Szentpétervári csúcstalálkozó a tigrisek védelmében (FH)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2010. november 21. - 13 ország kormányainak részvételével először tartanak fórumot tigrisek védelmében. Vasárnaptól szerdáig Szentpéterváron tartott megbeszélések célja megmenteni a nagymacskákat, amelyek száma 40 százalékkal csökkent világszerte az elmúlt egy évtizedben. A tanácskozásra - a nagy állatvédő szerepében mutatkozó - Vlagyimir Putyin, orosz miniszterelnök mellett négy ország kormányfőit várják, köztük Ven Csiapao kínai miniszterelnököt is.
A tigrisek számának csökkenése az elmúlt egy évszázadot figyelve drámai. Száz éve még csaknem százezer ilyen állat élt vadon, mára számuk épphogy meghaladja a háromezret. A Vadvédelmi Világalap szerint 20 éven belül teljesen kihalhatnak a nagymacskáknak ez a faja.
"Három alfaj már el is tűnt, és a maradék hat sincs biztonságban" - áll abban a nyilatkozat-tervezetben, amelyet - a tervek szerint - a találkozó résztvevői megbeszéléseik után aláírnak. A készülő dokumentum szerint a világ vezetőinek a tigrisek védelmében sürgősen lépéseket kell az orvvadászok, a csempészek ellen, és - ahol szükséges - létre kell hozniuk határokon átívelő vadvédelmi területeket.
Egy a vadállatok kereskedelmét figyelő szervezet, a Traffic ((trefik)) szerint az elmúlt évtizedben több mint ezer eladásra szánt tigris testrészeit foglalták le világszerte. Az állatok szerveinek, illetve bőrének kereskedelme Kínában, Indiában és Bangladesben a legelterjedtebb. Ázsiában ugyanis a hagyományos gyógyászatban nagy "kincsnek" számítanak a tigrisek tappancsai, illetve csontjai.
"Az egyes országok nem tudnak egyedül fellépni a kereskedelem ellen" - mondta az AFP francia hírügynökségnek a Trafficot képviselő Sabri Zain ((szabri zajn)). "A tigrist az egyik országban ölik le, egy másikban feldolgozzák, egy harmadikban pedig elfogyasztják" - tette hozzá a szakértő.
A nagymacskák védelméhez több, kisebb országban nincs elég pénz, illetve szakértelem. Egy az idén közzétett számítás szerint, a tigrisek megmentése évente 80 millió dollárba kerül (körülbelül 16 milliárd forint), de ebből csak 50 millió (10 milliárd forint) áll rendelkezésre.
A Szentpétervári csúcstalálkozó célja, hogy a 2022-re kétszeresére növeljék a vadon élő tigris-populációt. Ilyen nagymacskák a házigazda ország mellett, Bangladesben, Butánban, Indiában, Indonéziában, Kambodzsában, Kínában, Laoszban, Malajziában, Mianmarban (a korábbi Burmában), Nepálban, Thaiföldön és Vietnámban élnek. Ugyanakkor Oroszország az egyetlen hely a világon, ahol az elmúlt években nőtt a tigrisek száma: míg az 1960-as években mindössze 80-100-ra tették számukat, mára fél ezren lehetnek. Vlagyimir Putyin kormányfő maga is többször felszólalt az amuri tigrisek védelmében. 2008-ban pedig nagy figyelem kísérte, amikor Oroszország távol-keleti részén nyugtatólövedékkel terített le egy ilyen nagymacskát. 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.