Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
A SZUPERMARATON VÁLTÓHELYEI ÉS A LIMITIDÕK
A csapat október 19-én rajtol Bécsből az Ernst Happel stadionból (Práter). Az első nap Pozsonyig futunk, a következő nap Pozsony –Győr. A harmadik naptól a régi útvonalon Győr-Tata, Tata-Budakeszi, és a befutó a Budakeszi-Hősök tere.

Az ÁESZ Budapesti Igazgatóságának lelkes futócsapata a Trappoló Erdészek (Forest Trapp) 2006. október 19-23. között, ismét megbirkózik a most már Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny 345 km-ével. A korábbi csapat részben változott, azonban gerincét még az ÁESz Budapesti Igazgatósága dolgozói alkotják, Nagy Nikolett, Padányi Gulyás Gábor, Bakos Péter és a kerékpáros kísérő Nagy Bozsoky Péter. Bakos Gergő kezdettől a csapat tagja, Mayer Gábor erdőmérnök pedig a sérülés miatt kimaradt Szentpéteri Sándort fogja helyettesíteni.
Akinek van egy kis ideje és kedve is akad hozzá szívesen látjuk az útvonal bármely szakaszán, ahol szurkolásával javíthatja a csapat hangulatát.

A befutó 2006. október 23-án vasárnap a Hősök terén lesz.

Várunk mindenkit, gyertek szurkolni az erdész csapatnak.


A BÉCS-POZSONY-BUDAPEST SZUPERMARATON VÁLTÓHELYEI ÉS A LIMITIDÕK
WECHSELSTELLEN UND LIMITZEITEN
 
ODOVZDÁVACIE ÚZEMIA A ÈASOVÉ LIMITY SUPERMARATÓNU
VIEDEÒ – BRATISLAVA - BUDAPE©«
 
VÁLTÓHELYEK     ÖSSZTÁV    RÉSZTÁV   ELSÕ FUTÓ VÁRHATÓ    LIMITIDÕ
WECHSELSTELLEN  GESAMT   ETAPPE     ERSTER LÄUFER UNG.    LIMITZEIT
ODOVZDÁVACIEÚZEMIACELKOVÁDÅ®KATRATEETAPAPRVÝBE®EC CCA.ÈASOVÝ LIMIT
                                                                        (km)                       (km)
Wien - Bratislava
RAJT/START/©TART: Bécs (Viedeò), Prater, Ernst-Happel Stadion 09:00
1. Himberg tem. / Friedh 22,60  22,60       10:20     11:55
2. Stixneusiedl             45,90    23,30        11:40   14:00
3. Schönbrunn             71,80    25,90        13:15    16:45
CÉL/ZIEL/CIE¥:            93,60    21,80        14:47    20:00
Pozsony-Testnevelési egyetem / Bratislava Universität für Körpereziehnung /Fakulta telesnej výchovy a ¹portu UK
Bratislava - Győr
RAJT/START/©TART: Pozsony (Bratislava) 08:00
1. Èunovo                 20,40          20,40       09:20       11:05
2. Vojka nad Dunajom 37,40         17,00      10:19          13:00
3. Gabèikovo              57,30          19,90      11:29        15:20
CÉL Győr, Rába Quelle Élmény- és Gyógyf.  
                                 84,00          26,70      13:00      18:30
Győr-Tata
RAJT/START/©TART: Győr, Rába Quelle Élmény- és Gyógyfürdő 10:00
1. Bőny belterületén útelág. Tata felé            
                                   20,40           20,40     11:02    12:28
in Bőny–Abzweigung nach Tata,
v Bőnyi pri odboèke na Tatu                             
2. Nagyigmánd, Polgm. Hiv. 37,40     17,00      11:55       14:36
    Nagyigmánd, Gemeindeamt; Nagyigmánd, Miestny úrad
3. Kocs, Étterem, Benzinkút  48,40     11,00   12:30         15:58
    Kocs, Restaurant, Tankstelle; Kocs, re¹taurácia, èerpacia stanica
CÉL/ZIEL/CIE¥: Tata, Edzőtáb./Trainingslager/ tréningové stredisko
                                     60,80       12,40            13:08                   17:30
Tata-Budakeszi
RAJT/START/©TART: Tata, Edzőtábor / Trainingslager / tréningové stredisko 09:15
1. Vértestolna, buszmegálló 14,70    14,70    10:01                    10:57
    Vértestolna, Bus-Haltestelle; Vértestolna, zástavka autobusu
2. Gyermely, Malomvár vendéglő   
                                     31,30         16,60             10:52                   13:13
Gyermely, Restaurant Malomvár ; Gyermely, re¹taurácia Malomvár
3. Zsámbék, Lámpamúzeum
    Zsámbék, Múzeum lámp 40,80      09,50   11:20        14:25
CÉL/ZIEL/CIE¥: Budakeszi, Knáb János úti          
                       59,20      18,40               12:25                  16:45
Ált. Isk. / Grundschule/ Základná ¹kola
Budakeszi-Budapest
nincs váltás / kein Wechsel /¾iadna odovzdávka
RAJT/START/©TART: Budakeszi, 09:30
                     Knáb János úti Általános Iskola/ Základná ¹kola
CÉL/ZIEL/CIE¥: Budapest, Kós Károly sétány     
                      21,09              10:35                 12:00

 

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.