Az erdész-természetvédő-természetjáró partneri viszony tartalmát, működési mechanizmusát jó lenne megtalálni. Ennek kimunkálását szeretné az emlékülés kezdeményezni.Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turista Egyesület 2006. szeptember 9-én emlékülést tartott Dobogókőn. A találkozón elhangzott előadásáról Peták István, a Magyar Turista Egyesület elnöke tájékoztatta a ForestPress-t.
Az emlékülésen a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot Zoltán János igazgatóhelyettes, a Magyar Természetbarát Szövetséget Bársony András elnök, az Országos Erdészeti Egyesületet Ormos Balázs főtitkár, a Pilisi Parkerdő Zrt-t Csépányi Péter erdőgazdálkodási főmérnök képviselte. Jelen volt Havelka József Pilisszentkereszt polgármestere is. Az emlékülést 65-en (turisták, erdészek, természetvédők) tisztelték meg jelenlétükkel.
Dr. Téry Ödön közegészségügyi főfelügyelő 150 évvel ezelőtt 1856-ben születet Óbébán. (Ma Románia, Szegedtől néhány kilométer légvonalban. Ausztriából költöztek ide a szülei, mert édesapja az ottani birtokon kapott jószágigazgatói állást.)
1888. szeptember 24-én a Pilisszentkereszt melletti Klastromkútnál határozta el egy baráti társaság (köztük Prokop Géza főerdész), hogy létrehozzák a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti osztályát. Ez az osztály volt a magja, ebből jött létre 1891-ben a Magyar Turista Egyesület.
Mindez 115 éve történt. (Térynek sok erdész barátja volt. Téry egyik nagy társa Selmecbányán id. Tirts Rezső, ottani főerdész, akivel létrehozták a Szittnya osztályt. Tirts fia, szintén Tirts Rezső lett később a Pilismaróti főerdész. Sokak állítása szerint a Szerkövek felett lévő kilátónak is ő volt a névadója, s így lett az Rezső kilátó.
Az egyesület megalakulás után pár hónappal megjelentették a Turisták Lapját. Már az első évben 124 km utat jeleztek a Pilisben, amit hamarosan 200 km-re növeltek. Thirring Gusztáv elkészítette az első Budapest kalauzt (1900). Prokop Géza főerdész egy ellipszis alakú telket adományozott az egyesületnek Dobogókőn, hogy az egyesület akkori, s egyben első elnökéről elnevezett menedékház fölépüljön. Követ, fát az erdészet adott. A házat 1898-ban avatták. Fellendült a forgalom Dobogókő fátlan fennsíkján, s elhatározták, hogy egy nagyobb, s ráadásul egy kőházat építenek. Ezt 1906. június 3-án avattak fel, tehát 100 éve. A követ és a gerendázatot szintén az erdő, a terület tulajdonosától kapták. Itt termelték ki. A csapos gerendákból megőriztünk egy szobára valót. Út még nem vezetett ide, de 1910-ben már bevezették a telefont. 1932-ben elkészült a villanyvilágítás, a folyóvíz.
Mit is tett, mit gondolt Téry?
Téry először is a Tátra szerelmese volt. Több csúcs, horhos első meg-, illetve átmászása fűződik nevéhez. A Tátra kiépítésében és a Tátra kalauz ügyének előmozdításában részt vett. De amikor Selmecbányára került, akkor a Szittnya tetején akart egy meteorológiai állomást létesíteni. A pavilon megszületett, de a meteorológiai állomás nem.
A későbbiekben munkája Budapesthez kötötte, bár mint közegészségügyi felügyelő bejárta az egész országot. Akkor még a nagy országot. De mégis: elsősorban a Pilis volt elérhető közelségben. Az alpinista szemlélettel szemben elültették a fejekben és a szívekben a természetjárás gondolatát, szeretetét. Barátjával, dr. Thirring Gusztávval együtt járták a „dombokat”, s együtt szerelmesedtek bele Dobogókőbe. (Thirring Gusztáv földrajztudós, statisztikus 145 évvel ezelőtt született és 65 éve, 1941-ben halt meg. Sopronban nyugszik.)
