Egyeseknek az is természetes, ha magukévá teszik a természetet. Az OEE HM Budapesti Erdőgazdaság helyi csoportgyűlése BujákonA HM Budapesti Erdőgazdaság Bujáki Erdészeti Igazgatóságánál 2007. október 9-én tartott helyi csoportgyűlésen Varga Béla, a Pro Silva Egyesület elnöke tartott előadást a természetközeli erdőgazdálkodásról, majd dr. Csóka György, az ERTI osztályvezetője beszélt a természetközeli erdőgazdálkodás növénykórtani és erdővédelmi vonatkozásairól. Szi Benedek József erdészetvezető és Solti Imre pedig a csoport tagjainak Bajorországban és Thüringiában, a szálaló és természetközeli erdőgazdálkodás megismerésére tett tanulmányútjáról számolt be.
Varga Béla elöljáróban emlékeztetett, hogy a természetközeli erdőgazdálkodást sokan, sokféleképpen értelmezik. Egyeseknek az is természetes, ha magukévá teszik a természetet.
Örömmel nyugtázta, hogy a HM Budapesti Erdőgazdaság szakmai közössége nagyon fogékony a természetközeli erdőgazdálkodás a témájára.
Roth Gyula terminológiáját használva, a természetes erdőt olyan ökológiai rendszernek kell tekinteni, amely emberi beavatkozás nélkül jött létre, és amely képes az önfenntartásra és az önszabályozásra.
Ennek ellentéte a műerdő, amelyet az ember hozott létre, emberi beavatkozásra alakul, és az ember kiemelt céljaira használja. Ebben a felfogásban a legszebb tölgyes is műerdő.
A természetes erdő képes felújítani magát, képes az öngyógyításra és az önszervezésre.
Varga Béla elmondta, hogy számára az jelentette a dilemmát, hogy az erdészet csupán két évszázados múltra tekint vissza, míg az erdőtársulások sok milliárd éve léteznek. Az erdőgazdálkodás tulajdonképpen azért alakult ki, mert elfogyott a bányafa és tűzifa Selmec környékén. Így jöttek arra az elhatározásra, hogy a letermelt erdő helyén újra fát kell termeszteni, elsősorban tölgyet és lucot, mert azok alkalmasak a kohókba és a bányákba. Azóta „gyártunk” tölgy, bükk és más rönköt az általunk létrehozott erdőkben, azaz gazdálkodunk: emberi tevékenységgel különböző javakat hozunk létre. Lehetőleg úgy, hogy a ráfordítás kisebb legyen, mint a piacon érte kapható bevétel.
Álláspontja szerint a magasabb rendű lények az erdőnek köszönhetik létüket.
A két erdőtípus közül a hozamot tekintve a természetes erdő teljesít jobban.
A szálaló üzemmódról szólva a Pro Silva elnöke elmondta, hogy mintegy 800 éve, gyakorolják ezt a módszert. Szent Ferenc ilyen módon kezelt erdőre alapította a rendjét.
A hagyományos vágásos üzemmódban dolgozó erdészek tevékenységének nagy részét nem a természettel való együttműködés, hanem a természet akarata elleni küzdelem teszi ki.
A Pro Silva és a szálalás közötti különbségről elmondta, hogy az előbbi a természet képességeit használva, együtt dolgozik az erdővel, ugyanakkor a zöldekkel ellentétben nem a passzív védelemre összpontosít. Mindezek miatt ez a módszer lehetővé teszi, hogy a természeti folyamatokra építve a legolcsóbban a lehető legnagyobb hozamot érjék el.
A szálaló vágás tulajdonképpen vágásos üzemmód, a természetes felújító vágás egyik változata, amelynek jellemzője, hogy a felújítás elhúzódik hosszú évekig, évtizedekig.
A szálalás szűkebb fogalom, benne van a Pro Silva módszerben.
Határozottan fogalmazott a vadlétszámmal kapcsolatban: ha nem csökkentik a vadállományt, el fog tűnni az erdő.
