Fotó: Ugron Ákos
2007. május 7-11. között zajlott a németországi Boppardban a Régiók Európai Akadémiája (Europäische Akademie der Regionen) amelyet minden évben több témában rendez a Hertie-Stiftung, a jelentős gazdasági és politikai befolyással bíró második legnagyobb német alapítvány.
Az akadémián Magyarországról Kovácsevics Pál az MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóság szaktanácsadója valamint Ugron Ákos az FVM tanácsosa vett részt.
Az idei téma az erdészeti igazgatás szabályozó szerepe a profitmaximalizációs és a közérdek-érvényesítő – egymásnak látszólag ellentmondó – törekvések összehangolásában („Good Governance in Forestry Policy between Profit maximation and the public good”).
Az EU résztvevő 13 régió erdőgazdálkodásában a közös szakmai alap, a német „erdészeti iskola” ellenére, nagy különbözőségek mutatkoznak, különösen, ami az erdőterületek kezelését, kiemelten a magánerdőket, illetve ebben az állami szerepvállalást, az illegális fakitermelés problematikáját, a meglévő fakitermelési potenciál kihasználtságát, és
a gazdasági tevékenységek tervszerűségét illeti.
Az erdészeti és faipari ágazat – általános erdészeti igazgatáson túlnyúló – összefogása (Forst- und Holzcluster - FHC) – melyre a finn erdőgazdálkodás gyakorlatában nagyszerű példa figyelhető meg – egy fontos eszköz lehet mind nemzeti (illetve regionális), mind EU szinten. Az összefogásnak előfeltétele az adott ország (régió) gazdasági stabilitása. A FHC különösen hatékony, abban az esetben, ha nem csak a gazdasági élet szereplői, de az oktatásért és kutatásért (különösen az alkalmazott kutatásért) felelős intézmények is beintegrálódnak.
A FHC nagyságrendje viszont már megfontolandó, mivel egy bizonyos méret felett globalizációhoz vezethet, ami nem feltétlen kívánatos.
Milyen felelősséggel, szereppel bír tehát az állam az erdőgazdálkodási ágazatban? A bemutatkozó országokban, sőt országon belül a régiók között is jelentős eltérések mutatkoznak. Az állami jelenlét, szerepvállalás mértéke politikai mérlegelés tárgya:
ökológiai szempontból az erdő korlátozott tulajdonnak minősül. A jogszabályi előírások, a kötelező tervszerűség, nem utolsósorban, az ökológiai érdekek az esetleges gazdasági túlhasználattal szembeni védelmet szolgálják.
Gazdasági szempontból az erdő egy fontos gazdasági tevékenység, nevezetesen az erdőgazdálkodás színtere, mely többek között a vidék- és térségfejlesztés fontos eszköze is.
Csaknem minden régióban (mind a régi, mind az új EU-tagállamokban) a képviselők az utóbbi időkben történt jelentős személyzeti leépítésekről számoltak be, mely a foglalkoztatottak túlterheltségéhez vezetett.
Milyen válaszok adhatóak a megváltozott körülményekre?
Többféle létezik:
– az erdészeti ágazat szereplőinek összefogása (Forst- und Holzcluster),
– szükséges jogszabályi korrekció,
– az erdőgazdálkodók pozitív diszkriminációja, a korábbi negatív megközelítéssel szemben,
– megfelelő támogatási politika mind nemzeti, mind pedig EU szinten. (Különösen fontos lenne az erdőgazdálkodói szervezet létrejöttének támogatása a magánerdőkben. A régióknak ennek érdekében közösen kell fellépni a brüsszeli döntéshozók irányába.)
A felsorolt problémákat – illegális fakitermelés, fahasználati potenciál kihasználtsága, foglalkoztatottak túlterheltsége, ökológiai megközelítés stb. – tekintve, megállapíthatjuk, hogy azok, jelentős részben az erdészeti szektor nem kellő eredményességű, és összehangoltságú kommunikációjára vezethetők vissza. Ennek segítségével meg kell tudnunk győzni a közvéleményt arról, hogy az erdőkben – annak ellenére, hogy azok természeti jellegét senki nem vonja kétségbe – a régmúltban is gazdálkodtunk, s a jövőben is gazdálkodnunk kell.