Téry lett a Magyar Turista Egyesület megalakulásakor az ügyvivő alelnök. Azaz vitte az ügyeket, s szerkesztette a Turisták Lapját is két évtizedig. A dobogókői két ház megépítésének is ő volt a motorja. Volt egy sikertelen turista kongresszus a világkiállítás alkalmából, ami még inkább megerősítette benne azt a hitet, hogy a turistaügy előmozdítását elsősorban a turistaalkotások létrehozásával lehet elérni.
A jelzések festésénél maga is közreműködött. No, nem azzal, hogy ő is ecsetet fogott, hanem azzal, hogy a munkásokat irányította, dirigálta.
1907-től 1910-ig az egyesület elnöke volt. 1910-ben megvált tisztségeitől. Elfáradt, belefáradt a munkába, a fiatalok törekvéseit már nem igen értette meg, a közegészségügyi munkája során megroppant hatalmas szervezete is óvatosságra intette, így aztán távozott. Barátai az egyesület díszelnökévé választották meg.
1917. szeptember 11-én halt meg fiatalon, 61 éves korában. Budapesten, a Fiumei (Kerepesi) úti temető 9/2-es parcellájában nyugszik. Sírját ebben az évben nyilvánította védetté a Nemzeti Kegyeleti Bizottság.
Miben is volt nagy Téry, avagy voltak nagyok Téryék?
Pontosan szétválasztották a természetjárásról és a szervezett természetjárásról vallott nézeteiket. Az elsőt az ember saját gyönyörűségére és épülésére végzi, míg a másodikban való munkálkodás a közérdek szolgálata, a közcél eléréséért végzett erőfeszítés. Téry minden célja az volt, hogy a városok zajos, poros zsúfolt világából minél több embert vigyen ki a szabad természetbe, s nyerjen meg a természetben való járás-kelés gyönyörűségének. Ezért aztán rendszeres túrákat szerveztek, és terjesztették a művelt és nyitott középosztály (iparosok, hivatalnokok és szellemi munkások), és a tehetősebb rétegek között a turistaság eszméjét. Igyekeztek minél több embert bevonni a szervezett munka irányításába, végzésébe, de ez már akkor sem nagyon ment. Minden korban meg lehet számlálni azon embereket, akik igazán húzták, vitték előre a turistaság ügyét. A többiek inkább csak élvezték az eredményt, ám az egyesületi tagságukkal erkölcsi, anyagi, társadalmi támogatottságot, támogatást tudtak adni a közügyért dolgozó vezetőknek. Akik – szerencsére – azért voltak. Ezek közül kétségtelenül Téry volt az egyik legfontosabb motor, s ezért aztán őt joggal nevezhetjük a magyar természetjárás egyik elsők közül való apostolának.
A magyar természetjárás egyik elindítója, a turistáskodás társadalmi elfogadtatója volt.
Téry másik nagy alkotása a Magyar Turista Egyesület létrehozása volt.
Ez volt a jelenlegi hazai természetjárás bölcsőjénél az egyik meghatározó egyesület, igazodási pont. Mérték volt. Nem véletlen, hogy még az olyan nagy (létszámban, szellemi erőben és anyagiakban) egyesület is, mint a Mátra-egylet, csatlakozott hozzá. Ez az egyesület elsősorban a nemzeti liberális szellemiségű középosztályból verbuválta tagságát, s adott példát és mintát a művelt munkásságnak, elsősorban például a nyomdászoknak, akik aztán a szociáldemokratákkal karöltve 1910-ben létrehozták a Természetbarátok Turista Egyesületét. Ez a két különböző szellemiségű társaság egymással rivalizálva, de sohasem csatázva, teremtette meg azt a turista kultúrát, amit sokan oly gyakran visszasírnak, s amelyik létrehozta a ma is használt és kedvelt turistaalkotások zömét: kilátókat, menedékházakat, foglalt forrásokat, pihenőket, jelzett utakat. És ennek egyik meghatározó egyénisége, elindítója kétségtelenül dr. Téry Ödön volt. Ezért aztán érthető és örömünkre szolgál, hogy a természetbarátokkal együtt tudunk megemlékezni a nagy elődről.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az MTE-nek 1948-49-ben majd 50 menedékházát államosították, az egyesületet betiltották. Az osztrák Alpenverein-nek is ez a sors jutott csak azzal a különbséggel, hogy onnan már 1955-ben kimentek az oroszok, s ők már akkor újjáalakulhattak, és a több száz házukat, s elkobzott vagyonukat is visszakapták. Velünk ilyesmi nem fordult elő sem akkor, sem később. A Magyar Turista Egyesület csak 1989-ben alakulhatott újjá.)