A tennivalókat összegezve elmondta, hogy bátrabban, nagyobb lépésekkel kell haladni, az üzemtervi kereteket jelentősen ki kell tágítani. A természetes erdőkezelés elsajátítása érdekében pedig az állandó tanulásra hívta fel a figyelmet, majd a megszerzett ismeretek átadására.
Keresztes György elnök röviden összefoglalta a néhány évvel ezelőtt elkezdődött FAO projektet, amelynek többek között egyik eredménye a Szálalás című kiadvány.
Meggyesfalvi István főmérnök elmondta, hogy a gazdálkodást számos erdészeti igazgatási akadály nehezíti, többek között a 10 évre szóló tervezés. A természetközeli gazdálkodásnál lehetetlen ekkora időtávra előre tervezni. Úgy fogalmazott, hogy a gazdálkodót korlátok akadályozzák, az erdőgazdálkodásban lényegében „tervutasításos” rendszer érvényesül.
Csóka György utalt az utóbbi évek szakmai vitáira, amelyek a természetközeliség, a természetesség körül zajlottak. Előadásában a természetesség erdővédelmi, rovartani aspektusaira hívta fel a figyelmet.
Többek között az elegyesség fontosságára, mint az erdővédelmi szempontból lényeges természetességi tényezőre. Hivatkozott Győrfi professzorra, aki már 1957-ben leírta, hogy az elegyetlen tölgy és csererdő kitűnő feltételeket teremt a gyapjas lepke tömegszaporodásához.
A rovarokat is generalista és specialista csoportokba sorolva megállapította, hogy vannak olyan fajok, amelyek csak bizonyos fafajok, cserjék, mint tápnövények megléte esetén élhetnek. Ez akkor dől el, amikor az elegy-fafajok sorsáról határoznak. Ezek olyan rovarok meglétét garantálhatják, amelyek például köztesgazdái a gyapjaslepke ellenségeinek.
Ebben az értelemben a változatosság egyenesen stabilizálja az állományt. De a cserjefajoknak, lágyszárúaknak is fontos erdővédelmi értékük van.
Napjainkban gyakori téma a holtfa meghagyásának, mennyiségének kérdése. Holott a konzervációs biológiai védekezés egyik úttörője éppen Győrfi János volt. Őshonos lomberdőkben a holtfa egyenesen nélkülözhetetlen. Ezzel szemben Európa kezelt erdeiben általában kevés a holtfa, pedig az erősíti az erdő immunrendszerét. Ezzel van kapcsolatban egy kulcsfaj, a harkály jelenléte is.
Svédországban mesterségesen növelik – robbantással, gyűrűzéssel – a holtfa mennyiségét, ezzel is segítve például a harkályok megtelepedését. Számos országban a hangyabolyt hálóval védik a vadtól.
Álláspontja szerint a természetesség önmagában is érték, de funkcionálisan rendkívül fontos, a stabilitás és az állomány egészsége, hosszú távú biztonsága miatt.
A németországi tanulmányútról Solti Imre elmondta, hogy vendéglátójuk mottója a „védelem a használat ellenére”. Harminc évvel ezelőtt álltak át a szálalásra, és területükön hektáronként 40 köbméter holtfát szeretnének elérni. Ugyanakkor hektáronként mintegy 40 fát jelölnek ki „V” fának. Jóval könnyebb a helyzetük, hiszen a vadkár jóval szerényebb, mert a vidékükön már 200 éve nincs szarvas, csupán őz. Ez utóbbiak tizedelésére viszont hajtásokat is rendeznek.
A közelmúltban pusztított széldöntés fatömegét egy 110 000 köbméteres ideiglenes rönktéren tárolják.
A terepi bemutatón egy szálalásos mintaterületet és egy örökerdőt tekintett meg a csoport, majd a közelmúltban felújított sasbérci kilátóból tekintettek ki a környék szálaló (és vágásos) üzemmódban kezelt erdeire. Z.Z.