Tüntettek az erdőkért (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageA Nimfea Természetvédelmi Egyesület csütörtök délelőtt 11 órára demonstrálni hívta híveit, az "erdő barátait" a Parlamenthez
Ismeretes, hogy az Országgyűlés a 2006. május 30-án délután megtartott szavazáson 181 igen, 28 nem szavazattal és 104 tartózkodással elfogadta a T 61 számon benyújtott törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról.
Az MSZP képviselőcsoportja által benyújtott módosításban már nem szerepel az, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kebelébe tartozik az erdőgazdálkodás és az erdővagyon védelem.
E törvény miatt tiltakoztak a különböző zöld szervezetek tagjai és szimpatizánsai a budapesti Kossuth szobor előtt. Az egybegyűltekhez Gadó György erdőmérnök, a WWF korábbi tisztségviselője, Máthé László erdőmérnök, a WWF erdészeti programvezetője valamint Sallai Róbert Benedek, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület ügyvezetője szólt. A szónokok hangsúlyozták, hogy nem valami ellen, és nem az erdészek ellen tiltakoznak, hanem az erdőkért.
A rövid beszédek elhangzása után a jelenlévő mintegy ötven fős csoport – a szervezők szerint gazdálkodók, erdőtulajdonosok, erdészek és civilek – nevében Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnöknek szóló petíciót adtak át a kormányfő hivatala munkatársának.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.