2017. január 22. – Gazda Gábor (erdőgazdálkodó) és Jogosult János (jogosult hatósági szakszemélyzet) konfliktusai
Az Országos Erdészeti Egyesület Erdőhasználati és az Erdőrendezési Szakosztálya 2017. január 19-én tartotta együttes ülését a Budapesti Erdészeti Információs Központ konferencia termében.
Czirok Istvánt, az Erdőrendezési Szakosztály elnökét Jagicza Attila, a Bakonyerdő Zrt szakfelügyelője követte.
Hangulatkeltésként egy a harmincas években a Balaton-felvidéken készült fotót vetített az előadó, amelyen legeltető pásztorgyerekek láthatóak a kopár hegytetőn. Ma ugyanezen a helyen egy nyolcvan éves cseres található.
Ezzel arra utalt és meg is fogalmazta, hogy ha nem ismerjük erdeink múltját, akkor a jövőt sem tudjuk tisztességesen megtervezni.
A Keszthelyi hegységben a közelebbi múltban történt fenyőpusztulásra egyelőre nincs meg a válasz és nincs megoldás sem, hiányzik az erdőgazdálkodónak többek között a kellő informatikai háttér.
Az előadó fölidézte szakmai pályafutásának zalai kezdetét az akkori erdőtervezési irodában, Hajdú Tibor irányítása alatt. („Ez nem munkahely, hanem életforma.”) Két terepi tervező brigád végezte a felvételezést. Ez a nyolc ember évente átlag 10 ezer hektárt vett föl. Fölelevenítette az első időket, a főnöki ellenőrzéseket, a kollégák egymás munkájának keresztellenőrzéseit, az újrafelvételeket. Az első évben fél tervet (mennyiséget) kellett megcsinálnia, de később, sok éves tapasztalattal a háta mögött sem vett föl 1600-1800 hektárnál többet egy év alatt.
Ezzel szemben ma Zalában három erdőtervező dolgozik. Abban a megyében, ahol az ország egyik legértékesebb erdei találhatók, ezzel a létszámmal nem lehetséges a felvételeket végrehajtani.
Hogy’ lehet felkészülni a haváriára – tette föl a kérdést a szakfelügyelő. A válasz, sehogy. A Keszthelyi hegységben évtizedek óta tapasztalhatók szélsőséges időjárási viszonyok – több éves aszály, kimagasló átlaghőmérséklet –, a ’90-es években tölgypusztulás, a 2000-es évek elején bükk pusztulás, a 2010-es évek elején a fenyőpusztulás, most pedig cserpusztulás sújtotta a területet. A klímakutatások adatai szerint annyit lehet tudni, hogy a jövőben semmi sem lesz úgy, mint eddig.
Álláspontja szerint a ’60-as és a ’90-es évek között lezajlott erdőrendezési fejlesztések alapozták meg a szakma informatikai világszínvonalát. Ugyanakkor a termőhely, az erdőállomány viszonylag változatlan.
Jagicza Attila elmondta, hogy minden évben rendeztek egy konzultációt a gazdálkodó és a rendezőség szakemberei, ami biztosította a kommunikációt a két fél között.
Kifejtette, hogy az Erdőállomány Adattárra alapozott döntések egyrészt könnyítik a munkát, ugyanakkor a feldolgozás késlekedése, az adathiány alapvetően akadályozza többek között egy-egy gazdasági döntés meghozatalát. Emiatt a gazdálkodó arra kényszerül, hogy saját maga végezze el ezt a munkát.
Hozzátette, hogy szoktak hozamot elemezni.
Ismét a régi időket idézve megjegyezte, hogy egykor volt erdőrendezési szabályzat, ma nincs, ahogy erdőtervezési útmutató sincs.
Ezen túlmenően megjegyezte, hogy hihetetlen bizonytalanságokkal terhelt rendszer. Mindezt súlyosbítja, hogy a folyamatokban fontosabb lett a jogi aktus, mint az adat. Ugyanakkor az adattár már nem eszköz, hanem cél.
Ráadásul a rendszerben dolgozók állandó hatósági fenyegetettségben élnek. A szakmában dolgozó kollégák majd mindegyike fél a súlyos bírságolástól. Mindez a rendszerből magából fakad, mert a különböző fogalmak és kategóriák elváltak egymástól.
Álláspontja szerint az erdőgazdálkodás terméke az erdő, ez nem egy végtermék, a faanyag, hanem egy folyamat.
Nem tartja normális helyzetnek, hogy az erdőgondnokok nem tudnak elszabadulni a számítógép mellől. Hozzá tette, hogy a bejelentési kötelezettségek növekedtek ebben az évben, s tovább növelték a munkatársak feladatait.
Javaslatként két rövid mondatot fogalmazott meg: erdőtörvénynek elég volna annyi, hogy az erdők használata és kezelése. Ami az erdőrendezést illeti, arra pedig az vonatkozhatna, hogy az erdőleltár karbantartása, valamint az erdők használatának és kezelésének tervezése. (Z.)