Örülök, és köszönöm, hogy az erdészek is ily szépen képviseltették magukat.
Már céloztam rá, hogy mily személyes, szoros és gyümölcsöző volt kezdetben a kapcsolat a turisták és az erdészek között. E nélkül a kapcsolat nélkül egy jottányit sem tudott volna előre menni a turistaügy. (Van erre is példa.)
Erdész barátaimnak mindenkor elmondom, hogy ez később is így volt. Kaán Károlyt hozom fel példaként. A Turista Lexikon ezt írja róla: „Kaán Károly (1867-1940) ny. államtitkár, erdészeti szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Turista Szövetség társelnöke (1939-1940). Legnagyobb munkája a Természetvédelem és természeti emlékek Magyarországon. Budapest 1931. A turisták emléktáblával jelölték meg emlékét a Balaton menti Szentgyörgy hegyen 1940 pünkösdkor.” Ezt mintha mind az erdészek, mind a természetvédők elfelejtenék néha, vagy nem tudják. Nem akarják tudni?
Az 1935-ös erdőtörvény képviselőházi vitájában Zsitvay Tibor (volt igazságügyi miniszter, a képviselőház elnöke és a Magyar Turista Szövetség elnöke) erősen exponálta magát a turista érdekek védelme és a természeti értékek felkereshetősége érdekében. Egyáltalán: az erdőtörvény megszületése érdekében.
Én úgy gondolom, hogy már ekkor megszületet az erdő hármas funkciójának gondolata, de a három egyensúlya még nem borult fel annyira, vagy nem vált annyira nyilvánvalóvá, hogy ez oly tisztán megfogalmazódjék, mint aztán azt később Madas András, Madas László és Mészöly Győző megfogalmazta. De a hármas egyensúly az elmúlt félévszázadban – láthatóan – erősen felborult.
Talán napjainkban éljük meg az új egyensúly születésének vajúdását.
Ez szép és időnként fájdalmas folyamat minden résztvevő számára, s talán a szerepeket is újra kell osztani. Talán a fogalmakat is újra kell értelmezni. Ezt, mármint az új szerepeket is elég nehéz időnként elviselni.
Úgy gondolom, hogy „erdészek, természetvédők, természetjárók” szervezetileg is lefedik az erdő hármas funkciójának tartalmi tartományát. Nagy bajnak tartom, ha közülük bármelyik intézmény, szervezet magának vindikálja a funkció művelésének kizárólagos jogát és tudományát. Ne higgyék, hogy most csak és kizárólag az erdészek-természetvédők között fel-fellobbanó ellentétre gondolok. Időnként a természetjárók körében is elhangzik becsmérlő megjegyzés a másik két csoportra. Ennek okait most – idő híján – nem tudom fejtegetni.
Annak idején természetes volt, hogy a turistalétesítményeket a turisták hozták létre az erdőtulajdonos, vagy az azt képviselő főerdész segítségével, no meg állami támogatással. A szervezett természetjárás, a természetjárás társadalmi elterjesztése és művelése feltételeinek (jogi, technikai, stb.) megteremtése érdekében jött létre. Az államosítás nem csak a menedékházakat vette el, hanem jelentős mértékben ezt a belső önszerveződési erőt is. Tudom, hogy ennek felismerése és főleg meghaladása általános gond köztünk, természetjárók között is. A Pilisben ezt kevésbé érzékeltük, mert a Parkerdő megalakulásával átvették a civilektől a feladatokat, s a turistalétesítményeket, főleg a jelzéseket, az erdészet gondozta. (És kétségtelen, hogy a Pilisi Parkerdő mindaddig jó gazdája volt a turistaalkotásoknak, amíg volt pénze. Jó gazdája volt a Pilisnek.) Nekünk turistáknak, természetjáróknak csak az maradt, hogy fütyörészve járjuk az erdőt, s kritizáljuk, hogy mi mindent nem tett meg az erdészet, meg hogy már itt is, ott is leborotválták az erdőt, ott meg vadkerítést emeltek. Maximum arra voltunk jók, hogy ingyenes fenyőőri szolgálatot teljesítettek karácsony előtt a TESZ-esek. Aztán jöttek a természetvédők. Innen is, onnan is kitiltottak bennünket.
