Az Országos Erdészeti Egyesület tisztújító közgyűlése (oee.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageAz Országos Erdészeti Egyesület 2010. május 14-én, 10 órakor Budapesten a MTESZ Budai Konferencia Központjában tartja a négyévente aktuális tisztújítását. Az Országos és Helyi Választási Bizottságok vezetésével a helyi választások megtörténtek a helyi csoportoknál és a szakosztályoknál, továbbá megválasztották az új küldötteket az egyesület legfőbb szervébe a küldöttközgyűlésbe. A választási szabályzat szerint bonyolított választás utolsó fázisa következik, amikor az egyesület elnökségét, ellenőrző bizottságát választják meg az új küldöttek.
A jelölést elfogadó jelöltek a következő tagtársak, akikre a küldöttek szavazhatnak (ABC sorrendben).
ELNÖKSÉG
Elnök:
Gerely Ferenc erdőmérnök, korábbi ÁPV Rt. portfolió igazgató, nyugdíjas, vállalkozó
Zambó Péter erdőmérnök, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató
Általános alelnök:
Gőbölös Péter erdőmérnök, KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet erdészetvezető-helyettes
Horváth Iván erdőmérnök, Zala Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatóság igazgatója
Kiss László erdőmérnök, Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató
Nagy Imre erdőmérnök, Vas Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatóság igazgató
Technikus alelnök:
Iványos László András erdésztechnikus, nyugdíjas erdészetvezető
Sashalmi Miklós erdésztechnikus, HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. erdőművelési előadó
Szabó Vendel erdésztechnikus, állami szolgálat után magán erdőgazdálkodó, integrátor
Magánerdő gazdálkodási alelnök:
Bodor Dezső Károly erdőmérnök, magán erdőgazdálkodó, integrátor
Dr. Czerny Károly erdőmérnök, magánerdő tulajdonos
Mocz András erdőmérnök, magán erdőgazdálkodó, inegrátor
Sipos István erdőmérnök, magán erdőgazdálkodó, integrátor
Szabó Nándor erdőmérnök, magán vállalkozó, szakirányító, hivatásos vadász
Erdészeti Lapok Szerkesztő Bizottság elnöke:
Haraszti Gyula erdőmérnök, Ipoly Erdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettes
Dr. Oroszi Sándor erdőmérnök, Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatárs
Régióképviselők:
Baranya, Somogy, Tolna megye:
Ripszám István erdőmérnök, Mecseki Erdészeti Zrt. Pécsváradi Erdészet igazgató
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye
Greguss László Géza erdőmérnök, nyugdíjas erdőfelügyelő
Nagy Imre erdőmérnök, Vas Megyei MgSzH Szombathelyi Erdészeti Igazgatóság igazgató
Pintér Csaba erdésztechnikus, Győr-Moson_Sopron Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és Halászati osztályvezető
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Cserép János erdőmérnök, Északerdő Zrt. vezérigazgató
Pest., Fejér, Komárom-Esztergom megye és Budapest
Csépányi Péter erdőmérnök, Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnök
Klemencsics András erdőmérnök, Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatóság igazgató
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Gencsi Zoltán erdőmérnök, Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kht. ügyvezető igazgató
Horgosi Zsolt erdőmérnök, MNV Zrt. erdőgazdasági igazgató
Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye
Szabó Tibor erdőmérnök, KEFAG Zrt. termelési vezérigazgató-helyettes
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG
Elnök:
Bak Julianna erdőmérnök, közgazdász, Északerdő Zrt. közgazdasági vezérigazgató-helyettes
Tagok:
Bak Julianna erdőmérnök, közgazdász, Északerdő Zrt. közgazdasági vezérigazgató-helyettes
Horváth Ferenc erdőmérnök, közgazdász, Zalaerdő Zrt. gazdasági igazgató (vezérigazgató-helyettes)
Kolozsvári Ákos erdőmérnök, közgazdász, MgSzH gazdasági főigazgató-helyettes
Dr. Ódor József erdőmérnök, közgazdász, magánerdő gazdálkodó, integrátor,
Vaspöri Eszter közgazdász, MgSzH Előirányzat-gazdálkodási (költségvetési) Osztály


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.