Látogatás az Echo Tv-nél (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageA Mecsekerdő és a Ferling PR együttműködése
Régi tervét valósította meg az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok Szakosztálya november 7-én délelőtt. A szakosztály érdeklődő tagjai betekinthettek a legmodernebb magyar televízió működésébe. Ez alkalommal kaphattak tájékoztatást a Mecsekerdő Zrt és a Ferling PR Kft gyümölcsöző együttműködéséről is.

Gulyás István, az Echo TV vezérigazgatója köszöntötte a szakosztály tagjait, és személyesen mutatta be az ország jelenleg legmodernebb technikával fölszerelt televíziója technikai helyiségeit, szerkesztőségét és stúdióját.
Az mtv-ből és a Hír TV-ből jól ismert televíziós, aki korábban számos természetfilmet is forgatott, elmondta, hogy a teljesen számítógépes rendszerrel működő információs televízió 16 órányi premier műsort gyárt, amelyből 10-11 óra az élő adás. Ennyit pillanatnyilag csak ők tudnak Magyarországon. A fő termékük a hír, amit a szakmában a televíziózás csúcsának tartanak, a többi csak „szünetjel”. Bár sokan szkeptikusak voltak az induláskor, mára kiderült, hogy a gazdasági témák is sok nézőt vonzanak. Emelkedik a nézettségük, a konkurens csatornák másolják az újításaikat.
Újszerűnek tekinthető a promóciós rendszerük, ami a saját műsorok előre jelzését jelenti. Ezekben grafikus elemeket alkalmaznak, kiemelik az adott műsor érdekesebb elemeit, a műsor vezetője is elmondja és a bemondó is felhívja a figyelmet rá.
Újszerű a részletes, naponta többször jelentkező időjárás jelentés is, amit nem meteorológus, hanem egy földrajzszakos showman mond. A Tükör című bulvármagazin a könnyebb műfajba tartozik. 
A nap mezőgazdasági magazinnal indul, amelyet Nagy László szerkeszt. Ezt egy „120 perc”-es hírmagazin követi, majd a Piaci negyed gazdasági magazin látható.
Szerkesztési elveik szerint nem csak a megtörtént eseményeket elemzik, hanem igyekeznek a várható eseményeket is körüljárni.
Stúdió kihasználtságuk 90 százalékos, többirányú felhasználást tesz lehetővé. Kameráik merevlemezre rögzítenek. Az utómunkálatok is digitális technológiával folynak.
Az archívumuk digitális szalagokon tárolt felirat nélküli filmeket tartalmaz. A háttértár 8 terabyte kapacitású.

„Olyan, mint a reggeli tej az ajtó előtt”
A délelőtt második részében Bodnárné Palka Réka a Mecsekerdő Zrt, illetve Farkasné Németh Krisztina, az 1991-ben alakult Ferling PR Kft részéről ismertette a több, mint egy évtizedes együttműködés eredményeit. A címbeli megállapítás találóan érzékelteti a PR szakemberek munkáját egy cégnél. A megrendelőnek nem kell fáradoznia, csak kinyitja az ajtót, és már reggelizhet is.
A kommunikációs cég a hazai PR vállalkozások között toplistásnak számít, komplex szolgáltatásokat vállal, többek között tanácsadást, produkciós feladatokat (gyártás, kiadványkészítés) valamint olyan szolgáltatásokat, amelyek adatbázis kialakítást, média- és versenytársfigyelést jelentenek. Csak olyan ügyeket vállalnak, amelyekkel azonosulni tudnak, így például politikai marketing feladatot nem vállalnak.
Filozófiájuk és gyakorlatuk szerint fontos a megbízó tevékenységének megismerése, a meg bízó stílusának elfogadása, a munka dokumentálása, az egykapus ügyfélkiszolgálás, a kezdeményezés és az alkalmazkodás dinamikus egyensúlya.
A Ferling cég munkatársai 24 órás szolgálatban állnak a megrendelők szolgálatára. Ez a szokatlan rendelkezésre állás tanulságul kell, szolgáljon a sajtóval kapcsolatot tartó kollégáknak. A sajtó ugyanis hét napos munkarendben dolgozik, és előfordul, hogy munkaidőn kívül szeretne információhoz jutni. Saját érdekünk, hogy hozzá is jusson.
A Mecsekerdőnél is komoly erőfeszítésbe került, amíg kialakult a hírérzékenység. A PR-cégek egyik legfontosabb feladata, hogy megtanítsák partnereiket a hírérték felismerésére. A felvett téma menedzselése pedig már a PR-szakemberek dolga. A nyilatkozati jogot – egy-két téma kivételével – delegálták az erdészeti igazgatók szintjére.
A társaság 2007. évi marketingstratégiája a napokban készült el, amely napra pontosan tartalmazza a jövő év közönségkapcsolati tennivalóit.
Együttműködésük termékei között megemlítették az „Újra erdőt nevelünk” médiakommunikációs munkát, amelyben a zöldekkel való proaktív párbeszédre helyezték a hangsúlyt. A szinte napi gyakorlat a különböző médiumok „konyhakész” híranyaggal való ellátása.
A munka hatékonyságát a MOL által kidolgozott publicitási értékszámítással mérik, a különböző (országos, helyi, nyomtatott, elektronikus) médiumok hatékonysága alapján kialakított pontrendszer szerint.
Két-háromhavonta felső szintű egyeztetést tartanak, ahol értékelik a munkát és megtervezik a következő időszakra a teendőket, aktualizálva az éves stratégiai tervet. Akut ügyekben is felső szintű egyeztetést folytatnak.
A PR-cég véleménye szerint az együttműködésben nem nélkülözhető a társaságok belső PR-munkatársa.
A számos tanulsággal szolgált bemutatkozás hasznos lehetett volna azoknak a kollégáknak is, akik akadályoztatásuk miatt nem vehettek részt az alkalmon.
Jelenleg tudomásunk szerint, a 21 erdőgazdasági társaság közül tíznél foglalkoztatnak olyan munkatársat, aki részben vagy teljesen sajtó- és PR munkakört lát el. Ez utóbbiak közül négyen jöttek el.  

Z. Z.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.