Pedig volt egy Pápa Miklósunk, aki a Magyar Turista Szövetség ifjúsági- és természetvédelmi bizottságának előadója volt 1939 és 1941 között, tehát amikor Kaán Károly volt a Turista Szövetség társelnöke. De Pápa Miklós a Természetbarát Szövetségben is működött, s 1960-ban létrehozta a Kulturális Bizottságot. Kiterjedt szakirodalmi munkássága eredményeként a különböző lapokban több száz cikke jelent meg a természetjárás, a természetvédelem témaköréből. A TESZ, azaz a Társadalmi Erdei Szolgálat egyik megalapítója. Később, elnökként volt egy Rakonczay Zoltánja (erdész-természetvédő) is a Magyar Természetbarát Szövetségnek.
Adott lenne tehát, hogy természetvédők- erdészek-természetjárók együtt dolgozzanak az erdő ügyének társadalmiasításán, mert az együttműködés hozhatja meg csak azt az eredményt, hogy egymás jó hírét keltik a felek mindazok körében, akik nem ismerik ezt a világot, amiben mi élünk, de nyitott füllel járnak a világban. Most tessenek megnézni a különböző szakmai lapokat: mikor olvastak cikket az Erdészeti Lapokban a természetjárásról a civil mozgalomról, vagy a természetvédelemről? A Magyar Turista és egyéb természetjáró újságokból meg hiányzanak az erdész, meg a természetvédő cikkek. (Az MTSZ belső terjesztésű lapja jó kivétel ez ügyben is.) De: mind az erdészeknek, mind a hivatásos természetvédőknek a természetjárók tudnák a legjobb hírét vinni szerte az országban, ha… (Mert például sokan vannak.) Mit és hol olvashatunk a természetvédő kiadványokban az erdészekről, a természetjárókról?
Mindannyiunk rákfenéje, a társadalmi beágyazódottság elégtelensége (mind mennyiségben, mind minőségben).
Ennek egyik legfőbb ellenszerét az együttműködés kiteljesítésében látom. Sokszor azt érezzük, hogy erdészek, természetvédők úgy gondolják, mintha mi természetjárók csak használnánk azt, ami az övék, amit ők hoztak létre, amiért ők a felelősök. Nem vagyunk partnerek, csak kötelességből elviselt ’természet-terhelők’. Bennünket maximum ’korlátozni’ kell. Így érezzük. Lehet, hogy rosszul érezzük. Azt hiszem, hogy a természetjárásért felelősséget érző vezetők abban egyek, hogy partnerek akarnak lenni. Ennek a partneri viszonynak a tartalmát, működési mechanizmusát jó lenne megtalálnunk.
Ennek kimunkálását szeretné ez az emlékülés is kezdeményezni.
Az elmondottakból talán kitetszik, hogy én annak a híve vagyok, hogy az erdész az erdészeti szempontok, a természetvédő a természetvédelmi szempontok, a természetjáró meg a természetjáró szempontok érvényesítéséért és megvalósításáért legyen elsősorban a felelős. De nem kizárólagosan. Mi természetjárók is felelősek kell, hogy legyünk mind az erdészeti, mind a természetvédelmi szempontok társadalmi elfogadtatásáért és műveléséért. És így tovább.
És annak vagyok a híve, hogy – az előzőekből következően – mindennek legyen meg a maga gazdája és a felelőse.
Jelenleg a Pilisben sem látjuk a turista létesítmények igazi gazdáját, felelősét. (Nem a parkerdő vezetése, nem az erdészetek, nem a kerületvezető erdészek tehetnek róla!!) És ezen nem változtat az sem, hogy Visegrádon a Nagy-Villámi Zsitvay kilátó védetté nyilvánításában példás volt az együttműködés Erdős Péter úr és közöttünk. Az sem, hogy a Pilismaróti, Visegrádi, Szentendrei Erdészet között kiváló volt az együttműködés, amikor egy zsák pénzt kellett hirtelen elkölteni a jelzések felújítására. A Rám-szakadék ügyében is jó együttműködés kezd kialakulni a pilismarótiakkal.
