Barlai: Erdő nélkül nincsen Magyarország; Rakonczay: A természetvédelem túlgyőzte magát.
Együttes ülést tartott az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti, Erdők a közjóért és a Közönségkapcsolatok szakosztálya.
A 2009. november 26-án tartott alkalmon elsőként Szakács László előadása hangzott el a 110 éve született Barlai Ervinről.
1899-ben született a felvidéki Korompán, még Neuherz néven, hisz’ édesapja – aki Selmecen tanult kohásznak – csak 1904-ben vette föl a Barlai nevet. Barlai Béla volt a Főiskola 1912-1914 évek közötti rektora.
Barlai Ervin az I. világháborúban súlyosan megsebesült, majd 1919-ben iratkozott be a már Sopronba költözött főiskolára. 1923-ban végzett, és a legnagyobb akkori erdőgazdasághoz, az Esterházy Hitbizományhoz került.
Munkássága idején vezettek be átfogó reformokat a gazdaságban: többek között bővítették az erdei vasút hálózatot, telefonvonalakat építettek ki és a vadászatot alárendelték az erdőgazdálkodásnak.
Később megtervezte és megépítette a zalai erdei vasút Lenti és Szolvágy közötti szakaszát.
A gazdasági válság idején, és azt követően több alkalommal is korszerűsítette a lenti fűrészüzemet. Ez az üzem a szintén a Hitbizomány tulajdonát képező Kerkavölgyi Rt. része volt, s a nyereséget az erdészet fejlesztésére forgatták vissza.
Szociálisan érzékeny vezetőnek ismerték, aki bevezette a 8 órás munkaidőt, fizetett szabadságot és illetményfát vezetett be, és ingyenes üzemi konyhát létesített, szolgálati lakásokat építtetett. A munka mellett részt vett a település kulturális életében, hiszen maga is művészi szinten hegedült.
1941-ben, Kárpátalja visszatértekor az ottani legnagyobb olasz-magyar állami erdőgazdasági és faipari vállalat élére nevezik ki műszaki igazgatónak. A fűrészüzemben szerzett tapasztalatait később könyvben foglalta össze.
Ebben az időben ismerkedett meg ifjabb Tildy Zoltánnal, akivel később szoros munkakapcsolatba kerül.
1945-ben a Földművelésügyi Minisztériumban az Erdőgazdasági Osztály vezetésével bízzák meg. Itt álmodta meg és építette föl a MÁLLERD (Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek) szervezetét, hiszen az államosítással óriási erdővagyon került össznépi tulajdonba.
A papírra vetett terveket bemutatta a miniszternek is, aki kitűnőeknek találta, s megbízta a végrehajtással.
A sors iróniája, hogy a szervezés során az erdészeti osztályos kollégáit kellett kihagynia a munkából, mert azok nem hittek a vállalatok létrehozásában. Koncepciójának egyik fontos eleme volt, hogy önfenntartó legyen az ágazat, sőt az erdőfelügyelőségeket és a vadászati igazgatást is finanszírozta.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az erdészet stratégiai ágazatnak számított azokban az években, és szinte hadiállapot uralkodott a gazdaságban. Fa és még több fa kellett a kályhákba, a bányákba, a vasút és az egész ország újjáépítéséhez. Ebben a helyzetben nem lehetett a fakitermelést nem folytatni.
Az egész erdészeti rendszert átalakította, az államerdészetet gazdálkodásra állította át, az addigi igazgatással szemben, s ezt a funkciót az erdőfelügyelőségekre bízta. 11 erdőigazgatóságot szervezett, s igazgatóságonként 30-40 erdőgondnokságot.
Óriási volt a kockázat, hiszen a működő magángazdaságok helyett egyik napról a másikra egy nem bejáratott szervezet – számos ellenérdekelt kollégával nehezítve – feladata lett a népgazdaság faellátásának biztosítása. Ez maga volt az ugrás a sötétbe. Nem csoda, hogy számos szakmabéli ellenfele támadt a munka során.
