A 2009. évben is megrendezték a KEFAG-nál, a Koczka Zoltán és Gerely Ferenc szervezte műszaki vezetői tanulmányutat Bosznia-Hercegovina, valamint Montenegró irányába.
Kora délután érkeztünk meg az első szakmai program helyszínére, a boszniai Kladanj városába, ahol Tuzla kanton erdőgazdasága látott minket vendégül. Az erdészet bemutatására a helyiek büszkeségében, egy elegyes jegenyefenyő magtermő állományban került sor. A részvénytársaság többségi állami tulajdonban van, de a dolgozók is rendelkeznek részvényekkel. A kanton, döntően állami tulajdonban lévő erdeiből a társaság évente 280 ezer bruttó m3 faanyagot termel ki a gazdálkodási terület 74 ezer hektárján. A faanyagexport Német-, Francia- és Törökország felé fűrészáru formájában valósul meg. A kitermelt gömbfát teljes egészében országhatárokon belül dolgozzák fel. Az erdőgazdaság a tanúsítási rendszereknek megfelelően végzi a gazdálkodást, ami feltétele az exporttevékenységnek.
A keddi nap felvezetéseként a Bosna folyó völgyében vezetett utunk Szarajevóba, majd elhagytuk Boszniát, átléptünk a mediterrán jellegű Hercegovinába. A 90-es évek első felében kitört polgárháború nyomot hagyott útvonalunk szinte minden településében, legszembetűnőbb talán Mostar városa volt.
Az estét már a horvát tenger partján, Dubrovnikban töltöttük. Másnap hajó vitte az erdészeket az óvárosba. Kora délutánra már a „fekete hegyek” közé, a Kotori-öböl névadó városába értünk. A magashegyek ölelésében fekvő város Montenegró egyik gyöngyszeme. A korai velencei hatás, a szűk utcák Olaszországot idézték. A szállásunk a fővárosban, Podgoricában volt.
A negyedik nap reggelén a Moraca kanyon útján haladtunk következő vendéglátóink felé. A gránátalmás-tölgyes cserjéseket fokozatosan váltották fel a kiskunsági szemmel is erdőnek kinéző lomberdők, majd egyre meghatározóbbak lettek a fekete- és jegenye fenyvesek. A szerdai nap első programja a 130 éves múlttal rendelkező Biogradska Gora Nemzeti Park meglátogatása volt. A több mint 5000 ha kezelési terület közel 40 százaléka fokozottan védett, mely kitétel a teljes háborítatlanságot írja elő a hegyvidék változatos termőhelyein. Fokozatos átmenetekkel követik egymást a vertikális tagolódás klímazonális növénytársulásai a montán bükkösöktől a legeltetett havasi legelőkig. A kimagasló helyi termőhelyek 1600 m3-es élőfakészletet is képesek produkálni, megdöbbentően hatalmas magaskőrisekkel. A jellemző átlag 800 m3, ami fokozatosan csökken a magasabb régiók henye fenyvesei felé.
Szálláshelyünk felé tartva, késő délután egy meglepő szerkezetű és összetételű erdőt tártak szemünk elé. A második lombkorona szintben alá- és közbeszorult bükkök próbáltak versengeni a 45-50 méter magas 3-4 évszázados feketefenyőkkel. Ezeknek a famatuzsálemeknek produktuma néhány egyedre vonatkozóan, hozta volna az átlag homoki fenyvesek egy hektáros véghasználatának fakészletét. Az estét Zabljak-ban töltöttük, másnap a helyi erdőgazdaság erdőmérnökei mutatták be a Tara kanyon eredeti termőhelyein álló feketefenyveseit. Felkerestünk egy 160 éves, bontóvágásokkal felújítás alatt álló feketefenyvest, mely még az első belenyúlás után is 450 m3-es élőfakészlettel rendelkezett. Alatta a fekete- és lucfenyő újulat hasonló szerkezetet mutatott, mint a hazai szállóvágással felújított erdők, melyek kimerítik a sűrűségi állapot jellemzőjét, vagyis „ezeket az erdőket a vaddisznó is csak tolatva tudja birtokba venni”. Bosznia-Hercegovina és Montenegró erdőségeire is jellemző az alacsonyabb szintű feltártság, mely közelítési problémákat indukál. A kötélpályás fahasználati munkarendszerek lesznek vélhetően a probléma feloldói. A feketefenyvesekből kikerülő legértékesebb választék a hámozási rönk, melynek műszaki igényeit a helyi erdők ki tudják elégíteni.
A hosszú, hazavezető út előtt, még egy éjszakát töltöttünk előző napi szállásunkon. Másnap 650 km buszozás után estére értünk Kecskemétre. Pintér Kálmán