Most avatták fel a Budai hegyekben, a Nagy-Kopaszon a Csergezán kilátót. Csak köszönni tudjuk, hogy az ünnepségre természetjárókat is meghívtak – az avatás előtt egy jó héttel. Jó volt hallani az erdészek, természetvédők együttműködéséről. Kétségtelen, hogy az alkotás elsősorban a természetben császkálókat szolgálja, azaz minket. De ebből lehetett volna nagyobb turista ünnepséget is kanyarítani, ha megfelelő időben kitűzhető az avatás napja. (zsíroskenyér lila hagymával és egy pohár borral – kiváló vendéglátás lett volna.)
Az ország költségvetése már megszorítás nélkül sem adott egy fillért sem az erdészeteknek a jóléti alapokra (hát még most!), még inkább felvetődik a kérdés: ki lesz a gazda? Az elavult, olvashatatlan táblákat ki fogja felújítani? Ki teszi ki őket? Számomra egyértelmű a válasz.
Elsősorban a szervezett természetjárók legyenek azok, akik vállalják azt, hogy saját érdekeiket védik, és saját érdekeik feltételeiért harcolnak, azok megvalósításáért, ha kell, áldozatot is hoznak. De lehet valaki más véleményen is. A Pilisben például, végezze a munkát Parkerdő, vagy vegye át a Nemzeti Park. De a jelenlegi állapot tarthatatlan.
Egyértelműen megfogalmazott gazda kell.
Az általánosságok után, csak hogy érezzék, hogy konkrétan miről is van szó, példák sorát vonultatom fel. Mert baráti társaságban vagyunk, remélem mindenki érezni fogja majd, hogy érted haragszom…
A kerületvezető erdész szól, hogy a Vízverés nyeregben kóvályognak a kirándulók – Borjúfő után a dózerútról nem találják az erdőbe vezető utat. Korrigáljuk már a jelzéseket! Mi köszönjük, hogy nekünk szól, hogy bennünk bízik, hogy feltételezi, hogy tudjuk miről is beszél, no meg azt is, hogy teljesítjük kérését.
Mert kinek is szóljon az erdész? Talán a gazdának.
De ki a gazda?
A Lukács-ároknál tábla a Rám-szakadékról. Mindenki a Lukács-árokba megy, mert a tábla megtévesztő. A dömösi lakosok szólnak, hogy tegyünk valamit. Miért nekünk szólnak, amikor az önkormányzat tette ki a táblát? Az önkormányzat a gazda? Pályázaton elnyert pénzből készült a tábla, a kerületvezető erdész sem engedett hozzányúlni, mert az szent tehén. De akkor ki a gazda?
A Dobogókő-Dömös közötti, Rám-szakadékba vezető utat 10 éve áttettük a természetvédők és az erdészet kérésére. (Magrezervátum.) Most a vízmosás miatt gyakorlatilag járhatatlan az út.
Ki és kinek szóljon? A gazdának? De ki a gazda?
Papp-rétnél, ahol a kék-sáv, a piros-sáv és a kék-kereszt elválik egymástól. Tábla mutatja a rossz irányt a Nagy-Villám felé. A Vöröskő irányába mutató tábla sem arra mutat, de az legalább csak 40 %-ban megtévesztő. Ki állította az oszlopot? Ki szerelte fel a táblákat? Kinek kell észrevenni, hogy rosszul vannak a táblák feltéve? És ha észrevette, akkor kinek kell korrigálni?
A gazdának? Az meg ki?
Klastrompusztán az MTE volt menedékháza előtt, – amit máskülönben a Kincstár egyik dolgozója magának szerzett meg, s most IN-Kal-os autók állnak az udvaron – egyesületünk állította az irányító oszlopot, a táblákat mi szereltük fel. Most én szereltem le, mert már olvashatatlanok, s csak csúfságra álltak ott. Jól tettem?
A gazda észre fogja venni, hogy leszereltem őket?
De ki a gazda? Kinél jelentkezzek?