A másik gondot az jelentette, hogy akkoriban a fűrészüzemeket még nem államosították. Barlai jól látta, hogy az erdészeti-faipari vertikum megteremtése elengedhetetlen.
A következő feladat az erdőrendezőségek létrehozása volt, hiszen „nem tudjuk, hogy Magyarországnak mennyi a fatömege” – írta drámai hangvételű feljegyzésében.
Ugyanott írta, hogy „Lehetetlen és helytelen könyvelési módszer, az hogy a faállományoknak az értékével senki sem számol, az nem szerepel a mérlegekben.”
Már akkor leírta, hogy a nem jövedelmező mezőgazdasági területeket az erdőkhöz kell csatolni, és így elérhetjük a 20 százalékos erdősültséget, amennyi az önellátáshoz szükséges.
A felújításokra nem volt energia (és valószínűleg pénz sem), így nagy volt az elmaradás. Emiatt is a gyorsan növő fafajokat helyezte előtérbe, az akácot és a nyarat.
Miközben Barlai a MÁLLERD ügyvezető igazgatója volt, elnök nélkül működtek. Ezt a hiátust oldotta meg Barlai azzal, hogy meggyőzte ifj. dr. Tildy Zoltánt, vállalja el az elnöki posztot. Nagy Ferenc miniszterelnöknek sem volt személye ellen kifogása. Jó választásnak bizonyult, mert a természetvédő elnök nem szólt bele az üzemvitelbe, ráadásul bizonyos védelmet is jelentett a köztársasági elnök fiaként.
Megírta fő művét, az „Erdőgazdaságpolitikai irányelvek”-et, amelynek mottója: Erdő nélkül nincsen Magyarország.
Korszakalkotó műve a mai napig érvényes.
Olyannyira, hogy nagy hangsúlyt fektetett a propagandára, sőt külön írást szentelt annak, hogy miként háríthatjuk el az ágazatot ért sajtótámadásokat. Meg kell említenünk, hogy a MALLERD Az erdő hangja címmel saját rádióműsort működtetett.
A sikerek ellenére Barlait is utolérte a politikai boszorkányüldözés, 1949-ben megszűnt a MÁLLERD, s őt magát mellőzték. Egészségileg belerokkant, nyugdíjba menekült.
1950-ben felgyógyult, reaktiváltatta magát és a minisztériumban főelőadóként állt munkába.
Ezt követően a Faipari Kutató Intézet munkatársa, osztályvezetője, majd tudományos igazgatóhelyettese lett.
1956-ban ismét főszereplővé vált, a minisztérium Forradalmi Bizottsága őt teszi meg az Erdészeti Főigazgatóság vezetőjévé. A megbízatást azzal a feltétellel vállalta, hogy az előző vezetésnek nem lesz bántódása. A Kádár-rendszerben természetesen nem maradhatott, de legalább nem bántották.
Talán utolsó nagy szakmai alkotása a megfelelő árképzési rendszer kidolgozása volt. Erről Kopátsy Sándor, a neves közgazdász így ír: „Ma már kevés erdész tudja, hogy a magyar erdészet rangját, a szakemberek megbecsülését és az erdőgazdaság viszonylagos gazdasági stabilitását mindenki másnál jobban Barlai Ervinnek köszönhette, annak a szakembernek, akiről a hivatalosak igyekeztek megfeledkezni, akire már kevesen emlékeznek.
A következő évtizedekben az erdészet gazdasági rangját, az erdészek anyagi megbecsülését ugyanis az általa kidolgozott árreform alapozta meg. Legalább utólag járna neki hivatalosan is az elismerés!”
Közgazdasági tervezési rendszerét a kínai gazdasági reform során is alkalmazták.
1967. július 3-án hunyt el Budapesten.
