Nemzeti Erdőprogramunk ugyan van, de erdészeti politikánk nincs. Az erdőgazdasági társaságoknak az erdőbe tévedő emberi butaságot is el kell viselniük. A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási Intézet Erdészeti Politikai és Ökonómiai Tanszéke az erdészeti felsőoktatás 200 éves jubileuma, az Erdőgazdasági Politika Tanszék megalakításának 85 éves évfordulója, az EVGI megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából, prof. dr. Mészáros Károly halálának egyéves megemlékezésére 2008. június 26-27-én „Erdész-közgazdász” találkozót rendezett Sopronban. 
Solymos Rezső akadémikus felhívta a figyelmet, hogy külföldön az erdészeti politikának nagy jelentőséget tulajdonítanak. A rendszerváltozásig végző szakemberek erdészeti politika tárgyat nem hallgattak. Előbb Király László professzorral az erdészeti faterméstan bevezetését határozták el, majd Mészáros Károllyal jutottak arra a meggyőződésre, hogy az erdészeti politikát be kell vezetni az oktatási folyamatba.
Az első feladat az erdészeti politika meghatározása volt. A nemzetközi szakirodalomban számos meghatározás létezik, ezek közül kellett kiválasztani azt, amit Sopronban oktatni érdemes.
Mi is az erdészeti politika? Az erdészet céljainak meghatározása, a céloknak megfelelő feladatok kidolgozása, majd e feladatok feltételeinek meghatározása, vagyis a jogi, ökonómiai és szervezeti kérdések leírása. Ezek együtt adják az erdészeti politikát. Ezt Magyarországon eddig még nem dolgozták ki.
Az erdészeti politika céljai, feladatai és előfeltételei (jogi, ökológiai, ökonómiai).
Mik is a gyökerei az erdészeti politikának? – tette föl a kérdést a professzor.
Egykor minden ember tudta, hogy miként élhet harmóniában a természettel. Azonban az idők folyamán megjelent az uralkodni vágyás, és ez megfertőzte a világot. Ezt az erdőre is érvényesnek tudhatjuk. A modern társadalmak abban a hitben élnek, hogy az erdő, a természet és a fogyasztás bonyolult összefüggéseinek manipulálásával jobb élet teremthető.
Az erdészeti politika mottója nemzetközi szinten az lehetne, hogy az emberiség jövőjének központi kérdése az erdők jövője. Tehát ki kell dolgozni az erdészeti politikát, mert a hiánya az emberiség jövőjét veszélyezteti.
Az előadó figyelmeztetett, hogy a nagy ókori birodalmak – a sumér, a mezopotámiai, a görög és a római birodalom – az erdők kirablása miatt mentek tönkre. Az erdő hiánya miatt kezdtek háborúskodni a szomszédos országokkal. A fa értéke ugyanis a drágakő értékével vetekedett.
Az újkori társadalomban, ahol az olaj rabja lett az ember, mi történik, ha elfogy az olaj és a fa?
Úgy tűnik, hogy nem tanult az emberiség a történelemből.
Az ókor, a középkor és az újkor igényei különböztek az erdőkiélés szempontjából.
A jelen és jövő tekintetében a sokhasznú erdőt, a természetközeli erdőgazdálkodást, a természetvédelmet, a közjólétet, az ökoszisztéma egészét figyelembe vevő erdészeti politika a meghatározó. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a fatermelés sem.
Ma, hovatovább nem is merjük említeni, hogy az erdészek fát is adnak az országnak – figyelmeztetett az előadó.
Leszögezte, hogy az erdőforrás központú társadalomnak át kell alakulnia tudásközpontú társadalommá, hisz’ az erőforrásaink végesek.
Az erdészeti politikát felfoghatjuk az erdészettudomány szintéziseként is. Ebben ugyanis a genetikától kezdve a fafeldolgozásig szinte minden bennfoglaltatik. A jó erdészetpolitikusnak tehát ilyen, szintézisre képes, kiváló szakembernek kell lennie.
A professzor kiemelte a kísérleti bizonyítás fontosságát az oktatás-kutatásban. Hangsúlyozta a felelősség szerepét a tudományos kutatásban.
Felhívta a figyelmet az ismeretek átadásának, a társadalommal folytatott párbeszéd fontosságára.
