ForestPress fotók
2011. június 28. – A vágásos üzemmód hova tovább egyfajta osztályellenségnek számít. - Élénk érdeklődés mellett tartották azt a szakmai konferenciát 2011. június 23-án, a budapesti Erdészeti Információs Központban, amely a szálaló és átalakító üzemmódú erdők ökonómiai kérdéseit taglalta.
Zanati László, az Ipolyerdő Zrt. Diósjenői Erdészetének vezetője elmondta, hogy a Királyréti és a Diósjenői Erdészetek területén mindkét üzemmódban – vágásos és átalakító – terveztek erdőket.
A szempontok között megemlítette az erdők biomassza-produktumának lehetőségeit, azt, hogy milyen erdőgazdálkodás folytatható a gyakori természetes bolygatás mellett, valamint azt, hogy a vágásos gazdálkodás mennyiben egyeztethető össze a társadalmi igényekkel, a közjóléti tevékenységgel.
Hasonló dilemmát okoztak a korábbi egykorú erdőtömbök kezelésének gondjai is.
A szakember elmondta, a dilemma feloldását az is nehezíti, hogy hiányzik az ökonómiai modell a két üzemmód összehasonlításához.
Ugyanakkor hozzátette, hogy már az első ciklusban tapasztalható a többletfa mennyiség, bár ebben közre játszhatott a bolygatás is.
Megemlítette, hogy a fához való hozzáférés az átalakító üzemmód esetén mintegy 15 százalékkal drágább, és nagyobb odafigyelést, szakértelmet igényel.
Tapasztalataik szerint a választékszerkezetben nem volt visszaesés.
Emlékeztetett, hogy a hatóságok annak idején hosszú távú garanciákat kértek az újnak tekintett kezelési módokra.
Kérdésként kell feltenni, hogy a hiányzó faterméstani vizsgálatok és erdőbecslési adatok mikor fognak rendelkezésre állni?
Megfogalmazta a feltárással és a fahasználati technológiával kapcsolatos gondokat is.
Nem elhanyagolható szempont a vadállomány reagálása az új körülményekre, és ezzel összefüggésben a vadgazdálkodási módszerek változtatása.
Helyi különlegesség, hogy vajon lehet-e helye a Börzsönyben a vörösfenyőnek a változások után?
Kiss József, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt vezérigazgató-helyettese történeti visszatekintést adott a társaságánál folyó szálalási kísérletekről. Az első erdőrészleteket még Roth Gyula kezelte 1939 és 1961 között.
Az akadályokat már akkor a feltártság jelentette, majd közbejött a II. Világháború. Az igazi terepi munkák csak 1961-ben kezdődhettek.
Madas András folytatta a kísérleteket 1962 és 1974 között. Ezt követően hosszabb szünet után Koloszár József folytatta a vizsgálatokat 1990-tól kezdődően.
Megállapítható, hogy elöregedett az anyaállomány, és bizonyos korosztályok hiányoznak.
2007-re született meg az engedélyezés, és 2008-ban indulhattak újra a munkálatok.
Azért döntöttek a folytatás mellett, mert érezték a társadalmi nyomást, tapasztalatokat akartak szerezni.
A mintegy 400 hektáros területet egy erdész kezeli.
A fahasználati eljárásokról elmondta, hogy bontóvágást, minőségi csoportos gyérítést alkalmaznak az átalakítás során.
A kísérleti területként kezelt területen a Nyugat-magyarországi Egyetem végzi a monitoring tevékenységet és a megfelelő erdőtervezési módszerek kialakítását.
Reményeik szerint tapasztalatokat szerezhetnek a munka során, ugyanakkor megjegyezte, a lakossági fogadtatás nem egyértelműen kedvező, mert azt kérdezik, hogy miért bolygatják az erdőt olyan „gyakran”?
A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy kiterjedt PR-tevékenységet is folytatnak, éppen az intenzív látogatottság miatt: újságban, televízióban, tájékoztató táblákon igyekeznek elmagyarázni a beavatkozások szükségességét.
A közönségkapcsolati tevékenységet a munkájuk fontos részeként jelölte meg.
A gondok között sorolta a fakitermelési költségek növekedését, a faállomány értékének csökkenését (ágasodás), a terület szedresedését, az invazív fajok megjelenését, az elegyarány megbomlását és a vadkárt.
Hiányolta a szálaló és átalakító üzemmód értékelését erdőművelési szempontból. Ezen túlmenően, nincsenek kidolgozva hazai viszonyokra az új üzemmódok elméleti és gyakorlati alapjai, nincsenek válaszok a legalapvetőbb kérdésekre.
Kérdésként vetette föl, hogy vannak-e a fafajösszetételre vonatkozó elvárások, és miben rögzíthetőek a termőhelyi és állományi határok.
Ökonómiai kérdések között említette, a hozam tartamosság terén általános vélekedés, hogy legalább akkora vagy magasabb, mint a hagyományos gazdálkodás esetén. Erre vonatkozóan azonban hiányolta a konkrét adatokat. Kérdés továbbá, hogy milyen állományokra és termőhelyekre vonatkoznak az adatok.
Nem megkerülhető az sem, hogy milyen ráfordítást igényel a hozam fenntartása.
Nincsenek adatok az értékkihozatalra sem, ugyanakkor az az általános vélekedés, hogy az meghaladja a hagyományos üzemmódokét.
Megemlítette a túltartás következtében a fahibák megjelenését, az egyenlőtlen évgyűrűszerkezetet.
Az okozott károkra vonatkozóan egy 1892-ből származó irodalmi adatra hivatkozott: az Erdészeti Lapok akkori számában Zezulka János arról számolt be, hogy az újulat a szálalás következtében sérül, és részben tönkremegy.
Ez a kísérletek során nem okoz gondot, de a későbbiekben igen.
Hasonlóan, a fahasználati költségekre sincsenek hiteles adatok.
A tervezés, a nyilvántartás és az ellenőrzés tekintetében ki határozza meg a növedéket, valamint a fakitermelési lehetőséget, a tulajdonos, a kezelő vagy a hatóság, az erdőtervező.
A termelés tervezése, előkészítése és végrehajtása szempontjából milyen erdőfeltárási hálózat kell, és hogy’ alakulnak a többletköltségek?
Nem megkerülhető a vadgazdálkodás és az erdőgazdálkodás összhangja: milyen vadászati módszerek alkalmazhatóak. Különleges a soproni adottság, a parkerdőben nincs idő a vadászatra az állandó látogatottság miatt.
Emlékeztetett a szakember, hogy az erdőtörvény a gazdálkodók számára 20 százaléknyi folyamatos erdőborítású területet ír elő. A TAEG-nél ez 1500 hektárt tenne ki, jelenleg 440 hektárnál tartanak.
Álláspontja szerint az erdőtörvény ide vonatkozó előírásaihoz nem állnak rendelkezésre elegendő elméleti és gyakorlati tapasztalatok.
Ezért nagyobb körültekintésre volna szükség a bevezetéséhez.
Ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy módosítani kell a Natura 2000 területeket is, amelyek kerüljenek ki a védett besorolásból.
A folyamatos erdőborításra vonatkozó kötelezettség csak bizonyos természetességi kategóriák esetében legyen kötelező.
Hibának tartja a folyamatos erdőborítás erőltetését, hisz’ ma már ott tartunk, hogy a vágásos üzemmód hova tovább egyfajta osztályellenségnek számít. Z.Z.