Kaán Károly méltó utóda Barlai Ervin, hiszen hasonlóan tragikus, katasztrofális időszakban mutatott kiutat és a gyakorlatban is átvezette a magyar erdészetet a nehéz időkben. Történelmi távlatokban tudott gondolkodni, programokat, terveket készíteni, annak ellenére is, hogy sokan nem értették meg, pedig az idő őt igazolta. Barlai MÁLLERD rendszere, mint egységes magyar erdészeti szervezet jobban tudta képviselni a magyar erdőket kifelé, belül pedig kiegyenlítette a különbségeket. Barlai Ervin az erdészpolitikus, elméleti és gyakorlati szakember, közgazdász, kutató és szakírói érdemei olyan jelentőségűek, hogy a legnagyobb erdészek mellett a helye – fejezte be a méltatást Szakács László.
Az alkalmon részt vett Barlai Ervin fia, a geofizikus dr. Barlai Zoltán és két családtagja is.
A második főszereplő Rakonczay Zoltán és műve, a Természetvédelem története volt.
Az egykori államtitkár bevezetésként megemlítette, hogy a könyvében 180 erdész szerepel.
Mondandóját az előzetesen beérkezett kérdések megválaszolásával kezdte.
Miért kell természetvédelmet csinálni? – hangzott az első kellően provokatív kérdés. A szerző nem indokolta szakmai érvekkel, hanem azt felelte, hogy éppen annyira van szükség a természetvédelemre, mint a koronára, a zászlóra és a himnuszra.
A természetvédelmet olyan alkalmazott tudománynak tekinti, amely számos alkotó résztudományból áll, hasonlóan a bronzhoz.
Elmesélte, hogy annak idején, az első környezetvédelmi konferenciára azért nem mentek ki, mert tiltakoztak amiatt, mert az NDK-t nem hívták meg.
Miért kellett a természetvédelemnek kiválnia az erdészet kereteiből? – szólta a másik alapkérdés.
1961-es történetről van szó. A szakember vallomása így hangzott: „Nem szégyellem a szétválasztást, de nem is vagyok boldog tőle.” A tárgyilagosság hangján szólva pedig leszögezte, hogy a védett területeknek csupán 45 százaléka erdő. De megemlítette a Sali Emil, akkori földművelésügyi minisztériumi főerdésszel kialakult áldatlan helyzetét, kibékíthetetlen ellentétét is.
Föltette a kérdést az erdészeknek, miért nem jöttek át a KvVm-be? – majd fölszólította a szakmát, váljanak ki az FVM-ből és jöjjenek át a KvVM-be. (Kérdés, hogy erre a váltásra ez a legmegfelelőbb pillanat? Előfordulhat, hogy mire áthurcolkodna a szakma addigra a környezetvédelmi tárca megszűnik, beolvad. Amint azt az előzetes hírekből hallani lehet. – Z.Z.)
Az viszont éles látású megállapítás, hogy a természetvédelem 90 éve alatt nyolc szakember irányította az ágazatot. Az erdészetet ugyanezen időszak alatt 53-an vezették. S a legtöbben nem is erdészek voltak.
Rakonczay az erdészet jelenlegi helyzetét lélektani okokkal, a szakma ortodox szemléletével magyarázta. Az erdészek nem váltak házigazdává, olyanokká, akik a sízőket, a kirándulókat, a gombászokat is befogadják, akik szintén magukénak tekintik az erdőt.
A természetvédelem számos területe közül az erdészet csupán egyik alágazata az erdészet – fogalmazott.
Álláspontja szerint minden védett, nem erdőterületet át kell vennie a természetvédelemnek, de az erdőket nem. A maga idejébe ő nem törekedett az erdők átvételére – reagált az egyik leginkább neuralgikus tendenciára.
Leszögezte, hogy a természetvédelem túlgyőzte magát. Többek között nem tudott megbirkózni a sok jogszabállyal. (Lásd: a Természetvédelmi törvény hiányzó végrehajtási rendelete.)
A könyvbemutató Ady: A Hortobágy poétája című versével ért véget, amelyet a szerző, Rakonczay Zoltán előadásában hallhattunk.
Az összejövetel informális keretek között dedikálással és beszélgetéssel folytatódott, s tartott késő délutánig. (Z.)