Ipolytarnócon is muzsikál az erdő (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
  ImageSalgótarján, 2013. június 28. - Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület idén először csatlakozott a Muzsikál az Erdő - Mátrai Művészeti Napok június 29. és július 7. között kilenc helyszínen zajló programsorozatához. A területen nem csak geológiai érdekességekkel, de muzsikával is várják a látogatókat hétfőn - közölte az MTI-vel Szekeres Rita sajtóreferens pénteken.
    Délelőtt szakvezetéses sétákat szerveznek, amelyeken a Bükki Nemzeti Park szakemberei mutatják be az érdeklődőknek a lombkorona tanösvényt, a miocén erdőt az ősvilági lényekkel, az ősfenyőket és a geológiai tanösvényt.
    A délután Homolai Sándor didgeridoo művész, a Magyar Vadászkamara Kürtegyüttes és a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar mutatkozik be az erdei koncerteken. A tábortűz körül helyi ételek kóstolójára is lesz lehetőség, itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékei lépnek fel A gyimesi erdők muzsikája című programjukkal.
    Szekeres Rita elmondta: a nap folyamán kézműves foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, lesz kézműves vásár, megrendezik a helyi termelők piacát, valamint látogatható a Fotós Maraton a Karancs-Medves vidékén című kiállítás.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.