A madárdalért csendül a dal a Naszályon (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Több mint száz év telt el, amióta 1902-ben Chernel István ornitológus először megszervezte a Madarak és Fák napját Magyarországon. A szakember az 1800-as évek nagy természetátalakító tevékenységei (folyószabályozások, mocsárlecsapolások, erdőirtások, valamint az újabb és újabb területek művelésbe vonása) következtében látványosan megfogyatkozott, a mezőgazdaság szempontjából rendkívül értékes madárfajok védelmének fontosságára kívánta felhívni a közvélemény figyelmét. A madarak és élőhelyeik már egy évszázaddal ezelőtt is védelemre szorultak, mára azonban ez még inkább indokolttá vált. Most, az idei Madarak és Fák napjának közeledtével feltehetjük a kérdést, hogy hogyan is védhetjük madarainkat? Nos, kedveskedhetünk nekik madáretetők kihelyezésével, olyan fák, bokrok ültetésével, amelyek terméseikkel terített asztalként látják őket vendégül és amelyek fészkelésre is alkalmassá teszik a kertjeinket. Mindennél nagyobb védelmet jelent azonban az, ha nem szűkítjük be az életterüket, ehelyett magát az élőhelyet is óvjuk. Ezt felismerve az Ipoly Erdő Zrt. a hazai védett és közösségi jelentőségű fajok védelmére és élőhelyük biztosítására európai uniós támogatással nagy értékű beruházásokba kezdett a kezelésében lévő területen, hogy ezzel is elősegítse a természetes fajok megjelenését, a természetes társulásokra jellemző őshonos fafajok térnyerését, a védett fajok egyedszámának növekedését, populációjuk megerősödését. A pályázat kapcsán a szakemberek olyan természetes folyamatokat igyekeznek elindítani, amelyek évtizedek múlva is kifejthetik hatásukat, s a következő időszakban pozitív változást eredményeznek a flóra és fauna atlaszon. De miért kell védeni az élőhelyet, az  erdőket, mezőket, ha valójában a kipusztuló félben lévő madarakat akarjuk megmenteni? Nos, a válasz nagyon egyszerű: a természetben minden egyensúlyban van. Ha ez az egyensúly megbomlik,   az fajokat sodorhat veszélybe. Elég kiragadni e sokszínű biotop egyetlen elemét ahhoz, hogy az máris visszahasson az egészére. Mit is hangoztatott Herman Ottó természettudós, akinek közbenjárására 1906-ban végül hivatalosan is bevezették a Madarak és Fák napját Magyarországon? „A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, vagy a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni – sem letaposnivaló, s ez nagyon is érdekünk.” Elég megőrizni, vagy visszaállítani egy rét természetes állapotát ahhoz, hogy megjelenjen rajta a tárnics, vagy a kosbor, amit rögtön új rovarfajok megjelenése követ, ami végül védett madárfajok megtelepedéséhez vezethet a területen. Egy élőhely természetességét legszembetűnőbb módon az énekesmadarak jelenléte jelzi. Nagyon sok kiemelten fontos madár van köztük, és valamennyien hasznos részei a táplálékláncnak is. Emellett ők a hírnökei a téli erdő csendjéből kibontakozó tavaszi ébredés gyönyörű varázslatának. A madárdal, a dal, az énekszó kulcs a tökéletes mennyei harmóniához. Kiváltképp, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy egy énekesmadár torkából, vagy éppen egy gyerek ajkáról hangzik fel. Az idei Madarak és Fák ünnepén különleges élményben lehet részünk: az énekesmadarak tavaszi trillázása ezúttal a gyerekek dalába vegyülve csendül fel a Naszályon. Május 14 és 15-én az Ipoly Erdő Zrt. természeti értékek megőrzését célzó projektje keretében különleges programmal ajándékozza meg a természetbarátokat és azokat, akik természetes környezetben szeretnének kikapcsolódni. 14-én, pénteken először kerül sor az Ipoly Erdő Zrt. szervezésében a “Dalol a Naszály” elnevezésű kórustalálkozóra, amelyen iskolás csoportok vesznek részt. A csoportokra egész napos erdei játékok várnak az Óriások Pihenőjében, falatozhatnak az erdészek tarisznyájából, erdészek vezetésével ismeretterjesztő erdei sétát tehetnek a Gyadai tanösvényen, ahol értő szemmel az erdő csodáival ismerkedhetnek, a természetvédelmi tanösvény mentén létesített odútelepeknél pedig megfigyelhetik a madarak fészkelését és életmódját. A pénteki programokon való részvétel regisztrációhoz kötött. A rendezvény szombaton családi nappal folytatódik a Gyadai réten. Ezen a napon nem kell regisztrálni, a résztvevők  - a kórustalálkozó kivételével - mégis ugyanazokon a programokon vehetnek részt, mint előző napon az iskolás csoportok.
Az Ipoly Erdő Zrt. mindenkit hív, aki tenni akar a természet értékeinek megőrzéséért, jöjjön el, váljon maga is erdésszé, kis erdésszé, aki felelősen gondolkodik a természetről és a felelősségtudatot környezetében is erősíti. A Madarak és Fák napján ismerjük meg, szeressük és tanuljuk még inkább óvni az erőt. Tegyünk együtt azért, hogy gyermekeink, unokáink is gyönyörködhessenek a madárdalban.
(A Dalol a Naszály kórustalálkozó és a családi nap részletes programja megtekinthető a www.weberdo.hu-n)


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.