Állásbörze Sopronban, az Erdőmérnöki Karon (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

ImageFotó: ForestPress

2006. március 30-án ismét lezajlott Sopronban az évenként megrendezett állásbörze. A rendezvényen információhoz juthattak a diákok az egyes cégekről, és a kínált álláslehetőségekről. Idén, más évekhez hasonlóan körülbelül 800 meghívót küldtünk ki, amelyekre 18 válaszlevél érkezett.

A címzettek listája az Erdőmérnöki Kar összes szakának érdeklődési körét igyekezett megcélozni, mégis egytől-egyig az erdész szakma képviselői jelentkeztek álláslehetőségekkel. A környezetmérnökök, a vadgazda-mérnökök, és a természetvédelmi mérnökök számára sajnos a megkeresések ellenére sem sikerült tartalmassá tenni a börzét.
A rendezvényt Klemencsics András, az FVM Erdészeti Főosztályának vezetője nyitotta meg, majd előadásában az erdészeti politika aktuális kérdéseiről beszélt. Ezt követte Wisnovszky Károly, ÁESZ megbízott főigazgatójának összefoglalója „Az erdészeti politika aktuális kérdései az erdészeti igazgatás területén” címmel.
A korábbi évektől eltérően a magán erdőgazdálkodók is képviseltették magukat az állami cégek mellett. Emellett jelen volt néhány erdészeti szakközépiskola is, akik a megváltozott oktatási rendszer miatt kerestek volna mérnöktanárt, továbbá ott voltak az NYME-EMK doktori iskolái, valamint egy fejvadász cég is megjelent, egyéb lehetőségeket kínálva.
Minden cég legalább egy állást fel tudott ajánlani, de nem egy vállalna akár több erdőmérnök hallgatót is gyakornoknak. Az érdeklődés „tárgyát” nem kevésbé a kezdő havi fizetés ajánlatai képezték, amelyek 70.000 Ft-tól (Ipoly Zrt.) 145.500 Ft-ig (ÁESZ) változtak. A standoknál azonban nem csak a végzős hallgatók találhattak elhelyezkedési lehetőséget, hanem az alsóbb évesek is bebiztosíthatták magukat egyes cégeknél, melyekkel akár tanulmányi szerződést is köthettek.
A börzének kora délután lett vége, mikor már csak a legtöbbet faggatottak voltak jelen, mint például Sárvári János, a MEGOSZ titkára, akitől a magán erdőgazdálkodásról tudhattak meg sok mindent az érdeklődők, hiszen erről a területről az egyetemen kevés tapasztalatot lehet szerezni.
Várhatóan jövőre is lesz állásbörze, és szeretnénk, ha még több cég képviseltetné magát nemcsak az erdész szakma részéről. 


      Szalczer Bálint emh.
                                                              IAESTE, Sopron


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.