Fotó: ForestPress és Greguss László Géza
Az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztálya három témát tűzött napirendjére június 25-én.
Nem csupán az 1862-ben alapított Erdészeti Lapok, hanem más – ma már történeti forrásértékűnek számító – kiadvány is bizonyítja, hogy elődeink nagy súlyt fektettek a szakmai ismeretek írásba foglalására és megjelentetésére. Elég, ha csak az egykor kiadott szakmai ismeretterjesztő „ponyvákra” utalok.Ezt a haladó hagyományt folytatják a kortárs kollégák is, egyre-másra jelentetnek meg nagyon színvonalas, szép kiállítású kiadványokat. Az egyik megjegyzésem éppen erre vonatkozik, ugyanis számos esetben találkoztam olyan könyvekkel, amelyek a praktikussággal, a kezelhetőséggel, olvashatósággal szemben túl szépek, nehezen foghatók, a túl fényes papír miatt rosszul olvashatók és nem utolsó sorban túl drágák voltak. A tartalmi elemeket tekintve pedig nagyon elkelt volna egy-egy olvasószerkesztő is. Aki nemcsak „megolvassa” a szöveget (korrektorkén is), hanem áttekinti az egész művet, stilisztikailag megfésüli a szöveget, egységesíti a fejezeteket, a táblázatokat, ügyel az ismétlések elkerülésére, a képaláírások meglétére, az esetleges ellentmondások kiküszöbölésére.
A szakmai kiadványaink színvonalának emelése érdekében hívtunk egy olyan előadót a szakosztályülésre, aki orientál a nyomdával való kapcsolattartás, tárgyalás és formaválasztás dolgában.A Közönségkapcsolatok szakosztálya és az Erdők a Közjóért szakosztály közös alkalmán élénk érdeklődés övezte Sütő Ildikó mérnöktanár előadását a nyomdai ismeretekről. Nem könnyű a napjainkra önálló szaktudománnyá, sőt könyvművészetté fejlődött szakmát másfél órás előadásban bemutatni. A szakember erre a lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott.
Elöljáróban a tipográfia tárgyával ismertetett meg, majd alapos betekintést nyújtott a nyomdászat történetébe.
A látványtervezés, a kiadványtervezés, az oldalkialakítás első lépése a szöveghordozó kiválasztása. A tipográfusok nem csupán betűket terveznek, hanem a kiadványok megjelenésének minden részletre kiterjedő megtervezése is a feladatuk.
Bár a mai számítógépes világban sok betűcsalád számos betűtípusa készen a rendelkezésünkre áll, ma is terveznek egyedi betűket a tipográfusok. A mai programok által kínált betűtípusok is elsődlegesen nyomdai felhasználásra készültek.
Érdekes szakmatörténeti tény: Guttenberg nyomdatechnikájával arra törekedett, hogy az íráskép a lehető legjobban hasonlítson a kézzel írott kódexekhez. Ez olyannyira sikerült, hogy az egy oldalon 42 sort tartalmazó Bibliáját kéziratos kódexként árulta a hitelezője Párizsban.
A kiadványok fő részeit ismertetve megtudhattuk, hogy mi az előzék, a címnegyedív, hol következik a főcímoldal, mi a szerepe a kolofonnak (a kiadó összes adatát tartalmazó szövegrésznek), és hol kezdődhet a főszöveg, továbbá, mit jelent az, hogy hangsúlyos oldal.
A betűcsoportokra térve megismerkedtünk az alapfogalmakkal: a betű vonalvastagsága változhat egy karakteren belül is, lehet a betű talpas vagy talp nélküli, a betű tengelye lehet ferde vagy függőleges, mi az a „betűszem” (a kis „n” mérete), és végül a díszítettség is fontos jellemző.A betűcsoportokba különböző betűcsaládok tartoznak, melyeket a tervezőjükről neveztek el (Garamond, Bodoni, Clarendon stb.). Az egyik nagy betűcsoport az antikva, mely talpas, klasszikus, jól olvasható típusokat foglal magába, például a Times New Romant. A talp nélküli, lineáris típus a groteszk (Helvetica, Arial). Sok változata ismert az írott antikváknak, amelyek a kézírást utánozzák. Ez alkalmi nyomtatványoknál, intim, bensőséges szövegek szedésére szokásos.
Köznapi szövegek végig nagybetűs vagy dőlt szedése ellenkezik a nyomdai szabályokkal, tilos.
Fontos tényező a nyomdatermékek olvashatósága. Ezt elősegíti a talpas betűtípus, a nyitott betűszem, az arányos betűkép. Kialakult szokás, hogy az irodalmi és a társadalomtudományi szövegeket talpas, a reáltudományok publikációit groteszk betűvel szedik.
A betűkeverés – egy szövegtesten belül különböző típusú betűk alkalmazása – ízlés kérdése. Csak olyan típusok keverhetők, amelyek betűképe nagyon különböző. A kis különbség nem különbség, egyébként pedig emeli az esztétikai értéket.Gyakori szerzői hiba a rosszul alkalmazott kiemelés. A nyomtatott oldal által nyújtott egyöntetű „szürke folt” megbontása funkcióval bír, de csak a kövérrel szedett szavak érik el ezt a hatást, a dőlt betű nem. Ugyanígy nem szerencsés, a ritkítás sem. (Ez a tipográfiai [szerkesztői] hiba Az Erdő számainál figyelhető meg lépten-nyomon. A ritkán szedett sorok ugyanis bizonytalanságot, hiátust sugallnak, és éppen az ellenkező hatást váltják ki.) Nem szokás aláhúzással sem kiemelni. (Ez szintén gyakori megoldás a kollégák által leadott kéziratokban. Már csak azért sem ajánlatos, mert a nyomdai, szerkesztői gyakorlatban ez, a dőlttel való szedés szerzői utasítása illetve korrektúra jele.)
Az olvashatóság szempontjából alapvető fontosságú a betű mérete, amit a nyomdászok pontban adnak meg. A gyakorlatban 8 pontosnál (3,008 mm) kisebb méretű betűt nem szokás alkalmazni, mert az olvashatóság rovására megy.
Fontosak a szövegszedési szabályok is. Magára valamit is adó tördelő szerkesztő nem hagyhat fattyúsort (az oldal tetején sorvéggel nyitás), és a bekezdéseknek sem szabad szétesniük.
A számok után csak pont következhet – 3. –, zárójel vagy pont és zárójel nem. Betűk után fordítva, csak zárójel következhet, pont és zárójel nem.
A számítógép klaviatúrájáról általában hiányzik a gondolatjel. Ez nem keverendő össze az elválasztójellel (diviz)! (Ennek ellenére a megfelelő billentyű hiánya miatt általánosan ezt használják. Az intelligensebb szövegszerkesztők a mondatszerkezetből általában következtetnek a funkcióra, és automatikusan váltanak a hosszabb változatra. A gondolatjel az Alt0150 billentyűkombinációval érhető el.)
Ügyelni kell a zárójelek következetes használatára és nem tévesztendők össze a „/” (per) jellel.
Az előadó eddig jutott a nyomdatitkok feltárásában, s tekintettel a hasznos tudnivalók sokaságára, ősszel folytatódik a téma tárgyalása. (zétényi)