A harmonikus ember és erdő-természet viszony fontosságára figyelmeztetett, amely a korszerű erdő-meghatározásra épülhet.
A jövő útjaként a multifunkcionális erdőgazdálkodást jelölte meg.
Nem feledkezhetünk meg az illegális fakitermelésről, amely már nemzetközi szintre emelkedett.
Végezetül figyelmeztetett, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül az erdészeti politikát alakító társadalmi tényezőket: a tudósokat, a politikusokat és a sajtót. E tényezők együttműködése nem zavartalan, hiszen a céljaik különböznek.
Felhívta a figyelmet, hogy az erdész szakma nem zárkózhat elefántcsonttoronyba. A döntéshozatali vitákba aktívan be kell kapcsolódni! Ez a szerep számunkra szokatlan és ezért nehéz, de tennünk kell!
Solymos Rezső előadását azzal zárta, hogy a szekér megelőzte a lovat, mert Nemzeti Erdőprogramunk ugyan van, de erdészeti politikánk nincs.
Benedek Fülöp, az MNV ZRT agrárportfolióért felelős vezérigazgató-helyettese emlékeztetett, hogy az erdész szakma az erdőgazdálkodás érdekeinek érvényesítéséhez, az erdővagyonnal való gazdálkodáshoz a speciális szabályokat, a különleges vagyongazdálkodást hangsúlyozza.
Amennyiben a társadalom követelményeinek – az erdő gazdasági, védelmi, közjóléti rendeltetésének – kíván megfelelni az erdőgazdálkodó, belátható, hogy nem könnyű a feladat.
Az erdőgazdasági társaságok célja, hogy megvalósítsák a föld, az ökosztisztéma és az ember együttműködését. Ennek másik oldala, hogy a társaságoknak el kell viselniük, hogy ennek az együttműködésnek a színterére bárki, bármilyen szándékkal beléphet. Ennek megfelelően az emberi butaságot is el kell viselniük.
A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy június 30-án indul az a megbeszélés sorozat a társaságok vezetőivel, amely alkalmával megállapodnak a következő évtized erdővagyon gazdálkodásának szempontrendszerében. Ezeket szerződésben szándékoznak összefoglalni.
Fölvetődik a kérdés, hogy mennyi legyen a vagyonkezelői díj? Sok legyen? És majd az államkasszából újra elosztjuk?
Álláspontja szerint oly mértékű legyen, ami tiszteletet vált ki, de a jelképes értéke legalább olyan fontos legyen.
Leszögezte, hogy az nem baj, ha a társadalomnak nagy az igénye a közjóléti és a véderdőkre, de akkor ismerjék el az erdőgazdálkodó költségeit. Ehhez tudni kell, hogy a társadalom igényeinek kielégítése mennyibe kerül. Csak ezeknek a figyelembe vételével lehet megfelelni a korszerű vagyongazdálkodás követelményeinek.
Ennek ellenére sokan fölteszik a kérdést, hogy például az erdei vasutakat az erdészeknek kell-e működtetniük. Az előadó szerint még mindig jobb, mintha egy idegen szervezet, vállalkozó menne be a területre.
Az erdészet és a természetvédelem közötti vitákról kifejtette, hogy a nézeteltéréseket ott kell rendezni, ahol azok keletkeznek. Amennyiben ezek a viták magasabb szintre emelkednek, hajlamosak arra, hogy kiterjedjenek. Álláspontja szerint az erdésznek és a természetvédőnek egy rendszerben kellene dolgoznia, és nem más és más főnökhöz szaladgálnia. Ezen a téren nagyon nehezen lehet elmozdulni.
Ehhez kapcsolódóan említette, vajon az állam kibírja-e, hogy az 1.084 000 hektár erdőből 360 ezer hektár jóléti és 240 ezer hektár véderdő legyen. Ugyanígy az erdők által megtermelt „kiotói értékek”-ből visszakapunk-e valamennyit?
Mindezt a közvélemény előtt is tisztázni kell! – szögezte le a vezérigazgató-helyettes.
Kitért arra is, hogy a társaságoknak jelenleg az a legnagyobb gondjuk, hogy nincs földjük, nem tudnak erdőt telepíteni. Ennek megoldására a Nemzeti Földalaphoz került földekből kell rendelkezésükre bocsátani. Z.Z.