokat fenyegető keményfa-válság és annak a hatása a magyar erdőgazdaságra" czímén megjelent, annakidején nagy feltűnést keltő czikkére, amelyből számszerű adatok alapján tudjuk, hogy Amerika erdőségei, különösen pedig lombfa-erdei rohamosan apadnak, ami azóta is kifejezésre jut az amerikai fa-kivitel csökkenésében és az árak folytonos emelkedésében. A nyugati iparos államok fakereskedelme ma már számol azzal a körülménnyel, hogy az amerikai faexport rövid időn belül jelentéktelenné fog válni, de hiába tekint körül Európában, keresve azokat a nagy, érintetlen lombfaerdőket, amelyekből a szükséglet fedezhető volna.
Finom tölgyfában ma még hazánk, a kevésbé jó minőségekben Oroszország Nyugat-Európa szállítója, de a többi lombfából ott is kevés van, kivéve a Kaukázust, amelynek bükkösei azonban még hozzáférhetlenek. Oroszország tölgyeseit most rohamosan termelik ki s a favásárlásoknál ma ott Európának úgyszólván minden nemzete képviselve van s részben saját telepekkel és fűrészművekkel bírnak ottan. Ennek következtében a tölgyfa-árak Oroszországban is rohamosan emelkednek.
A tölgyfa fogyása és árának nagymérvű emelkedése mindinkább a bükkre tereli a fafogyasztók figyelmét, ami pl. a német birodalomban már ennél a fafajnál is óriási, nem is remélt áremelkedéshez vezetett. A múlt évi németországi faárveréseken igen élénk volt a kereslet bükkfa után s Thüringiában bükk-rönkfa, amelynek kikiáltási ára köbméterenként 21 márka volt az erdőben, termelt állapotban, 45 márkáért kelt el. De nem is kell oly messze mennünk, csupán a bükkfa hazai áraira kell utalnunk, ezek is eléggé jellemzik a lényegesen változott helyzetet. A bükkfűrészáru ma Budapesten köbméterenként több mint 60 K értékű, a bútorgyárak is igen magas árakat fizetnek a bükkfáért, amellyel szemben ma már távolról sem lépnek fel oly szigorú minőségi követelményekkel, mint régebben.
Ennek a változott helyzetnek okai a fogyasztás általános emelkedésén kívül főként abban keresendők, hogy a tölgynek még sokkalta magasabb árai mellett a faipar, ahol csak lehet, a bükköt használja fel tölgy helyett s hogy a bükknek vasúti talpfaként való alkalmazása mindinkább terjed.
A magyar államvasutak már régóta alkalmazzák a bükköt, amely, mióta a kátrányolajjal való telítésre tértek át, be is fogja váltani a hozzája fűzött reményeket. Az osztrák államvasutak, amelyek régebben sok magyar és orosz tölgytalpfát használtak, most szintén bükkfát alkalmaznak, minek következtében Galicziában a bükkfa ára rendkívül emelkedett. De a német birodalomban is nagy mértékben terjed a bükktalpfák alkalmazása s az ily czélu fafogyasztás már óriási.
Eddig ugyan még csak belföldi bükktalpfát vesznek, de a keleti, bükkben szegény tartományokra nézve már megfontolás tárgyát képezi a bükktalpfáknak Ausztria-Magyarországból való beszerzése.
Ezeket szem előtt tartva, nincs okunk a magyar bükkösök jövője felől kétségbe esnünk, sőt nagy hibát követnénk el, ha azokat elhamarkodva, a tartamosság követelményeit és a jövő faáralakulást figyelmen kívül hagyva, tömegesen és értéken alul dobnók piaczra s nem ápolnók és gondoznók az eddiginél fokozottabb mértékben. Még nagyobb jogosultsága van ezen intelemnek a többi nemes lombfára nézve. Magyarország hivatott ma még fennálló nagy bükkfakészletével Európa várható keményfa-válságát enyhíteni s ennek a feladatnak már belátható időn belül és nagy anyagi hasznára meg is felelhet, ha bükköseivel kissé takarékoskodik és gazdaságosan jár el. Aki ma bükkösét potom pénzért eladja, ezt később bizonyára megbánja. A bükkös erdőknek igen gyorsított kihasználása helyett tehát még az ú. n. ősbükkösökben is a régi fakészleteknek 60-80 évi kihasználási időre való felosztását ajánljuk; ez megfelel az erdőgazdaság igényeinek, a birtokos és az ország pénzügyi érdekeinek, de az itt megtelepülő faipartelepek jól felfogott érdekeinek is.