Dobogókőn a kilátó alatt a Thirring körutat én jelöltem ki, amit aztán a Hunfalvys diákok, az erdélyi, Kárpátaljai fiatalok építettek ki. Az elmúlt évben a minisztérium előírta a jelzés felújítását. Szegény erdészet bajban volt, mert azt sem tudta, hol van ez a nyúlfarknyi sárga-körút jelzésű út. Mi segítettünk a rejtvény megfejtésében. De, miért is kell miniszteriális döntés, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt Pilismaróti Erdészete újítsa fel a Mária kegyhelytől induló 2,5 kilométeres körút jelzését? Amúgy mi kézséggel újra pingáltuk. De, ha már így szívén viseli a minisztérium az út ügyét: az utat kellene már felújítani. Mert sokan járják. És nagyon rossz állapotban van. De kinek szóljunk?
Ki a gazda? Kinek a kontójára építettük az utat?
Szól az egyik lelkes természetjáró társnő, hogy segítsek már. Olyan horribilis bérleti díjat kér az erdészet az elhagyott erdészházért, amit már nem tudnak kigazdálkodni. Az egyesület a Hóvirág nevet viseli. Kisgyerekeket fogadnak a házban, s igyekeznek őket a természet, az erdő szeretetére nevelni. Kemény árat kell ezért az erdészetnek fizetniük. Az más kérdés, ha ők nem bérlik a házat és nem tákolják évről-évre azt, akkor már régen benőtte volna a helyét a gaz, az erdő, a természet.
A Thirring körútról terveztünk egy leágazást a Déry forrás felé, majd a Miklós forrás érintésével a Szőke-forrás völgyébe, a Rám-szakadék bejáratához. Nem lehetett természetvédelmi okok miatt, majd pedig az újulatot védte a villanypásztor, most meg már semmi, s a táltosok hívei most ezrivel kóvályognak Dobogókő, a Déry (szerintük: Nagy-boldogasszony) forrás és a Rám-szikla között. Miért nem lehet jelzést festeni?
Mi még áthaladási engedélyt sem kaptunk. A gazdától?
A Szerkövek alatt fészkelt egy védett ragadozó. Évekig védték, csak a szipósok tanyáztak a közelükben. Most nem látom a védő-gallért, meg a szipósok nyomát sem. A Pilis egyik legszebb, legvadregényesebb útja lehetne.
Az áthaladó gyalogos turisták ugyan most kit, vagy mit zavarnának? Kitől kérjünk engedélyt?
Az 1935-ös erdőtörvény még azért kívánta az áthaladási jogot biztosítani az erdőben, hogy a nagyközönség számára érdekes és értékes természeti értékeket elérhessék, megtekinthessék a turisták, elméjük, szívük, lelkük épülésére. Most csak egy példa: A Bükkben, az Õserdőben 80 év után már nem mehetünk keresztül.
Mi lenne, ha vizsgázott túravezetők vezetésével át lehetne haladni ezeken a területeken is? Ne nyissuk meg a kirándulók előtt. No, de a természetjárás kultúráját terjesztő és művelő természetjárók elől miért zárjuk el?
Felszabadult Dorog és Esztergom között a volt lőtér. Gyönyörű gerinc, pompás kilátás, hadtörténeti értékű temető, a magyar história tanúja a rész, máskülönben a Nemzeti Park egyik kapuja, bemutató helye. Kinek kellene, lehetne javasolni, hogy a területet vonjuk be a turista útvonal hálózatba? Netalán a z Országos Kék-túra útvonalába? Egyáltalán: érdeke ez valakinek is?
Vadászházak: Fekete erdő, Hoffmann kunyhó és számtalan magányos ház a hegyekben. Miért csak a vadászok előtt áll nyitva? Ha túlságosan procc, úgy egy tisztességes természetjáró úgyis rosszul érezné magát benne. Ha meg emberi és ízléses, úgy miért nem nyílt a ház? Féltik a vandáloktól? Az ár úgyis szabályoz. És a szervezett tagságot igazoló igazolvány is. A mi egyetemi tanáraink, ügyvédeink, mérnökeink, magasan kvalifikált tagjaink, miért lennének kevésbé civilizáltak, mint egyes vadászok?
Én mint természetjáró kopogtatok a természetvédők, az erdészek ajtaján. Talán sok-sok természetjáró társam nevében. Bebocsátást kérünk, és békességet kívánva köszönünk. Fogadják így emlékező és – bízom benne – Téry Ödön gondolkodása szellemében elmondott vitaindító előadásomat.