ForestPress fotók
Az Országos Erdészeti Egyesület rendszeresen szervez „tanulmányutat" az erdészet és a természetvédelem iránt érdeklődő újságírók számára.
E hagyományba illeszkedően október végén az Egererdő Zrt. látta vendégül a tucatnyi riportert, tollforgatót.
A Szilvásváradi Erdészetnél Pallagi László vezérigazgató, Grédics Szilárd erdészeti igazgató és Fridél Veronika sajtó- és PR munkatárs fogadta a vendégeket. Az első út a kisvasúthoz vezetett, mivel a menetrend szerinti vonat néhány perce már csak ránk várt. Még október végén is voltak utasok, igazolva, hogy forgalmas kirándulóhelyen vagyunk. 
– És nem csak itt – mondta a vezérigazgató – hiszen a másik két kisvasút és a társaság egyéb közjóléti létesítményei is számottevő látogatottságnak örvendenek.
Futtában rövid pillantást vetettünk az állomás melletti egykori erdészeti rakodóra, melyen nagy átalakítás zajlik: pályázati pénzek és saját forrás felhasználásával a rakodó helyén gépkocsi parkolót alakítanak ki a kirándulók fogadására.
A kisvasút végállomásán, a kellemes időjárás lehetőséget biztosított egy rögtönzött szabadtéri sajtótájékoztatóra. Házigazdák ismertették az Egererdő Zrt. tevékenységét, szakmai munkáját. A Fátyol vízesés, a szabadtéri erdészeti gyűjtemény megtekintése után tovább utaztunk Ózd irányába, ahol a vendéglátók egy kopjafás erdő megtekintését ígérték. 
Ám hamarosan kiderült, hogy nem temetőbe, vagy kegyhelyre invitáltak, hanem az illegális fakitermelés egyáltalán nem szívderítő látványát, a bő méter magasságban végzett fadöntés szilánkokra hasadozott maradványait láthattuk. Útba ejtettük a Farkaslyuk nevű valamikori bányász falut, mely közigazgatásilag egykor Ózd egyik külvárosa volt, s ma többségben cigány népesség lakja. A házak nem hasonlítanak más vidékek cigánytelepeire, mivel a város valaha erős panelekből építette a kétlakásos ikerházakat. A falak igen, ám a tetőzet és a nyílászárók már kevéssé bírták a gyűrődést. E lepusztult falanszter élénk kontrasztját képezik a színükkel és látványos dekorációjukkal – a kerítésen hivalkodó gipsz oroszlánokkal – kiemelkedő, a helyi szleng szerint a romabarokk házak. Ezekben élnek a közösség tehetősebb, ügyesebb, szemlátomást jómódú tagjai.
Az utcán élénk forgalom kerekedik a csapat érkezésére. A rádióriporterek tűzbe jönnek, peregnek a magnók és a nyelvek, készülnek a riportok. Kiderül, éppen segélyfizetési nap van, ám jut is marad is, mivel a pénz jó része továbbvándorol az előző havi kölcsönök és kamataik fedezésére a helyi "bankárokhoz".
A panasz árad az emberekből, nincs víz, kikapcsolták az áramot, ezért kénytelenek lopni az energiát. Mutatják a fizetési felszólítást, 700 ezer a hátralék.
Némelyik jobbmódú ház udvarán lerobbant Zsigulikat, Zsukokat látunk, a hátsó üléseik kiszerelve: átalakították faanyag szállítására. Rendszámokat is látni, de persze nem az autón, csak úgy félredobva. Állítólag ezeket a gépeket is bérbe vehetik a helyi szegényebbek – ha meg tudják fizetni. A riportok szereplői természetesen tiltakoznak mindenféle feltételezés ellen: ők nem lopják a fát, a letarolt domboldal csúf látványát szerintük az erdészet számlájára lehet írni.
Légvonalban alig néhány kilométerre, Arló közelében egy könnyebben védhető, nehezebben megközelíthető erdő útján haladunk. Gyönyörű táj, egészséges, rendezett bükkerdő. Vendéglátók szerint a helyi kollégák gyakran mondják: ha felidegesítettem magam, ide jövök megnyugodni!
Másnap útba ejtettük a bélapátfalvai apátsági templomot, majd az egykori recski internáló tábort kerestük föl. Az erdő közepébe ékelődő hírhedt magyar gulág, döbbenetes hatással volt mindenkire.
d-z