Csak Nyugat-Magyarországon a jelenleg osztatlan közös tulajdonok szétmérése mintegy ötmilliárdos költséggel járnaA Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási Intézet Erdészeti Politikai és Ökonómiai Tanszéke az erdészeti felsőoktatás 200 éves jubileuma, az Erdőgazdasági Politika Tanszék megalakításának 85 éves évfordulója, az EVGI megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából, prof. dr. Mészáros Károly halálának egyéves megemlékezésére 2008. június 26-27-én „Erdész-közgazdász” találkozót rendezett Sopronban.
Benkő Pál, az MNV ZRT Nemzeti Földalapért Felelős Ügyvezető Igazgatóság ügyvezető igazgatója az NFA-hoz tartozó földterületek nyilvántartásáról beszélt. Elmondta, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a Vagyontörvény) tartalmazza termőföldek nyilvántartására vonatkozó jogszabályokat.
Ez a vagyonnyilvántartás a jogi jellegtől függően külön tartalmazza az erdőt, az egyéb termőföldet és a művelés alól kivett területeket is. Ezen belül külön nyilvántartják a védett természeti területet, a védelemre tervezett területet és a Natura 2000 területeket is.
Erdő esetében a nyilvántartás alapja az ingatlan nyilvántartás és az Országos Erdőállomány Adattár.
A kormányrendelet kimondja, hogy a számítógépes rendszernek biztosítani kell az Országos Erdőállomány Adattár és az ingatlan nyilvántartás összekapcsolhatóságát.
A vagyonnyilvántartásnak, pedig még a földrészletekről is számos adatok kell tartalmaznia. Ebben erdőként kell föltüntetni azt a területet, amely az Országos Erdőállomány Adattárban erdőnek van bejegyezve.
Amennyiben a két adat nem egyezik, haladéktalanul intézkedni kell a változás átvezetése iránt.
A nyilvántartással kapcsolatos ügyintézés elektronikus úton is történhet.
A Nemzeti Földalapba tartozó termőföldekkel kapcsolatos vagyonkezelési és –hasznosítási feladatokat a megyei irodák végzik.
Az előadó hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges az MNV ZRT egységes vagyonnyilvántartásának létrehozása.
Az előadásokat követő vitában, felkért hozzászólóként Jáger László az Intézet erdészeti jogi és politikai oktató munkájáról, és a folyó kutatásokról – a magán-erdőgazdálkodás fejlesztéséről, működési zavarainak elhárításáról, valamint az erdőtelepítés helyzetéről és lehetőségeiről – adott áttekintést. Ezt azért is tartotta fontosnak, hogy a korábban – húsz-harminc évvel ezelőtt – végzett kollégák is tisztában legyenek a jelenleg folyó oktatás tartalmával. Áttekintette a BsC és MsC képzés okozta várható változásokat is. Az MsC képzésben részesülők sokkal részletesebb és magasabb szintű ökonómiai ismeretekre tehetnek szert.
Lett Béla megbízott intézetvezető professzor az Erdő és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont tevékenységéről szólt. Elmondta, hogy foglalkoznak a magán-erdőgazdálkodás jogi környezetével, ami várhatóan az erdőtörvény átalakítása során jut nyugvópontra. Elemezték a birtok és tulajdonviszonyokat, többek között az öröklés hatását, amiből eredeztethető a kisparcellák újbóli megjelenése és az osztatlan közös tulajdon. Hasonló gondokat vet föl a rendezetlen tulajdon is. 
Foglalkoztak a Nyugat-Dunántúli Regionális Operatív Programban megjelenített erdészeti fejlesztési tervekkel is. Javaslatot tettek a Nemzeti Erdőprogram regionális lebontására. Ők ezt elnevezték Táji Erdőprogramnak. Ez némi rokonságot mutat a körzeti erdőtervvel.
Vizsgálták az erdőtelepítés akadályait, a motivációt.
A tudástranszfer keretében a magán-erdőgazdálkodók tájékoztató irodáját is bemutatták.
Érintette a PEFC tanúsítási rendszert, amely iránt egyre növekvő az érdeklődés. Hangsúlyozta, hogy Európa szinte valamennyi országában már bevezették ezt a rendszert.
Megemlítette, hogy különböző kiadványokkal is igyekeztek a lakosság egyes rétegeit megcélozni.
Nagy Imre, címzetes egyetemi docens, a Vas Megyei MGSZH Erdészeti Igazgatóság igazgatója a nyugat-magyarországi régióban az osztatlan közös erdőtulajdon megszüntetésének elvi lehetőségéről beszélt.
A privatizáció óta két irányzat figyelhető meg a szakmában. Az egyik álláspont képviselői szerint minél nagyobb területű erdőket kell egyben tartani, mert csak így feleltethető meg a tartamosság követelményeinek és a gazdaságos üzemméret csak így teremthető meg.
Természetesen az igazgatás számára is volna a kedvezőbb.
Az 1996. évi erdőtörvény sokat enyhített a magán-erdőgazdálkodás szabályain, mert többek között eltörölte a hozamszabályozást.
Az erdőtörvény tavalyi módosítása óta nincs lehetősége a hatóságnak a mérlegelésre, természetszerű erdőben 3 hektárnál, ültetvényszerű erdőben 1,5 hektárnál kisebb földrészlet nem alakítható ki.
Leszögezte, hogy a magán-erdőgazdálkodásban a tulajdonosi szempont és érzés mindennél fontosabb. El kell fogadni az álláspontjukat, hogy a gazdaságos üzemméret nem releváns a magánszektorban.
Elmondta, hogy az osztatlan közös tulajdon a kisebbségi tulajdonosok vagyonát számottevően leértékeli.
Az előadó szerint a gazdálkodók nagykorúsítása a jelenlegi folyamatok ellenére megkésett.
Ugyanakkor elismerte, hogy a jelenlegi helyzetben az erdészeti igazgatás a rendszer „beteg embere”. Mind a tervezés, mind a felügyelet pénzügyi és humán erőforrás oldalról kimerült.
Mindezek ellenére a közös tulajdon megosztásának nem képezik akadályát, de a feltételek nincsenek meg: a tulajdonosok megegyezésének hiánya, ismeretlen tulajdonosok, hagyatékolás elmaradása, a változások be nem jelentése és más akadályok miatt.
Az előadó érzékeltette, hogy Nyugat-Magyarországon a jelenleg osztatlan közös tulajdonok szétmérése mintegy ötmilliárdos költséggel járna.
Kiemelte, hogy folyamatosan nő a rendezett erdők aránya, a két nyugati megyében – Vasban és Zalában – mintegy 70 százaléknál tartanak. Z. Z.