A kommunikációs stratégiában az erdészet vidék- és térségfejlesztésben betöltött szerepének hangsúlyozása kiemelt szerepet kell, kapjon. Meg kell értetnünk a társadalommal, hogy az erdő nem csak
– természeti élőhely,
– helyszíne a rekreációnak,
– természeti értékeink, és erőforrásaink védelmezője,
hanem munkahelyet és a vidék számára fejlődési lehetőséget biztosít, mellyel fokozza a vidék népességmegtartó erejét is.
Adenau – Magánbirtokossági társulat
A terepi program során betekinthettünk egy magánerdő-gazdálkodókat tömörítő, alapvetően érdekérvényesítésre létrehozott szervezet munkájába, mely a tulajdonosok kívánságára a minőségi szakmai munkavégzés és a faanyag értékesítés elősegítését is felvette tevékenységei közé. Kiemelték, hogy az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó ipar a harmadik legnagyobb munkaadó a körzetben a vegyipar, és az autóipar után, ami jelentős súlyt ad az ágazatnak. A körzetileg szerveződő erdőtulajdonosi közösségek a közösségeken keresztül könnyebben jutnak megfelelő szakmai információhoz a helyes erdőgazdálkodási módszerek, és a támogatási lehetőségek tekintetében. Ezen célokhoz megfelelő partnert találnak az állami erdészetekben. Az együttműködés elősegíti az erdőtulajdonnal való tudatosabb gazdálkodást, az erdőtulajdonban rejlő gazdasági lehetőségek minél teljesebb kihasználását, melynek eredményeképp a tulajdonosok nem teherként tekintenek erdeikre, és a tulajdonuk feletti felelősségérzetük is növekszik. Az így összefogott tulajdonokból kikerülő faanyaggal jobb pozíciót érnek el a fapiacon, mint önállóan kis mennyiséggel. Ezáltal a faanyag értékesítése egyszerűbb, és gazdaságosabb.
Sarjerdő átalakítás, és fenntartás
Érdekes problémát jelent a települések közelében kialakult, főleg a tűzifaigény kielégítésére űzött sarjerdő-gazdálkodás során létrejött erdőterületek lecserélése értékesebb, állékonyabb mageredetű állományokra. Ezen program keretében azonban bizonyos helyeken természetvédelmi megfontolásból a sarjgazdálkodás további fenntartását is elősegítik.
Energiatermelés – aprítéktermelés
Az erdőgazdálkodás vidékfejlesztésben betöltött szerepének hangsúlyozására mutatták be az állami erdészet – a magánerdő-gazdálkodók – a helyi vállalkozók – a helyi intézmények közötti együttműködés egy tipikus példáját. Az együttműködés motorja az állami erdészet, amely szerződést kötött a támogatásból létesített apríték-tüzelésű kazánok üzemeltetőivel (egy iskola és egy uszoda központ) a tüzelőanyag beszállítására. A tűzifa beszállítás egy részét a környék magánerdeiből vásárolja, az apríték készítést egy helyi vállalkozó, az apríték szárítását és tárolását pedig egy másik vállalkozó végzi.
A szakmailag és gazdaságilag megfelelő magánerdő-gazdálkodáshoz mind tulajdonosi összefogásra, mind állami rendelkezésre állásra szükség van. Az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó gazdasági és természeti értékmegőrző funkciók motorja a vidékfejlesztésben is jelentős szerepet játszó állami erdőgazdálkodás lehet.
Az EAR zárónapján folytatott tanácskozáson elhangzottak alapján a régiók közös deklarációt készítettek elő, melyet a médiának, az illetékes brüsszeli bizottságnak és a résztvevő régióknak megküldenek. E deklaráció a közös érdekérvényesítési kezdeményezés kitűnő példája, melyet a jövőben is alkalmaznunk kell.