Az OEE Közönségkapcsolatok Szakosztálya 2006. augusztus 24-én az Erdészeti Információs Központban tartotta ülésétAz összejövetelen az OEE Vadászati szakosztály tagjai képviseltették magukat a legnagyobb számban, hiszen az alkalom a két nap múlva sorra kerülő Országos Vadásznap rendezvénysorozatába illeszkedett, s a téma elsősorban az ő érdeklődésükre tartott számot.
A találkozó egyúttal filmbemutató is volt, mert először láthatta a közönség dr. Ignácz Magda kétrészes filmjét Világrekordok nyomában címmel, Magyarország világrekorder trófeáiról, világhírű vadászterületeiről.
A film előtt Pintér István, az FVM főosztályvezető-helyettese tartott bevezetőt. A szakember hangsúlyozta, hogy a vadászat és művészet szorosan összekapcsolódik, és nagy hagyományokra épül. A vadászati kultúra gyökerei mélyek, és évezredekre nyúlnak vissza.
A film áttekintette hazánk legértékesebb vadászterületeit Zalától Gemencen és Gyulajon át a Kelet-magyarországi Guthig. Bemutatta a XIX. századtól kezdődően hazánkban zsákmányolt kiemelkedő trófeákat. Kezdve az 1891-ben terítékre került gímszarvassal, amelynek agancsát, a szálkai 22-est még az 1937-es Berlini Vadászati Világkiállításon is aranyéremmel tüntették ki. 
A szerencsés és sikeres vadászok között természetesen számos külföldit találunk, nem beszélve a hazai politikusokról, köztük Kádár Jánosról, aki húsz évig tartotta a rekordot az 1972-ben Tolnában ejtett dámvaddal. A gyengébb nemet többek között egy svájci vadászhölgy képviseli, aki a hatvanas években ejtett világrekorder gímszarvast.
Érdekes sikertörténet a nyírségi Guth nevével fémjelezhető dámhonosítás, ahol az 1972-ben, az akkori Budavidéki Erdőgazdaság területéről vitt vadat telepítették meg.
A legutóbbi siker pedig a 2003-ban, a Pilisben egy spanyol vadász által ejtett óriás vadkan, amelynek agyara a hitelesítés után szintén fölkerült a világrekordok listájára.
A szerzőgárda dokumentum alkotása alapfilmnek tekinthető, és hasznos ismeretterjesztő szerepet tölthet be széles körben. Nyugodt szívvel ajánlhatjuk információs központoknak, múzeumoknak, erdei iskoláknak, középiskoláknak. Érdemes volna egy feszesebbre vágott, rövidebb változatot is elkészíteni.
A vetítés után Bíró Gabriella, az Országos Magyar Vadászkamara munkatársa ismertette a 2004-ben készített TÁRKI „Omnibusz” (Mindenről) közvélemény-kutatás fontosabb megállapításait, a kutatás megrendelésének motívumait, az adódó PR és sajtó-következtetéseket. Az ezerfős országos reprezentatív mintán végzett, „A vadászat megítélése a felnőtt magyar lakosság körében” című felmérés egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a kérdezettek miben látják a vadászat lényegét. A nyitott (válaszlehetőségeket nem kínáló) kérdésnél meglepő tájékozottságot tapasztaltak a kutatók, hiszen az interjúalanyok 43 százaléka szerint a vadászat lényege „a vadállomány és az élővilág egyensúlyának fenntartása”. Megfogalmazódtak még a szabadidő eltöltése, a sport, sőt a természetvédelem motívumai is. Egészen csekély arányban említették a vadászat jellemzőjeként az agresszív késztetést. A szakmabéliek ettől a minősítéstől félnek a legjobban. (Holott ez az agresszió vállalható, hiszen ez szociálpszichológiai értelemben szociális – vagyis hasznos társadalmi funkciót betöltő – agresszió, hasonlóan a sebészorvos tevékenységéhez.)
A természetvédelem említése is érdekes, hiszen a zöldek szinte állandó célpontjai a vadászok. Úgy tűnik a vadász kollégák az erdészeknél sikeresebben üzenik a társadalomnak, hogy természetvédelmi feladatokat is ellátnak.
A sajtóközléseket figyelve szinte állandó téma a külföldi vadászok hazai szereplése. Ennek ellenére a számukat alulbecsülik, és az általuk itt hagyott valuta szerepét alulértékelik.
Nem kellő a tisztánlátás a vadászati jog területén sem. A vadászat kapcsolatteremtő, közösségszervező szerepét érinti tanulmány, de véleményünk szerint a vadászkör, mint társas mező lobbiképző funkcióját mintha tabuként kezelte volna a kutatás.
A tanulságok és következtetések sorában megfogalmazták, hogy hiteles információkkal kell ellátni a lakosságot, és ehhez megfelelő fórumokat kell találni. Az elmúlt időszakban ennek rendszeres nyomát láthattuk a napi sajtóban megjelent PR-interjúkban, amelyekben a vadászati szakemberek értelmezték a felmérés tanulságait és következetesen folytatták a tájékoztatást.
E téren is van tehát tanulnivalója az erdészeknek. Az első teendő a „tükörbe nézés” egy közvélemény-kutatás segítségével, majd következhetnek a tájékoztatás gyakorlati lépései. Ezekben pedig érdemes volna erőinket egyesítve közös „projekteket” létrehozni.
Z. Z.