Fodor Imre erdőmérnök tárogatójának hangjaival vette kezdetét az az emlékülés, amelyen az 1967. november 9-én, Körmenden alakult OEE szakosztály négy évtizedes munkájáról adott számot. Az egyesület egyik legnagyobb létszámú és legtevékenyebb közössége abban az időszakban kovácsolódott össze, amikor a társadalmi-politikai helyzet nem kedvezett a civil szervezetek tevékenységének, és az OEE is a tűrt kategóriába tartozott.
Az egykori Fásítási szakosztályból kinőtt közjóléti szakosztály alapító elnökének, Mészöly Győző erdőmérnöknek a hitvallása szerint: „Egyesületünknek mindig az volt a szerepe, hogy magára vállaljon olyan úttörő kezdeményezéseket, melyek bár feltétlenül előreviszik az erdészet ügyét, de a cél vitathatatlan elfogadásán túl, annak elérését szolgáló módszerek és feladatok nem alakultak még ki. Ez a szerep hárult pontosan a Közjóléti Szakosztályra is,…”.
Benedek Fülöp államtitkár előadását követően Dobó István szakosztályelnök felhívta a figyelmet, hogy az évforduló alkalmat ad a szakma helyzetének elemzésére. Elsősorban arra, hogy áttekintsük, milyen az erdészeti szolgáltatás helyzete a társadalmi megítélés szerint.
A történelmi visszapillantást követően arról beszélt, hogy az anyagi szolgáltatásokon túl az erdő immateriális javai is nélkülözhetetlenekké váltak a társadalom számára.
Elsősorban a főváros környékén vetődtek fel sürgetően a rekreációs igények.
Ennek a finanszírozása a ’60-as évektől kezdve a ’90-es évekig megoldott volt, mind a beruházást, mind a fenntartást illetően. Az elmúlt évtized felétől kezdve fokozatosan csökkent a finanszírozás, és napjainkra gyakorlatilag megszűnt. A meglévő infrastruktúra fenntartása emiatt komoly nehézségekbe ütközik, annak ellenére, hogy a fenntartó erdőgazdálkodók szemlélete gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Ma az erdőgazdálkodók az eredményük terhére biztosítják ezeket a szolgáltatásokat.
A természetvédők és az erdészek kapcsolatáról elmondta, hogy a legnagyobb konfliktust a vágásos üzemmód váltotta ki. Korábban az egykorú, azonos magasságú fák alkotta erdő képe jelentette a szép, rendezett erdőt, s a természeteshez közel álló elegyes, vegyes korú, több szintű állományt kezeletlennek, bozótosnak, elfogadhatatlannak tartják még ma is. Annak ellenére, hogy hazánkban is elindult évtizede a Pro Silva mozgalom, amely éppen a folyamatos erdőborítás biztosítását tűzte a zászlajára. Ennek az elismertetésére szükség van az erdészeti kommunikáció szélesítésére, hogy a fent vázolt látszólagos ellentmondást elfogadtassuk. Erre azért is van égetően szükség, mert az erdészet jelentős paradigmaváltás előtt áll, a természetszerű erdőgazdálkodásra való átállás tekintetében.
Az előadó kiemelte, hogy erdészek helyzete nem irigylésre méltó az utóbbi időben, ezért vissza kell állítani az „ERDÉSZ ÚR” tekintélyét!
A világban végbe menő folyamatokra a hazai szakembereknek korlátozott a hatása, de hangsúlyozta, hogy a hazai erdővagyon feletti rendelkezés jogát meg kell tartanunk.
A környezetvédelmi célú erdők telepítési üteme elégtelen – hangsúlyozta Dobó István. Előadásának zárásaként az erdőtlen bioszféra elrettentő vízióját villantotta föl.
AZ ÁPV ZRT képviseletében Gémesi József ügyvezető igazgató-helyettes tartott előadást. Bevezetőjében emlékeztetett a Pilisi Parkerdőgazdaság 1969-es megalapítására, amely közvetlenül megelőzte az l972-es Buenos Aires-i nemzetközi erdészeti konferenciát. Az ott felvetett javaslat az erdők hármas funkciójának elismertetésére, minden bizonnyal ezen gyakorlati tapasztalatokon is alapult. Az előadó hangsúlyozta, hogy a közjólét szempontjából a legfontosabb erdők az üzemtervezett állami parkerdők, amelyek összes területe mintegy 20 ezer hektár. Ez a szám azonban nem teljes, mert az elsődlegesen védelmi rendeltetésű, de közjóléti funkciót is betöltő erdők – például a Pilisi Parkerdő Zrt teljes területe – ebben nem szerepel – figyelmeztetett Gémesi József. A másod- vagy harmadlagos közjóléti funkciót betöltő erdőkkel együtt a parkerdők területe meghaladja a 100 ezer hektárt. Az állami erdészeti társaságok által üzemeltetett közjóléti infrastruktúra – amely sok esetben meghaladja az évszádos kort –, értéke meghaladja 6 milliárd forintot. Ezek között van egyebekben az ország 56 kilátója. 27 erdei múzeum és kiállítás látható. Kiemelt fontosságúak az erdei kisvasutak. A XIX.-XX. század fordulóján épült erdei vasutak ma már komoly műszaki műemléki értéket is képviselnek. A mintegy 160 km hosszúságú vonalakon évente több mint 400 ezer fizető utast fogadnak a társaságok. Sajnos 2007-től kezdődően az erdei vasutak is a normál nyomtávúakkal azonos elbírálás alá esnek, ami tovább nehezíti a működtetésük finanszírozását.
A környezeti nevelésről szólva elmondta, hogy több mint 40 ezren vették igénybe 2006-ban a 30 erdészeti erdei iskola szolgáltatásait. Arról kevesebb szó esik, hogy 2007-ben már a támogatás feltételei lényegesen romlottak.
Ebben az évben is több ökoturisztikai központot adtak át, amely beruházásokat legnagyobb részben a tulajdonos ÁPV ZRT segítségével valósítottak meg a társaságok.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az erdőben zajló folyamatokat az erdészeknek kell kézben tartaniuk.
Felhívta a figyelmet a közelmúltban elindított államerdészeti (allamerdo.hu) honlapra.
Sajnálattal említette az erdőkben tapasztalható deviáns viselkedésformákat, kártételeket. Ezek megoldása társadalmi összefogást igényel.
A finanszírozást tekintve elmondta, hogy jelenleg a társaságok a közjóléti berendezések tekintetében komoly fenntartási gondokkal küzdenek. Mintegy 700 millió forintnyi kiadást viselnek, amely mögött nem képződik bevétel.