2009. október 6-án, a Pákozd határában található Mészeg-hegyi Katonai Emlékhelyen, nagyszabású ünnepség keretében avatták föl az aradi 13-ak és Batthyány Lajos emlékoszlopait.
Vesztergom Miklós tárogatóművész és a Bartina Zenekar játéka fogadta az érkezőket: a domboldalt megtöltötték az ünneplők, a protokollvendégek, Pákozd és Fejér megye vezetői, a történelmi egyházak képviselői, erdészek, iskolások, érdeklődők, újságírók. Az ünnepség kezdetén a Székesfehérvári Helyőrség Zenekara játszotta el a Himnuszt.
Takács János, Pákozd polgármestere köszöntője után Bánffy György színművész drámai hangulatot teremtve olvasta föl a vértanúk siralomházban született utolsó üzeneteit.
A szónok föltette a kérdést, gyermekeink, akik fejből fújják a futballcsapatok játékosait, vajon föl tudják-e sorolni az aradi 13-ak neveit. A 13 szent nevet. Katona Tamás „önkényesen” kiragadva Dessewffy Arisztid emlékét idézte föl. A nyugállományából magát „reaktiváló” nagytermetű huszárkapitány csodálatos katona volt. Számos nyertes csata és kitüntetés után a pesti Bazilikában kötött második házassága után egyenesen a csatatérre ment, ahonnan már nem térhetett vissza soha többé. Törökországba menekült, de egykori tiszttársa, Liechtenstein herceg, császári altábornagy rábeszélésére mégsem menekült török földre, hanem augusztus 19-én Karánsebesnél előtte letette a fegyvert. Haynau „megkegyelmezett”, nem kötél általi halált mért rá, hanem golyó általit. A szónok kiemelte, hogy a császári és királyi hadseregben példa nélküli volt ez a vérengzés.
„A haláltól nem félek, száz és száz halál lebegett körülöttem a csatatéren” – írta búcsúlevelében.
Gigászi vállalkozás volt a ’48-as szabadságharc – emelte ki Katona Tamás –, a Nyugat tapsolt, befogadta a menekülteket, de végül cserbenhagyta az országot. A szónok figyelmeztetett, hogyne mondjuk elbukott szabadságharcnak, mert nem az osztrák, hanem az orosz hadsereg túlereje győzött le.
Haynauról pedig annyit, hogy még a saját levelében megígérteket sem tartotta be.
Legyenek emlékezetünkben a katonai hűség bajnokai! – figyelmeztetett végezetül Katona Tamás.
Balogh Márton népdalénekes után Szekeres Imre honvédelmi miniszter lépett mikrofonhoz.
Föltette a kérdést, van-e még nemzet, ország, ahol ennyi katona – nem hadvezér, császár – nevét őrzik kegyelettel?
Sokan mondják, hogy a ’48-as szabadságharc nem történhetett másként.
De nincs olyan magyar ember, aki ne rezonálna ezekre a sorokra: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza”.
Végezetül megköszönte Pákozd és Fejér megye vezetőinek, hogy létrehozták ezt az emlékhelyet. Büszke arra, hogy a honvédség ezeket a hagyományokat a magáénak vallja.
Egyetlen olyan esküt ismer, amelyikben az is bennfoglaltatik, hogy: „akár életem feláldozása árán is”. Ez az esküszöveg a 13 aradi vértanú emlékéből ered.
Az ünnepség zárásaként az emlékoszlopokat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szentelte föl, valamint Lackner Pál dandártábornok, evangélikus püspök és Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke nevében Kardos Péter pákozdi református lelkész áldotta meg.
Ezt követően koszorúkat, virágokat helyeztek el az emlékoszlopokhoz a pákozdi iskolások, hagyományőrzők és óvodások, majd az emlékkőnél koszorúzott többek között a Honvédelmi Minisztérium nevében Szekeres Imre miniszter és Tömböl László vezérkari főnök, Pákozd és Fejér megye Önkormányzata nevében Takács János polgármester és Balsay István a közgyűlés alelnöke, az Országos Erdészeti Egyesület nevében Pethő József elnök, S. Nagy László és Kocsis Mihály, a székesfehérvári szervezetek nevében pedig többek között Kisteleki Péter, a VADEX ZRT. vezérigazgatója.
Az emlékoszlopokat Csibi László fafaragóművész készítette, a vértanúkat ábrázoló plakettek Világhy Árpád szobrászművész alkotásai.
Az oszlopok a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt és magánszemélyek adományai.
Batthyány Lajos emlékoszlopát az Országos Erdészeti Egyesület adományozta. (Zé)