Szökőár és fenntartható fejlődés (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A 23. Kormányzati Tanácsülés a környezeti kérdésekről és a fejlesztésekről tárgyal

ImageKenya, Nairobi – Több mint 100 környezetvédelmi és gazdasági minisztert várnak arra a hétfőn kezdődő, ötnapos találkozóra, ahol a résztvevők elkészítik a Nairobi székhelyű UNEP (ENSZ Környezetvédelmi Program) éves hivatalos munkatervét – olvasható a szervezet honlapján.
A megbeszélésen az UNEP közzé tesz egy, a legjobb környezetvédelmi gyakorlatokat bemutató jelentést, amit az országok felhasználhatnak ahhoz, hogy jobban felkészülhessenek az olyan  természeti katasztrófák utáni helyreállításban, mint amilyen decemberi, ázsiai szökőár volt.
A jelentés világosan megfogalmazza, hogy ha a természet stabil, a korallzátonyok és a mangrove erdők egészségesek, valamint a tengerfenék érintetlen, és a partvonalon gazdag a növényzet, mindezek jól megvédhetnek a hasonló katasztrófákkal szemben.
A tárgyalások másik lényeges témája a Szaharától délre eső országok és Ázsia gyenge teljesítménye lesz az úgynevezett millenniumi fejlesztési célok elérésben (MDGs).
„A fejlődés lelassult egyes területeken”- mondta egy nairobi sajtó- konferencián Klaus Toepfer, az UNEP vezetője, utalva az ENSZ támogatta életkörülmény javító célkitűzések sorozatára.
Az UNEP 2004-es jelentése szerint, egyedül Észak-Afrika az a térség, ahol történtek lépések a fejlesztés céljainak eléréséért.
Szó lesz a találkozón a szegénység, az éhség, a nemek közötti egyenlőség kérdéséről, a nők szerepéről, továbbá az éghajlat változásról, a fenntartható fejlődés gyakorlatáról, különösen a szökőár aktualitása kapcsán. Topfer arról szólva, hogy miként kellene integrálni a környezet védelmét a helyreállítási munkákba, elmondta, el kell vetni az olyan gazdasági megfontolásokon alapuló elképzeléseket, amelyek előnyt kívánnak élvezni a környezetvédelemmel szemben.
A helyreállítás során a településeknek biztosítani kell az egészséges környezetet, máskülönben sebezhetőekké válnak a  klímaváltozásból adódó, elkövetkezendő szökőárakkal, áradásokkal szemben.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.