Budapesten tart előadást hétfőn a világhírű farkaskutató (origo)

2010. 04. 30. - Magyarországra látogat L. David Mech, a világ legjelentősebb terepi farkaskutatója, aki 1958-ban kezdte a vadon élő farkasok megfigyelését, és több nyarat is a farkasok közvetlen közelében töltött. A professzort még hazánkba érkezése előtt megkerestük, és ő röviden válaszolt a kérdéseinkre.
"Ötven évnyi farkaskutatásom története" címmel tart nyilvános előadást L. David Mech, a világhírű farkaskutató május 3-án Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az ELTE Etológia Tanszék szervezésében. A Minnesotai Egyetem professzora és az International Wolf Center alapítója 1958-tól, a doktori tanulmányainak kezdete óta kutatja vadon élő farkasok és zsákmányállataik kölcsönhatását Észak-Amerikában.
Ő az a kutató, aki a legtöbbet tette azért, hogy a társadalom megismerje a farkasok valódi természetét, és eloszlassa a velük kapcsolatos tévhiteteket. A vérengző fenevad helyett a családját féltőn óvó, együttműködő, a táplálékláncban fontos szerepet játszó faj képét rajzolta meg. A nyugdíjas, idén 73 éves professzor tevékenységét kollégái - még azok is, akik nézeteivel nem mindenben értenek egyet - egyedülállónak tartják. A farkas és a vele élő vadvilág megőrzéséért senki nem tett annyit, mint ő. Nem mondható azonban elvakult természetvédőnek sem, ha szükségesnek tartja, akkor a békés egymás mellett élés érdekében kiáll a farkasok számának megritkítása mellett is.
Mech az [origo]-nak elmondta, hogy a ragadozók iránti érdeklődése még 14 éves korában kezdődött, azóta csapdázik ugyanis nyérceket és rókákat. Imádja az operát, és nem szereti a kutyákat. Nyugdíjas professzorként érdeklődése a farkaskutatásról egyre inkább az emberek társadalmi problémái, például az éhezés felé fordul.
A professzor tudományos karrierjének egyik legfontosabb időszaka volt az a 17 év, amelynek nyarait a kanadai Ellesmere-szigeten élő sarki farkasok között töltötte. Egészen közelről figyelhette meg egy falka életét, még az is előfordult, hogy az állatok kikötötték bakancsának cipőfűzőjét. A National Geographic fotósával, Jim Brandenburggal filmet készítettek a falka életéről, és egy könyvet írtak, amely magyarul is megjelent "A sarki farkas - Tíz éven át a falkával" címmel. Mech az [origo]-nak elmondta, hogy a családja és kollégái is megértik a szenvedélyét a munka iránt, és nagyban támogatták, amikor ő hónapokat töltött a farkasok között.
1997 után, a globális klímaváltozással összefüggő hőmérsékletcsökkenés miatt a farkasok fő zsákmányállatai, a pézsmatulkok és a sarki nyulak száma megfogyatkozott. Táplálék híján a farkasok többé nem neveltek kölyköket, és elhagyták a területet. 2003 óta már a professzor sem tölti a nyarakat a tundrán.
Mech azonban elmondta, hogy farkasok állománya az Egyesült Államokban a középnyugati államokban és a Northern Rockies régióban (Észak-Idaho, Montana, Észak-Dakota) stabilan helyreállt, a délnyugati államokban pedig most indult javulásnak. Véleménye szerint a farkasoknak ugyanúgy meglesz a helyük a mai modern világunkban is a nemzeti parkokban, rezervátumokban és a nagy kiterjedésű, vad területeken.
Mech jelentős felismerései a köztudatba is beépültek. Szembemenve a korhangulattal leírta, hogy a farkasok nagyméretű patások ellen indított támadásai sokkal többször hiúsulnak meg, mint amennyiszer sikeresek, és nem ők, hanem az ember áll a zsákmányállatok számának csökkenése mögött. Neki köszönhetjük a vadon élő farkasok társas viselkedésének megismerését is. Manapság, ha csak teheti, hangsúlyozza, hogy a - különösen a kutyakiképzők körében népszerű - alfa (falkavezér)-teória korszerűtlen elképzelés. A teória szerint a farkasok (és a kutyák) folyamatosan az "alfa" pozíció elérésére törekednek, amit sorozatos verekedésekkel vívnak ki. A valóság azonban az, hogy a falkákat vezető farkasok elsőbbségét kölykeik biztosítják. Más szavakkal, a falka egy család, amelynek élén a szaporodó pár áll, egyéb tagjai pedig a pár leszármazottai. A hajdani alfákat ma már egyszerűen "felnőtt"-ként jelölik a kutatók. Molnár Orsolya