A Szent István Tudományos Akadémián 2006. február 17-én tartotta Solymos Rezső A természetközeli erdő és a természetközeli erdőgazdálkodás helye és szerepe Magyarország 21. századi erdőstratégiájában címmel székfoglaló előadását. Az akadémikus elöljáróban felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi erdőkép mintegy tízezer év óta hasonló lehet. Ugyanakkor emlékeztetett a Római Klub néhány évtizeddel ezelőtti figyelmeztetésére, a növekedés korlátaira. Mindezt az élővilág féltése motiválta. Szakmánk számára ebből az a tanulság adódik, hogy helyre kell állítani a természetes, vagy legalábbis a természetközeli állapotokat.
„Áldott légy Uram, és minden alkotásod” – idézte Szent Ferenc szavait. Saját munkásságának három fő gondolatkörét jelölte meg: az 1951 és 1998 közötti időszakra tehető kutatásai az erdőnevelés és a faterméstani vizsgálatok köré csoportosíthatók, a 2004-ig terjedő időszakban a Föld, Európa és Magyarország erdeit elemezte, végül a természetközeli erdők és erdőgazdálkodás jelentették vizsgálódásának tárgyát.
Ez utóbbit tekinthetjük igazán jövőbe mutatónak, mert olyan erdőket kell létrehoznunk, amelyek hosszú távon szolgálják az élővilágot, az emberi társadalom szükségleteinek kielégítését.
Milyen legyen ez az erdő? – tette föl a kérdést az előadó.
A 21. század erdőstratégiájának szemlélete a természet törvényeinek feleljen meg, és az erdőkép is a természetközeli állapotot tükrözze.
Megállapította, hogy az erdő hasznosításának palettája bővült az elmúlt században. Ezzel együtt az erdővel kapcsolatos szemlélet és álláspont is változott.
Sajnálattal állapította meg, hogy az erdőterület változása csökkenést jelent, annak ellenére, hogy Európában az erdők 2,9 millió hektárral bővültek. A trópusi területeken ugyanakkor 12,3 millió hektár veszteséget könyvelhetünk el, a mérleg tehát 9,4 millió hektár csökkenés.
E jelenség egyik legfontosabb okát a szegénységben jelölte meg.
Hazánk helyzetét elemezve megállapította, hogy a Trianonnal bekövetkezett ország csonkítás valamennyi gazdasági szektor közül az erdőgazdálkodást sújtotta leginkább. Ezt az állapotot igyekeztek elődeink az alföldfásítási programmal javítani. A magyar erdészet aranykora a II. világháború után is folytatódott, hiszen 600 ezer hektár erdőt telepítettek a hazai szakemberek.
Solymos Rezső emlékeztetett arra, hogy az Erdészeti Lapok 120 évvel ezelőtt megjelent számaiban is olvashattunk a természetközeli gazdálkodásról, bár akkoriban ezt még nem így hívták.
A jelenlegi állapotokra utalva megemlítette, hogy az 1961 és 1982 közötti időszakban az ERTI égisze alatt létrehozott mintegy 3000 kutatási mintaterület napjainkban gondozatlan. Ugyanakkor pozitívumként említette az ÁESZ által gondozott erdőállomány adattárat.
Hangsúlyozta, hogy csak folyamatos kutatással lehet az erdei ökoszisztémát feltárni. Az emberiség történelme során az erdő élővilágának funkcióváltozásairól elmondta, hogy míg az ókorban menedékként és táplálékforrásként szolgált, a középkorban a területfoglalás és a tűzifanyerés terepe volt, az újkorban pedig a fa, mint nyersanyag a gazdasági élet központi szereplője lett. A legújabb időkben a természet és környezetvédelem egyik fontos ágense, a közjóléti szolgáltatásaival pedig a rekreáció és a turizmus színtere. 
Leszögezte, hogy a mai erdőkép az előző korszakok igényei következtében alakult ki, amelyet nem lehet egyik napról a másikra átalakítani.
A természetközeli erdő fogalmát körüljárva megállapította, hogy a természetes erdő emberi beavatkozástól mentes, a természetszerű erdő már minimális emberi beavatkozást magán hordoz, a természetközeli erdőtársulást pedig az jellemzi, hogy a területen élő biocönózis megfelel a termőhelyi adottságoknak, igazodik a természeti törvényekhez.
Meghatározása szerint a természetközeliség egyik értékmérője a természetes felújulás. Álláspontja szerint a biodiverzitás megőrzése nem jelentheti az újulat magára hagyását. Az erdőművelő munkát művészethez, egy zenemű megkomponálásához hasonlította, amelyet a harmónia jellemez. Az ökológiai adottságok, a termőhelyi igények, az alkalmazott erdőművelési eljárás és az eltartható vadállomány szintéziseként, e munka során, a 200 ezer csemetéből 120 év alatt hektáronként 140-200 darab értékes faegyed marad meg.
Álláspontja szerint az erdész az élővilág aktív védelmezője, akinek egyik legfontosabb feladata a természeti értékek védelme. Ugyanakkor megállapította, hogy a mai faállományok, mintegy felét csak mesterségesen lehet felújítani. Nyilván válaszként a bírálatokra, hangsúlyozta, hogy bármelyik európai állam büszke volna az alföldi homokterületek fenyvesítésére. Kitért az erdőhigiénia, a holtfa kérdésére is, amelynek éppen a közelmúltban lezajlott konferencia adott aktualitást.
Leszögezte, hogy a természetközeli erdőgazdálkodás stratégiai célja a környezetbarát nyersanyag, a fa megtermelése ipari és energia célú hasznosításra.
A természetközeli gazdálkodás bővítésének lehetőségeiről elmondta, hogy erdeink 65 százalékát alkotják őshonos fafajok. A feladatokról szólva kiemelte, hogy fontos az erdei ökoszisztéma kutatása, a beavatkozások hatásainak vizsgálata és a fenntartható hasznosítás gyakorlatának kidolgozása.
Az ember és az erdő kapcsolatáról szólva hangsúlyozta, tudatosítani kell a társadalomban, hogy az erdő az ember jólétét szolgálja, és ennek érdekében a PR-munka fejlesztését szorgalmazta.
Z. Z.